Pápai Közlöny – XXVI. évfolyam – 1916.

1916-07-23 / 30. szám

Falusi levél a szerkesztőhöz, Kedves jó Barátom! Egy eszmét óhajtanék lapodban meg­pendíteni. Fogy a drága magyar vér. De nem hiába ömlik az. Abból kel ki és ha majd a békében eszünkön tudunk járni, ezen drága fluidumból fakad ki s izmosodik ki a magyar állam biztosításának erős fája. Valóban csodálatos az, hogy midőn az északi kolosszus milliószámra zúdítja ellenünk a szánandó muzsikokat, — mégis, amint e napokban egyik fővárosi kollégád oly találóan mondotta: „nálunk a kato­nák aratnak, — mig amott aratás idején az utolsó szabadságos katonát is a frontra hivják". Hát ugyebár, nem a tömegtől függ a győzelem? Nem kevésbbé érdekes az, hogy az óriás gőzhenger dacára mégis mink ver­jük őket, — pusztítjuk hekatombákban. Ez utóbbinál azonban köszönettel tarto­zunk Bruszilov és Lesiczky uraknak, mert jóformán nekik köszönhetjük, hogy a saját embereik pusztításában legalább is annyi része van az orosz gépfegyvereknek, mint a kötelességüket hiven teljesítő ágyúinknak. Részemről én csak a következő há­rom, mulaszthatlan kötelességet ismerem. A haza sikeres védelmét. Továbbá az ernyedetlen polgári munkát és végre áldozatkész támogatását mindazon intéz­ményeknek, amelyek elkövetnek mindent, hogy a háború borzalmait enyhítsék. Fogy a papiros. Látom abból, hogy a gyakran érthetetlen rendeleteket a ha­tóságok már nyolcadrét papiroson küldik. Fogy bizonyosan lapodnál is. Bármeny­nyire kecsegtető volna akadémiai' disz­szertációt irni arról, vájjon több-e ebből a haszon, mint a kár (mert bizony a tü­relmes papiros gyakran megtűr oly dol­gokat is, amelyek a helyes világrendnek erősen ártanak), ennek fejtegetésére most csakugyan nem alkalmas az idő. Megpendült már a kasza és szor­galmasan dönti marokra az aranykalászt. Ernyedetlenül dolgozunk, de azon különb­séggel, hogy most este hazajövet nem hangzik a gondtalan ifjúság vidám dala. Az enyémek ugyan rákezdtek volna, de az öregek helyes tapintattal leintették, mondván: „a dalnak még nem jött meg az ideje, de annál inkább annak, hogy elalvás előtt adjatok hálát az Istennek megmutatott kegyelméért s egyben buz­gón kérjétek ezt jövőben is". Ilyen az én romlatlan magyar parasztnépem. De még más tekintetben is nem közönséges. Szo­kás mifelénk, hogy az aratás kezdetén egy fürge menyecske megköti a gazdát, ami után természetesen áldomás jár. És az én aratógazdám harminchat társával a 20 koronát éppen ma küldte el a Vöröskereszt részére. Amennyire ismerem a Dunántúlt, szülővármegyémet és az Alföldet, minde­nütt szokás, hogy az aratás bevégeztével elviszik az aratók a felpántlikázott koszo­rút földesuruknak. Amiért természetesen ismét áldomás dukál. Szerintem ma ezen áldomásadásnak nincs helye. Van annak ma fontosabb rendeltetése. És én azt hi­szem, hogy amint az én aratóim önként elküldték a kezdés áldomását a Vörös­keresztnek, épp oly szívesen lemond min­den más arató is a koszorumegváltási áldomásról. Hozzák be az idén is a jó emberek a koszorút földesuruknak. Hiszen közösen ennek a szimbólumából élünk. De az ál­domás ne folyjék le torkukon a különbül is drága és átkozottul rossz pálinka ké­pében, de szolgáljon ezen áldomásmeg­váltás magasabb hazafiúi célnak. Én ezek folytán arra kérem földes­úri társaimat s földbérlő polgártársaimat, hogy megköszönve aratóik hűséges mun­káját: a koszoruáldomásra szánt koro­náikat aratóik nevében küldjék el a Vöröskeresztnek. Ezen áldásos intézménynek köszön­hetjük azt, hogy sebesült fiaink 85%-a visszatérhet a frontra; mig ellenségeink­nél alig a negyedrésze. Annak köszön­hetjük, hogy annyi anya, feleség és ár­tatlan gyermek aggódó könnyeit szárítja föl önfeláldozó munkásságával és annyi drága életet ment meg a Hazának. A temérdek koronás koszoruáldomás váltságból sok százezer koronával erős­bödnék ezen áldásos intézmény tőkéje, ha kérésemet földesurtársaim s nagyobb bérlő uraink megértenék. Ha, kedves barátom, te is úgy gon­dolod, hogy eszmémnek van magva és csirázóképessége, kérek levelem számára helyet lapodban. És talán tisztelt laptár­said is helyesen járnának el, ha ezen levelemet lapodból átvennék. Egyebekben szívélyes üdvözlettel ma­radok tisztelő hived, igaz barátod egy falusi gazda. KA RCO LAT a mult hétről. Türelem rózsát terem! Régi nóta a leg­újabb kiadásban. A mostani háborúban sok minden lehetőség és kombináció tótágast állt, de mindazok, akik türelemmel néztek minden néven nevezendő bajok és veszedelmek elé, azok most elmodhatják, hogy sokat szenvedtek, sokat tűrtek, tették pedig azért, mert meg voltak győződve, hogy mindazok a szenvedések és nélkülözések, melyeket a háborús konjukturák reájuk mértek, csak átmenetet képeznek és „eljön az idő, amikor ezt a borzalmas korszakot „anno dazumal"-nak fogjuk tekinteni, azzal a megjegy­zéssel, hogy „alles schon dagewesen". Miről is van tulajdonképen szó 1 Nem ke­vesebbről, mint arról, amit most már az egész világ emberisége óhajt. Békéről van szó, melyet most már nemcsak a sokat szorongatott opti­misták, de a legvéresebb szájú pesszimisták is kezdenek hangoztatni. Burkoltan pedzik még ugyan az ügyet, de aki figyelemmel kiséri ezt a gyümölcsérést, rögtön megérzi, hogy „bűzlik Dániában" és az úgynevezett Augias istállója tisztítása már küszöbön van. „Maga beteg!" Néhány héttel ezelőtt, ami­kor ily irányban ítéltük meg a helyzetet, ezt a feleletet kaptuk és őszintén mondva, bár teljesen meg voltunk győződve, hogy „ez az üzlet már nem tarthat sokáig", bizonyos elfogultság vett rajtunk erőt, de azért rendíthetetlenül álltuk a sarat. Sok keserves szemrehányásokat kellett lenyelni, de lenyeltük „az üzlet érdekében", mert hát mit tehettünk volna egyebet. Volt eset reá, hogy valaki azt kérdezte tőlünk, hogy „mikor lesz vége a háborúnak?" Szívesen és kész örömmel azt feleltük volna, hogy még ez évben vége lesz a heccnek, de nem reszkíroztuk meg ezt a jövendölést, mert olyan rossz a hangulat, hogy erre a kijelentésünkre azt a választ haptuk, hogy „maga elmebeteg" és mint csendes hóbortos gondolkodású embert kezeltek. Más nóta járja most 1 Amint már jeleztem, kezd a gyümölcs érni. Azok, kik eddig téli há­borúról álmodoztak, kezdenek mea culpával asszimilálódni a helyzettel és mint legvégső ter­minust, a krisztkindlit emlegetik, de engednek ma­gukkal alkudni és szüretre sem lesznek smu­cigok meginni a békepoharat. Ha úgy akarja a magyarok Istene, mint mi, úgy ez lesz a világ teremtése óta a legvígabb szüret, még akkor is, ha az összes szőlőhegyekben jégverés pusztítást fognak konstatálni. Nagyobb jégverés ennél a háborúnál nem érhetett volna bennünket. Száz szónak is egy a vége, most már se ide, se oda, hanem egész határozottsággal megjósoljuk, hogy legkésőbb szüretkor: Megisszuk a békeáldomás poharát 1 Frici. Az hírlik . . . Az hirlik, hogy Pápa városa a Dunántúl lejárt Athénja. Az hirlik, hogy Pápa városa a háború alatt a visszafejlődés korszakát éli. Az hirlik, hogy dr. Antal Géza orsz. képviselőnk a parlamenti ülésszakban mint előadó jóváhagyási záradékkal lett ellátva. Az hirlik, hogy a polgármester a köz­ügyeket jelenleg a frontról a második védelmi vonalba helyezte. Az hirlik, hogy a rendőrkapitánynak a hetipiac ellen intézett offenzívája nem nagy sikerrel járt. Az hirlik, hogy a rendőrök a jelenlegi helyzetüket vis-majornak tekintik. Az hirlik, hogy a közélelmezési bizottságot sok esetben a balszerencse üldözi. Az hirlik, hogy Pápán a kofák ellen meg­indították az offenzívát. Az hirlik, hogy Pápán a városi mészár­székekbe huzamos ideig tartó állóharcok után lehet bejutni. Az hirlik, hogy Pápán a marhahús evők­nek felkopott az álluk. Az hirlik, hogy Pápán a füszerkereskedők néhány hétig cukorbajban szenvedtek. Az hirlik, hogy Pápán a Kossuth Lajos utcai szappangyár mindenféle lengyel zsírral meg van kenve. Az hirlik, hogy Pápán a malomsógor a fehérmalmot karácsonyra feketére akarja festeni. Az hirlik, hogy Pápán egy molnár a saját sógorát akarja megőrleni. Az hirlik, hogy Pápán a lókórház a varróleányok között csalódást szült. Az hirlik, hogy a darutollas legények jelenleg Pápán csak vendégszerepelnek. Az hirlik, hogy a libatollas legények a Szélesvizben ingyen fürdőt élveznek. Az hirlik, hogy a Jaj nadrágom egylet tagjai a nyögéri bolhatelepen nyaralnak. Az hirlik, hogy az Erzsébetliget lövész­árkaiban a sebesülteket házilag kezelik. Az hirlik, hogy az Erzsébetvárosban né­hány családnak a szerelem árverés utján lesz folyósítva. Az hirlik, hogy a Pápai Közlöny szerkesz­tője az éjjeli zárótüzeket kénytelen beszüntetni. ADJUNK LÁTCSÖVET KATONÁINK­NAK! Jó távcső egész csapatokat megmenthet a meglepetés veszedelmétől és az ellenség kikémlelésére is a legbiztosabb segítő eszköz ! Küldjük el távcsöveinket hős katonáink szá­mára a Hadsedélyzö Hivatal cimére (Buda­pest, 1Y., Yáci-utca 38. szám.) Használjunk hadisegély-postabély eget!

Next

/
Thumbnails
Contents