Pápai Közlöny – XXVI. évfolyam – 1916.

1916-01-16 / 3. szám

— Járatlan út. A városi tanács felter­jesztést intézett a vármegye alispánjához, mely­ben jelenti, hogy a jánosházai törvényhatósági út a kéttornyulaki határban oly rossz állapotban van, hogy azon a közlekedés teljesen lehetetlen s ennek folytán az egész Somlóvidék lakossága Pápa városától teljesen el van zárva. Kéri a városi tanács ezen útnak sürgős kijavítását el­rendelni. — Bazaltkő megrendelés. A városi tanács Miítelmann M. és társai czelldömölki cég bazaltkőre tett ajánlatát méltányosnak tar­totta és megbízta a városi főszámvevőt, hogy a cégtől 8 vaggon bazaltkőt haladéktalanul ren­deljen meg. — Kenyérjegy a vasúti vendéglők­ben. A belügyminiszter rendelete szerint a vasúti vendéglők az első ellátás alkalmával átlagos vendéglői forgalmuk alapján láthatók el kenyérrel ugyanazon tényező által, amely részükre az ellátást eddig is szolgáltatta. Ezen mennyiség terhére mindenkinek, aki utazási igazolvánnyal (vasúti jegy) bir, kenyérjegy nélkül adhatnak vendéglői étkezéshez kenyeret, utazási igazolvánnyal nem biró étkezőknek (helybelieknek stb.) kenyeret csak kenyérjegy ellenében adhatnak. Folytatólagos ellátásnál a vendéglők az előző heti fogyasztás alapján látandók el, kiutalt mennyiségeknek nem tekint­hető átvonuló katonaság fogyasztása, de ez a szállítmány parancsnokság által igazolandó. — Az ikervári uradalom új gazdái. Lajos bajor király fenkölt lelkű hitvese a sár­vári királyi birtok kikerítése céljából gróf Batthyány Lajos polgárdi nagybirtokos, volt fiumei kormányzótól megvásárolta 2 millió 500 ezer koronáért az ikervári uradalom péter­fai 1900 katasztrális hold kiterjedésű részét. Ugyanekkor eladásra került az ikervári urada­lom többi része is, mely immár szintén gazdát cserélt már. Az ikervári uradalomnak az úgy­nevezett Omlás nevü erdejét, valamint a messze földön hires ikervári kastély hatalmas park­jának 40 holdnyi területét a közelmúlt napok­ban 520 ezer koronáért megvásárolta az Andauer és Friedrich pinkafői cég, mely az erdőt és parkot ki fogja termelni és azután parcellákban az ikervári kisgazdák között fogja felosztani. Ezekután az ikervári uradalomból pusztán a 60 holdas parkból 20 holdnyi terület és a diszes és történelmi nevezetességű kastély marad még a régi gazda kezén, mert a birtokhoz is mintegy 800 hold kiterjedésű gyulamajori részt sárvári tudósítónk jelentése szerint Tuboly Lajos, a sárvári járás agilis és népszerű főbírája vá­sárolta meg. A kastélyra és a parkból meg­maradó 20 holdas területre az államkincstár reflektál, mely a Hadsegélyező Hivatal utján most folytatja a tárgyalást a megvételre. Amint ugyanis már közöltük, a Hadsegélyző Hivatal a hiresneves kastélyból a háborúban rokkantakká vált hős tisztek, esetleg elesett vitézek gyer­mekei részére üdülő szanatóriumot óhajt léte­síteni. Ezirányban a tárgyalások a közeljövőben szintén befejezést nyernek. — A hadifoglyok nem lakhatnak magánházakban. Mióta a hadifoglyokat mezei munkára is felhasználják, a foglyok nagy része, különösen a falvakban és a tanyákon, magánházakban lakott. Ebből sok kellemetlenség származott, a foglyokkal való barátkozás nem­csak az érdekelteknek nem tetszett, de gyakran hatósági közbelépést is szükségessé tett. Ez indította a hadügyminisztériumot arra, hogy mindkét kormánnyal egyetértően elrendelje, hogy ezentúl hadifoglyokat egyenként magánházaknál elszállásolni nem szabad. Ezt a rendeletét 109.171. X. szám alatt megküldötte az összes törvényhatóságoknak. A rendelet január 15-én lép érvénybe és ettől a naptól kezdve az egy község területén mezőgazdasági és egyéb mun­kálatokra kiadott hadifoglyoknak csakis közös éjjeli szállásokban való elhelyezése van meg­engedve, ahol pedig ez nem lehetséges, ottan legalább is tiz-tiz hadifogolyból álló csoportot kell éjjeli elhelyezés céljából alakítani és ezeket a csoportokat csak községi épületekben, sze­gényházakban, vagy más, lehetőleg elkülönített és kellőképen őrizhető külön épületekben szabad elhelyezni. Egyes gazdáknál egyes hadifoglyokat ezentúl elszállásolni nem szabad, hanem a hadi­foglyok a község egész területéről napi mun­kájuk befejeztével biztos őrizet alatt szállás­helyükre kisérendők, melyet csak másnap reggel, napi munkájuk megkezdésére szabad ismét el­hagyniok. A rendelet hangsúlyozza, hogy ha egyes gazdáknál egyenként elszállásolt hadi­foglyokat találnának, az illető község területéről a hadifoglyokat azonnal vissza kell vonni. A rendeletnek községenkint való ellenőrzésével a katonai kerületi parancsnokságok kaptak meg­bízást. A rendelet ellen az Omge állást foglalt és feliratilag kérte a földmivelésügyi minisztert, hogy a rendeletet visszavonják, illetve módosít­sák. Az Omge azt kivánja, hogy csak ott lépjen életbe a rendelet tilalma, ahol a közerkölcsökbe ütköző tények, vagy szabálytalanságok hivata­losan megállapíttattak. — A tábori postacsomagok. A kereskedelmi miniszter rendeletet adott ki, amely szerint a tábori postai hivatalos csomagok súly­tartalma 5 kilogramm helyett 10 kilogrammban állapíttatott meg. — A leányegyesület hangversenye. A pápai leányegyesület f. évi február hó 1-én nagyszabású hangversenyt rendez a Griff-szálló nagytermében. Bővebbet jövő számban hozunk. — A vöröskereszt a katonákért. A pápai Vöröskereszt-választmány az országos had­segélyző hivatalhoz Budapestre a hét folyamán 7 csomagban 560 korona értékű melegruha­szeretetadományt küldött a háborúban levő katonák részére. A csomagok tartalma a követ­kező volt: 30 darab alsóing, 30 darab hasvédő, 30 pár meleg gyapjukeztyü, 30 pár kötött lábszárvédő, 16 pár göngyölhető lábszárvédő, 55 pár csuklóvédő, 2 pár bokavédő, 4 darab hósapka, 161 pár harisnya, 6 pár lábfejvédő, 3 darab sál, 20 darab alsónadrág, 15 trikó és 5 barchet. — A Vöröskeresztválasztmánya újabban pénzbelileg is segélyezi a hadbavonul­tak családjait és e célra január hóban már 770 koronát osztott ki. — Nyomtatvány-áremelés. Az osztrák és magyar papirgyárosok január hó elsejével újabbi 30% _a l emelték a papírárakat. Ezzel a háború óta beállott papiráremelkedés meg­haladja a 130%-ot- Ezenkívül nagyban meg­drágultak a nyomtatványok készítéséhez szük­séges összes anyagok és a munkások is háborús pótlék cimén magasabb fizetésben részesülnek. E kényszerhelyzetből kifolyólag a vidéki nyomda­tulajdonosok is elhatározták a nyomtatványárak emelését. A nyomdatulajdonosok hosszú ideig viselték a nyers anyagok stb. áremelkedéséből előállott többköltséget, ezen emelkedések azon­ban most már oly mértéket öltöttek, hogy saját létfenntartásuk szempontjából elkerülhetetlen ezen nyomtatvány-áremelés. — A tényleges katonák családjai hadi­segélyezéséről szóló m. heti közleményünket, világos szövegezése ellenére, sokan félreértették és városszerte elterjedt az a téves hiedelem, mintha most már minden tényleges katona családja igénnyel birna a hadi segélyre. A tényleges katonák családjainak állami segélyezé­sét törvény tiltja és a törvény eme rendelkezése ma is fennáll. Csupán arról van szó, hogy egyes kivételes esetekben, midőn a tényleges katona családtagja a tényleges katona bevonulása óta beállott betegség, elnyomorodás vagy valamely rendkivüvli csapás következtében jutott abba a helyzetbe, hogy a bevonult családtag anyagi támogatására feltétlenül reá volna szorulva, nyújt az Országos Hadsegélyző Bizott­ság saját anyagi eszközeinek felhasználásával — ismételten hangsúlyozzuk, hogy csak kivé­teles esetekben — segélyt. Ez a segély tehát nem állami segély, nem is törvényes járandó­ság, amelyre a tényleges katona családja minden körülmények között jogos igényt tarthat, hanem egy rendkívüli segélyezési akció. Ép ezért ez úton is figyelmezteti a hatóság a tényleges katonák családtagjait, hogy amennyi­ben a fentebb vázolt körülmények valamelyike segélyezést egyes kivételes esetekben különösen indokolttá nem teszi, segélyért jelentkezniük felesleges, mert arra nem számíthatnak. — Köszönetnyilvánítások. A pápai Vörös­kereszt-egylet rokkant-alapjára adakozni szívesek voltak: Kluge Károlyné új-évi üdvözletek meg­váltása cimén 20 K-t, csóti fogolytábor gyűj­tése 60 K 50 f, Béb község gyűjtése 11 K 10 f, az egylet céljaira új-évi üdvözletek megváltása cimén özv. Kohn Adolfné 30 K, Juhász Imréné a hangverseny alkalmával 5 K: Hálás köszö­nettel az Elnökség. Klein Jolánka 10 koronát adott egyesüle­tünk rokkant alapjára. Ezen nemesszivü ado­mányát hálásan köszönöm. Dr. Fürst Sándorné, a leányegyesület elnöke. Sebő Simonné úrnő szives volt egyletünk­nek 10 K-t adakozni, melyet hálásan köszön özv. Krausz Vilmosné, az izr. nőegylet elnöke. — Adomány az izr. népkonyha javára: Eisler Samu (Bapapest) 25 K, Blau Lilyke (Felső­vány), Steiner Vilmosné, Steiner Zsigmondné 20—20 K, Singer Mihályné, Eisler Mórné, Bodánszki Dávidné, Kopstein Ignácné 10—10 K, Klein Adolfné, Preisach Jónásné 6—6 K. — A hadifoglyok érdekében. A belügy­miniszter a földmivelésügyi miniszter hozzájárulá­sával rendeletet bocsátott ki, mely szerint a mezőgazdasági vagy iparüzemnek az a tulajdo­nosa vagy alkalmazottja, aki az illető üzemben végzendő munkára kiadott hadifoglyoknak a kötelezett ellátását ki nem szolgáltatja, vagy vele szemben nem megfelelő bánásmódot tanú­sít, 2 hónapig terjedhető elzárással és 600 koro­náig terjedhető büntetéssel fog büntettetni. kir. anyakönyvi kivonat Születtek: Jan. 7. Bartakovics László mozdonyfütő és neje Hujber Lidia fia: László, ev. Jan. 10. Bognár Anna téglagyári munkásnő leánya: Terézia, rk. jan. 12, Járó Gábor napszámos és neje Varga Rozália leánya: Margit, rk. — Kobzi Gyula fazekas és neje lzsa Terézia fia: Gyula, rk. Meghaltak: Jan. 7. Özv. Metz .Jánosné sz. Glöckner Katalin ref., 59 éves, tüdőtágulat. Jan. 9. Özv. Gergye Sándorné szül. Horváth Erzsébet ev., 62 éves, gyomorrák. — Özv. Szabó Mihályné szül. Tóth Rozália rk., «2 éves, végeigyöngülés. — Anczenberger Terézia ev, 7 hónapos, tüdölob. Jan. 10. Kohn Miksáné sz. Krausz Rozália izr., 75 éves, végeigyöngülés. Jan. 12. Csibi István ácssegéd rk., 48 éves, tüdővész. Jan. 13. Laufer Gáspár lókereskedö izr., 88 éves, végelgyengülés. Hálóznádot nem kötöttek ; Ne feledkezzünk el a pápai hadi kórház sebesültjeiről. Uj cipőüzlet megnyitás. Van szerencsém Pápa város és vidéke nagyérdemű közönségét értesíteni, hogy a Fő-utca 11. számú házban cipőüzletet és műhelyt nyitottam. Raktáron tartok dús választékban saját készítményü uri-, női-, gyermek­cipőket, úgyszinte gyári cipőket. Minden fajtájú ortopád cipők készí­tését, úgyszintén javításokat elvállalok. Kérve a n. é. közönség szives párt­fogását, maradtam teljes tisztelettel KEMÉNY GYULA cipész iparos. Pápa, 1916. — b'öisk. nyomda betűivel.

Next

/
Thumbnails
Contents