Pápai Közlöny – XXV. évfolyam – 1915.

1915-06-27 / 26. szám

laltatik, hogy az alapitási tervezetben körülirt részvénytársaság alaptőkéjének felét az állam fogja! jegyezni. Az alaptőke másik felére aláirás nyittatik, melyben résztvehetnek : törvényhatóságok, rendezett tanácsú városok, szövetkezetek, gazdák, mezőkereskedéssel iparszerüen foglalkozó vállalatok, malomés más ipari vállalatok. A megalakuló HaditerményRészvénytársaság a gabonatermelés átvételére és rendeltetési helyére való továbbitása céljából — mint értesülünk — a gabnakereskecl«lem meglévő szervezeteit fogja igénybe venni. Kereskedők és a háború. A háborús állapot a magyar kereskedőket súlyos megpróbáltatások elé állította. A gondok és küzdelmek legnehezebb részén most már talán tul vagyunk és igy hozzá kezdhetünk ahhoz, hogy megállapítsuk a háborús idők tanulságait és abban az irányban vizsgálódjunk: mire szorítanak bennünket e tanulságok a'jövőben való teendők tekintetében ? A magyar kereskedők, különösen a közép- és kiskereskedők helyzetét a háborús állapot ideje alatt jórészben a velük szemben alkalmazott nagymérvű áruhitelkorlátozás, illetve igen gyakaran az áruhitel teljes megvonása formálta súlyossá. Hogy a moratórium gyors lefaragásának forszirozása különösen az ötödik moratórium-rendelet I publikálása után a kereskedők között olyan általános nagy nyugtalanságot keltett, az is leginkább arra vezethető vissza, hogy a további áruhitelt a kereskedőktől a háború kitörése óta majdnem egészen megtagadták. A legnagyobb mértékben ezalatt természetesen azok a kereskedők szenvedtek, akiknek forgalmi tőkéje legkedvezőtlenebb arányban állott rendszerint f fenntartott áruraktáruk értékével. Nem lehet elhallgatni, hogy a szóban levő proporció a mi kereskedőink nagy részénél már a háború •előtt sem volt kedvező, ami -- nyiltan kimondjuk, hiszen semmi értelme sem volna, hogy leleplezgessük — azt jelenti, hogy a mi kereskedelmünk aránylag tőkeszegény. Súlyos hátrány ez, amely kivált rendkivüli helyzetekben, válságos időkben nagymértékben érezteti káros konzekvenciáit, amikor a kereskedelmi üzemek ellentálló képessége kemény próbára van téve. A háborús állapott végével a kereskedelem vonatkozásában jelentkező teendők egyik legfontosabbika az lesz, hogy az emiitett visszásságot lehetőleg enyhítsük, illetve az eddigi helyzetet a jövőre nézve fokozatosan javítsuk. Ennek az útját és módját meg is találhatjuk, ha a baj gyökerét megállapítjuk. A kereskedelmi üzemek forgalmi tőkéje nálunk átlag főként azért nem kielégítő, mert az önállósítások jórészben igen gyönge alapon történnek. Ennek viszont az az oka, hogy a kereskedelmi alkalmazottaknak nincs meg a biztosított aggkori ellátásuk és igy attól tartva, hogy öregségükre kenyér nélkül maradnak — akármilyen csekély megtakarított összeggel is — minél elébb nekivágnak az üzletalapitásnak. Ez az állapot már eddig is egészségtelen fejlődésre vezetett és pedig nemcsak az előzőkben tárgyalt vonatkozásban, hanem más irányban is. Az önálló kereskedők, vagyis az uj üzemek száma ugyanis kelleténél nagyobb mértékben szaporodott, afiinek az a következménye, hogy egy-egy üzemre nálunk átlag még a nagyobb városokban is — az üzleti költséggel szembe állítva — túlságosan alacsony összegű forgalom esik. Ez nyilván nemcsak magát a kereskedő-üzem tulajdonost, hanem a fogyasztót is károsítja, akire a kis forgalomnál szaz alék szerint mindig magasabb üzleti rezsi részben áthárul. Mindezen változtatni lehetne, ha megteremtjük az alapot arra, hogy a kereskedelmi alkalmazottak hivatásukat végleges életpályának tekinthessék. Meg kell tehát valósitanunk az erre nézve szükséges szociálpolitikai reformokat, különösen a kereskedelmi alkalmazottak kötelező nyugdijbiztositását, melyet ugy Ausztriában, valamint Németországban már régen törvénybe iktattak. A háborús állapotnak egy másik tanulsága, amelyre ezúttal még rámutatni akarunk: a detail-árusitásnál eddig főként nálunk annyira túlságba vitt kihitelezés kérdése. A háború kitörésekor a magyar detailkereskedők a hitelezést teljesen beszüntették. Ennek most már tizenegy hónapja és ime kitűnt, hogy egészen jól el lehetünk a detail-árusitásnál hitelezés nélkül is; a közönség minden zugolodás nélkül belenyugodott az újításba. Ezt a tanaiságot is értékesíteni kell a háború után. A kereskedő és fogyasztó relációjában a hitelnyújtás a kereskedők együttes eljárása mellett a háború után is, ha nem is egészen, de nagyobb részben eliminálható lesz. Ez már annál inkább is ajánlatos, mert az időközben életbelépett polgári perrendtartás a kereskedő-hitelezővel nem egy helyen lakó fogyasztónál a követelések behajtását lényegesen megnehezíti. Az eddig szokásban volt szertelen hitelezésnek a fogyasztóval szemben való lényeges korlátozása elsősorban lehetővé fogja tenni, hogy a kereskedő kisebb-nagyobb üzleti tőkéjével szabadabban, könnyebben rendelkezhessen, másfelől elkerülhetők vagy legalább tetemesen csökkenthetők lesznek a kihitelezéssel járó veszteségek, melyek eddigelé a kereskedelmi üzemek nyers hasznának jelentékeny részét felemésztették. KARCZOLAT a mult hétről. Letörtek végleg a pessimisták ! Még néhány héttel ezelőtt akadtak még egyesek, de amióta „Lemberg a miénk" azóta hiába keressük őket, nem találjuk sehol a sötétlátókat, a rémhírek terjesztőit a májunkon rágódó' pessimistákat. Hová lettek? Mintha a föld nyelte volna el őket. Egy-két hónap előtt még szaporák voltak, mint az útszélen a laboda. Nem kellett őket keresni, jöttek maguktól ós már messziről lerítt róluk a fekete betűvel ráirt kétkedés és bizalmatlanság. A kávéházakban, vendéglőkben, sőt az utcán is megállították az embert a kérdéssel: Hallotta már? Mit? Rettenetes! Az olasz megizente a háborút, végünk van, mehetüuk kukutyinban zabot hegyezni. Ha azt feleltük, hogy dacára ennek folyton győzünk, azt felelték, hogy gj^őzünk az igaz, de nem győzünk eleget győzni. Amikor látták, hogy ezzel sem tudnak bennünket meggyőzni, akkor egy ujabb rémhírt súgott a fülünkbe. Románia már mozgósít. Biztos forrásból tudja, hogy ma-holnap meg lesz a hadüzenet. Es ezeket a folytonos rémhíreket tizenegy hónapon keresztül kellett lenyelnünk. Rossz néven vettük tőlük, de hát Istenem, emberek vagyunk. Akit az ólefc rászoktatott a hitetlenségre, a gyanakodásra, aki megtanulta, hogy legtöbbször az igaz, ami rossz, helytelen ós káros, s nem igaz, ami jó és szép ós helyes — persze hogy pessimista — ós sötétlátó lesz belőle még fokozottabb mértékben ebben a mostani, a világháborús időben. >4 r f * *