Pápai Közlöny – XXV. évfolyam – 1915.

1915-06-06 / 23. szám

mi lesz a küzdelemnek vége, szinte páholyból nézik a nemzet létküzdelmét, hős katonáink önfeláldozó harckészségét, a polgárság igyekezetét, amellyel az állam kölcsönére sietve jegyeznek, mindent, mindenüket. felajánlva, — ezt, ezt a megkapó lélekemelő mozgalmat. Az igaz hazafiasságnak ezt a páratlan megnyilatkozását nézik, olvassák, figyelik, de önmaguk zsugori aggodalmakkal dugdossák el minden pénzüket, libabőrös reszketéssel gyáván félnek a fizikai fáradalmaktól — de a legkisebb áldozatra, a legcsekélyebb önmegtagadással járó készségre sem hajlandók. De nem hisszük, hogy ilyenek nagyobb számmal akadnának nálunk a mi hazánkban. A közszellembe átplántálódott, mélyen, meggyökerezett azaz érzés, amely most mindnyájunkat áthat és erőssé, kitartóvá, •edzetté tesz a legsúlyosabb viharok veszedelmei ellenében is. Ez az érzés, amely megérttette velünk, hogy mindent a nemzetért, mindent a teljes és nagy diadalért, mindent odaadunk, mert most semmi már -csak a miénk, minden közös tulajdon a nemzeté! Az az egyszerű munkás, aki harcbavonul, itthagy va családját hitvesét, gyermekeit, avagy reája utalt öreg szüleit, vájjon nem-e mindenét, egész boldogságát, minden vagyonát hozza áldozatul, amikor lelkesen, örömmel siet a harctérre és küzd elszántan, bátran? Hány nagyszerű jövőt, poziciót, gazdagságot igérő nagyszerű talentum psztul, vérzik el ifjan a harcmezőn — és közben akadnának egyesek, -akik azt is sajnálják, azt se tennék meg, hogy az államnak — busás kamatoztatás mellett! — kölcsönt adjanak a háború céljaira?! Nem, ezt nem hihetjük, nem akarjuk elhinni. A kishitüségnek nyoma sem lehet nálunk, a harctérről lelkesen biztató hirek érkeznek napról-napra, ebben a jelben, a végső, a teljes, a nagyszerű győzelem jegyében bizunk és hogy ez igy legyen, emlékezzünk a harctéren küzdő hős katonáinkra és jegyezzük a hadikölcsönt! Az Országos Magyar Gazdasági Egyesület és a Magyar Gazdaszövetség a magyar gazdákhoz felhívást intéztek a liadikölcsön jegyzése érdekében; amelyben kiemelik, hogy amidőn a magyar állam kérő szóval állit be polgáraihoz, hogy tehetsége szerint kiki nem alamizsnát, de jól kamatozó kölcsönt adjon a hazának, minden magyar honpolgárnak erkölcsi kötelessége, hogy utolsó fillérét is felajánlja az ország ügyének. Árulást követ el a saját vérei ellen, aki ma a ládafiában vagy páncélos pénztárában tartja a pénzét ahelyett, hogy vérét hullató fiainak, testvéreinek, rokonainak támogatására felajánlaná. Hiszen ennek az eldugott pénznek minden fillérje egy-egy ki nem lőtt puskagolyó, minden száz koronája egy el nem sütött puska és küzdő fiaink nélkülözni lesznek kénytelenek azokat az ágyukat, amelyeket az otthonlevők bizalmatlansága, vagy kapzsisága miatt nem öntethet a hadvezetőség. . Kérik a gaz cl a társakat, hogy ami kis megtakarított pénzük van, bocsássák a szorongatott haza rendelkezésére. A pénz hatalmát a jelen háborúban mindenki tapasztalhatja. Hiszen ellenfeleink száma is azért gyarapodott fotytonosan, mert a tőke erejében elbizakodott Anglia megvásárolta kardjukat. Az, mit a nagy célra felajánlunk, nem lélekvásárlásra, hanem a becsület, a szövetségi hűség és a haza szent földjének védelmére adott áldozat, amelynek ereje egyesülvén a harcoló fiaink vitézségével, feltétlenül kell, hogy igazságos ügyünk számára a végső diadalt biztosítsa. Kérik ennélfogva gazdatársaikat. hogy az uj hadikölcsönre erejükhöz mérten lehető nagy összegeket jegyezni siessenek. KARCZOLAT a mult hétről. Diadalmám or az egész vonalon ! Még álmodni sem mertük volna, liogy ilyen rövid idő alatt diadalarccal köszöntjük egymást, liogy „Przemysl újra birtokunkba van." így jelentette azt Höfer kollegánk első jelentésében és ezzel oly hírt közölt, mely egész Európát — kivéve ellenségeinket — az öröm kimondhatlan extázisába hozta. Hogy mi történt Münchenben, Berlinben, Bécsben, Budapesten azt még a merész fantázia sem tudta elképzelni, most már tudjuk, mert a lapok legendaszeru tüntetésekről hoztak tudósítást. Nálunk is volt nagy öröm, de csak miniatűr alakban. Eleinte hihetetlennek tartották — azok a bizonyosak — de amikor a hivatalos sürgöny jelentés köztudomású lett, akkor belenyugodtak, de várták a másnapi fejleményeket. Most már, hogy részletesen leadva a muszkák katasztrófája, most — azok a bizonj^osak is — megreszkiroszták amit rendes körülmények között nem szokták megtenni, és ittak 2 mond két liter „jó bort" áldomáskép Galícia teljes muszkamentességére. Ellenben! Akik minden győzelmi hírnek jelentőséget szoktunk tulajdonítani, jóllehet vártuk Przemysl elestét, de nem ilyen rövid idő alatt, már jó eleve ittunk a medve bőrére és a mikor tényleg bekövetkezett a várva, de még nem várva történt esemény, olyan Jattatajrum lett rendezve, liogy az összes vendéglőkben elfogyott a sárvári sajt. A gyengébbek kedveért érthetővé kell tennem, hogy miért éppen a sárvári sajtról van szó. A dolog ugyanis abban leli magyarázatát, hogy miután városunkban mostanában a belgrádi eset óta a tüntetésektől, nyilvános jéllegü tüntetések, zászló lobogtatásoktól tartózkodnak és el lett határozva, hogy csak a végleges győzelem és a béke megkötése lesz teljesen mérvadó az ünnepélyes tüntetésro, problémává lett téve, hogy mikép lehetne ezen nag}^ eseményt olyképen megünnepelni, hogy ebben szövetségeink közös érzelmeit kifejezésre juttathassuk. Az optimista társaság egy szerény tagja, kinek az olasz hadüzenet miatt már sok rossz élcet kellett eltűrni, amennyiben kijelentette még akkor is, amidőn már örök kezdése volt, hogy a tallián megüzeni a háborút, még akkor is azt hangoztatta, hogy „az olaszok meg sem mernek moccanni", olyképen gondolta ezen eseményt ebben a szerény társaságban eseményszámba venni, hogy tekintettel arra, miszerint Przemysl várába először velünk együtt a bajorok vonultak be mint győztesek s igy a bajor nemzet dicsőségét hirdeti velünk szövetségesekkel ezen világra szóló esemény és minthogy nálunk Magyarországon a bajor rfemet saját királyuk rokonszenve közeli szomszédságunkban Sárvárott már évtizedek óta nyilvánul — a sárvári uradalom —• öszszes rendelkezésre álló sajt készletet elfogyasztották magyar pezsgő és cigány kíséretében. Igy ünnepeltük meg az első liirét annak, hogy Przemysl elesett. Nem akarunk jósok lenni, de azt hiszem, hogy a sárvári uradalom nem fog tudni annyi sajtot produkálni, ahánj-szor még a bajorok dicsőségét ilyen módon fogjuk megünnepelni. Ezt azért jelzem, mert ezt az ünheplési receptet leadtam az összes kollegáimnak és azt remélem, ahol máskép nem lehet kifejezésre juttatni a bajor katonák hősiessége iránti érzelmeket, ugy ez sem lesz az utolsó, mert azt mondja a közmondás, hogy „ahol nincs ló ott szamár is jó." Ezalatt pedig a horribilis drágaságot értem. Ki eszik mostani viszonyok között hust abban a mértékben, mint szokta? Azt jeleztem, hogy a sárvári sajtnak még mindig a régi ára van, de ha a bajorok még néhány ily fényes győzelmet fognak aratni, akkor a sárvári sajtnak is nagy ára lesz. Bárcsak ugy volna! Frici. AZ HÍRLIK... Az hirlik, hogy Pápa városa az élelmiszer uzsorásokat elvben üldözi.