Pápai Közlöny – XXV. évfolyam – 1915.

1915-05-16 / 20. szám

megadja a gazdának a jutalmát, lia a gazda megfogja a dolog végét s senkire sem számit, csak a maga erejére. Ha nem vár a katonaság munkájára, nem veszi számadásába a hadifoglyok segitségét, hanem csakis a maga és az általa okosan megválasztott gépek munkájára támaszkodik, biztosan elvet, learat és csépel, da ha Pató Páloskoclik bizony magától az a föld nem fog teremni. Reményünk van abban, hogy a magyar gazda megértette a rendkívüli idők parancsait és igy Isten segítségével lesz termés, a mi uj vért bocsát a gazdasági élet petyhüdt ereibe. Ezzel az uj vérrel nagyon óvatosan kell bánni. Ez a tulaj donképen életforrása az országnak, erre számit hűséges szövetségesünk, ebből fog táplálkozni a legnagyobb részben Ausztria s ez a mi magyar termésünk az a nagy erősség, a melyen megtörik az angol kiéheztetési politika. E jelentőség indította a magyar mezőgazdasági vámpolitikai központot arra, hogy ennek a rendkívül ágas-bogas kérdésnek az illetékes tárgyalását előkészítse és a fórumra vigye, gondos előkészítéssel, kidolgozva annak minden vonatkozását. Igy került a jövő évi termés értékesítése a gazdasági egyesületek országos szövetsége elé, hogy a termés értékesítésénél, érvényesüljön a jogosult gazdaérdek, vétessenek figyelembe a fogyasztók érdekei s e meliett ne hagyassanak tekintet nélkül a legintim kereskedelem érdekei sem. Ez a hármas irány, amely egyúttal a kérdés szigorúan ethikai felállítását is jelenti, teljesen megfelel azoknak a követelményeknek, amelyeket ilyen, mondhatjuk egy világrészt érintő nagy dologban szem előtt kell tartani. Az idei termés értékesítése körül nagy feladatot várnak a kormányra. Első sorban biztosítani kell tudni, hogy a gazda semmiféle intézkedés következtében becsületesen felállított mérlegét nehogy megingatni lássa, mert ez a sokat szenvedett magyar gazda igazán megérdemli, hogy jogos érdekei megvédessenek. De a gazda mellett gondolni kell a fogyasztók érdekeivel, mert az a szörnyű drágaság, amely megtelepedett nálunk, elsorvasztja a gyengébb kereső osztályokat, ami pedig sorvadás a nemzet életerőiben is. Azt kell reményleni, hogy a feladat meg lesz oldva. A gazdák votuma, amivel az értékesítés kérdése megindul a maga utján, biztos vezérfonal. Utat mutat, példát ad. Megmutatja, hogy ma nem szabad a parciális érvényesüléseket keresni, hanem bele kell illeszkedni a teljes nemzeti egységbe, amely azt követeli, hogy mindenki ugy szolgáljon és azzal szolgáljon, amivel tud. A gazda termésével szolgál, hogy minél inkább szolgálhasson, meg kell óvni azt termésének értékesítésénél minden másnak illetéktelen hasznot nyújtó károsodástól. KARCZOLAT a mult hétről. Ügyünk jól áll! Aki valamikor alaposan fogja tanulmányozni a tömeg lélektanát, annak valóságos kincseket fog feltárni a mostani világháború változatos epizódjai. A tömeg szuggesztiónak a mostaninál gyönyörűbb példáját aligha látta élö ember s bizonyára korszakok fognak elmúlni, amig a győzelem mámora valamikor hasonlót terem. Fantasztikus, szinte mesébe való diadalmi hireket kapunk naprólnapra. Még a legpesszimisztikusabb embereink — pedig varosunkban szép számban vannak — kik inkább sötétlátásra hajlandók, most már hittel és meggyőződéssel fogadja a szinte hihetetlen méretű diadalok liirét. A legérdekesebb a dologban az, hogy arról a nagy győzelemről, melyet egészóbennagyjában nem dementáltak ugyan, de egyelőre túlzottnak és korainak tartottak, kiderül, hogy stratégiai szempontokból nem egyszerre, hanem részletekben osztották ki a győzelmi adagokat az éhező nemzetnek. His ez a taktika teljesen bevált. Nálunk pl. az „Est" délután 6 óra íelé jelenik meg, tehát a vacsorára kapuuk egy győzelmi előételt, a napilapok délbe érkeznek meg, tehát az ebédnél rágódunk győzelmi hírekben ós ez most heteken át tart ós hiszik, hogy tartani fog mindaddig, mig a háborút győzelemmel be is fogjuk végezni. Ha a múltkori nagy győzelmi hirt egyszerre beadták volna nekünk, ugy ezen a héten nem kaptunk volna más előételt mint „továbbra is üldözzük az oroszokat" vagy azt is, hog}^ „tért hóditottunk az egész vonalon" stb. A mostani helyes taktika előtt kalapot kell emelnünk, mert tényleg ugy van, hogy ha egy nap nem kapunk étvágygerjesztőül egy néhány ezer muszkát, akkor már a merész íantázisták rémképeket látnak és tippelnek az eshetőségekre. Hála a Gondviselésnek, mostanában megkapjuk naponta a rendes győzelmi porciónkat a harctéri eseményekből, de bizonybizony nem mondhatjuk ezt a lisztporcióról. Amióta városunkban a lisztutalványokat osztják ki és a főzőliszt a legminimális árban lesz kiutalva, városunkban részben az elkeseredés részben a gúnyos nevetés uralja a liszthelyzetet. A legrosszabb helyzetbe kerültek azok, kiknek tésztás gyomruk van és a hust csak mellékkörülménynek tartják. Ezek főtt tésztát csak ugy élvezhetnek, ha egész héten spórolják a íozőlisztet' ós annyit megtakaríthatnak, hogy egyszer vasárnapi napon étvágyukat kielégíthetik. A hét többi napjain a tészta étvágyukat a győzelmi hírekkel pótolják ós ezért jeleztem, hogy stratégiai szempontból helyes volt a részletekben val-ó győzelmi porciók, mert különben náluk „gyomorforradalom" ütött volna ki, mely veszélyes volna, kiszámíthatatlan lett volna. Eddig nem ütött ki a jelzett okoknál fogva a gyomorforradalom, de azért naponta fáradhatlanul küldik hozzánk a részint gúnyos, cinikus, sőt ingerült hangú panaszos leveleket, melyek a kererékliszt és iözőliszt mizériákat pertraktálják, főleg pedig arról, hogy kevés lisztet utalványoznak ki. Egyik érdekes levelet leadjuk tájékoztatás szempontjából, mely azt loglalja magában, hogy a lisztiroda a levélírónak azt jelentette ki, hogy a liszt neki azért is elég lesz, mert husz dekát a csecsemők reszére is kiszolgáltatják ós igy ezt a mennyiséget is a felnőttek fogyaszthatják el. Hát ez igen szép — jelzi a panaszos — de hát azt is tekintetbe kell venni, hogy nem minden családban van csecsemő ós ha van legfőlebb egy akad talán azért is, mert előzőleg a hatóság nem figyelmeztette a fiatalabb családtagokat, hogy üdvös dolog lesz minél több csecsszopóról gondoskodni, ha másért nem. azért, hogy a családok több főzőliszthez juthassanak. Különben az úgynevezett lisztirodában ahol a lisztutalványok lesznek kiosztva, igen komikus ós fifikus esetek adják elő magukat, melyeket majd a háború után fogunk részletekben leadni. Egyet azonban leadunk, melyet az illető a lisztirodának szánt, de nekünk adta le ebben a formában: „Azok akik a lisztmennyiséget számunkra megszabták és akik majdnem tisztán a kukoricakenyér fogyasztásra utalnak bennünket,, bizonyára jobb hetyzetben lehetnek mint mi, akiknek természetünknél fogva nem adatik meg, hogy az éhezés idején „legelni mehessünk." Ha ezt a kijelentést egy családos ember nagy családjára való tekintettel tette volna, nem szóltunk volna semmit, hanem lenyeltük volna a keserű labdacsot, de ezt egy garcon ember tette, ki vendéglőben kosztol és jómódjánál fogva azt ehetik, amit a gyomra csak megkíván, ennek azt ajánlottuk, hogyha nincs megelégedve a mostani hetyzettel, ugy segíthet magán és jobb dolga lesz. Kérdezte tőlünk, hogy hogyan ? Arra azt feleltük neki, hogy: Menjen a lövészárokba! Frici. AZ HIRLIK... Az hirlik, hogy Pápa városa néhány lisztkereskedőt ideiglenes nyugalomba helyezett. Az hirlik, hogy Pápa városa a rekvirálással nem nagy rekordot ért el. Az hirlik, hogy dr. Antal Gréza orsz. képviselőnk figyelme mindenkire és mindenre kiterjed. Az hírük, hogy a polgármesternek a háború alatt sok üdvös terve megsebesült. Az hirlik, hogy a rendőrök éjjeli kőrútjukban még józan emberrel is ritkán találkoznak. Az hirlik, hogy Pápán az élelmezési bizottság kénytelen sokszor frontot változtatni. Az hirlik, hogy Pápán a baromfikereskedők a baromfiárakat srófolják. Az hirlik, hogy Pápán csak azok esznek libát, akik maguk tömik. Az hirlik, hogy Pápán a íőzőlisztet csak fogalomnak tartják, Az hirlik, hogy Pápán csak dugva szabad tésztanemüt enni. Az hirlik, hogy Pápán a hadikórházakban egyes betegek prolongálva lesznek.