Pápai Közlöny – XXV. évfolyam – 1915.

1915-10-03 / 40. szám

zócltak izmai, ugy hogy most, midőn egy mesebeli háború rettenetesen pusztító íörgetege orkán módjára zug végig a kontinensen, az európai kulturált országok földjót megrázóan, népeit szörnyűséges valóra ébresztően, büszkén tombol végig Európa homlokán a magyar, a maga sajátos, szűzies hősi lelkének ragyogó pompájában. Hódit nemesen egyszerű fegyelmezettségével, bátorít félelmet nem ösmerő önfeláldozásával és példát mutat az egész világnak rajongó hazaszeretetével. Egy háborús esztendő tűnt el a maga sokféle szenvedésével, nyomoruságával a harcmezőn. A háborús esztendő azonban nemcsak a harcmezőkön tanult szenvedést és nyomort, de idehaza is megkívánt a háború különleges viszonyai közepette olyan áldozatokat, amelyekről soha senkisem, még álmában sem gondolhatott, de legkevésbbé is gondolt. Aminő erős volt a magyar lélek és aminő harcias a háború kitörése alkalmával, éppen olyan erős ma a háborús év elmulta után. Nem li i t te a világ, hiszen keveset tudott rólunk, hogy itt a Kárpátok által övezett földön: Magyarországon egy a szabadságért minden áldozatra kész olyan nemesen nagylelkű nép lakik, mely tűrni és szenvedni megtanult ugyan, de tűrt és szenvedett is hazájáért, szabadságért s e szenvedések edzették meg lelkét olyképpen, hogy az bárminő viharokkal szembeállni tud és képes a leggyötrőbb szenvedésekkel is. Ami népünk lelke ideális lélek, szelleme fenkölt, cselekedete ugy a harcmezőkön, mint idehaza bámulatra keltő. Hiszen az a fegyelmezettség, ami megnyilvánult e haza minden fiának lelkében, a harcmezőkön lebilincselte szövetségeseinket és félelmessé tette a magyar nevet ellenségeink előtt. Az önmegtagadás pedig amelynek tanújelét adta a magyar nép a letűnt, talán már el is feledett nagy nyomorúságok közepette, a legjobb érzéssel kell, hogy eltöltse mindnyájunk lelkét, különösen ha számításba vesszük azt, hogy ily nehéz viszonyok mellett, keserű dohos kenyérrel is, az ország népe filléreket, koronákat áldozott a hadsegélyezés céljaira és milliárdokat a háborúra. Nem "ösmertük mi népünket. Nem ösmertük Magyarország népének sem erkölcsiségét, sem lelki világát, de még kevésbbé anyagi erejét. Valljuk csak meg őszintén, hogy mi itthon a nép között élők, \ nem vettünk magunknak fáradságot arra, hogy a nép lelkivilágába ebbe a kincses házba belépjünk s az ott rakásra fölhalmozott drágaságokat megösmerjük, avagy csak megszemléljük is. Hagytuk a népünket Isten nevében és nem nagyon törődtünk velük hogy mit csinálnak, mivel foglalkoznak akkor, mikor nem dolgoznak. ( És ime a világ forgataga volt szükséges ahhoz, hogy mi is megösmerjük önmagunkat és a világ is megösmerje azt a népet, kivel ha bánni tudnak, a pokol kapuit is belehet döngetni. Nem lankad ez a nép, nem fárad ez a nemzet, hanem napnap után ujabb diadalokkal öregbiti régi dicsőségét, babérokat szerez vérző homlokára, halad, törtet előre edzett izmaival. Es bizakodó lelke szárnyakat ölt, száguldoz az ellenség földjén keresztül az emberi jogokért, a világszabadságért, mert a mi. harcunk, ami háborúnk nem bűnös cél szolgálatában áll, hanem a népek szabadságának isteni eszméjéért lobogtatja a százados háborúk zivataraiban megszentelt lobogóját. Mindenütt, ahol a háború szele zug, mormol földet megrázó dörgedelemmel, ott van a magyar vitézség, ott van a magyar hősiesség... És itthon ? ' Az önmegtagadás mellett az önfeláldozás oly méltóságteljesen tárul szemünk elé, mely büszkeségünket a legmagasabb fokra emeli. Az a nép, ki hazájáért és királyáért minden áldozatra kész és képes nehéz sorsát, küzdelemteljes napjait lelki megnyugvással viselni, jogot szerzett magának az örök életre! A második ezer esztendőnek mosolygó hajnala mily fényesen ragyogó meleg napsugárral köszönt reánk. Hejh! de mily sok vér ömlött most is, mint annak idején: éppen ezer esztendőnek előtte. Vajda Rudolf. KARCZOLAT a mult hétről. Hova jutunk ? El sem tudjuk képzelni hogy mi lesz ennek a horribilis drágaságnak a következménye. Még a garcon ember valahogy csak elvegetál a maga miliőjében, de mit szóljanak a családapák, a fix; fizetésű. tisztviselők és a középosztály. Aludni nem engedik őket a gondok, felébredni pedig félelemmel ébred, vájjon honnan mérnek reájuk egy ujabb drágasági csapást* Uzsorázzák, szipolyozzák az 'embereket, gyomrozzák őket folyton az élelmiszerek áremelésekkel és ez napról-napra napirenden van. Hogy kik csinálják ezt a gyomrozást, szipolyozást, ki tudná kispekulálni! A mészáros, a kereskedő, a vendéglős, fűszeres, kofa, szabó, cipész szóval aki csak ól é» még lélegzik? Nem lehet egyiket sem okolni, hisz őket is üti-veri és fuszt.ogatja, gyomrozza és uzsorázza a drágasag ós a horribilis áremelések. Eddig még csak hagyján volt. Fekete kenyérhez hozzászoktunk ós amikor már beleéltük magunkat, javult a helyzet ós most kalácsot is ehetik az, akinek futja* Hust nem enni, az már nem is kepezte panasz tárgyát, mert ha nincs hus vo t főzelék. De most már ebbe is belekapnszk -drak. És ez a helyzet legszomorúbb szenz.icu ja. Felemelték a zsir árát o y horribilis m< dra, hogy ma-holnap a zsir — fogalommá vaiik. A zsiradék katasztrofális emelkedése nagy veszedelmet jelent. Mint jelentettem annak idején nyugalommal fogyasztottuk a kukoricakenyeret, zugolodás néikü

1' iktatták be a hústalan napokat, egy iker .ii-ícik után, végül teljesen lemondtak a hu* zetről ós helyette több főzeléket es észtát fogyasztottak ezzel pótolva a hiu í:tanyát. Igen ám de volt zsir, ha nem -'Caö de tűrhető árban. Zsir nélkül azonb >t .i .cs főzés. Zsirnak lenni kell, mert z n >• ? ,; ui még egy rántott levest sem lehet készi* •..•ni. Ugy halljuk maximálni akaijá . árát. Nagyon szép dolog, csak srnKÍ .'m fogja betartani, mint a hogy a több ' x máit élelmiszereknél sem tartják be. N maximálni, hanem minimálni í..-„.! v árát. Sokan azt mondhatnák erre, hogy ligjobb volna rekvirálni. Erre aztán igazaik csak azt lehet Telelni, hogy egy kutya az, akár maximál akár rekvirál, mert kutyába veszik mind a kettőt. Tessék zsírról gondoskodni, mert idővel a saját zsírunkat kell majd a piacra dobni. Ugy a többik között még azt is felemlítem, hogy a cigaretta árak is kapnak egy kis oldalba ütést. Csak 60^-al emelték fel a cigaretta-dohány árát. Szervusztok cigaretta emósztők; nektek is kijutott a jóból. Sokan ha nem ettek, nem ittak, kutyába sem vették, mert volt cigaretta, most már ezt az élvezetet is meggyúrták. Ha valamit ki nem spekulálnak ezeknek az áremelések elfojtására, ma-holnap még a vizet is megdrágítják. A mostani viszonyokhoz képest mindenre el lehetünk készülve. Szóval igazán tótágast állunk mostanában és nem csoda, ha mindenki azzal fekszik ós azzal ébred, hogy: Hová jutunk?