Pápai Közlöny – XXV. évfolyam – 1915.

1915-08-01 / 31. szám

Közérdekű függgetSe** hetiS&g*. — MegjeSenik KittnileiR vasárnap. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 30 fillér. Laptulajdonos és kiadó: POLLATSEK FRIGYES. HIRDETÉSEK ÉS NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és Nobel Ármin könyv- és papirkereskedésében. A tanintézetek figyelmébe. Az elmúlt iskolai év történelmi nagy esztendő volt. Az ifjúság jrészt vett a jótékony célú gyűjtésekben, pénzt, szivart, cigarettát halmozott össze a fronton küzdő hőseinknek. Ifjú szivükön szintén átremegett a nagy események minden vihara, tudták mi történik, egy pár felvidéki iskolában heteken át szüneteltek is az előadások, mikor az oroszok betörtek, de szégyenteljes kuclarcat vallottak s ki kellett takarodniok. A középiskoláknak és a velők egyenrangú tanintézeteknek az ifjúsága fájdalommal volt kénytelen nélkülözniük kedves tanárát. Csak a nélkülözhetetlen tanerőket hagyták meg az intézetekben, a többiek katonaszolgálatra vonultak be számosan közülök hősi halált is haltak. Igen sokan részesültek vitézségükért kitüntetésben, viszont elégnagy azoknak a tanároknak a száma is, akik hadifogságba estek s csak a béke megkötése után térhetnek vissza. Ezekből is látható tehát, hogy a nagy háború, amely a nemzet minden rétegét átalakította, a magyar kulturán is erős nyomokat hagyott. Nincs egyetlen kultúrintézményünk se, amely a háborúból közvetlenül is ki ne vette volna részét. És ennek igy is kell lennie. Az ifjúság most gyakorlatilag tanulhatja meg, hogy mire képes a hazaszeretet. Sokan jegyeztek hadikölcsönt és még több azoknak a száma, akik önként beállottak katonának, hogy fegyverrel védjék hazájukat. Eddig még kevés iskolai értesitőt kaptunk, de azokból is látjuk, hogy az egyes intézetek tanártestületei nem gondolnák eléggé arra, hogy a kebelükből az életbe kiment, vagy méginkább az intézetekből egyenesen a harctérre ment katonák tettei megörökíttessenek. A jövő évi iskolai értesítőknek már ugy kell készülniök, hogy ne csak a tanárok, hanem a növendékek katonai élményeit, hőstetteit és hadikalandjait is megörökítsék. Ezzel nagy szolgálatot tesznek a hadtörténelemnek és örök dicsőséget szereznek iskolájuk hírnevének. Mert minden apró részlet fontos és semminek se szabad elkallódnia, ami a háborúval bárminemű vonatkozásban van. Értékes kis apró gyöngyszemek ezek, amiknek később nagy jelentőségük lesz, kivált ha a jövendő nemzedékekre gondolunk. Az iskolai értesítők tulajdonképen egy óv szellemi terméséről szoktak beszámolni. De a kultuszminiszternek anyagi eszközökkel is hozzá kell járulnia ahhoz, hogy a jövő évtől kezdje ezek az iskolai értesítők kibovittessenek s helyet kapjanak benne a tanárok és a tanítványok háborús élményei és tapasztalatai is. Kétségtelen, hogy az ifjúság mohón fogja olvasni ezeket, tehát könnyed világos és egyszerű stílusban kell megírni azokat, hogy minél nagyobb hatással legyenek az ifjúság lelkére. Megbecsülhetetlen értéke lesz ennek azáltal, hogy az ifjúságban nemcsak ápolni fogja a hazafias szellemet, hanem azt a helyes irányba tereli s fejlődésére rendkívül termékenyítő hatással lesz. Még a hadbavonult iskolaszolgák háborús élményeit is Össze lehet foglalni, mert ezek az egyszerű emberek nagyon is sokat átéltek, sokat szenvedtek s benyomásaikat, hadikalandjaikat a maguk egyszerű szavaival elbeszélve, azokból is sokat okulhat és meríthet az ifjúság, másrészt pedig jobban megbecsüli az iskolaszolgákat, akiket eddig oly kevésre értékelt. Ur és szolga, mágnás és földmi ves együtt és egymás mellett harcolt a hazáért. Nem szabad tehát, kivételt tenni s az iskolai értesítők számára a világháború összes epizódjait, amiket az intézet kebelébe tartozó tanárok, tanítványok és alkalmazottak átéltek. Nagyszerű adatok lesznek ezek a jövendő történetírás kezében. Küldjék be az összes intézetek hozzánk az iskolai értesítőiket. Sorra fogjuk ismertetni azokat, hogy láthassa a nemzet, milyen volt a háborús esztendő szellemi termése. Karcolat a piarcról, a mult hétről. Adtál Uram esőfc, de nincs benne köszönet! Ezt hangoztatják nálunk mostanában mindazok, kik a hetivásáron szerzik be az élelmiszükségletüket. Meg lett rendszabályozva a piac a maximális árak megállapításával, de niucs benne köszönet. Sokkal rosszabb a helyzet, mint mielőtt az árak meg lettek hatóságilag állapítva. Eddig csak akadt a piacon baromfi, liba és más egyébb, ami felett a vevők veszekedhettek eg3^más között és licitálhattak egymás zsebére, de most ninjs mire alkudni és veszekedni. A falusiak nem hoznak be semmit és a piac üres. Erre ugyan el voltunk készülve, hogy ez be fog következni, de arra nem, hogy ezzel az élelmiuzsorások zsebét tápláljuk. A dolog ugyanis ugy áll, hogy a falusi nép azért nem hozza be a baromfit, mert a kereskedők mennek ki ós ott tömegesen összevásárolják a csirkét, libát és másféle apró jószágot, behozza a városba, innen elküldi Bécsbe és nekünk az marad, ami Nagy Palinak. Ha el is adnak itt ezek a kereskedők ezekből a bevásárolt baromfiakból, de akkor is oly árban, ahogy nekik tetszik és a háziasszony örül, hogy ha kaphat igy házilag, mert hát a piacra hiába megy, ott ugyan egy fii át sem talál. Igy állunk mostanában a baromfi piac, cal. Sok háziasszony ugy segit magán, hogy maga megy ki a falura bevásárolnide végre is megunja a dolgot. Annyit egyszerre nem vásárolhat be, amivel a szükségletét bizonyos ideig fedezheti és ha hetenkint nem megy ki kétszer-háromszor, akkor újra ott van, ahol a mádi zsidó és tanulmányozhatja a piacon kiragasztott maximális árakat.