Pápai Közlöny – XXV. évfolyam – 1915.

1915-07-11 / 28. szám

Közérdekű független hetilap. - Megjelenik minden vasárnap. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 30 fillér. Laptulajdonos és kiadó: rOLLVIHEK FRIGYES. HIRDETÉSEK ÉS NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és Nobel Ármin könyv- és papirkereskedésében. Gróf Esterházy Pál igazi hőstette. Gróf Esterházy Pálról főváro­sunk egyik jeles uj ságirój a Kéri Pál az „Az Est"-ben a következők­ben emlékezik meg: Mikor a télen a Kárpátokat tar­tottuk sokszoros orosz erd ellen, a duklai szakaszon gróf Esteiűiáy Pái akkor szánta rá magát a hősi ha­lálra. Most, hogy halála hirét olvas­tam, eszembe jutott, mikor és ho­gyan láttam a Sztropkó fölött, havas hegyek gerincén húzódó lövészár­kokban a grófot, aki akkor költözött ki a frontra, válalta a keserű, kedvet, lelket bénitó lövészárok szolgálatot. Huszár volt, magyar mágnás, Esterházy. Lovas parancsőrtisztnek volt beosztva egy hadosztályparancs­noksághoz ; mágnásnak és huszár­nak való szép szolgálat. De amikor a háborn derekán voltunk és kiala­kult a hadi élet valósága, a háború társadalmi rétegezettsége; először vált öntudatossá a lelkes és gon­dolkozó emberekben, hogy a hábo­rúnak is vannak magasabb osztályai és dolgozó proletariátusa: a lövész­árkok lakói, — akkor Eszterházy Pál a lövészárokba kívánkozott. Nem akarjuk az ő példáját isten­tuclja, milyen jelentőségűvé fölfujni. de az ő esete a kérlelhetetlen lelki­ismeretnek, tiszta becsületességnek olyan képe, aminek az emlékezetét érdemes megőrizni. Sok hős között ő különösen hős. Esterházy Pálnak, ha közönséges gyalog-szolgálatban megakar halni, mint valami bakatiszt, nem olyan könnyű az! Az életét, testi javát, boldogságát őrző ösztöneik olyan szövetségesei támadnak társadalmi helyzetében, hogy ha azokkal meg­küzdött és gyalogrohamban, buzo­gánnyal kezében megtudott halni öreg Vilmos-huszárai élén, tizsze­resen hős volt. ... Az első közös lovashad­osztály hosszú viszontagságok után akkor februárban, lóról leszállva, gyalogos lövészárok-szolgálatot tett a Sztropkó fölött húzódó Kárpá­tokban. Sok orosz támadást vertek vissza már akkor, ugy gyalogosan és az egész hadosztály nem szám­lált összesen ezer puskát a lövész­árokban. A tábornok hadosztályparancs­nok lenn, Sztropkón székelt. Fényes törzse volt. A legjobb, legszebb nevek viselői vették körül, mint hozzá beosztott parancsőrtisztek. Köztük a legelőkelőbb Esterházy Pál volt. A folytonos támadások, a szünetekben pedig járőrszolgálatban való veszteségek, meg a lövészárok­élet szakadatlanul hulldogáló [áldo­zatai egyre fogyasztották a hadosz­tály ezredeit künn az állásokban. Tisztek estek el, betegedtek meg folyton. Esterházy Pál egyszer azzal állt a tábornoka elé, hogy az ezre­déből, a Vilmos-huszárok ezredéből annyi tiszt esett el künn a hegyen, hogy most már rajta a sor, ő is ki akar menni lövészárok-szolgálatra. A tábornoka igyekezett lebeszélni őt. Az ezrednek van még tisztje odahaza, az ő beosztása parancsőr­tiszti, a törzsnek szüksége van rá, megteszi ott a kötelességét. Lebe­szélték a társai, a törzs uri társa­ságának többi tagjai, ele nem hasz­nált semmi. Eszterházy Pál kiment a lövészárokba. Vele ment a had­osztálytörzsnek egyik hadnagya: ifjabb gróf Tisza István is. Künn a lövészárkokban találkoztam vele. A Vilmos-huszárok szakasza egy havas hegy taréj volt, a mely­lyel szemközt, vagy nyolcszáz lé­pésre húzódott az orosz állás. Olva­dó idő volt akkor éppen és bár a tarajon és afensikon az örökös szél­ben, fehéren terült el a hó, az ár­kokban térdig állt a viz és a sár. Öreg Vilmos-huszárok földig érő kék bundákká átszabott mentékben könyököltek az őrhelyeken karabé­lyaik mellett, vagy üldögéltek a föld alatt, galyakkal és sátorlapokkal fedett sáros árkokban a rajvonal­kályhák mellett. Ezek a vén huszárok elfelejtet­ték az otthonukat, családjukat, elfe­ledkeztek magukról, csak abban a gőgös szuggesztióban éltek, hogy ők Vilmos-huszárok és a legbüsz­kébb huszárezred becsületét nem szabad hagyniok ebben a keserű nyomorúságban sem, gyalogosan, földalatti lyukakban sem. Dacos gőggel vállalták ezt a nem huszáros munkát és ugy viselték magukat, hogy az egész hadtest bámulta őket, Fedezékeik bizony olyan huszá­rosak voltak. Bármely bakaezred jobban lakott ily földalatti szolgá­latban. Ha az orosz támadott nehéz csizmáikban, boldogabb végére for­dított karabéllyal, bicskával, lőccsel ugráltak ki a fedezékekből és igy vertek vissza minden rohamot, két­ségbeesett elszántsággal. Akkor ren­deltek nekik épen fokosokat, hogy legyen mivel kézitusábanharcolniok. Az oroszoknál végül olyan tisz­teletet keltettek a lövészárokban harcoló huszárok, hogy megtörtént, mikor az egész vonalon támadásba mentek, azt a szakaszt, amelyben a lovashadosztály feküdt, megkímél­ték, nem támadták. . .. Föladalatti lakásaikban itt nyomorogtak a fényes Vilmos-hu­szártisztek. Aki közülök régebben volt itt künn az árokban szolgálat­ban, lerongyolódott, idegei, gyomra, izületei tönkrementek. Húzták, amig bírták, de aki meg ; nem sebesült, vagy el nem esett, megbetegedett. Esterházy Pál még akkor nem régen szolgált itt a hegyen, az árokban. Mikor egy sátorlap alól előbujt és bemutatkoztunk egymásnak, aranysujtásos, tiszta atillájában friss arcszinével kiváltott a többi tiszt közül. Szakálla megnőtt, oldalt hosz-

Next

/
Thumbnails
Contents