Pápai Közlöny – XXIV. évfolyam – 1914.

1914-07-26 / 30. szám

azt is megtanulják, hogy vannak existenciák, melyek őket meg nem illető cimeket bitorolnak, mások megtévesztésére, pl. tanároknak hirdetik magukat, holott nem azok ; mindenféle nyelvek s irodalmak megtanítására kicsi pénzért vállalkoznak stb. Az ilyen szemfény vesztő existenciák megvetésére elegendő belátást nyernek növendékeink azáltal is, hogy bizalmas beszélgetéseiket nem szokás titkon kihallgatni ; azáltal is, hogy ma már nem mezítláb, hanem cipőben, sőt mindennap újra kisubixolt cipőben szokás és kell járniok ; azáltal is, hogy közös étkezésük alatt a köztartáson bizonyos tisztességszabályokat megtartanak és nem köpnek a közös tálba, nem ábrándoznak, mint „—i —ó" ur, gyönyörűen kifestett uri dámák csókjairól. „—i —ó

a ur ugy tesz, mint a Harpyák, azok a mesebeli madarak, melyek irigységből, vagy velük született gonosz hajlamból elragadták, vagy leronditották a kitálalt ételt, — hogy az embereket leszoktassák az evésről; pedig csak magukat utáltatták meg a piszkos madarak, undokságaikkal. Nem tartózkodom azért nyilvánosan is megizenni „—i — 6" urnák, amit bizalmasan nem vett tudomásul: irói jelének, „—i —ó" első betűjét illessze a második mellé s hangoztassa ismételten ! Sarudy György. Raáli Ernő vendéglője Rákóczi-u. 12. — Ez mi, amit most olvas ? Szabad megnézni ? — Tessék. A hadnagy ur a kezébe vette a könyvet ós hangosan olvasta el a cimet. „A modern leány". Monológ. Irta . . . — De hiszen ez egy monológ! — Igen. Megtanulom és elő fogom adni. — Hol? — Az ifjúsági egyletben. És a hadnagy ur hangosan olvasni kezdte a monológot. (Előadja egy szép, piros arcú fiatal leány. Otthoniasan van öltözve. Szin : Egy elegánsan berendezett leányszoba. Az ablakfüggönyök, az asztalterítő, az ágyterítő, a diván és a fotelhuzatok vi lágoskék selyemből vannak. Az ajtón jön be. Kezében egy világos kék felbontatlan levél, aminek a címzését nézegeti.) Irschner Ákos irása. Biztosan ez is tele van szerelmi ömlengésekkel! Szegény fiu, ha tudná, hogy mennyire nem szeretem őt, akkor biztosan nem ima ilyen szerelemtől izzó leveleket. Különben észre vehette volna, mielőtt elment, hogy nem szeretem, hiszen olyan indolentül viselkedtem vele szemben, mint egy akármelyik más fiatal emberrel, tehát én nem tehetek róla, hogy ő mindennek dacára is szeret engem, meg abban a pár levélben is, amit irtam neki, A pápai női keresk. szaktanfolyamról. Egy régi vágya valósult meg a pápai „Lloydsnak a mult tanévben, amikor is megnyitotta Pápán kapuit dr. Kapossy Lucián igazgató vezetése alatt a „pápai női kereskedelmi szaktanfolyam". Ezen tanfolyam jelentőségét legkönnyebben Kirchner Béla, kir. főigazgató szavaival vázolhatom, ugyanis ő látogatása folyamán, a tanári konferencián elmondott beszédében többek között azt mondja: . . Jelentőségét nem kell vázolni, itt, ahol semmiféle más kereskedelmi iskola nincsen ..." E pár szóban, bár ő azt mondja, hogy nem kell vázolni jelentőségét, mégis megismertette velünk azt a fontosságot, amellyel városunk kereskedelmi életét és női nevelésterét e tanfolyam előmozdította. Városunkban mégis ugy látszik, mintha nem is vettek volua tudomást ezen iskola létesítéséről és nem fogják fel a szülők ennek komoly jelentőségét. Rosszul értelmezik az iskola mibenlétét és a jövőt, amelyet a tanfolyam elvégzőinek kezébe ad. Vannak, akik napirendre térnek felette, mert, úgymond, nem akarják leányaikat könyvelőuőnek adni. — Milyen téves felfogás ez ! Mintha más teret nem is nyitna meg előttük a tanfolyam 1 Különben, csak tessék az iskola tantervét átnézni és meg fognak győződni, hogy a tanfolyam elvégzése olyanoknak is előnyére szolgál, akik nem akarnak a tanultakból megélni, olyanoknak is, akik a háztartásban maradnak. Budapesten miniszteri tanácsosok és bárók, leányai hallgatják a tanfolyamot. Győrben párhuzamos osztályokat kénytelenek felállítani. Csupán Pápán nem lelkesülnek érte, csupán itt nem látják gyönyörű célját. A tanfolyamon engedélyezett létszám 25—-45-ig terjed. Nem mondom, hogy Pápán a mult tanévben kevesebben lettek volna 25-nél

; 31-en voltak. Talán ez a legegészségesebb létszám egy osztályban, ára mégsem kielégítő, mert egy városban, ahol aránylag ilyen sok leány van, ahol a tanitóképezdék zsúfolásig tömve vannak, ott legalább is annyi növendéknek kellett volna lenni már az első évben, hogy a létszám teljes legyen. A tanitóképezdék gyári módon ontják magukból a kész „okleveles" tanítónőket, akik azután künn állanak az életben, sokszor minden támasz nélkül — egy nagy, pecsétes oklevéllel. Nem kell statisztikai adatokkal igazolnom, hisz' tudja mindenki, hogy van eset arra, mikor 1 (mondd: egy) tanítónői állásra két, sőt háromszázan is beadják folyamodványaikat. Természetesen, csak egy nyerheti el az állást, 299 anélkül marad. Mi jön ezután ? Hitvány, cselédrangu nevelőnői állások és 20 koronás havi fizetések. Már ez is mutatja, vagy legalább is figyelmezteti a szülőket arra, hogy gondolják meg jól, mielőtt nem tudom milyen pályára adják leánygyero'yan hideg voltam, mint egy jégcsap, ebből is láthatná, hogy semmibe se veszem a szerelmét. Node lássuk csak, mit ir. Felbontja a levelet és olvassa. — Elég jól kezdődik, — mondta az olvasást félbeszakítva a hadnagy ur. — Olvassa csak tovább. A hadnagy ur szót fogadott és tovább folytatta az olvasást. „Kedves Adél kisasszony ! Elmúlt már egy hete, hogy irtam magácskának, de választ rá még nem kaptam. Mi ennek az oka? Hiszen elválásunkkor azt Ígérte, hogy minden levelemre fog válaszolni. Hát miért nem ir? Talán már megbánta, hogy azt Ígérte ? Hiszen már egészen kétségbe vagyok esve! Mindennap szívszorongva lesem a postát, de hiába, mert még a mai napig sem hozott semmit. Pedig ha tudná, hogy mennyire várom . .. mennyire vágyódom utána, hogy láthassam azokat a kis apró betüeskéket, amelyeket a magácska aranyos kis kezecskéje vet a papírra. Vagy talán beteg ? Ugy-e, nem ? Csak azért nem ir, mert nem tartja érdemesnek, hogy továbbra is fenntartsa velem az ismeretséget. Ne akarja ezt 1 Hiszen ha azt akarná, hogy elfelejtsem, az egész életemre boldogtalanná tenne, mert én elfeledni magAcskat soha nern tudnám. De hogy is tudná az ember elfelejteni azt, akit szeret? Ugy-e, sehogy! Hát akkor én hogy tudjam magácskát elfelejteni. Hiszen tudja, hogy mennyire szeretem. írjon minél előbb. Vigasztaljon meg és irja le azt a rövid kis szót,, amire már I oly régóta várok magácskától, hogy „szeretlek". Nem lenne nálamnál boldogabb lény, ha nekem ezt a rövid kis szót irná. Mielőbbi kedves levelét várja és aranyos kis kezecskéit számtalanszor csókolja Irschner." — Ez aztán egy levél! — Ugy-e? Olvassa csak tovább. A hadnagy ur tovább olvasott. (Nevet s a levelet az asztalra dobja.) — Bohó fiatal ember! Akárcsak a múltkori levelét olvastam volna. Ugyanazok a sorok, ugyanazokkal a szavakkal. Arra kér folyton, hogy szeressem. Szegény fiu F* Sajnálom, de szeretni mégse tudora őt. Szeretni? Hogyan szerethetném, hiszen nincs több szivem, mint egy és azt az egyet rég más birja már. Egyszer láttam őt egy nagyon rövid kis ideig, de az a rövid kis idő épen elég volt arra, hogy örök életemre boldogtalanná tegyen. Igen, boldogtalanná, mert még azt sem tudom, hogy láthatom e még valaha. Hiszen azt se tudom, hogy hol van, csak a nevére, az arcára, avhangjára és az elbűvölő nézésére emlékszem. Itt volt, elment, talán soha nem is jön vissza többé. S mikor elment anélkül, hogy tudott volna felőle, magával vitte a boldogságomat . . . De ugy kell nekem és ugy keil mindnyá-