Pápai Közlöny – XXIV. évfolyam – 1914.
1914-03-29 / 13. szám
Sok jubileum zajlott le már városunkban, de azok, akik jubiláltak és azok talán tul sokan is voltak, amennyiben alig fértek el az ipartestület tágas és mellékesen nem tágas összes helyiségeiben, azok előtt felejt hetetlen marad azon őszinte ragaszkodás és tisztelet, mely a jubiláns iránt kifejezésre jutott. A jubileumi díszközgyűlés sablonszerű volt ugyan, de különbözött a remek szónokitok versenyében és stylszerüségében. Ma gáról a díszközgyűlés lefolyásáról megemlékezni nem az én hatáskörömbe tartozik, anynyival tartozom azonban krónikái tisztségemnek, hogy ennek lélekemelő és harmonikus voltát az alábbi jegyzéseimmel leszögezzem. A jubileumi díszközgyűlés lefolyása után kezdődött tulajdonkép az ünnepélynek számos speciálitása-. Első sorban, az, hogy nem mint rendesen egy, hanem ez alkalommal két bankett volt. Az első délben volt, a másik, a tulajdonképeni internacionális bankett este volt. A másik speciálitás abban rejlett, hogy ezek a jubileumi bankettek nem mint rendesen a Griff-szálló nagytermében, hanem a Polgári Kör helyiségeiben lettek megtartva. Ennek a speciálitásnak van ugyan egy kis előjátéka, melyhez a krónikának semmi köze s igy tehát hallgat is róla a krónika. A déli bankettet szükebbkörü, vagy ha ugy tetszik családias jellegűnek lehet feltüntetni, mert azon a fővárosi és vidéki vendégek tiszteletére adott az ipartestület és ame lyen az ipartestület gazdatagjai, városunk orsz. képviselője és néhány a jubiláns fegyvertársai köréből került ki. Hogy mi történt itt, arról nem számolhat be a krónika, de annyi kiszivárgott, hogy ott is dicshymnuszok lettek zengve a jubiláns rovására, kinek csak szerénysege haladja felül önzetlen hivatottságát az ipartestületi ügyészi teendők elin tózésében. Az estéli bankett, mint már ^jeleztem, intencionális jelleggel lett megtartva. Itt összeforrt az intelligencia a demokráciával, a vagyonos osztály a szegényebb iparososztálylyal, végül ami a harmonikában legszebb melódiát adta, a különböző felekezetek majdnem összecsókolództak és ezt számos toasz • tokban is kifejezésre juttatták. Eltekintve a hivatalos toasztoktól, volt azután ott annyi toaszt, mint Óbudán a zsidógyerek, vagy mondjuk egy bizonyos helyen — ami nem jut eszembe —, de tudom Hevesmegyében a Jakab krumpli. Sőt voltak olyan toasztok is, melyeket el akartak mondani, de a mostani rossz utak miatt — elakadtak és csak akkor vágták ki őket, amikor a jubiláns már régen álmodta a felejthetetlen jubileumi napot. Majdnem megfeledkeztem arról a leleplezésről, mely az esti banketten történt, mely szoros összefüggésben van a jubileumi díszközgyűlésen történt leleplezéssel. A disz közgyűlésen ugyanis a jubiláns arcképét leplezték le, az esti banketten revanzsirozta magát a jubiláns és az arcképfestőt és cinkostársait leplezte le olykép, hogy leleplezte őket, miként tudták az ő arcképét leleplezni. Nem azért ügyész a jubiláns, hogy rögtön vádat emelt ellenük részint orgazdasággal, részint felbujtással vádolta a tetteseket. A vádat azonban később elejtette, mert az ügyész ellen viszonvádat emeltek, hogy elő segítette a leleplezést és végül egymásra pohárköszöntőztek és ezzel szent volt a béke. Én is most elmondhatom, hogy : Lelepleztem az egész ünnepi társaságot! Frici. AZ HIRLIK... Az hirlik, hogy Pápa város képviselőtestülete az utcarendezési térképpel légvárakat épit. Az hirlik, hogy Pápa város képviselőtestülete az utcarendezési térképet a jövő század számlájára állapítja meg. Az hirlik, hogy Pápa városa uj térképét az Úristen fogja jóváhagyási záradékkal ellátni. Az hirlik, hogy Pápa város uj térképe a repülés rendszerére van alapítva. Az hirlik, hogy dr. Antal Géza orsz. képviselőnk kártyáján nem lehet veszíteni. Az hirlik, hogy a polgármester a városi képviselőket néhány napig alaposan leültette. Az hit lik, hogy Pápa város képviselőinek a délutáni foglalkozás bizonytalan időre biztosítva van. Az hirlik, hogy a rendőrök az utóbbi időben egymást ellenőrzik. Az hirlik, hogy az ipartestület jubileumi ünnepélyén a rendezőség későn ébredt. Az hirlik, hogy az ipartestület ünnepi bankettjén egy toaszt rosszul volt kiszabva. Az hírlik, hogy az ipartestület ünnepi bankettjén több szónok személyes kérdésben szólott fel. Az hirlik, hogy az ipartestület ünnepi bankettjén „polgári" kosztot ettek. Az hirlik, hogy az ipartestület ünnepi bankettjén a kecske jóllakott, de a káposztát nem tudta megrágni. Az hirlik, hogy az ipartestület ünnepi bankettjén oly kitűnő borok voltak, hogy nem volt „kunst" toasztot mondani. Az hirlik, hogy a darutollas legények sokszor az ótestamentumra hivatkoznak. Az hirlik, hogy a libatollas legények az utóbbi időben labdákat rúgnak. Az hirlik, hogy Pápán a diplomás hó lyagok mielőtt benősülnek, kilegénykedik ma gukat. Az hirlik, hogy Pápán a duplahólyagok már a vidéken is hólyagoznak. Az hirlik, hogy a Jaj nadrágom egylet egy versenytárgyaláson el lett nadrágolva. Az hirlik, hogy az Erzsébetligetben ujjlenyomatokat fognak felvenni. Az hirlik, hogy a Pápai Közlöny szerkesztőjével sokan nem szívesen szeretnek éjjel találkozni. SCHWACHMÚR cipészműhelye H Pápa, Rákóczi-utca 34. sz. H HÍREK. * — Püspöki beiktatás. A dunántuli református egyházkerület Németh István püspök beiktatása alkalmából f. évi március hó 31 ón d. e. 9 órakor Pápán, a főiskola dísztermében, illetőleg a ref. templomban Czike Lajos h. püspök és gróf Tisza István együttes elnöklésével rendkívüli közgyűlés 1 tart. — A Jókai-kör estélye. Szép számú közönség jelenlétében tartotta meg mult J vasárnap a Jókai kör szokásos estélyét. A műsor Kis Ernő felolvasásával vette kezI detét, ki igen érdekes előadást tartott „Pápa ! történetéből" cimen. Ezt követte Csoknyay Eliz zongorajátéka, ki remek technikával játszta Mendelsohn és Chopin egy-egy szerzeményét. Utána Keserű Géza énekelt néhány dalt Kis Károly zongorakisérete mellett. Hatásos szavalatot hallottunk Besse Zoltán theológustól és végül Rupprecht Andor csellójátékában szórakozott a közönség Kis Margit zongorakiséretével. Az estélyt Nagy Gabriella rendezte. — Az uj dunántuli püspök szók helye. Komárom város református hitközsége mult kedden döntött az Antal Gábor elhunytával megüresedett komáromi lelkészi állás betöltéséről. Leadtak 625 szavazatot, amelyből 328-an amellett szavaztak, hogy i ne Németh István, az uj dunántuli református püspök legyen a komáromi lelkész. Ez a párt a püspökkel szemben Varga Sándor hittanárt akarja lelkészül. A püspöknek komáromi lelkészül való meghívása mellett 297-en szavaztak, tehát 31 szótöbbséggel. Ennek folytán a dunántuli püspökség székhelye nem Komáromban, hanem más városban lesz, mivel Németh István a legközelebb megejtendő választásnak nem veti alá magát. — Az állami költségvetés tárgyalását a költségvetési bizottság hétfőn kezdi meg. A kisebb tárcák előadója Antal Géza dr. orsz. képviselőnk lesz. E tárcák körébe tartoznak a miniszterelnökség, a király személye körüli minisztérium, a leg főbb állami számvevőszék ós a különösen nagyfontosságú állami kölcsönök ügyei. — „Államháztartásunk fejlődése számokban." E cim alatt jelent meg a „Pénzügyi Szemle" legutóbbi számában városunk orsz. képviselőjének, dr. Ay\tal Gézának egy tanulmánya, melyben a legfőbb állami számvevőszók működésének ismertetésével kapcsolatban államháztartásunk fejlődését tárgyalja az utolsó másfél évtized alatt. A tanulmány az ország pénzügyeivel foglalkozók körében bizonyára méltó érdeklődést fog kelteni. — Hatósági husszék. A v. tanács felhatalmazta a polgármestert egy állandó hatósági husszéknek alkalmas bódé megrendelésével. A polgármester által megbízott Kunt testvérek már a tanács elé terjesztették a hatósági husszék tervét ós költségvetését. A városi tanács a bemutatott terv ós költségvetés alapján a hatósági husszék elkészítésével Kunt testvéreket 370 K építési költség mellett megbízta, azzal, hogy ezen husszéket sürgősen bocsássák a város rendelkezésére. — Az állatorvosi helyiségek kijavitása. A v. állatorvos az irodai helyiség kifestését, továbbá az egyik szoba, fürdőszoba, előszoba festésének kijavítását kérte a v. tanácstól, amely utasította a v. gazdát, hogy a kérdéses helyiségeket kifestettesse, felhiván őt, hogy a számlát a tanácsnak mutassa be. — Városi szénelárusitás. Megírtuk, hogy a tanács véleményadásra szólította fel a villanytelep üzemvezetőjét, hogy mi módon volna lehetséges városi szénraktár létesítése. illetve mennyiért árusíthatna a város a szegényebb néposztálynak szenet. A villanytelep vezetője most nyújtotta be e tárgyra vonatkozó jelentését a tanácshoz, amely a jelentést tudomásul vette s felhívta az üzemvezetőt, hogy rendeljen a jövő évre 20 waggon porosz kockaszenet lehívásra s készletben tartson mindig 500 mótermázsát. A szénraktár számára béreljen 200 K-ért alkalmas helyet s a nagyközönségnek a szenet 4 K ért szolgáltassa ki, a jövödelmet pedig a kezelők javadalmazása céljából jelentse be. Egyben utasította az üzemvezetőt, hogy a tél beálltával az árusításról a nagyközönséget kellő módon értesítse. — A Jókai-kör ma vasárnap, márc29-én este hat órakor rendezi saját helyiségében ebben az évadban utolsó háziestólyót a következő műsorral : 1. Az elektrotechnika köréből. Szabad-előadás kísérletekkel. Tartja: Lux Lajos. 2. Szép Adelaid. Irta : Wildenbruch, fordította: dr. Kőrös Endre, szavalja: Nobel Jozefa. 3. Zenés felolvasás. Tartja: Szentgyörgyi Sándor. 4. Liszt VI J rapszódia. Zongorán négy kézre előadják : Neumann Elza és Gaál Irénke. 5. Dalok. Énekli: Szőllosy Mici, zongorán kíséri: Trauner Margit. Az estélyt rendezi: Ungár MiÍ hályné. — A pápai Leányegyesület mű; sora folyó hó 29-én — ma — este 8 órakor: 1. Liszt II. rapszódia. Zongorán négy ' kézre előadják Neumann Elza és Gaál Irén.