Pápai Közlöny – XXIV. évfolyam – 1914.
1914-03-22 / 12. szám
és a fizikai törvény ama megdönthetetlen tézisét kellene megcáfolni, hogy az ember egyszerre csak egy helyen lehet, hogy minden egyes ünnepélyről hűségesen beszámol hasson a krónikának. Szükségtelen talán felemlítenem, hogy ezen ünnepélyek között vezérhelyen mint minden évben a főiskola szerepe!. A főiskola ifjúsága ezt a vezérszerepet fenntartja magának még anno dazummal óta ós ebbeli nesztorságából nem enged egy jottányit sem. De maga az ünneplő közönség tudatában is meg van ezen hagyományos szokás és bár minden egyes más ünnepélynek meg van a maga saját ünneplő közönsége, de végeredményében mégis csak a íöiskola ünnepélyéhez koncentrálódik és csatlakozik. De hisz ez teljesen okadatolva van. A főiskola emlékünnepélye kettős formában nyilatkozik. Az első forma délelőtt játszódik le a honvédszobornál, ahol a nap jelentőségének minden fázisa érvényesül. Az ünnepély második formája, jobban mondva folytatása este veszi kezdetét a színházban, amidőn már a többi körök és egyesületekben az ünnepély lezajlott és igy alkalma van mindenkinek, még azoknak is, kik más ünnepélyen is lerótták kötelességüket, ezen az ünnepélyen is részt venni, mely ünnepi műsor tekintetében magának első helyet vindikál. De ennek az ünnepélynek van még egy más speciálitása, mellyel a többi iinne pélyek nem rendelkeznek és ez a döntő körülmény, mely ezen ünnepélynek nagyszámú látogatottságot biztosit. Ez a speeiálitás pedig a tulajdonképeni műsor után kö vetkezik és amely a Griff-szálló nagytermében játszódik le, mely műsor teremti meg a nagy látogatottságot. A Griff-teremben a műsor társasvacsorával veszi kezdetét és folytatódik tánccal. Ezen műsornak is meg van a saját speciálitása. Ezen a társasvacsorán és táncmulatságon lesznek a süldő leányok bemutatva. Ezeknek a csinos kis leányoknak ez a farsangi mulatságuk és erre az ünnepélyre ugy várnak, mint zsidók a Messiásra. Már sok ily március idusán megtartott bakfis mulatságon vettem részt, de ilyen választékban és ily tömegben még nem jelentkezett a jövendőbeli leánynemzedók. Főleg nagyban volt képviselve a vidéki forgalom és ezen körülmény tette annyira népessé ezen táncmulatságot, melyre igazán el lehet mondani, hogy „igy még nem jött ki*. De nemcsak a népességre lehet ezt elmondani, hanem a táncra magára is. Anynyit összetáncolni emberemlékezet óta nem tapasztaltunk. A cigány alig győzött a „hogy volt"-okra reagálni. Órák hosszáig jártak egy táncot, hogy a cigányprímásnak kihullott a kezéből a vonó, a többi hangászok pedig kidűltek. De ez még hagyján I Hajnali 5 órát Ütött az óra ós még csak akkor akartak igazán elkezdeni táncolni. Hja I a fiatal kor és még hozzá az, hogy egyszer esik esztendőben március 15-i táncmulatság és ezt ki is használták amúgy Isten igazában. Halló ! Ki beszél ! Egy műkedvelő, ki kíváncsi, hogy mily véleménnyel van az „Ocskay brigadéros" előadásáról. Nincs véleményem krónika szempontjából, de ha kritikát kellene irnom erről a műkedvelői szini előadásról, ugy azt irnám, hogy nem műkedvelőket láttam a színpadon, hanem vérbeli rutinirozott színészeket és színésznőket. Halló! Hogy is tetszett mondani ? Igen, azt tetszettem mondani, akár hiszi, akár nem. A színészetről jut eszembe, hogy Szalkay színtársulata már legközelebb Újpesten kezdi meg az előadások sorozatát és ug> április 22 ike tájban nálunk „Katona dolog" operettel kezdi meg a sziniszezont egy kitűnően szervezett társulattal. Yederemo I Frici. AZ HIRLIK... Az hirlik, hogy Pápa városa az uj építési szabályrendeletet megnyúzza. Az hirlik, hogy Pápa városa ötödik kerék a közjövedelmek szaporításában. Az hirlik, hogy dr. Antal Géza orszgy. képviselőnkben csak bizni lehet. Az hirlik, hogy a polgármester utóbbi időben némely ügyekben „se hideg, sem meleg" álláspontra helyezkedik. Az hirlik, hogy a rendőrségnél mostanában rosszul megy az üzlet, mert kevés egyéneket lehet megbüntetni. Az hirlik, hogy a főiskolai ifjuság márciusi táncmulatságán sok növendék táncosnő volt kiállítva. Az hirlik, hogy a főiskolai ifjúság márciusi táncmulatságán sok táncospár az ábrándos táncot járta. Az hirlik, hogy a főiskolai ifjúság márciusi táncmulatságán a fiatalság egy része a pedellust táncoltatta meg. Az hirlik, hogy a főiskolai ifjúság márciusi táncmulatságán sí>k fiatal embernek erős volt a fekete kávé. Az hirlik, hogy a darutollas legények március idusán megmutatták, kogy „talpra legények". Az hirlik, hogy a libatollas legények március idusán a MDreyfusz"-nótát is énekelték. Az hirlik, hogy Pápán a diplomás hó lyagok az utóbbi időben vegyes érzelmeket táplálnak. Az hirlik, hogy Pápán a duplahólyagok csak akkor beretválkoznak, ha alkalom kínálkozik reá. Az hirlik, hogy Pápán a szimpla- és potyahóiyagok a hentesboltba csak szagolni járnak. Az hirlik, hogy Pápán a sógorok, te kintettel a rossz vásárokra, gyengén eresztenek. Az hirlik, hogy a Jajnadrágom-egyletnek már csak az alsónadrágja látszik. Az hirlik, hogy az Erzsébetligetben már tavaszi nyomok láthatók. Az hirlik, hogy az Erzsébetvárosban egy betéti-társaság részjegyekkel alakult. Az hirlik, hogy Pápán sok esetben tormás zsebkendőkkel kisérik ki a halottat a temetőbe. Az hirlik, hogy a Pápai Közlöny szerkesztője egy pikáns ügyben a legpikánsabb részletet is kinyomozta. HÍREK. — Városi közgyűlés lesz f. hó 26., | 27., 28., 30., továbbá április hó 1., 2., 3. | és 4. napjain mindig délután 3 órakor a következő tárgysorozattal: 1. A közgyűléseken gyorsíró alkalmazása. 2. Az Irhás utcában gyalogjáró készíttetése. 3. A díszfaiskola bérbeadása 700 kor. évi bérért (az eddigi bér 533 K volt.) 4. A gyámpénztár részére 1500 K-ért tűzmentes szekrény beszerzése. 5. Az Antalháza pusztán leégett épületek újjáépítése és a v. tanács javaslata, hogy a puszta parcelláztassék. 6. A házi szemét fuvarozásáról szóló szabályrendelet. 7. Az építészeti bizottság javaslata az utcavonalak megállapítása és uj utcák nyitása tárgyában. — Az uj református püspök beiktatása. Amily nagy öröm kisérte Németh Istvánnak, a dunántuli ref. egyházkerület főjegyzőjének és pápai theológiai tanárnak püspökké történt megválasztását, ugyanily lelkesedéssel készülődik most az egyházkerület püspöki beiktatására, mely f. hó 31-én Pápán fog lefolyni. A március hó 31 iki í püspöki beiktatáson nemcsak a dunántuli kerület összes egyházmegyéi lesznek jelen impozáns küldöttségekkel, de a többi egyházkerületek is képviseltetik magukat. — Németh István püspöknek még eddig nincs parochiája és Csurgón kivül ma már a fehérmegyei Mór község és Komárom városa is versenyeznek azért, hogy Németh Istvánt lelkészüknek megnyerhessék. — A püspök mindezideig még nem döntött abban, hogy hol vállal lelkészséget. — Jubileumi ünnepély. A pápai ipar testület ma délelőtt fél 12 órakor tartja meg az ipartestület helyiségében dr. Hirsch Vilmos ügyészének jubileumi ünnepélyét. Ezen ünnepélyre vonatkozólag a következő meghívót kaptuk: „Dr. Hirsch Vilmos ügyészünk arcképének leleplezési ünnepélyét 1914. márc. hó 22 én délelőtt fél 12 órakor tartjuk testületünk helyiségében, — mely ünnepélyre kivül címzett urat tisztelettel meghívjuk. A Pápai Ipartestület — Huszárezredünk köréből. Gróf Széchenyi Tódor százados április hó 1-től várakozási illetékkel 1 évre szabadságoltatott. — Az állandó választmány folyó hó 17 ón ós folytatva négy napon át ülésezett s letárgyalta az uj építési szabályrendelet kiegészítő részét képező utrendezési térképet. — A pénzügyi bizottság tegnap d. u. ülést tartott, amelyen a legközelebbi közgyűlés tárgysorozata lett előkészítve. — Küldöttségek az uj püspöknél. A v. tanács Mészáros Károly polgármester vezetésével f. hó 16 án délelőtt tisztelgett Németh Istvánnál, a dunántuli ref. egyházkerület uj püspökénél. A tanács tisztelgése után a pápai izr. hitközség küldöttségét vezette a püspök elé Kemény Béla v. taná! csos. A püspök miudkét küldöttségnek meghatottan és hálás szavakkal mondott köszönetet. — A Jókai-kör ma vasárnap, márc. 22 én este hat órakor saját helyiségében estélyt rendez a következő műsorral: 1. Pápa történetéből. Irta és felolvassa : Kiss i Ernő. 2. Mendelssohn-Liszt: Auf Flügelu der Gesanges ; Chopin : Tarantella. Zongorán előadja: Csoknyay Eliz. 3. Dalok. Énekli: Keserű Géza, zongorán kiséri: Kis Károly. 4. Szaval: Besse Zoltán. 5. Jean Sibelnis: Valse triste. Csellón játsza: Rupprecht Andor, zongorán kiséri: Kis Margit. Az estélyt rendezi: Nagy Gabriella. — Dohánygyárunk köréből. Méltó előléptetésben részesült Varga Rezső a helybeli dohánygyár osztályvezetője. A pénzügyminiszter az ambiciózus tisztviselőt a pécsi dohánygyárhoz aligazgatóvá nevezte ki. Amily örömmel vesszük tudomásul az előléptetést, ép annyira sajnáljuk körünkből való távozását. — Családi pótlék. Kecskés József és Nagy Pál v. rendőrök családi pótlékban leendő részesítésük iránt folyamodtak a v. tanácshoz a folyó évben született gyermekeik után. A v. tanács a rendőrök részére megállapított családi pótlékot folyamodók részére folyó évi április hó 1-től l/i évi előleges részletekben az 1914. évi államsegély terhére folyóvá tette. — Személyszaporitás a városi adóhivatalban. A v. adóügyosztály vezetője szemólyszaporitást kért a v. tanácstól, tekintettel a fokozódó nagyobb munkákra. Különösen az ingatlanok átruházása utáni uj városi pótilleték kezelése igényel sok munkát. A v. tanács felhívta a város polgármesterét, hogy munkatorlódások esetén egy kisegítő munkaerőt alkalmazzon, a főszámvevőt pedig utasította, hogy a jövő évi költségvetés tárgyalása alkalmával a költségvetésbe egy munkaerő költségét az előirányzatba állítsa be.