Pápai Közlöny – XXIV. évfolyam – 1914.

1914-01-11 / 2. szám

Csak ennyi önállóságot kérünk, kívánunk s talán követelhetünk azoktól a férfiaktól, akik kedvező vagyoni állásuk, vagy polgártársaik bizalma folytán mintegy a város közönségét képviselik. De nemcsak a városi képviselőktől, hanem a városi tanács tevékenységére is számítunk az újév küszöbén. Vállalkozási szellemet várunk a városi hatóságtól, főleg pedig legyen kouzequens. Ne táncolja a medvetáncot, hauem Önállólag gondolkozzon. A szükséges ujitások és pótlások számos kérdéseit sorolhatnók föl a melyek elintézésre várnak, de mi ez alkalommal a napirenden álló dologra, városunk létkérdésére és a csatornázás létesítésére szorítkozunk. Minden más kérdést mellőzve, ezen intézmények végleges megoldására törekedjünk. Készséggel elösmerjük, hogy ily fontos tárgyban elhamarkodva ítélni nem szabad és a döntésre hivatott fórum helyesen teszi, ha kellő megfontolással jár el, — mindamellett elérkezettnek látjuk már az időt, hogy városunknak e régi óhaja teljesedésbe menjen. Elég idő volt már a megfontolásra, talán több is, mint kellett volna. Törjük meg tehát ezen rendszert! Ez legyen a jelszavunk és ezért kellett ily őszinte szavakkal rámutatnunk városi életünk általános tengődésére, annál is inkább, mert a baj csak akkor orvosolható, ha az fel vau ismerve. Igen! Tengődés helyett viruló életet kér Pápa város közönsége és vétkes az, aki ennek útját állja. Borítsunk fátyolt raz ó-évre és engedjék remélnünk, hogy az újév küszöbén városunk felvirágzása és jóléte érdekében működő [egyének ezen felszólalásunkat megszívlelve ez irányban fognak működni. Ez legyen programmuuk az újév küszöbén ! Aki elegáns fazonú cipőt akar (amerikai, francia, vagy magyar divat szerint), aki érzékeny lábaira kényelmes cipőt akar — mielőtt téli szükségletét fedezné, saját érdekében cselekszik, ha mérték szerinti rendelést tesz Dancs Györg-y katonai, polgári és ortopéd-cipésznél Pápán, Fő-utca. Városi közigazgatás. Az 1912. évi 58. t.-c. 30. §-ában az országgyűlés utasította a belügyminisztert, hogy a törvény életbelépteté sétöl számított két éven belül a városok szervezetéről, közigazgatásáról és háztartásáról, úgyszintén a városi rendőrségek országos rendezéséről törvényjavaslatot. terjesszen az országgyűlés eié. Az idő múlik, a két év nemsokára lepereg, a nagy közvélemény azonban teljes tájékozatlanságban van, vájjon készül-e a városi törvényjavaslat és ha készül, milyen elveken fog felépülni. A sajtóban időnkint jelennek meg ugyan közlemények, melyek a jólértesültség látszatával a készülő törvényjavaslat egyes rendelkezéseit ismertetik, de a be nem avatottak ezen közleményekkel szemben teljesen tájékozatlanok, mert nem tudhatják, mennyiben tekinthetők azok hiteleseknek és éppen ezért az ismertetéseket bizalmatlansággal fogadják. A hátralevő időt kellőképpen fel kellene használni és pedig két irányban. Elsősorban a belügyminiszternek sürgősen ankétot kellene összehívni és ott minden meghívott hozzáértőnek véleményét meghallgatni, másodsorban a magyar városok minden igaz barátjának a sajtóban és különösen a szaksajtóban ki kellene fejteni tapasztalatait és eszméit. Ezen kettős, értékes anyagot a törvény készítői sikerrel használhatnák fel és így elérhetnénk azt, hogy valóban jó javaslat kerülne a törvényhozás elé, amely közmegnyugvást keltene. Mert azzal tisztában kell lennünk, hogy kevés olyan nagyfontosságú törvényjavaslat kerül a közel jövőben az országgyűlés elé, mint a városok jövő életét, fejlődését, anyagi viszonyait szabályozni, megalapozni hivatott városi törvényjavaslat. Kétségtelen tény, hogy a városok Hemző mostf kijött a kármentőből, odament az idegenhez és mint illedelmes korcsmároshoz illik, megkérdezte tőle : — Szolgálhatok, kérem ? — Kérek két deci vörös bort. — Kérem alásan! — és elsietett a kármentőbe. A vendég — aki jól megfázott a csikorgós időben — közelebb ült a boglyakemencéhez és hízelegni kezdett a korcsmárosnak : — Ejnye, de jól melegít ez a kemence. Hemző kijött a kármentőből, mitsem hederitve arra, amit a vendége mondott, elébe tette a bort ós udvariasan szólt: — Tessék kérem. A vendég, hogy később ne legyen a fizetésre gondja, rögtön megkérdezte: — Mivel tartozom érte ? Hemző, mintha másnak drágábban adta volna a bort, így válaszolt: — Csak tíz krajcár kérem, vagy ahogy már most mondjuk: husz fillér. A vendég zsebébe nyúlt, kivette er SzényéÉ és kifizette az óriási összeget. — Tessék, — mondta. — Köszönöm szépen ! A vendég csak most ívott a borból és hízelegni akart vele a korcsmárosnak, hát azt mondta : — Jó bor ! Hemző örült a hizelgésnek és látta, hogy nem valami paraszttal van dolga, hát szóba ereszkedett a vendégével és megkérdezte tőle : — Hova való uraságod, ha szabadna kérdeznem ? — Marosvásárhelyre, — volt a vendég egyszerű válasza. Hemzőt most raár furdalta a kíváncsiság, hát tovább kérdezősködött: — Látogatóba tetszett talán Nagyernyére jönni ? A vendég még mindig hideg maradt ós egyszerűen válaszolt : — Igen. — Ma tetszett jönni ? — Igen, délután. — Es ilyen hamar haza tetszik utazni ? — Igen, mert reggel fontos elintézni valóm van odahaza. Hemző most leült a vendégével szemben és tovább érdeklődött: — Kinél tetszett lenni, ha szabadna kérdeznem ? A vendég arra gondolt, hogy mi köze van ennek ahhoz, de azért megmondta: — Az apósomnál, Kolbert Bélánál voltam, ha tetszik ismerni. — Hogyne ismerném 1 Nagyon jó vendégem ; minden vasárnap elszokott hozzám jönni ? Hát ön az ő leányának a férje, akiről olyan sok jót mondott nekem az öreg? A vendég megörült a hizelgésnek és mosolyogva felelt: — Igen ! Ismeri talán a feleségemet is? — Hogyne ismerném ; a leányommal járt együtt iskolába és npgyon sokszor megi fordult nálam. Ekkor közelebb hajolt hozzá, mintha valami nagy titkot akart volna neki elárulni és megkérdezte: — Van e már családjuk ? A vendég dicsekedve felelt: — Van bizony ! Van egy katonának való fiam. — Mennyi idős ? Gondolkozott kissé ós az ujján összeszámolta : — Már hét hónapos. — Hiszen akkor már nagy gyerek. — Hogyne 1 Ma-holnap már meg is házasodik. Hemző elnevette magát a jó tréfán s mikor jól kinevette magát, igy szólt: — Hát mondja meg, legyen szives, ha haza megy a kedves feleségének, hogy gratulálok neki és üdvözlöm. A vendég kezet nyújtott Hemzőnek és igy szólt: — Köszönöm szépen, majd átadom neki. Megfogta a poharat és kiitta a bort, felállt és búcsúzni akart Hemzőtől, de abban a pillanatban kinyílt az ajtó, tehát Hemző odafigyelt, sőt mindjárt oda is. szólt: — Csukja be az ajtót,; mert bejön a hideg.' Vendégünk tehát leült, hogy megvárja, amig Hemző kiszolgálja az uj vendégét s majd azut'n elbúcsúzik tőle. Az uj vendég becsukta az ajtót és betámolygott a szoba közepéig. A kémen-