Pápai Közlöny – XXIV. évfolyam – 1914.

1914-02-15 / 7. szám

boldogul; hagyján, ha mások rovására is; ez az élet, szokták mondani; — de csak a szabad verseny, vagy versengés jegyében, mint mi élünk. Bezzeg nem hallunk a 6—7 év előtt készült nagyszabású vasút és ipar fejlesztő tervezet végrehajtásáról, a rakoncátlan vizek szabályozásáról, -- inert nincs hozzá pénzünk ; ám az egyetlen 1913. esztendő árvizei legalább 1000 millió korona kárt tettek az országnak, a miből mind a vasutak, mind a viziutak tervezetét meg lehetett volna csinálni; beruházásukra kívánt érték tehát megvolt s el is pusztult, pótolhatatlanul. Maradna még a sármási gáz értékesítése; mikor tudunk ebből csak az iparfejlesztéshez kivánt 700 milliót és 120.000 képzett iparost munkába állítani, mikor csak a vezetékre szükséges 40—50 millió se akar előkerülni? Hozunk ellenben egy ezred katonát Pápára; a 2 uj hadtestből kerülni kell a mi számunkra is ; ha mi nem igyekszünk megszerezni, kapnak a katonaság után más városok ; szaladjunk tehát az ezred után, mig nem késő ; tülekedjünk, hogy fel ne kopjék az állunk. Ez a febr. 4-i közgyűlési tárgyalásról leszűrt igazság, melynek helyességében megnyugodva egyetértett a felszólaló orvos ur, a polgármester és a közgyűlés ; hazatértek abban a tudat ban, hogy a város érdekét tőlük telhetőleg közakarattal munkálják. S nem jut eszükbe, hogy Pápa, a választókerületek uj beosztási tervezete következtében megszűnik önálló választókerület lenni; ma Veszprémmegyében 32.000 választóra jut egy kép viselő; Pápa 21.000 lakosával nem maradhat önálló kerület. Igaz, hogy 60 év előtt, mikor az első beosztást csi| nálták, Pápának alig volt több 10.000 lakosánál, félannyi, mint ma, de r.kkor volt a városban 2 akadémikus, gondolom Tarczy professzor és Zádor s ma egy sincs ; a lakosság kétszeres emelkedése, a közgazdaság, cultura, városi színre emelése semmitse nyom a latban. Ez nem bántotta eddig se a tisztelt városi képviselőket, se a közgyűléstValamint az a másik tervezet sem, a városok uj rendjéről, az 1912. évi, gondolom, LXVII. törvénycikk alapján ; Pápából s egyéb r. t. városokból lesz megye-város, mint Concha Győző, főközigazgatási szakértő elnevezte; ha már a kormány fogja úgyis kinevezni a közigazgatási tisztviselőket, megyéét, városét, községét, legalább hasznosítani kell, közérdekből, a városi szervezetet is : be kell sorozni a városi főtiszteket a megyeikhez ; a polgármester, főbírói ranggal (?), mindenesetre odakerül. S mert az uj közigazgatási törvény, melynek csak a körvonalai készek még, folytatódni fog olyan irányban, hogy legyen kevesebb a tisztviselő (no, meg a városi képviselet is túlnépes, leszáll hat egyharmadra), a tervezett városi tisztviselők ói szagos nyugdíjintézete aligha lesz kész magába fogadni olyan tisztviselőket nyugdíjellátásra, a mely tisztviselőkről — nem tud az uj törvény s a Concha-féle megye-város. Erre se gondolnak se a városi tisztviselők, a kik nyugdíjba készülnek, meg a kik még nem készülnek, — se a képviselők, se a közgyűlés ; majd csak eligazítják valahogy odafönt, ha szépen viselkedünk; nem kell rosszra gondolni ; egy doputáciő mindent eligazít. S víni-e, a ki nem szeretne deputálus lenni ? Vau-e mégis annyi deputátus nz egész megyében, hogy ezeket a küszöbön álló veszedelmeket ellensúlyozni képes lenne? Legföllebb annyit ér el, mint a rendörséggel; ráköltünk 71 ezer K-át, hogy visszakapjunk 23-t; annyi, mintha én kölcsön veszek 71 koronát, elajándékozok belőle 48-t; magamnak megtartok, kegyes engedelemmel, 23-t, — de az égész 71-ről állítok ki adóslevelet. Igy élünk és igy gazdálkodunk; hogyne boldoguljunk hát ? Sarudy György. Böjti prédikáció. A vidámság és mulatságok hetei után ne essék zokon, ha a jó kedvű tömegek zsibongásába belevegyül a józanság és meggondolás hangja. — Szükség van erre minden alkalomból, melyet az ember élete nyújt, különösen mostanában, amikor nagyon is ráillik a mi uri társadalmunkra az a mondás, hogy „fenn az ernyő, nincsen kas", Szomorú látváuy nézni a hivatalnok-családapát, mint zsugorgat, töpreng, hogy a bálozáshoz szükséges pénzt Összeteremtse. Mert hova lenne a család tekintélye, renoméja, ha a felesége meg az egy-két-három leány legalább három farsangi mulatságon nem venne részt. Az természetes, szomszéd szobában alszik valaki és a kiabálásukra fölébred. Farkas egy darab ujságpapirost vett ki a szekrény fiókjából, összecsavarta és a kályhába dugva, meggyújtotta. A többiek bámulva és nevetve nézték. Az égő papirfáklyával meggyújtotta a gyertyát, azután felvett a kályba alól egy darab fát, arra a gyertyát ráragasztotta és odaállította az asztalra. Ez volt a gyertyatartó. Holló kihúzta az asztal fiókját ós régi, kopott dominóköveket és hosszúszárú pipákat vett. De még kivett azután egy rossz gallérskatulyát is, ami náluk a dohányszilát helyettesitette. Horváth odament ahhoz az ágyhoz, amelyikre a fiuk hazajövetelükkor a télikabátjaikat rakták. Felvett egy kabátot ós nagynehezen befüggönyözte vele az ablakot. Most mindannyian az asztalhoz ültek, megtömték a pipájukat és a gyertyalángjánál rágyújtottak. Persze azért ott, mert nem volt gyufájuk. Farkas irtózatos zörgéssel Összekeverte a dominó köveket. — Mindenki tizet huz, — mondta Horváth. Ekkor mindannyian magák elé húzták a tiz követ. — Halt!— kiáltotta el magát Németh. — Még azt se tudjuk, hogy mibe játszunk. — Mibe ? — mondta Holló. — Amibe szoktunk. Aki legtöbbször vészit, az lesz holnap a napos. -- Helyes! — kiáltotta Farkas. — Hát kezdjük ! — Dupla nyolc kezd, — jelentette ki Horváth. — Nálam van! — ugrott fel örömében Németh ós az asztal közepére tette a dupla nyolcas követ. — Nyolc öt, — mondta a következő Holló és odahelyezte ő is a követ a nyolcas mellé. — Hót nyolc, — mondta Farkas ós kitette. Most Horváthra került a sor. Izgatottan végignézte a köveit ós azt konstatálta belőlük, hogy ő nem tud tenni. — Tovább, nekem nincs! •— mondta izgatottan. Újra Németh következett és sunyi mosollyal ki is tette a szükséges követ. — Nyolc-nyolc 1 — mondta diadal| masan. Holló végignézett a kövein és már azt j akarta mondani, hogy nincs, amikor meg' pillantott egy nyolcast. — Egy-nyole 1 — mondta izgatott ! örömmel. Farkas, akin most a sor volt, már türelmetlenkedni kezdett, hogy Jónásné még mindig nem jött be és kíváncsian kérdezte : — Gyerekek, hány óra lehet ? Persze nem nézhette meg, mert a szo bábán nem volt óra. Csak nem adnak még azt is egy hónapos szobába. És nekik nem volt egyikőjüknek sem. Horváth, aki a napos volt, azt hitte, hogy azt is kötelessége tudnia, hát csak ugy találomra kivágta: — Körülbelül nyolc ! Ezt a számot is csak onnan találta ki, hogy éppen egy dupla négyes kő volt a kezében. Ha négy hármas lett volna, akkor bizonyosan hetet mondott volna. — Akkor talán — mondta Farkas — még nyitva van a Friedmann boltja. És mérgesen az ajtó felé nézett, ahonnan oly türelmetlenül várta Jónásnót, majd igy szólt: — Nem íudom, hol marad ez a vén boszorkány annyi ideig! Holló, akinek eszébe jutott Jónásnénak pletyka szája, odasúgott a többiekhez: — Fiuk, rakjuk el a fát az ágy alá, mert ha bejön, biztosan meglátja és kérdezni fogja, hogy hol vettük, ha már három nap óta nincs egy krajcárunk se ós nem is látta, mikor a kereskedő ideküldte. — Helyes! — kiabálták mindannyian és fölugráltak az asztal mellől. Felszedték a kályha alatt levő fát és az egyik ágy alá dobálták, de ugy, hogy csak ugy kopogott bele a padló. Mikor mind elrakták, újra az asztalhoz ültek és éppen folytatni akarták a játékot, amikor belépett a várva-várt vén boszorkány : Jónásné.