Pápai Közlöny – XXIV. évfolyam – 1914.

1914-11-15 / 46. szám

TTÍAI KÖ/LÖYY Közérdekű független hetilap. — Megjelenik minden vasárnap. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 30 fillér. A pápai piac drágasága. A piaci drágaság vele jár a há borúval. Hogy miért szükségképeni tar tozéka, ez rejtély agrikultur államban, ha a termés egyebként kielégítő. A háború megkezdése előtt már learattak, mégis a buza ára a julius végén jegyzett árról legalább hetven százalékkal emelkedett. A kínálat pedig még igy is csökkent. A malmok a drága búzából olcsó lisztet nem állithatnak elö, a pékek nem süthetnek olcsó kenyeret. Egyes városok a kormányhoz felírnak és kérik az árak limitálását, vagy ennek helyi engedélyezését. Ilyenkor, mikor abnormis a drága ság, vagy a munkahiány, mindenütt a városok vezetőitől várják a segités kezdeményezését. Pápán — mint az több esztendős tapasztalat szerint köztudomású — viszont nem szokta bevárni a város vezetősége, hogy kívülről jöjjön a biztatás és gyakorlati érzékkel keresi a megoldás módjait. Mint ismételve megírtuk, a város javadalmi hivatala polgármesteri utasításra a háború kezdetétől ellenőrzi a piaci árakat és jegyzéseiről hetenként jelentést tesz. Városunk főjegyzője a városok élelmezéséről a „Városok Lapja" legutóbbi számában a következőket irja: „A háború megkezdése óta az élelmiszerek árai folyton emelkednek, de különösen a gabonanernüek ára szökött fel oly magasra, hogy annak további emelkedése már csak éhínséget teremthet. Hazánk agrikultur állam, a melyben ^szük termés mellett is van kivinni valónk, az idei év habár nem mondható bőnek, mégis termésünk leg alább 2 évi szükségletnek megfelel s mindennek dacára a fözölisztnek kilogrammja 60 fillér, a kenyérlisztnek pedig 48 - 50 fillér. Minthogy az idei burgonyatermésünk igen gyenge, mert nagyrésze el rothadt, a szegényebb néposztály egyedül a gabonanemüekre van utalva, de hogy vegye azt meg, mikor minden féle kereset pang. Egyetlen megoldás a gabonaáráknak hatósági uton való mérséklése, még pedig oly sürgősen, amint csak lehet, mert mindennapi késedelem elviselhetetlen nyomort rejteget. Tudjuk nagyon jól, hogy a nyomor a bűnnek s a járványos betegségeknek szülőanyja. Különösen most, hogy a fegyverképes egyéneknek leg Laptulajdonos és kiadó: POLLAT^EK FRIGYES. nagyobb része hadbavonult, közbiztonságunk nagy mértékben veszélyeztetve van. Már pedig fontos állami feladat, hogy a közrend, közbiztonság szilárd alapokon álljon s ne legyen kénytelen az állam a belső rend fentartására fegyveres erőt elvonni az ellenség elöl. Nem kell bőven fejtegetni, hogy a közrend megzavarásának, az elégületlen tömegek fékentartásának minő demoralizáló hatása van, amelyet ideig-óráig megfékezni ugyan lehet, de a korgó gyomrot elnémítani soha. Tehát elsőrendű sürgős kötelesség méltányos áron kenyeret adni a nép| nek. Ezt pedig annál is inkább meg tehetjük, mert a kenyértermelö gazdák egyharmad része nagybirtokos, ezek pedig alig érzik meg, ha a buza árát 30 koronában, a rozs árát pedig 24 koronában állapítják meg, legfeljebb nem lesznek akkora bevételeik, de vele megmenthetünk több millió munkáskezet, amely a tél folyamán az elpusz tulás veszélyének van kitéve. A különböző járványos betegség sok helyütt már feni rémes fogait a lakosságra. Jönnek is a miniszteri rendeletek tucatszámra, hogy miként védekezzünk ellenük, nagy gond fordítandó a tisztaságra, a rendes élelmezésre, a nyers gyümölcs élvezetének mellőzésére stb. A hatóságok ki is ta nitják a nagyközönséget, de vájjon remélhetjük-e, hogy lesz foganatja, amikor a legszegényebb néposztály a nyomorral küzd, még kenyere sincs. Elejét tudjuk-e venni a legvéresebb háborúknál nagyobb pusztitást végző betegségeknek, ha a nép legfontosabb táplálkozásáról nem gondoskodunk ? Bizonyára nem. Tehát a hatóságoknak igy legelső sorban a városoknak kell sürgősen sorompóba lépni, hogy a gabonaárakat a minisztérium mérsékelje, mert városainkban a fellépő nyomor oly pusztításokat fog előidézni, amely később helyrehozhatlanná válik. A városoknak, ha világháború nem dúlna, nem okozna ez az állapot oly borzasztó gondot, mert maguk szereznék be a közélelmezéshez szükséges anyagot, de amikor egyedül országunk termésére vagyunk utalva, ebben az esetben rajtunk csak az államhatalom ereje segíthet." Vannak azonban egyéb megszívlelendő dolgok. Elsősorban a kormánynak a háború kezdetén kiadott intelme és kérése, hogy a marhahúst a ház HIRDETÉSEK ÉS NYÍLTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és Nobel Ármin könyv- és papirkereskedósében. tartásban lehetőleg mellőzzük, mert az kell a katonáknak. Sertés, juh, vad, hal van bőven a huskedvelők számára. A legfontosabb pedig az, hogy Pápa élelmipiaca változatlanul nagy és gazdag. Ha bővében vagyunk az élelmiszernek, módunkban áll, hogy a körülményekhez alkalmazkodjunk. Tény továbbá, hogy a bruck-királyhidai konzervgyár számára történő vágatásokból tömérdek melléktermék, tüdő kerül olcsó pénzen piacra, de nem lehet értékesíteni, mert nincs vevőjük. Ez is jelenség, amelyből következtetések vonhatók. Tessék a piacokon megfigyelni a vevőközönséget —• és a következtetések tovább fűzhetők. Tőkék mozgósítása. Valahol a nagy idegenben, a Visztula mentén, Száva, Drina partján győzelmes harcokban összefolynak egy patakba a vérerecskék, amik hős magyar fiaink melléből fakadnak. Ezalatt idehaza, a Tisza—Duna partján, a Kárpátok alján érzelmei egy közös gondolatban, mely testvérekké tesz valamennyiünket. Ma mind egyek vagyunk. Hű fiai ennek az országnak — a mi édes anyánknak. Nincs áldozat, ami sok volna most érette. Ma mi adunk neki, holnap majd ő adja vissza busás kamattal amit kapott, mint ahogy a föld minden beléje vetett magért tízszeresen, húszszorosán fizet. Nem ajándékot kér a fiaitól, csak kölcsönt a hadviselésre. S ezt hallván, egy percig sem szabad habozni. Talán meg sem kellett volna várni, hanem eléje kellett volna menni és megkérdezni — miut a betegtől szokás — mit kiván ? Eddig mindig mi voltunk azok, akik vártunk tőle és kaptunk is — élet feltételeinket adta napról-napra. De megváltozott az idők járása felettünk. Évszázados leszámolásnak ideje ez, melyet nemzetek vérrel pecsételnek meg. Uj korszak küszöbén élünk, melynek átmeneti ideje mindig súlyos megpróbáltatásokat mér azokra, akik részesek benne. Mikor a háború megindult, min denki tudta, hogy nagy áldozatokat kell hozni, értékeket kell feláldoznia a biztos győzelem dicső eredményéért. Fiaink a legnagyobb kincseket vitték a harcmezőkre, akik pedig itt-