Pápai Közlöny – XXIV. évfolyam – 1914.

1914-09-27 / 39. szám

SZXIX"V. évfoly am. Fébjpa,, 1914. szeptemlDer 27. 39- szsébxn. KOZLIINY Közérdekű (üggefien hetilap. — Megjelenik minden vasárnap. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 30 fillér. Laptulajdonos és kiadó : POLLATSEK FRIGYES. HIRDETÉSEK ÉS NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és Nobel Ármin könyv- és papirkereskedésében. a „Mindegyik egy Leonidas/ mondja egy világlap haditudósítója az orosz ellen küzdő katonáinkról. „Tiz napig nem került le róluk a ruha, tiz éjszakát puszta földön töltöttek, Isten .szabad ege alatt, a lö vedékek felhőszakadása közben szemben az ellenséggel és a halállal. — A lembergi fronton levő katonáink hősök, mindegyik egy Leonidas és Mucius Scaevola egyben.'' Megdobbannak a sziveink ilyen hirek hallatára, föllángol a büszkeség érzése tekinteteinkben és a mélysé ges meghatottság, a túláradt rajon gás viharzó érzései között tódulnak ajkainkra a szavak : Drága véreink, magyar katonák, leborulunk a ti vitézségtek, a ti nagy ságtok előtt! Leonidások küzdenek a vad, barbár hordák ellen az északi kolosszus, a rettentő zsarnokság felfegyverzett, milliónyi rabszolgái ellen; Nem könnyű a mieink feladata. Ha egy egy kis csapatunk rettenhetetlen hősöknek kisded serege szembeszáll a tízszeres túlerővel s összetöri -is, azt ujabb meg ujabb sorok támadnak, soha meg nem ritkuló falanxok törnek * elő az ellenség felől mi ellenünk. És mi mégse félünk, mégse csüggedünk, mégse inognak meg soraink, sőt a veszedelem nagysága, a támadás ereje csak fokozza csapataink elszántságát, megsoksorozza azok erejét és diadalra viszi lobogónkat. Már-már érzi, látja rettentő elle nünk, hogy nem bír velünk, hogy számbeli túlsúlyával nem tudja legyőzui vitéz seregünket. A tiz napos csatában semmire se' ment az orosz hadsereg. Nem tudta megoldani a francia-muszka ve zérkar kitűzte feladatot. Nem tudott bemasirozni Berlinbe, Bécsbe, Budapestre, hogy ellensúlyozza a németek csodás diadalait, Páris bevételét. (A mi már csak napok, talán órák kérdése). Ellenkezőleg a muszka óriás jobbkezét levágta a Lublin alatt küzdő osztrák-magyar haderő diadalmas balszárnya, a balkezét meg kificamította a mi bukovinai seregünk, a fősereget, a centrumot meg nyugodtan várja Lemberg alatt a mi derékhadunk, mely titáni oppozíciót fejtett ki a tíznapos csatákban a sokszoros ellenséges túlerő föltartóztatására. És a szárnyaszegett orosz sereg, a hires és félelmetes centrum nem mozdul előre. Ott vonaglik a lembergi síkon, ott akar erőt gyűjteni, hogy ugy csonkán, bénán, de uj meg uj tartalékseregekkel fölszerelve, kiegészítve tegyen egy ujabb kétségbeesett kísérletet a győzelmes előnyomulásra. De a roskadozó óriás nem fog többé talpra állani. Nem hengereli le — mint azt még most is hiszi és várja végső kétségbeesésében a porig alázott francia.— nem tiporja el az osztrák-magyar hadserget, nem foglalja el a monarchiát. Nem engedi ezt a mi dicsőségtől koszorúzott hadseregünk, amelynek minden katonája egy-egy Leonidás. Franciaországnak, a zsarnoki hatalommal ölelkező republikának betelt már végzete. Egy kettőre végez elleneivel a hatalmas és dicsőséges Németország s azután útnak inditja győzhetetlen seregeit mihozzánk, az orosz ellen, hogy megérdemelt sorsára juttassa az álnok, a barbár, a zsarnok, a becstelen cári uralmat. Hát hogyha olyan rémitő sokan vannak azok a muszkák Lemberg körül, akkor talán hagy a magyar lovagiasság és bajtársi szellem belőlük kóstolóra a — németeknek is. Mert ha kissé késnek a gall verő germá nok az orosz harctérre való eljutással, a mi katonáink ugy, de ugy el verik a muszkát, hogy hírmondó se marad belőle. Segítsd hatalmas Isten, Téged félő, Benned bízó »zabad népeknek megsegítő Istene, -- vezesd továbbra is győzelemre fegyvereinket, a miket szent nevedben a mi igazunkért, I a mi becsületünkért vettüuk kezeinkbe, — áldd meg hadseregünket, a mi drága véreinket, akik a hazáért élnek, halnak, adj nekik seregeknek ura erőt, kitartást, szeut zászlóinknak diadalmat és szabad hazánknak örök életet! ERTESITES ! A vasgyüriik megérkeztek, ki-ki azon egyesületnél veheti át, amelynél adományát beszolgáltatta. o Takarékoskodjunk! A háború nem csupán abból áll, hogy a nép egy része a harctérre vonul és harcol, más része pedig gonddal tele reménységgel várja vissza a háborúba vonultakat s itt-ott a segítségre szorultakról sem feledkezik meg. A háború átalakítja az egész gazdasági életet s ehhez az átalakuláshoz való j hozzáilleszkedés szegénynek, gazdagnak legfőbb kötelessége. Az a gyorsaság, mellyel az ország népe ezt a hozzáilleszkedést eléri, a nép érettségének a fokmérője. Jelenlegi felszólalásunk lényegeben mindenekelőtt az asszonyokhoz fordul. Ok azok, kik hazájuknak rengeteg nagy szolgálatot tehetnek, anélkül, hogy családjukat észrevehető nélkülözéseknek tennék ki. A takarékoskodás nem anvnyira a készkiadások csökkentését célozza (ámbár ez is feltétlen szükséges), mint inkább a rendelkezésünkre álló nyersanyag jobb kihasználását. Nehezen érthető, de mégis ugy van, hogy ma több a pénz, mint a nyerstermék. A háború gondolható legszerencsésebb kimenetele sem változtat azon a tényen, hogy háború közben az országközi árucsere meg van kötve, hogy a meglevő élelmiszer mennyisége meg számlálható, hogy mindazok a milliók, akik eddigelé termeltek, jelenleg már csak fogyasztanak és pedig kétszeres erőkifejtésük folytán kétszer annyit. Isten őrizzen meg bennünket attól, hogy élelmiszerünk: kevés legyen drága hadserünk részére. Mivel ennek sernmiképen sem szabad sorra kerülnie, mégis annyit vesznek a hombárokhói, hogy még a polgárság éhsége is csillapittassék. A hombár, mint mondtuk, jól megtelt, de nem végtelen nagy! Az tehát, aki érti, hogy hogyan kell a saját, vagy embertársa egészségének kockáztatása nélkül, ennek az anyagkészletnek (nemcsak az élelmiszert értjük) egy részét érintetlenül hagyni, amennyiben azt, amit tényleg felhasznál, hasznothajtólag értékesítheti, az az államnak és a társadalomnak legalább is oly szolgálatot tesz, mintha ennek az érintetlenül hagyott résznek értekét készpénzben adta volna oda. Ne pazaroljatok, még ha telik is pénzetekből! Ne gyűjtsétek garmadára az élelmiszert; az éléskamrában őrzött nagy zsák liszt, a sok szén a pincé-