Pápai Közlöny – XXIV. évfolyam – 1914.

1914-08-02 / 31. szám

téséből 420 koronát, dr. Fürst Sándor já­rásbiró a sportegylet adományaként 50 K-t, Pápa városi jótékony nőegylet 445 koronát és Karlovitz Adolf 50 koronát adott át. Meg vagyunk róla győződve, hogy hazafias kö zönségünk ez irányban is megmutatja, hogy az igaz ügyért, nemzeti ügyért nemcsak lel kesedni tud, de áldozni is kész. — A takarékpénztári betétek biz­tonsága. Hunicár Dénes főispán a követ­kező hirdetményt bocsátotta ki: Az ország különben szilárd pénzügyi helyzetére veszé­lyes hatással lehet az, ha a betéttel rendel­kező közönség a mozgósítási hirek első íz galmainak hatása alatt a pénzintézeteknél levő betéteit indoktalanul kiszedi vagy fel­mondja. Hazafias kötelessége mindnyájunk­nak, hogy nemzetünk erejének teljes tuda­tában kellő higgadtsággal mérlegeljük az ország jelenlegi helyzetét és közöf, erővel mindent elkövessünk, hogy alaptalan aggo­dalmakkal sem hazánknak, sem magunknak károkat ne okozzunk. Jóakarattal kell tehát figyelmeztetnem vármegyém közönségét, hogy ne hallgasson azokra, akik állítólagos jó ta­nácsaikkal tulajdonképen félre vezetni akar­ják, mert a mozgósításból kifolyólag legtá­volabbról sincs oka arra, hogy szükség nél­kül a pénzintézeteknél gyümölcsözőleg el­helyezett betéteit onnan kivegye, vagy fel­mondja. — Élelmiszerek drágulása. Váro­sunkban a kereskedők és iparosok egyes élelmicikkek árát szokatlanul felemelték, in­dokolva azzal, hogy az áruforgalom beszün­tetésével nem jutnak áruhoz. A városi ta­nács foglalkozott ezen üggyel és arra való tekintettel, hogy az élelmiszerek árának fel­emelése különösen azon családokat sújtja legérzékenyebben, kinek családfeje a harc­térre behivatott és igy kenyérkereső nélkül állanak, igy ezen cselekményét a kereske­dőknek és iparosoknak hazafias ténynek ép­pen nem tekinthető, megbízza a városi ta­nács a polgármestert, hogy intézzen felter­jesztést a kereskedelmi miniszterhez, hogy az élelmiszer uzsora ellen adjon felhatal­mazást a városi tanácsnak hatóságilag való megállapítására, addig is figyelmeztesse a kereskedőket és iparosokat, hogy az áruikat a rendes árakra redukálják. — Kinevezés. A magyar királyi ál­lamvasutak igazgatósága Fábián Károly oki. mérnök, pápai lakost, a szombathelyi osz tálymérnökséghez végleges minőségű mér­nökké kinevezte. — A Sorompó utca jókarba ho­zatala. A 7 ik honvédhuszárezred parancs­noksága megkereste a várost, hogy a So rompó utca kaszárnya mögötti részt helyezze járható állapotba. A városi tanács utasította a v. gazdát, hogy a kérdéses útszakaszt helyeztesse jókarba törmelékkel. -- A választók összeírása e héten keresztül is szakadatlanul folyt. Az ered­mény eddigelé a következő: az első sza­vazókörben összeírtak 1092 szavazót, akik közül uj jogosult 492 ; a második szavazó­körben az uj jogosultak száma 480, az ide í tartozó összes választók száma 1015. Pápa városában tehát ezidőszerint 2107 szavazó­polgár van összeírva. A bizottságok még a jövő szerdán, augusztus hó 5-én délután is fogadnak el jelentkezéseket. — A Major utcai lakosok kérelmet intéztek a városi tanácshoz, utcájuk Deák Ferenc utca elnevezésére, illetve annak foly­tatólagos cimzésére. A városi tanács folya­modók kérvényének helyt adott és meg bizta a rendőrkapitányt, hogy megfelelő mennyiségű házszám táblát rendeljen meg, a háztulajdonosokat pedig kötelezi a ház­szám tábláknak a rkapitányi hivataltól le- ! endő átvételére és kifüggesztésére. — A Bakony ere kitisztítása ós le­mélyítése. Minthogy a f. hó 17. és 18 a közötti éjjelen rengeteg tömegű csapadék a Bakonyere vizét annyira megdagasztotta, hogy 18-án d. e. 12 órakor medréből ki­lépve, a ligeti kerteket teljesen elöntötte; minthogy ez csak azért állt be, mert a Ba­konyér medre teljesen el van hanyagolva, évtizedek óta feliszaposodva, befogadó ké­pessége felére sülyedt, nehogy ez a jövő­ben előfordulhasson, a beszedésre majdnem teljesen alkalmas terményekben tetemes, a tisztviselőtelep épületeiben pedig több ezer koronára rugó kárt okozzon, sürgősen meg­kereste a tanács a székesfehérvári kultúr­mérnöki hivatalt, hogy a Hódoska pusztától a Bakonyere medrének a Tapolcába való beömléséig terjedő szakaszára a medersza­bályozási költségvetést es tervet most már haladéktalanul küldje meg, hogy a munká­lat még az őszi esőzés előtt befejezhető le­hessen, amig a Bakonyerében a legkisebb vízállás avagy száraz állapot van. Felkérte a tanács a kulturmérnökséget, hogy a jelen megkeresést soron kivül intézze el. vagy a fenforgó akadályokat közölje, hogy esetleg a földmivelésügyi miniszternél kereshessen a város orvoslást. — Az esztergomi rendőrkutya­tanfolyam. A vármegye alispánja felhívta a várost, hogy az Esztergombán rendezendő rendőrkutya tanfolyamra valakit a rendőr­ség kebeléből küldjön ki. A v. tanács a f. évi szeptember hó 1-én Esztergomban meg­nyíló tanfolyamra Stankovics Géza polgári biztost küldte ki s részvételi dij ciinén 600 koronát a rendőrkapitány kezeire a rendőr­ségi államsegélymaradvány terhére kiutalt. — Eljegyzés. Vettük a következő el­jegyzésről szóló értesítést: Balogh Bözsike és Vass Vince jegyesek. Nagyszokoly és Pápa, 1914. julius hó. — A vasárnapi munkaszünet fel­függesztése. A rkapitányi hivatal közhírré teszi, hogy a vasárnapi munkaszünet folyó évi augusztus hó 2 ára és 9-ikére a keres­kedelmi miniszter ur által felfüggesztetett, miért is ezen napokon mindennemű ipari munka és árusítás megengedve van. — Halálozás. Vettük a gyászjelen­tést, hogy dr. Misley Sándor, a veszprémi törvényszék egyik jeles és tehetséges bírája, életének 54-ik évében julius hó 24 én el­hunyt. Temetése Veszprémben julius 26 án délután 3 órakor impozáns részvét mellett ment végbe. Az elhunyt biró a csődügyek referense volt. — A táviratozás beszüntetése. A kereskedelmi m. kir. miniszter elrendelte a táviratozás beszüntetését. E szerint a bel­földön, Ausztria, Bosznia, Hercegovina és Németországba táviratok további rendelke­zésig nem küldhetők. — A tűzoltó mulatság elhalasztva. A pápai önkéntes tűzoltó testület parancs noksága értesít bennünket, hogy az aug. 20 ára tervezett tűzoltói mulatság az álta­lános mozgósítás folytán bizonytalan időre elhalasztatott. — Szerb katonaszökevények. Pol­gármesterünk a belügyminisztertől értesítést kapott, hogy legközelebb három szerb ka­tonaszökevényt internálnak városunkba, akik nem akarnak ellenünk háborúskodni. A há­rom szerb legények itt munkát fognak kapni. — Rendőrök behívása. Városunk­ban 30 rendőr teljesít szolgálatot. Ezek kö­zül 27-et behívtak katonai szolgálatra s igy városunkban 3 rendőr tesz szolgálatot. — Öntözőkocsik beszerzése, A közgyűlés az év elején 2 öntözőkocsi be­szerzését határozta el. Az e célból kiirt pályázat folytán a 2 öntözőkocsira 6 ajánlat érkezett be, nevezetesen : Wjrth Emil buda­pesti cégtől a kiirt feltételeknek megfelelően 1980 K ajánlati összeggel, Toudloff és Ditt­rich budapesti cégtől 2700 K ajánlati ösz­szeggel, Csillag Gyula budapesti cégtől 1650 K ajánlati összeggel, Mátrai Antal és társa budapesti cégtől 2500 K ajánlati összeggel, Lukács és társa budapesti cégtől 1840 K ajánlati összeggel ós May ós Róna bpesti cégtől 2490 K ajánlati összeggel, 1550 kg. kocsisullyal pedig 1770 K összeggel. Mint­hogy a kiirt feltételeknek minden tekintet­ben csak Wirth Emil budapesti cég felelt meg, a v. tanács az 1300 liter űrtartalmú 2 darab öntözőkocsi-szállitást neki ítéli oda 1980 K egységár mellett oly feltételekkel, hogy tartozik öntözőkocsiját 8 nap alatt beszállítani, a méretek ellenőrzése mellett kipróbálni és 2 évi jótállást vállalni. Amennyi­ben a méretek a feltételnek megfelelnek s ha a próba sikerül, ugy az öntözőkocsik árát a v. tanács azonnal utalja ki, mig óva­déka a jótállási idő lejártával fog kifizettetni. A v. tanács a leszorító öntözőkocsik beszer­zését, tekintettel az árak magasságára, ez­úttal mellőzte. Egyúttal az ajánlattevő cé­geknek letett óvadékaikat kiutalta. — Elengedett lakbér. Csatári Sán­dor rendőr, háztulajdonos, a katonasághoz behívott lakójának, Kovács István szabó­segédnek, negyedévi lakbérét elengedte. Ez­zel hazafias lelkesedésének és jószívűségé­nek adta tanújelét, mely jótett maga magát dicséri és követő példára buzdíthatja szá­mos háztulajdonost. — A Kath. Legényegylet multva* sárnap tartotta meg nyári mulatságát a Kath­Kör kerthelyiségében. Nem sokan voltak, de akik ott voltak kitűnően mulattak. Az első négyest 20 pár táncolta. — Hirdetmény. Pápa város háztar­tásának, közs. közmunka-, kövezetvám- ós vízvezetéki alapjának 1915. évi költségve­tése, továbbá az 1915. évi közs. közmunka összeírás a számvevőség jelentésével együtt, az 1886. XXII. t.-c. 125. §-nak megfeielő­leg folyó évi augusztus hó 2-től fogva 15 napon át a számvevői hivatalban közszem­lére kitéve lesz, a költségvetések ellen az észrevételek, a közmunka összeírás ellen pedig a felszólalások ezen időtartam alatt a polgármesteri hivatalnál Írásban beadha­tók. Pápa, 1914. julius 30. A városi hatóság. — Elhalasztott mulatság. A pápai ev. férfi énekkar augusztus hó 2-ára terve­zett táncvigalma a háborús idők miatt el­marad. — Kereskedelmi kurzus. Két havi könyvvitel- és kereskedelmi levelezés kur­zust nyit Nuszbaum Miklós. Jelentkezni le­het Nobel Ármin-féle könyvkereskedésben. — Felülflzetések. A pápai iparos ifjúság önképző egylete 1914. julius 19 ón tartott nyári táncmulatsága alkalmával fe­lülfizetni szívesek voltak: Kluge Károly 5 K; Trauner Lipót, Hindler József, Bruckner Samu, Bulla Dániel, Zakots István 3—3 K ; Mayer Adolf, Krausz Gábor, Bauer Gyula, Schwarcz Vilmos kávés, Kiss Antal, Selin­ger Nándor, Rossmann Gyula, Csehi József 2—2 K; Rádl János, Kocsis Sándor, Mayer Gyula, Szóllás Pál, Weltner Gyula, Rosen­berger Hugó, Kovács Károly, Nagy József, Illés József, Leitner Jenő, Maradics Gyula, Ujváry József, özv. Gesehleeht Jánosné, Molnár Péter, Király Miklós, Pelek Győző, N. N. 1—1 K; Pető Endre 80 f; Dénes Györgyné 60 f; Király Károly 40 f; Né­meth János 20 fillér, mely szives adomá­nyokért, a levelező lapok és konfetti árusító hölgyeknek, valamint Illés Terus kisasszony­nak a rendezőszalagok ingyenes elkészíté­séért ez uton mond hálás köszönetet as elnökség. — Öngyilkosság. Pap lmréné szül. Benkő Zsófia 70 éves felsőgörzsönyi lakos julius hó 25-én délelőtt lakóházuk padlásán felakasztotta magát. Az esetet a család ti­tokban tartotta másnapig. A halottkém a halál okául végelgyengülést állapított meg. A hullát dr. Kövi József járásorvos 27-én megvizsgálta, nyakán a kötél helyét, vér­aláfutást megtalálta s mert rajta más kiil­erőszak nyomait nem talált, a temetési en­gedélyt meg is adta. Az öngyilkos levelét is megtalálták, amelyben bevallja elszánt­ságát, férjétől és családjától elbúcsúzik éa i hagyatékáról rendelkezik.

Next

/
Thumbnails
Contents