Pápai Közlöny – XXIV. évfolyam – 1914.

1914-07-12 / 28. szám

a kezünkben s kivehetjük mindenből a vámot, ami a dús folyamvölgyekböl, Ázsia belföldjéből a világpiacokra áramlik ! Ennek lehetőségét munkálják ifjú kartársaim ; 2 hónap múlva gazdag reménységeket hozzanak magukkal ! Sarudy György. Aratás idején. A sok aggodalom, félelem napjai véget érnek a falvakon, pusztákon. Megkezdődött az aratás. Sok viszontagság, a természet sok fenyegetése előzte meg már a mult ősztől fogva, amikor a holdak százezrein nem fakadhatott ki az őszi vetés reményt nyújtó zöld tengere. Majd a zord tavasz ejthette hirtelen kétségbeesésbe a gazdát, akinek a maga baján kivül a nemzetközi pénzhiány és a drágaság súlyát is kell éreznie. Csak az ismert közhelyet kellene ismételnünk, ha megint azt emlegetnék, hogy Magyarországra nézve mind e napig milyen életkérdés az aratás. És lesz még nagyon sokáig; sőt ha teljesen át is alakul az ország nem túlnyomóan nyerstermelő országgá: hazánk földalkati sajátságainál fogva akkor is az uralkodó tényező a mezőgazdaság lesz az ország anyagi, sőt szellemi életében is. Mert még a kultura szükséges anyagi eszközeinek is a mezőgazdaság az alapja. Ezért kell döntő jelentőségűnek tekintenünk az aratást, amelynek viszonylatai egyébként kihatnak a magyar pénzpiacra, amely tény legjobban jellemzi a mezőgazdasági termelésnek elsőrendű befolyását a nemzet összes életjelenségeire. Nem szükséges tehát Elmultak a napok, hónapok, az évek, araikor az a megjövendölt kegyetlen véletlen összehozott bennünket. Találkoztunk.' Ő már azóta asszony lett, de boldogtalan asszony, én pedig már férj voltam . . . Amikor találkoztam vele, szomorú volt. Ugy nézett ki, mint egy olyan virág, amelyet a legvirulóbb korában szakasztanak le és nem adnak neki vizet, ami által hervadásnak indul. Gyönyörű szemei beesettek voltak és szép aranyszőke haja kuszáitan, rendetlenül takarta hervadó fejét. Erősen a szemébe néztem, amire ő elfordította a fejét és sírni kezdett. El akart menni, de én megfogtam a kezét és igy szóltam hozzá: — Miért akar elmenni igy szótlanul ? Ekkor feléra fordította könnyekkel telt szemeit és csak annyit mondott: — Bocsásson meg . . . — Megbocsátok, — mondtam neki, amikor megcsókoltam selymes kis kezét és elment. Sokáig bámultam szótlanul utána. — Nem köpött le, — gondoltam magamban — meg sem akart ismerni. Miért ? Azért, mert tudta, hogy én fent vagyok, ő pedig lent! ? Szégyeite magát. Elváltunk. Ő ment jobbra, lefelé, én pedig balra, fölfelé. Tudom, hogy ő boldogtalan. de azért a szivem mélyén én is boldogtalan vagyok, mert hiába, még most is szeretem azt a kegyetlen asszonyt. Nem találkoztunk azóta és ki tudja, hogy még ezután fogunk-e valamikor . . . úgynevezett agráriusnak, még földbirtokosnak sem lennie az embernek, hogy belássa a mezőgazdasági érdekek védelmezésének és fejlesztésének szükségét. Nem helyes tehát az ipari vagy kereskedelmi érdekeket ugy felfogni, hogy azok a mezőgazdaság ellen irányuljanak, mert ezzel gazdasági életünk fáját téphetjük ki természetes talajából; viszont a mezőgazdaságnak előmozdítói közé, amelynek segélye nélkül sok értéket veszíthet, sőt meg is fenekük. — Ha valahol, nálunk helytelen és káros két ellenséges táborra osztani a főgazdasági tényezőket. Iparunk egyáltalában még nem oly erős, hogy megállhasson a maga lábán. Sőt mint természetes folyomány, de különösen nálunk, a még bizonyos tekintetben hagyományos gazdasági viszonyok közt éppen azokban az ágakban fejlődött az ipar, amelyek a honi nyers termékek feldolgozásán alapulnak; a többi ág nagyrészt még mindig mesterséges lélegzéssel tartott és mesterséges melegen táplált embrió. De társadalmilag, politikailag a nemzeti kultura szempontjából azért is kell ragaszkodnunk a földhöz, mert. a nem zeti erőnek leghatalmasabb forrása^ Iparunk még nem szövődött át eléggé a nemzeti elemmel; nemcsak egész sereg vállalkozó és töketulaj donos idegen, hanem a munkások jó nagyrésze is. Különös, de valósággal ugy van, hogy a kivándorlóknak az a része, mely kénytelen-kelletlen megbarátkozik Amerikában a legnehezebb fajta ipari munkával, leszáll a bányába, amely ott nem nyújtja azt a i gondos életbiztosságot, amit itt a tör| vény megkövetel a munkáltatótól: itt I hon Magyarországon nem kapható erre | a munkára. A földmivelésből már meg nem élhető elemnek csak egy kisebb része áll be ipari munkásnak; akiben egy kis szerencse kereső élelmesség vagy vállalkozó szellem mozog, az inkább kivándorol, vagy hogy ott re ménye szerint sok pénzt keressen, vagy hogy ott is földet szerezhessen. Az a rész azonban, amely áttér az ipari munkára, még inkább pedig az, amely csak az év bizonyos szakában, mint a cukor vagy szeszgyárakban a téli campagnebau vállal munkát, földjét pedig nem hagyja el : ez a legértékesebb munkáskéz, amelyet gyámolítani, erősíteni kell. A magyar mezőgazdaságot az fogja virágzóvá tenni, ha a tél nem fog többé renyhe pihenő időt jelenteni, hanem megfe lelő ipari vállalatok az egész földmíves munkásságnak megadják a megélhetés lehetőségét, ami igen sok földmivesre nézve a mai pénzviszonyok közt lehetetlen, vagy Jegfölebb ott, a hol helyes beosztással a földet : kereskedelmi növények termelésére és kertgazdaságra is felhasználják. Csakhogy ez nem mindenütt lehetséges. Mindebből az következik, hogy i a mezőgazdaságot igen is erősíteni kell, hogy az országra váró még súlyosabb pénzügyi terhek viselését minden válság nélkül lehetővé tegye. Mert azt senki sem fogja megváltoztatni, mig valami óriási nemzetközi fordulat be nem következik, hogy a katonai terhek ne szaporodjanak. — Ezzel számolnunk kell. De nagy áldozatot követel éppen az az akció, mely a mezőgazdaságot mentesítheti, t. i. az ipar fejlesztése. Egyelőre ennek a befektetésnek költségeit is jórészben a mezőgazdaságnak kell fedeznie. És ne feledjük azt sem, hogy sok kulturai és társadalmi költekezésre kényszerít bennünket nemcsak költekező hajlamunk, hanem nemzeti létfenntartásunk érdeke is. Ezek a terhek jórészt a mezőgazdaságtól várják megválthatásukat. Az idei eredmény azonban, noha azt mondhatjuk, hála Istennek, csak hogy igy is van, nem tölthet el bennünket vérmes reményekkel. Azt a nagy hiányt, amelyet a nemzetközi bonyodalmak pénzpiacunkon okoztak, épen nem fogja betölthetni. Fokozott gondoskodásra van tehát szükség ; fejletlen gazdasági ágak növelésére, intenzivebb gazdálkodás céljából meddő területek bevonására, a birtokviszonyok rendezésére és főleg nyugalomra, rendre és békességre, amely lehetővé teszi a konszolidált munkát minden téren, az ipari életben épugy, mint a mezőgazdaságban. Iskolai értesítők. ii. * A pápai r. kath. hitközség iskoláiról szóló érlesilö csinos kiállításban jelent meg. Az elején Pados Antal tanító „A szülőkhöz* intéz szép felhívást, azután közli az iskolaszék tagjait, azután a leányiskolák ez iskolai évének történetét ismerteti. A tanitást pontosan megkezdették, a vallásos és testi nevelésre nagy gondot fordítottak. Az intézet fölszerelése, tanári és ifjúsági könyvtára vétel és ajándékozás utján tetemesen gyarapodott. A tantestület és a jövő iskolai évben használandó tankönyvek jegyzékének felsorolása után az elemi leányiskola névsorát és előmenetelét közlik, majd a statisztikai kimutatást, melyből megtudjuk, hogy az elemi leányiskolába 591 tanuló iratkozott be, kimaradt 24, év végén volt 559. | Ezek közül kitűnő 90, jeles 109, jó 155, elégséges 116, elégtelen 89, majdnem 17 százalék, tehát elég jó eredmény. A polgári leányiskolában 15 tanár és irgalmas nővér tanította a tárgyakat. A polgári iskoláról közölt tájékoztatás világos képet ad az érdeklődőknek. A kiszabott tananyagot teljesen feldolgozták az iskolában. A polgári leányiskoláról szóló részt az internátusba lépni óhajtók számára szükséges tudnivalók rekesztik be. A statisztikai részből kiemelendő: beiratkozott 121, kimaradt 4, róm. kath. 121, ref. 2, magyar 114, német 4, tót 3, helybeli 55, vidéki 66. Az előmenetelről statisztikai kimutatást hoz az értesítő. Az elemi fiúiskolában szeptember 5-én kezdődött a tanítás. Változás a tantestületben csak annyiban történt, hogy Süle Gábor tanítót saját kérésére és az iskolaszék ajánlatára az egyházmegyei főhatóság 10 hónapra szabadságolta, osztályát december -hótól kezdve Kecskés Lajosné oki. tanítónő vezette. A 14 tagból álló tanítótestület vezetése