Pápai Közlöny – XXIV. évfolyam – 1914.

1914-04-19 / 16. szám

való Petőfit ábrázolja, mig a pozsonyi Petőfi­szobor a rajongó, ábrándozó Petőfit, a se­gesvári pedig a harcok Petőfijét állítja elénk, szóval mindig bizonyos kifejezett vonatko­zásban azzal a hellyel, hol az illető költőnek Szobrot emeltek. Jókainak is lesz már a kö­zel jövőben szobra, a budapesti bizonnyal a nagy regényírót fogja idősebb korában be­mutatni, a komáromi talán a férfi Jókait ab­ból a korból, mikor szülővárosát halhatatla­nitotta regényeiben, a mienknek viszont ép­pen abban találhatjuk tartalmi igazságát, ha a pápai diákot ábrázolja. Nem lehet egy talapzatra állítani a két költőt — igy szól a másik kifogás —, mert ez csak színpadias volna belső igazság nél­kül. E kifogás még sokkal kevésbbé helyt­álló, mint az előbbi, Petőfi és Jókai legalább is annyi joggal tartoznak egybe, mint Schil­ler és Gőthe. A népies nemzeti költészetnek, tehát egy iránynak volt mindkettő vezető alakja, érzésük, egyéniségük teljesen ugy ki­egészítette egymást, mint a Schiller lázas szabadságvágya a Gőthe nyugodtabb derűjét. Hogy pedig csak „rövid ideig" voltak bará­tok, az egyszerűen tévedés, mert ők is épp addig voltak barátok, ameddig a két német költő az lehetett, t. i. — a s i r i g. A kü­lönbség csak az, hogy a két magyar költő abban a korban lett jóbarát, amikor legfogé­konyabb a kebel a barátság érzésének be­fogadására. Igen, a két diák kötötte meg azt a barátságot, melyet a két pesti iró to­vább folytatott, mely a 48 márciusi tüzében acélosodott meg s melyet a segesvári nagy temető sem semmisíthetett meg, hisz Jókait egész életén át elkíséri e barátság szent ér­zése s költészete annyi sok lapját túlvilági ragyogással árasztja el. És e z a barátság ne lenne méltó az együttes glorifikálásra ?! . . . Hát nem emlé­keznék Borsos kollégám arra a versre, mely­ben a sok szeretet mellett sok gyűlöletben is részes Petőfi elmondja Jókainak, hogy mi lesz akkor, ha a világ, mely most követ dob rá, halála után babért hoz homlokára. Ó e babér, amellyel a Világ magát gúnyolja, Ez a babér, ez a babér Velőm égetni fogja. De nem soká tart égetése . . . Te, lelkem megmaradt fele, Hozzám te szinte eljövendesz És koszorúmra könnyet ejtesz S eloltod lángjait vele. Není akartak nevetségessekké válni ) azért titkon ellesték, hogy eszne k, hogy veszik a kezükbe a kanalat, a kést, a vil­lát gyermekeik és igyekeztek ők is ugy tenni, de ez nem sikerült nekik, mert mindez egy hosszú élet gyakorlatának eredménye, érezték, hogy félszegségükkel még nevetsé­gesebbé válnak. Érezték, hogy beszédjük a marhákról, a vetés állásáról, a gabona áráról, a falu hétköznapi eseményeiről untatják. Szóval homályosan derengett az ő egyszerű lelkük ben, hogy a műveltség megszakította köz­tük az érzelmi és gondolatközösséget, ami az együttélés elengedhetetlen fölt étele. — Nem tudták ők ezt világosan, szabatos alakban elmondani, de annál mélyebben érezték. Azért, amidőn három hét múlva el utaztak, az öreg pár megkönnyebbülve só hajtott fel : — Nügyon örültem, hogy itt voltak, de még jobban örülök annak, hogy már el mentek. A mi szobrunk tehát igenis meg fog felelni a való igazságnak. Ámde ezenkívül más, tisztán művészi szempont az, amiért a mi szobrunknak a két pápai diákot kell ábrázolnia. A mellszobrok — nem tudom más hogyan van velük, én ált'alában nem lelkesedem értük — rendesen igen konven­cionálisak. Egy költőfej, melyhez a géniusz babérágat nyújt fel, ilyen van már 100, mi­nek csináljunk mi 101, illetve 102-iket? De két diákot ábrázolni, szimbólumaként az ifjú­ság vágyának, reménységének, tehetsége ger­jedezésének, dicsőítésül az iskolának is, mely­nek műveltségük alapját köszönhették, ez olyan művészi feladat, mely a konvencioná­lisság minden ismertető jegyét nélkülözi, mejy a legszebb művészi alkotást sugallhatja. És ezt akarom én, ezt akarja a Jókai-kör is. Nem banális mellszobrot, de egységes művészi alkotást akarunk mi látni, melynek megteremtése érdekében érdemes agitálni és dolgozni. Nem én mondom, a legnagyobb magyar esztétikus: Beöthy Zsolt mondta, hogy ha Pápa megcsinálja a diák Petőfit és diák Jókai szobrát, akkor olyat hoz létre, ami az egész országban híressé válik. Zarándokló hellyé tehetjük a mi váro­sunkat, zarándokló helyévé minden magyar diáknak, kik eljönnek ide a diákvárosba, hogy lássák ércbe öntött mását annak a két diáknak, kik ennek a szerény pápai kollégi­umnak szellemét vitték el életük pályájára, melyből sohasem muló fény áradt az or­szágra, az egész világra!" A Dunántuli Prot. Lapból közli : Sarudy György. B naponta friss csapolása 11 i .. i Z Á MOLY I-sörödétoen. i i 1 —i o. Villamostelepünk felügyelő bizottsága folyó hó 14-én ülést tartott, amelyen villa­mostelepünket érdeklő számos fontos ügy nyert elintézést. Ezen az ülésen lett az 1913. évi zár­számadás és mérleg bemutatva, melyből ki­tűnik, hogy villamostelepünk évről-évre több jövedelmezőséget mutat fel, jóllehet ezen jö­vedelem a telep értékcsökkentési tartalékalapra lesz fordítva, de előreláthatólag már a leg­közelebbi évben közjövedelmünk szaporítását nagyban fogja előmozdítani. Ugyancsak ezen az ülésen lettek az al­kalmazottak és személyzet részére a tiszta jövedelemből a szokásos évi jutalékok ki­utalva. Az ülés lefolyásáról a következőkben számolunk be: Az ülésen jelen voltak Mészáros Károly polgármester elnöklete alatt: Langráf Zsiga, Billitz Ferenc, dr. Csoknyay János, Csoknyay Károly, dr. Lővy László, Jilek Ferenc biz. tagok, ugyszinte Major Gyula üzemvezető. Elnöklő polgármester üdvözölve a meg­jelenteket az ülést megnyitja és a folyó ügyek tárgyalására tértek át. Major Gyula a villamostelep üzemveze­tője beterjeszti Pápa város villamostelepének 1913. évi zárszámadását és mérlegét. A bizottság a főszámvevő által felül­vizsgált zárszámadást és mérleget elfogadja. A zárszámadás szerint mutatkozó 25155 K 46 f jövedelemből a villamtelep alkalmazot­tainak jutalékára 1700 koronát rendel fordí­tani, a fennmaradó 23455 K 46 fillért pedig értékcsökkenési tartalékalap növelésére for­dítja. Javaslat a villamostelep alkalmazottai részére megszavazott 1700 korona jutalék mikénti felosztása tárgyában. A bizottság a javaslathoz képest Major Gyula üzemvezető részére 430 kor. Szente Elza könyvelőnő . „ 150 „ Kulcsitzky János főszerelő „ 150 „ Neiner Antal gépész „ 165 „ Nagy Sándor gépész . „ 150 „ Szekeres Gyula ,„ 75 „ Szekeres István „ 95 „ Szóllás János „ 95 „ Lipót István „ .100 „ Polcz Pál „ 50 „ Matus János „ 45 „ Leitner Jenő „ 35 „ Böröcz István „ 15 „ Böröcz József ., 15 „ Adorján István „ 100 » Ábrahám Ferencz „ 30 „ a villamtelep terhére a közpénztárból kiutal. Major Gyula a villamtelep vezetője je­lenti, hogy még 25 darab vasoszlopra ver­senytárgyalási hirdetményt bocsájtott ki. A bizottság az üzemvezető jelentését jóváhagyólag tudomásul vette. Mészáros Károly elnöklő polgármester jelenti, hogy az Esterházy-u megvilágítására 8 darab 600 gyertyafényü • támpát rendelte­tett meg. 1 A felügyelő bizottság a jelentést helyes­lőleg tudomásul vette. Végül Major Gyula üzemvezető beje­lenti, hogy 3 évi szénszükségletre a környei bányával szerződést kötött, mely bányának szene sokkal jobb és sokkal intenzivebb me­leget ad mint az ajkai szén. A bizottság az üzemvezető jelentését, illetve a szerződés megkötésére vonatkozó intézkedést jóváhagyólag tudomásul vette. Több tárgy nem lévén napirenden az ülés befejezést nyert. SCHWACH MÓR cipészműhelye Pápa, Rákóczi-utca 34, sz,

Next

/
Thumbnails
Contents