Pápai Közlöny – XXIV. évfolyam – 1914.

1914-04-12 / 15. szám

A közönség köréből. Igen tisztelt Szerkesztő Ur! Becses lapjának ez évi 11-iki számában a „Közönség köréből" Ney Viktor tollából megjelent cikkre engedje meg, hogy visszatérjek. En kereskedő létemre nem szégyenlem bevallani, sőt jóleső örömmel olvastam, hogy a pápai kereskedő ifjak egyesületének elnöke fájó szivvel konstatálta, hogy a március 7 iki báljukról a főnöki kar teljes távollétével tündökölt. Biz ez kedves elnök ur szomorú valóság. Ön a kereskedők, azok családjának indolentiáját, büszkeségét hozza fel okul és maró gúnnyal titulálja a kereskedőket. Itt álljunk meg egy szóra! Előre is kijelentem, hogy a tisztelt elnök ur gúnyolódó szavai, megjegyzései nekem nem fájnak és nem is azért fogtam kezembe a tollat, hogy a nyilvánosság előtt az én véleményemet önöknek, a kereskedő ifjak egyesületének elmondjam. Rövid idő előtt még én is kereskedő segéd \oltam, ha olyan városba kerültem, hol a kereskedő ifjak egyesülete nem volt közelebbi nexusban a főnöki karéval, akkor szerény munkásságom, de teljes erőmből elkövettem mindent, hogy a főnöki kart az ifjúsággal nem csak a megélhetési küzdelemben lássam együtt, hanem szabad és pihenő óráikban is. Igen, pihenő óráikban, mely idő alatt hasznos dolgokban (bár szórakoztatók is voltak) együtt legyenek. Már fiatal segédkoromban fájó és sajgó sebet ütött ideálisan gondolkozó és érző lelkemben az, ha az üzlettulajdonosok ami örömünkben, bánatunkban nem osztozkod tak, csakis szorgalmas munkánk gyömölcsét élvezték szerény díjazásunk ellenszolgáltatásáért. Itt van a hiba és a baj, ezt kell or vosolni, erre kell törekedni, mert ha nem meg) a hegy Mohamedhez, induljon nehézkes, tövises útjára az ifjúság. Azt irja a cikkíró, hogy a kereskedők családtagjai nem jöhettek el a társaság — előrelátható — vegyes volta miatt. Ha ezen indokot elfogadja és helyesnek találja a hölgyek magatartását, bocsásson meg kedves cikkíró ur ez nem áll, Önmaga sem hiszi el és nem is hiheti el, hogy ez alapos ok a távolmaradásra. A 2 ik ok, hogy a cégtulajdonos urak nem óhajtottak éretlen gyerkőcökkel együtt mulatni. Ha ezt elfogadja oknak, akkor azon legyen a kereskedő ifjúság egyesülete, hogy ezen súlyos vádon segítsen az Önképző kör, mert hisz az a fő célja — az Önképzés. — Itt sokat mulasztott az elnökség az elmúlt télen. Remélem a jövőben pótolni fogják. Ezekután pedig az én nézetem, melyet elsősorban az ifjúságnak adresszálok az, hogy szabad idejükben sokat tanuljanak, haladjanak a kulturállamok kereskedőinek nyomdokán, mert ha valaki tanuló évei előtt nem szerezhetett, amint nem is szerzett a műveltségből annyit, amennyivel a mai társadalomban megállja a sarat, akkor tanuljon, mert ezzel nemcsak azt éri el, hogy kereskedőhöz méltó állást tölt be, hanem elsősorban saját magának jobb és biztosabb existenciát biztosit. Rendezzen az egyesület estélyeket, még pedig felolvasó estólyeket, ott nagyon sok hasznos és üdvös dolgot fog az ifjúság hallani, rendezzen tanfolyamokat, hol könyvelést tanul, nyelveket tanuló kur zusokat. Ha ezeken tul lesz az ifjúság, akkor nem fog előfordulni, — hogy az utcán az est homálya alatt, legkevésbé világos nappal, — arcon csipiii a. szobacicusokat, mert bizony nem csudálom, ha ilyesmit lát a főnök ur kedves családja, elmerjen menni az ifjúság mulatságára. . .. • Akinek nem inge, ne vegye magára, bántani szándékomban nem volt, de talán hasznáiok a közösügynek. Szívlelje meg az egyesület a következőket : keresse az alkalmat, hogy a főnöki karra! minél többször érintkezhessen, a kulturális egyesületek estélyeire járjon el szorgalmasan. Legyen rajta, hogy a kereskedők egyesületét hozza egy kalap alá az ifjúsági önképzőkörrel, ezzel a választófal 99% >

l le fog dőlni. Nem lesz a pápai kereskedők között egy sem, ki el ne követne mindent, hogy ez sikerüljön. Mily szép és ideális dolog lesz, ha főnök és alkalmazott vasárnap ebédután együtt fogyassza el a feketekávét és együtt szórakozik, ha felolvasó estélyeken ott ülnek a főnök urak nagyságos családtagjai. Az újságból olvastam, hogy a pápai kereskedők köre is foglalkozik az eszmével, hogy szakelőadásokat fog rendezni, mily hasznos dolog lenne ez. Ha ily utakra lép az igen tisztelt elnök ur, ezen vezeti az egyesületet, akkor a legközelebbi bálon ott lesznek a főnök urak családtagjai, habár — könyvelőnők, pénz táros leányok, saját keresetük után élő, szegény, — de becsületes! leányok társaságában találják is magukat, Ha ez mind meg lesz, el fogjuk érni, kifogjuk vivni közösen, egyetemlegesen először is a legfontosabbat, hogy a kereskedők ne fogadjanak és ne tarthassanak alig irni, olvasni tudó gyerekeket kereskedötanoncnak a háziszolgai munkák elvégzésére, hanem ha tanuló kell olyant fogadhassanak, kiknek legalább valami előképzettségük van. Legyen az a jelszavunk: „Egyesüljünk!" mert ezzel sokkal több hasznos dolgot érünk el, mint ha egy nem sikerült bál után borongós mámorban egy-egy gúnyolódó, piszkolódó kirohanással akarják igazukat megvédelmezni. Előre ! Egyesüljünk ! Egyébként Pax velünk! -y -d. SCHWACH MÓR cipészműhelye ^ Pápa, Rákóczi-utca 34. sz. J| KARCZOLAX a mult Ixófczcől. Még jóformán ki sem ábrándultunk az ünnepi hangulatokból, már újból beleesünk. Az igaz, hogy nem jubileumi, sem püspök beiktatási ünnepi hangulatról emlékezem meg, hanem a bekövetkezett húsvéti ünnepeket értem, melyek nemcsak a mi városunkban, hanem a keresztényvilág mindenségénél ünnepi hangulatra készteti a híveket felekezeti különbség nélkül ez alkalommal, mivel ez évben, mint már több izben a keresztény húsvéti ünnepek összeesnek az izraeliták húsvétjával s igy az egész vonalon hozsanás hangulat uralja a helyzet szignaturáját. A sablonos húsvéti hangulattól eltekintve, semmiféle különös esemény nem adta elő magát, mely krónikái megemlékezésre méltó volna. Elünk, vegetálunk egyik napról a másikra és végül reménykedünk azzal, hogy rosszabb idők már nem következhetnek be, mint a mostani mostoha viszonyokra általános hivatkozás van. A husazután megcímezte a^eyelel, a betűket egyen kint kisilabizálván és leírván a bibliába lett levélből: Monsieur Francois Kovács directeur d'usine metallique Röge lé Isle Francé. Ötödnapra a postás sürgönyt hozott Kovácsnénak fiától. „Huszadikán este nyolckor mindhárman jövünk. Feri." Az asszony büszkén mutatta a mezei munkából haza érkező férjének a sürgönyt. — Látja kend, hogy nincs igaza, mikor azt mondja, hogy a fiúnak nincs szive. Hazajött volna ő már régen, ha lehetett volna. Azt hiszi, hogy egy olyan nagy gyár egy tehén, amit magára lehet hagyni, mert ma gátol is kérődzik. — No végre a nagyságos ur ráfanyalodott, hogy minket, szegény parasztokat megtiszteljen látogatásával. — Ugyan, ugyan, hogy beszélhet igy a tulajdon véréről ? — Csak ne légy olyan nagyra a te drágalátos fiaddal! — Csak az enyém ? A kendé nem ? — Ki tudja ? — viszonzá Ambrus gazda huncutkásan hunyorgatva. — Ugyan menjen, vén huncut! — ezzel hátba vágta férjét, ami neki jobban esett, mint az uri fajtának egy csók. IIAz öröm közé csakhamar üröm vegyült. A viszontlátás reményének édessége közé az aggodalom keserűsége keveredett. Hogyan fogja magát az a finom francia uri asszony az ő egyszerű parasztházában érezni ? Nem fogja nagyon furcsának, nevetségesnek találni a parasztos szokásokat ? Az egyszerű, de okos parasztasszony belátta, hogy az urak, amint másképen öltözködnek, járnak, beszélnek és gondolkodnak, azonképen más módon esznek, isznak, alszanak is. Mit csináljon ö, hogy ne kelljen annak a kényes uri dámának rendes szokásaiból kizökkenni, hogy olyan módon ehessék, alhasson, mint otthon, szóval, hogy jól érezze inagát ? Elment tehát a tanitónéhoz tanácsért, a jegyzőnéhez nem akart menni, mert igen kevély asszony, ki szóba sem állott holmi parasztasszonnyal, noha Kovácsnénak az istálója is többet ért, mint a jegyzőék minden ingó és ingatlan vagyona. A lanitóné tanácsára kipadoltatta a hátulsó „házat" (szobát), vett bele szép politorozott ágyakat, szekrényeket, párnázott kerevetet, szép piros futó szőnyeget (egy korona hatvan fillér volt méterje. Borzasztó fényűzés!) Vásárolt finom porcellán edényeket, valódi kinaezüst evőeszközöket és csiszolt ivó poharakat. Ambrus gazda szerzett egy hordó jó borocskát. Mindez sok pénzbe került. De hát mi mindent meg nem tesz az ember egyetlen gyermeke kedvéért? Aztán volt is mód a háznál ! Azt a néhány száz forint költséget Ambrus gazda föl se vette. Maradt még azért elég kékhasu nagy bankó a láda fenekén, nem kellett a takarékpénztári betéthez nyúlni. A szomszédokat majd kilelte a hideg az irigységtől: — Nini, Kovácsék vénségükre urasodnak el! Még majd nem is lehet velük gyalog beszélni! No, majd adják még alább is ! De azért minden megbámulták a szép fényes bútorokat, a hófehér csipkefüggönyöket, a piros szőnyegeket, a puha divánt ós a drága edényeket. A jo Ambrusné is megelégedetten és büszkén simogatta végig pillantásával a sok drága holmit, szentül meg lóvén győződve, hogy ennél szebb, finomabb berendezés a világon nincs. Csak mikor ismét a menyére gondolt, fogta el szivét megint az aggodalom : — Istenem, hogy fogok én vele beszélni, mikor én nem tudok másképen, mint magyarul, ő meg csak franciául beszél. (Folyt, köv.)