Pápai Közlöny – XXIII. évfolyam – 1913.
1913-03-30 / 13. szám
hagyomány, amelynek azonban ma már semmi fontosabb jelentősége nincs, nem szolgálhat okul arra, hogy a többi életerősebb városok hátrányára gazdagodjanak, vagy előnyben részesüljenek, hacsak a törvényhozás a nagyobb segélyhez több közintézménynek rövidebb idő alatti megvalósítását nem füzi. De országos szempontból ez sem enged hető meg, mert ott kell a közegészségi intézményeket leggyorsabban megvalósítani, ahol nagyobb népesség van kitéve a veszélynek, s ahol erre égető szükség van. Igaza van dr. Antal Géza országgyűlési képviselőnek, mikor a városok közti határfalak húzását helytelennek s igazságtalannak tartja tisztán történelmi szempontból. Minden ember anynyit ér, amennyit képes produkálni, ezt át lehet vinni a városokra is. Minden városnak csak akkora országos je lentősége van, amennyit az ország érdekében kulturális és gazdasági érdekében kifejteni képes. Vájjon kimondhatja azt, hogy Sel mec és Bélabánya, Versec, Zombor, Pancsova, Komáromnak nagyobb kul turális és közgazdasági jelentősége volna mint Újpestnek stb. Bizonyára senki sem s mégis 2—3-szorta nagyobb segélyben részesülnek. Ilyen szembetűnő s indokolatlan megkülönböztetés az uj városi törvényben elő nem fordulhat. Második hibája a törvénynek a tisztviselők osztályozásában van, amely piruló szónok arczát. Odahuzta széles mellére, hogy eltakarja a sok gyönyörködő, zavaró tekintet elől. Közhelyeslés mellett utasította az intézeti kontra szeniort, hogy állítsa ki a kegyelemlevelet. A leghosszabb lábu diák olimpiai ugrások közt loholt azzal a pedellushoz. Mire harmadszor harangozta be sivitó klárinétján Bámbó a négyest, a kevély tekintetű, izmos szálú fiu hálásan hajolt meg a kegyelmező professzor urak előtt, akik leereszkedőn, jóakaratulag kocczintottak a kollégium büszkeségével. A párok már sorakoztak. Az igazgatóné a tornatanár karján, szorosan a fiu mellett haladt el s egy rövid, parancsoló pillantás alatt odasúgta : — Ilka, magát várja. Megértő bicczentéssel felelt Laczi és sietett karját nyújtani a leánynak, aki vidáman fogódzkodott abba. Meleg, szíves szavakkal próbálta megköszönni Ilkának a közbenjárást, de nem juthatott szóhoz. — A négyesrendezésre vigyázzon most, ebbeli ügyességének köszönheti a szabadulást, — ütötte el a leány a hálálkodást, mig a szeme boldogan pihent meg a diák határozott, büszke profilján. Világhóditásra induló hőst imádott benne, a legszebb, legmerészebb, legokosabb ifjút, akiért meghalni is gyönyörűség volna. Pedig egy ige sem esett soha közöttük a szerelemről. — Csak sokat voltiik együtt s Laci mindig lekötötte figyelmességével és gyöngédségével. Járt a házukhoz is, ahol mindenki kedvelte, főképp — szemmel láthatóan — az édesanyja. Együtt tért vissza a leszálló esttel a városba a társaság. Az öreg kollégium abszintén a városok megkülönböztetéséből folyik. Minthogy a törvény a tisztviselők kvalifikációját egységesen állapította meg, akkor az egynemű állások között különbséget tenni nem lehet, ép ugy, mint az államnál, fokozatos elölépésnek kell helyet engedni annak megszorításával, hogy a .VI ik fizetési osztálynál magasabb fizetési osztályba nem juthatnak azok a tisztviselők, kiknek állásához magasabb egyetemi, vagy aka démiai, a VlII-ik fizetési osztálynál azok, kiknek állásához középiskolai képzettség kell. Önként következik ezekből, hogy a városok háztartási ügyeinek intézésénél is a törvényhatósági és r. t. városok közötti válaszfalnak el kell tűnni. A városokról tehát egy külön törvény alkotandó s minden r. t. város kiveendő a vármegye felügyeleti köré bői s mind a belügyminiszter, mint leg felsőbb fórumnak rendelendő alá. Ennek a kebelében levő városi ügyosztályba oly egyének volnának kinevezendök, kik a városok fejlesztési munkájában kitűntek. Ezen ügyosztálynak vezetése s irányítása alatt meg vagyok győződve, hogy a városok mihamarabb elérnék azt a fejlettséget, amelytől függ hazánk kultúrájának, iparának és kereskedelmének emelkedése. De ha a r. t. városokat továbbra is meghagyjuk a vármegyék felügyelete alatt, még ha könnyittetik is némi telakszemei a hegyről messzire fénylettek. — Alatta húzódtak el — egész utczasor — a tanári lakások. Kertjeik be, az internátusig húzódtak el. Kemény vasrostély zárta a földszintes diákszobák ablakait, hogy meg ne dézsmálhassák az érő gyümölcsöket a soha jól nem lakó dominék. A búcsúzásnál Laczinak a keze a leányét szorongatta, de a szeme, mint valami tekerődző, veszedelmes kígyó, az asszonyóval kapcsolódott Össze. Az asszony szeme mondhatott valamit, nagyot, boldogságosat, sokat ígérőt, mert a nagy, erős fiu egész testében végigrázkódott. Ilka nem látott semmit: az ő szeme elé bűvös, szines fátyolt vont a bimbózó szerelem tündérujja. A vacsora senkinek sem ízlett. Ilka csöndes, szótalan volt, az asszony pedig ideges fejfájásról panaszkodott. — Az öreg nyugalmat ajánlott neki a visszavonult szobájába, az avult, disznóbőrkötéses foliánsok közé. Ilka megcsókolta anyját és azt mondta, hogy aludni megy. Nem gyújtott világot, csak a csipkefüggönyt húzta félre. A kis leányszoba ezüstös holdfényben úszott. Nagy, bolyhos kendőbe burkolódzott, az ablakhoz ült és félig hunyt szemekkel a varázslatos éjszakában megidézte a fiut. Es az jött a tarka álmok, virágos ábrándok szárnyán. Oda hullt a lába elé engedelmesen, szerelmesen. Csókolta a kezét és fogadta, hogy sohasem fog senkit mást szeretni rajta kívül. Szegény, kicsi sziv alig bírta ki ezt az álomboldogságot. Édes szendergéséből ijedten riadt fel. Mintha szemben, az internátus emeleti ablakából egy sötét árny ereszkedne alá. Rémült igézettel, dermedten nézte. Most földet kintetben háztartásuk, akkor is fejlődésükben meg lesznek bénítva, mert a vármegyei szellem egészen más, mint a városi. Az egyik konzervativ, a másik szabadelvű. Minthogy pedig a városi elem a törvényhatóságban csak egész kis számmal van képviselve, nem lehet várni ettől, hogy a városi érdekeket előmozdítsa. Különösen, mikor annak horderejét fel sem tudja fogni. A vármegyének feladata a kis- és nagyközségek életét irányítani, ellenőrizni, tekintve, hogy ezek nélkülözik azt .az intellektuális erőt, amely a városokban megvan. El kell tehát háritani a városok útjából mindazokat az akadályokat, melyek a szellemi erőt lenyűgözik s kifejlődésüket megbénítják. Ezt pedig csak akkor érhetjük el, ha a városokat egy keretben tömöritjük s kivesszük az ólomlábakon járó vármegyék felügyelete alól. —y —yTűzoltóságunk érdekében. Kétségbevonhatatlan tény az, hogy városunk lakossága az összes közhasznú intézményeink közül a tűzoltói intézményünk iránt tanúsítja a legnagyobb közönyt és nemtörődömséget. Sajuos, hogy igy van, pedig ha valamely intézményünk megérdemli a pártolást és jóindulatot, ugy tüzoltótestületünk az, mely városunk összes lakosságának élet- és vagyonbiztonságát van hivatva megmenteni. ér, a vastag kötelet visszahúzzák. Kiáltani akart, de torka Összeszorult. Szeretett volna eljutni, de lábát ólomsulyok kötötték le. A félelmes árny egy kis ideig a fal mellett meglapult, azután óvatosan elindult a kerten keresztül a lugas felé. Amint kerülte a nagy virággruppot, a hold bevilágította egész alakját. — Laczi! -- sikoltotta halkan, sóhajszerűen. Lába is engedett. Az ablaktól vissza elindult a szobán, ki az ajtón, először tétován, majd biztosabban lépegetve, mint az alvajáró. A hold sugárpászraája előtte tánczolt, vezette. Könnyű lépése alatt csak madárszárnylibbenéshez hasonló nesz támadt. Oldalt közeledett a lugashoz. Már csak két hatalmas tujabokor választotta el. Itt megállott. Szemének nem vehette hasznát, a fülét feszitette meg. Szaggatott hangok szűrődtek át a vadszőlő sorvadó indáin. Egy női hang, oly ismerős . . . Isten segits I Az édesanyjáé. Borzongva, szörnyűséggel hallgatja: —- A kis leány szeret, én imádlak, — suttogta a forró hang. — Az enyém a nagy, romboló szenvedély és ez nem engedi, hogy lemondjak rólad, még érette sem, a leányomért. Pillanatnyi csend, utána a fiu lágy, babusgató szava hallatszott. A szegény kis leánynak ennyi éppen elég volt. Szép csendesen végig esett a gyepen. A halk zuhanás csak egy perezre riasztotta meg a vétkezőket. Az elkövetkező mélységes csend még közelebb hozta egymáshoz. Didergős, őszi reggelen ébredt föl a leány aléltságából. Eszelősen nézett körül. Látta a lugast; eszébe jutott minden. Nágy