Pápai Közlöny – XXIII. évfolyam – 1913.

1913-03-23 / 12. szám

nek ki az állami és a vármegyei szolgák, illetve altisztek illetményeinél. Az illetményrendezés kedvezmé­nyében csak azok a rendőrök része­sithetők, akik ténylegesen is rendőri szolgálatra használtatnak fel. Több városban ugyanis köztudomás szerint a közbiztonság rovására s általában a rendőri szolgálat hátrányára az a helytelen és mielőbb kiküszöbölendő gyakorlat vert gyökeret, hogy a rend­őrök gyanánt felfogadott s a rendőrle­génység létszámába fölvett alkalmazottak egy része nem rendőri, hanem szolgai, kézbesítői és ezekhez hasonló teendőkre használtatnak fel. Bz utóbbiak a kimutatásba föl nem vehetők és a miniszter felhívja a polgármestert, hogy ezeknek az illetményrendezése s egyáltalán stá­tusviszonyaik megállapítása iránt a helyi viszonyok szerint máskép in­tézkedjenek. Nem veendők fel ter­mészetesen a szóbanforgó kimutatásba a mezőőrök, az éjjeli őrök, a hegy­őrök stb. Rendőri szakoktatási czélokra a jelenlegi államsegélyből a legutóbbi népszámlálás adatai szerint ötezerig terjedő polgári lakossal bíró városok­ban legalább évi 300 korona, 3—10 ezer lakossal biró városokban legalább évi 500 korona, 10.000-en felüli la kossal biró városokban legalább évi 800 korona fordítandó. Köztudomásu. hogy rendőrségeink hátramaradottságának tulnyoaaó rész­ben a rendszeres rendőri szakoktatás hiánya az oka. Ennek pótlása czél­jából az államsegélyek kiosztásával kapcsolatban, de ettől függetlenül is a pénzügyi viszonyokhoz képest kü­lönféle intézkedéseket kiván tenni a miniszter a jövőben a rendőrtisztvi­végre is felugrott és lábával toppanva, igy szólt: — Ej, mit I Hiába kínlódnám még to­vább, ugy se jutna eszembe 1 Majd eszembe jut magától, ha nem gondolok rá ! — Hogy is volt csak ? Este lett. Az utczák kihaltak. Kime­rülten az egész napi kóborlástól ós ideg­megfesziiléstől beiért egy szállodába, szobát kért és ruhástól levetette magát az ágyra. Egész éjjel a nevet kereste. Reggel felé végre elaludt. Amikor felébredt, fényes nappal volt. Hosszan nvujtózkodott, ismét élvezve a szabadságot, néhány pillanattal később azonban már megint eszébe jutott nagy kérdés: — Hogy is volt csak ? Egy ujabb aggodalom is jelentkezett most: a félelem, hogy egyáltalán nem fog eszébe jutni a keresett név. Fölkelt ós ki ment az utcára, ahol cél nélkül csatangolt. Maga sem tudta, hogyan került a közjegyző irodájának tájékára. De mindhiába 1 Másod­szor is esteledett és Ravenot a haját tépte kétségbeesésében : Meg kell őrülnöm ! Meg kell őrülnöm I Rettentő dolog volt elgondolni, hogy neki kétszázezer frankja van szép, ropogós bankjegyekben, kétszázezer nehezen meg­szerzett frankja és most nem tud ennek az összegnek a birtokába jutni I üt évet ült ezért a fegyházban és most elveszítse! — Látta a pénzt, saját maga olvasta bele egy borítékba ós egyetlen szó miatt, amely nem jut az eszébe, most elveszti az egészet. selők és az alkalmazottak rendszeres szakoktatásának és továbbképzésének lehetővé tételére. Ez év folyamán egyelőre Budapesten oktató-tiszteket és oktató-altiszteket kiképező tanfo lyamot fog a belügyminiszter felállí­tani. A fent megjelölt összeg arra szolgál, hogy erre a tanfolyamra a rendőrfőkapitány (rendőrkapitány) ré­széről kijelölt, a rendőrök oktatásával megbízott rendőrtiszteknek, illetve al tiszteknek kiküldetését utazási költ­ségeik és napidíjaik biztosításával lehetővé tegye, illetve azokban a vá rosokban, ahol a rendszeres szakosz tás ügyét a helyi viszonyok szerint czélirányosabb intézkedésekkel lehet szolgálni, azoknak költségeire fedezet álljon rendelkezésre. A rendőri nyomozó feladatok szakszerű törvényes és sikeres ellá­tása érdekében a polgári biztosi (de tektiv) szolgálat megfelelő létesítése, illetve kifejlesztése is sürgős szük­ségletként jelentkezik. Ma a százhar­miuczhét városban összesen negyven­hét detektiv-állás van rendszeresítve. E nyilvánvaló hiány pótlására a mi­niszter ezúttal akként intézkedik, hogy a jelenlegi államsegély terhére egye­lőre legalább évi 1400 K fizetéssel és a IX. fizetési osztálynak megfelelő lakáspénzzel oly számban alkalmazan­dók polgári biztosok, hogy már az idén minden lizezer lakosra legalább egy detektív jusson, a tízezernél kevesebb lakossal biró városokban pedig az egyenruházott rendőraltisz­teknek vagy rendőröknek polgári ru­hában az állandóság bizouyos jelle­gével a főkapitány (kapitány) által detektivszolgálatra alkalmazott tagjai pótdíjban részesitendők, amely legalább Öklével verte a fejét, majd a gázlámpákhoz ütötte kínjában és ugy támolygott végig az utczán, mint egy részeg. Egész valója : az agya, a busa, a csontja, mind tűzben égett attól a bizonyosságtól, hogy a pénzt többé nem fogja megkapni. Ugy érezte, hogy a járókelők ujjal mutatnak rá és egy hang állandóan a fülébe sikoltotta : Nem lesz tiéd a pénz 1 Nem lesz tiéd 1 Hirtelen szaladni kezdett, egyenesen előre, félrelökve az útból az embereket. — Szerette volna, hogy ha valaki feltartotta és megütötte volna, hogy aztán visszaüthesse. A Szajnához ért, amelynek vize széles fol tokban tükrözte vissza a parti gázlámpák fényét. — Hogy is volt csak? Óh, az a név! Lement a lépcsőkön a folyóhoz ós le­hajolt egészen a víz fölé, hogy a kezét és az arczát kissé lehűtse. Lihegett; a víz vonzotta a szemeit, a füleit és az egész testét. Erezte, hogy csúszni kezd, de egy kézmozdulattal sem próbált belekapaszkodni a lépcsőfokokba ós beleesett a vízbe. — A hideg körülölelte a testét. Kissé ficánkolt; magasra nyújtotta a kezét, kinyújtotta fejét és eltűnt a vízben, majd ismét előtűnt és hirtelen, végső kétségbeeséssel, meredt sze­mekkel, ordítani kezdett: — Megvan! Segítség! Duverger ! Du... A part kihalt volt. A víz a pillérekhez csapódott. A hid boltive visszaverte a han­got, a nevet. Aztán minden, elcsendesedett. Ravenot utolsó kiáltását nem hallotta senki. is oly összegben állapítandó meg, hogy a fizetés és a pótdij együttes összege legalább 1400 K-át tegyen ki. A pótdíj több rendőr között meg is osztható. Városi közgyűlés. — 1913. március 20. — Pápa város képviselőtestülete mult csü­törtökön tartott közgyűlése igen látogatott és érdekes lefolyású volt. Heves vitára adott okot a városi takarékpénztár felállításának kérdése, ugyszinte az acsád—görzsönyi út­nak thatósági uttá való kiépítése kérdésé­nél. A tárgysorozat összes pontjainak nagy része lényegtelen módosítással a szakbizott­ságok javaslatai alapján nyertek elintézést. A közgyűlés lefolyásáról a követke­zőkben számolunk be : Mészáros Károly elnöklő polgármester üdvözli a megjelenteket, az ülést megnyitja és a jkv. hitelesítésére felkéri dr. Kapossy Lucián, Lic. Rácz Kálmán, Langráf Zsiga, Keresztes Gyula és Nagy Sándor képvise­lőket. A mult ülés jkve felolvastatván, az észrevétel nélkül tudomásul vétetett. Elnöklő polgármester bejelenti Altstad­ter Jakab és id. Polgár József városi kép­viselők elhalálozását, inditványát, hogy em­lékük jkvileg örökítessék meg és családjaik­hoz részvétirat intéztessék, a képviselőtes­tület helyesléssel fogadta. Ugyancsak be­jelenti néhány városi határozatnak thatósági jóváhagyását. Napirend előtt Becsei Ferencz kéri a polgármestert, hogy a városi tanács változ­tassa meg azon határozatát, hogy a szín­házat szombat és vasárnapi napon nem adja át műkedvelői színielőadások megtartására, amennyiben a munkásegyletek csakis ezen a napokon tarthatnak műkedvelői előadásokat. Polgármester azon válaszát, hogy csakis ezen két napon van tulajdonkép jövedelme a mozielőadásokból, tehát a városi tanács a város jól felfogott érdekében intézkedett ez érdemben, a képviselőtestület nagy szó­többséggel elfogadta. Dr. Kőrös Endre szinte ez értelemben szólal fel és akkép gondolja megoldhatónak ezen kérdést, ha a városi tanács ezen na­pokon az előadások diját 30 korona helyett, 60 koronában állapítsa meg. Polgármester azon válaszát, hogy ez érdemben a városi tanács javaslattal fog a közgyűlés elé jönni, a képviselőtestület tu­domásul vette. Sarudy György nagyon óhajtaná, ha a városi tanácsban egy iskolaügyi tanácsosi állás is szerveztetnék, indokolja ezt számos érvekkel. Polgármester azon válaszát, hogy a községi szóló törvény a tanácsosi állásokról intézkedik, azonban ha erre nézve javaslatot kiván felszólaló beadni, napirendre fogja kitűzni, a képviselőtestület tudomásul vette. Muli József felvilágosítást kér a pol­gármestertől a Zárda-utcai építkezés, az Erzsébetligetben egy illemhely felállítása, a tisztviselőtelepen végzett iparosmunkák ki­fizetése és végül a „Hungária" műtrágya­gyárnál a helybeli iparosok alkalmazását illetőleg. Polgármester azon válaszát, hogy a Zárda-utczában a tulajdonos elhalálozása folytán a telek újból el lesz adva, az Er­zsébetligetben az illemhely felállítására költ­ségvetés lett kérve, az iparosok által készí­tett munkadijak legközelebb lesznek a Pápa város és vidéki tpénztárnál megállapítva, végül, hogy intézkedés tétetett már azon irányban, hogy a Hungária gyár lehetőleg pápai iparosokat alkalmazzon, mit a képvi-

Next

/
Thumbnails
Contents