Pápai Közlöny – XXIII. évfolyam – 1913.

1913-12-14 / 50. szám

ének hatását, ugy Dienzl a maga páratlan művészi tehetségét teljes egészében önnálló számaiban bontakoztatta ki, először két ide­gen szerző : RachmaninoíT és Dvorák darab­jait szólaltatva meg, majd két pompás saját szerzeményű alkotását interpretálva. A kö zönség nem nyugodott, mig mindkét alka lommal ráadást nem kapott. A pápai Leányegyesület pompás cso­korral lepte meg Sándor Erzsit. Pápa város közönsége pedig nem lehet eléggé hálás Hajnóczky Árpád iránt, aki nem kiméivé költséget, fáradtságot, utánajárást és nem riadva vissza egy esetleges deficit fenyegető veszélyétől, mintegy bekapcsolja ily estélyek rendezésével városunkat a Nyugat nagyváro­sainak kulturéletébe. T—y. K A R C Z O L A T a T-r­1 -l-l "I ti fci ö tne?ŐX_ Jelenleg a felolvasó-estélyek és ezzel kapcsolatos hangversenyszámok dominálják a helyzetet. Ezekből azután bőven kijut publi kumunknak. A Jókai kör, a Kath. kör, a leányegyesület és kisebb egyletek a szokásos turnusokban tartják meg estélyeiket és ezzel azután mindent el lehet mondani, ami a hely­zetre vonatkozik. Félreértés kikerülése cél­jából majdnem megfeledkeztem, hogy a Mun kás Otthon és a Perutz-gyári alkalmazottak is kiveszik ebből részüket. Ezek mind kedé­lyes estélyek, de semmi anyagot nem szol gáltatnak a heti krónika részére, mivel ezek az estélyek sablonos jellegben lesznek meg­tartva és a különbség csak az, hogy variál­ják a műsorokat és válogatják a közremű ködöket. De nem erről van szó, arról van szó, hogy melyik színtársulat jön tavaszra hoz­zánk ? Nincs mibe válogatnunk, mert közön­ségünk annyira hozzászokott a katonai zene­karhoz, hogy bármely társalat jönne és aki ezzel nem rendelkezik, bizony gyenge szini­ővadnak nézne elébe. Még mindig nem adtuk fel a reményt, hogy Patek színtársulatához lesz szerencsénk. Az igaz, hogy tavaszra lekötötte magát Ka­posvárra, de időközben a kaposváriak a téli szezonra MáríTy direktort és ha ez a szín­társulat lejátsza ott az összes újdonságokat, akkor bizony Patek részére kampec volna a tavaszi idény. Volt alkalmam a direktorral ez érdemben beszélni és ő csak azt jelen­tette ki, hogy bizonytalan a kaposvári bevo­nulása és akkor első sorban hozzánk jön el, amint a „diriné" szokta jelezni, az ő kedves és hálás pápai publikumához. A másik és talán valószínűbb kombi náció az, hogy Szálkái újra „haza" fog jönni társulatával. Kijelentette, hogy bármikor kész ide jönni és első sorban mi jöhetünk számí­tásba, csak nyilatkozni kell a szinügyi bizott ságnak. A szinügyi bizottság mérlegelve a fenntieket, nincs oka elhamarkodni a dolgot és bevárja az újévet és akkor vagy inde vagy unde határozni fog. Csak ne essünk két szék közül a földre. Jó volna bizonyos terminusokat megállapi tani, mert sok minden megtörtént már szi­nészkatonáéknál. Lehet, hogy időközben vagy egyik vagy másik igazgató ajánlatot kap egy / jó tavaszi állomásra és akkor tényleg meg fogjuk enni a kefét. De ne fessük az ördögöt a falra. Tudtommal, Szálkái bárminő aján­latot kapna tavaszra, nem fogadja el, mert ő praedesztinálva van Pápa állomáshoz. Pa tekről ezt nem mondhatom, mert ha mégis Kaposvárra menne, akkor őt ugy meg fogják szeretni, hogy Pápára többé nem fog vá­gyakozni. Igy állunk színtársulat dolgában. Inkább jól, mint rosszul, csak be kell várni a ren­des három órai vonatot. Én mindenesetre le­kötöm majd a helyzetet idejekorán és akkor a szinügyi bizottságnak nem lesz nehéz a választás. Szóval, vagy-vagy. Akár Győr, akár Székesfehérvár, mi csak nyerhetünk, de a mi fő, biztosítva látjuk a tavaszi sziniévadot és nem fogunk ugy járni, mint a kedves szomszédunk Veszprém, ahova kötéllel sem tudnak már jóravaló társulatot hozni, leg­feljebb staggionet, no de kaviárnak jó, de nem egy sziniévad betöltésére. Ebből nem kérünk tavaszra! Fi icf. AZ HIRLIK ... Az hirlik, hogy Pápa városa közjöve­delmi források tekintetében a fagyponton áll. Az hirlik, hogy Pápa városa nemsokára az adósságesinálás nagykeresztjével lesz ki­tüntetve. Az hirlik, hogy dr. Antal Géza orsz. képviselőnk a megyegyűlésen a pápa—sü megi vasút érdekében kivágta a rezet. Az hirlik, hogy a polgármesternek újra van egy titkos gyári tipje. Az hirlik, hogy a titkos rendőrök a körülményekhez képest jól beválnak. Az hirlik, hogy a rendőrök az utóbbi időben már a megélhetés küszöbén állanak. Az hirlik, hogy az izr. nőegylet Do­minó estély érői egy titkos párbeszédet lop­tak el. Az hirlik, hogy Jókai kör legutóbbi estélyén tartott műkedvelői előadáson né hány szereplőn villamláz volt észlelhető. Az hirlik, hogy a Katholikus kör fel­olvasó estélyein nagyobb térfogatot kellene berendezni. Az hirlik, hogy a darutollas legények már készülődnek a karácsonyi vándorútra. Az hirlik, hogy a libatollas legények a mult héten méter-párbajt vivtak. Az hirlik, hogy Pápán a diplomás hó­lyagok jelenleg munkaszünetet tartanak. Az hirlik, hogy Pápán a duplahólya­gok jelenleg sócher időket élnek. Az hirlik, hogy Pápán a szimpla- és potyahólyagok az országos vásárt ellen­őrizték. Az hirlik, hogy Pápán a sógorok fel­tűnés elkerülése végett több helyen isznak. Az hirlik, hogy a „Jaj nadrágo m" egylet elnöke megvakarta a helyét. Az hirlik, hogy az Erzsébetliget mű­ködési köre az esős időjárás folytán korlá­tozva van. Az hirlik, hogy az Erzsébetvárosban a speciális járvány nagyon megcsökkent. az hirlik, hogy Pápán egyes disznó­torokon elosmert disznótartók is hivatalosak. Az hirlik, hogy a Pápai Közlöny szer­kesztője egészségének helyreállításáig a haj­nali kúráról lemondott. • •••III •••IMI Kávéház átvétel. Van szerencsém a n. é. közönség becses tudomására hozni, hogy a Kor­vin-utcában levő Iliálj-káféWiat f. hó 16-án átveszem és f. hó 20-án Füredi Kálmán zenekara közre­működésével ünnepélyesen megnyitom. Főtörekvésem lesz igen t. vendé­geimet minden tekintetben kielégíteni. Kérve a n. é. közönség szives pártfogását, maradtam teljes tisztelettel SELINKO ZSIGMOND az „Otthon"-kávéház volt főpincére. Hideg Biiffé. Külön helyiség. HÍREK. — Vármegyei közgyűlés. Várme­gyénk törvényhatósági bizottsága a tagok nagy érdeklődése mellett tartotta meg folyó hó 9 én — mult kedden — rendes köz­gyűlését Hunkár Dénes főispán elnöklete alatt. Különösen a pápai bizottsági tagok jelentek meg nagy számban, mivelhogy a pápa—devecser—sümegi h. é. vasút kérdése is napirendie volt kitűzve. A közigazgatási bizottság tagjai egyrészének a mandátuma lejárt és ezek újból meg lettek választva és ezután még néhány apróbb ügy nyert elintézést, amikor is dr. Antal Géza, váro­sunk országgyűlési képviselője kérte, lio^y a pápa—sümegi vasút ügye soron kivül tárgyaltassék, mely kérelemnek hely adat­ván, Bibó Dénes, tb. főjegyző ismertette az állandó választmány azon javaslatát, hogy a pénzügyi viszonyokra való tekintettel, ezen ügy érdemleges elintézése későbbre halasz­tassék. Ezzel szemben dr. Antal Géza szólalt fel és általános hatást keltő nagy beszédben mutatott reá, hogy a megyének korábban meghatározott határozatánál fogva erkölcsi kötelességévé lett, hogy ezt az ügyet a kátyúból kiemelje és megfelelő hozzájáru­lási összeg megszavazásával a vasút meg­építését lehetővé tegye, 200.000 K összeg megszavazását hozza javaslatba ós indítvá­nyozza, hogy részint ezen összegnek, vala­mint az előkészítés alatt levő egyébb vas­utak hozzájárulási összegeknek fedezésére 2 százalékos pótadó kivetésére a törvény­hozás engedélye kéressék. Indítványát tá­mogatták : Véssey József, dr. Búzás ós dr. Kemény Pál. Koller Sándor alispán hozzá­járul ahhoz, hogy elsősorban a pápa—sümegi vasút céljaira és a megépítésre váró egyébb vasutak segélyezésére 2 százalékos megyei pótadó szavaztassék meg, de a hozzájárulási összeg nagyságát csak akkor tartja megál­lapitundónak, ha a törvényhozástól az en­gedély a pótadó megszavazására megérke­zett. Barthalos István ezz9l szemben Antal Géza dr. indítványát pártolja, Kende Ádám dr. pedig az alispánnal szemben kimutatja, hogy a hozzájárulási összeg ezidőszerinti megállapításának semmi törvényes akadálya nincsen. Dr. Antal Géza zárószava után, melyben hivatkozott az alispán által mai felszólalásában vállalt erkölcsi obiigóra, el­áll a hozzájárulási összeg ezidőszerinti fixi­rozásától és igy dr. Antal Géza indítványa az állandó választmánnyal szemben szótöbb séggel elfogadtatott. Ezután megcsappant érdeklődés mellett tárgyalták napirend többi pontjait, melyek között lényegesebb pápai ügy alig szerepelt. A közgyűlésen városunk­ból dr. Antal Géza, Barthalos István, Bélák Lajos, dr. Csoknyay János, dr. Domonkos Géza, Győri Gyula, Halász Mihály, dr. Hoff­ner Sándor, dr. Kende Ádám, Kovács Sán­dor, Mészáros Károly, Rechnitz Béla, Stein. berger Lipót és Sült József vettek részt t — A városok országos kongresz­szusa a városok által létesítendő országos nyugdíjintézet létesítésére egy bizottságot választott, amelynek tagja lett városunk polgármestere: Mészáros Károly is. Ez a bizotisAg f. hó 10 én ülést tartott, amelyen a tanács kiküldetése folytán polgármesterünk is részt vett. — Huszárezredünk köréből. Gróf Lidnenszky János ezredes, ezredparancsnok két heti szabadságáról, melyet Parisban töl­tött, pénteken városunkba visszaérkezett és átvette az ezred parancsnokságát. — A Jókai kör estélye. Szép számú közönség jelenlétében tartotta meg a Jókai­kör mult vasárnap a szokott estélyét. A műsort Haydn egy „Trió"-ja nyitotta meg, melyet Oáty Lenke zongorán, Qáty Zoltán hegedűn és Szentgyörgyi Sándor csellón rendkívüli precizitással játszották. Ezután Róth Jenő felolvasása következett, ki „A világfájdalom a világirodalomban" c. müvet ^••gen érdekesen fejtegette. Ezt követte Vés -

Next

/
Thumbnails
Contents