Pápai Közlöny – XXIII. évfolyam – 1913.

1913-11-09 / 45. szám

helyes, célszerű és öntudatos munkál kodás mellett a szükséges és hasznos közinstituciók létesítése által városunk fejlesztésének nagy müve, az urabanitás eszményi érdekében megvalósítható lesz. Kétséget sem szenved, hogy e rövid néhány év leforgása alatt megvalósított modern alkotások tetemes anyagi áldozatokkal járnak és nagy mértékben szaporították Pápa város közterheit. És éppen azért, mert maga a város, mint erkölcsi testület, csekély magánvagyon felelt rendelkezvén, a modern újításokkal járó költségek túlnyomó részét az adózó polgárok vállaira volt kénytelen áthárítani; ennek folytán a város élén álló férfiak félvén az ujabb terhek szaporításának még puszta gondolatától is, bármily élénk vágygyal csügjenek is a város továbbfejlesztése céljából szükséges ujabb közintézmények létesítésének gondolatán : az ujabb megterhelés gondja leszerelésre készteti, még a legerősebb vágyait is s e fejlődés iránt áhítozó város marad továbbra is reménykedő védekezésnek további stádiumán. Midőn tehát Pápa város vezető társadalma tisztán látja a mai helyzet szignaturáját és e jelenségnek motivu mait; a társadalom egyrészt saját jól felfogott érdekeinek képviseletében, különösen pedig Pápa város jövendő fejlődésének és emporiális kialakulásának érdekében is, kell, hogy kezébe ragadja a kérdés, a cselekvés és munkálkodás most ne is beszéljen nekem szerelméről, mert azzal csak fájdalmat okoz szivemnek. — Hát nem tudna szeretni ? — Nem. Ezzel otthagyott; átment a másik szobába, hogy keserves sírásával kiengesztelje, megvigasztalja szerelmes szivecskéjét. És igy történt ez azután mindig, ami kor felmentem hozzájuk és szerelmes szavaimmal vigasztaltam, mindig átment a másik szobába és ott sírt. Sajnáltam, hogy nem tudtam megvigasztalni, de mit sem tehettem ellene. Valahányszor szerelemről kezdtem neki beszélni, sirva fakadt és otthagyott. E nagy csalódásom után egypár hétre levelet kaptam, amiben arról értesítettek, hogy menjek haza, mert az édesanyám a halállal vivődik. Tudtam, hogyha most haza megyek, akkor soha nem jövök ide vissza és talán soha nem láthatom többet Ágotát, hát sirva borultam asztalomra és szomorkodtam. Sirattam az édesanyámat is, de sirattam Ágotát is, hogy mindkettőtől örökre el kell most búcsúznom. A szomorú bírt hozó levelet délután kaptam meg, tehát ugy határoztam, hogy még az éjjeli vonattal elutazom. Nagyon fájt, hogy Ágotától el kell búcsúznom, tehát az utolsó pillanatban, vagyis későn este mentem fel hozzájuk, hogy minél később búcsúzzak el tőle, mert dacára annak a kijelentésének, hogy nem tud engem szeszerepét és a város közhatóságának vállvetett támogatásával az alkotások terére kell lépnie ; megteremtvén mindazon közintézményeket, melyek a városfejlesztés feladatának teljes értékében immár régóta megvalósításra várnak ! Alkotni és teremteni kell ! Városi közgyűlés. — 1913. november 3. Elénk érdeklődés mellett folyt le a mult hétfőre egybehívott képviselőtestületi közgyűlés. Hosszas és heves vitát provokált a város malom eladására vonatkozó ajánlat. A vita majdnem másfél órát vett igénybe, mig végre a képviselőtestület az áll. vál. javaslatát fogadta el, mely szerint a város malom ajánlattevőnek 30 000 K-ért bizonyos kikötések mellett örök árban eladják. A vita oly hosszura terjedt, hogy az idő előreha Iadottságánál fogva a tárgysorozat néhány pontja a legközelebbi közgyűlés napirendjére lett kitűzve. A közgyűlés lefolyásáról a következők ben számolunk be : Mészáros Károly, elnöklő polgármester üdvözli a megjelenteket, az ülést megnyitja és a jkv. hitelesítésére felkéri dr. Lakos Béla, Halász Mihály, Oiczy Gábor, Somogyi József és Edelényi Szabó József képviselőket. A mult ülés jkve felolvastatván, az észrevétel nélkül tudomásul vétetett. Elnöklő polgármester kegyeletes szavakban emlékszik meg Iglauer János és Bognár János városi képviselők elhunytáról, indítványát, hogy emlékük jkvileg örökittessék meg és hogy a családokhoz részvétirat intéztessék, a képviselőtestület helyes lőleg tudomásul vette. Napirendretérés előtt dr. Lakos Béla utál azon tűrhetetlen állapotra, melyet városunkban a marha- és sertéshús drágasága idéz elő, mely drágaság nincs arányban a jelenlegi mnrha- és sertés árával. Kéri a polgármestert, hogy találjon utat és módot arra nézve, hogy lakosságunkat óvja meg a mészárosok túlkapásaitól, amennyiben már retni, én még mindig forrón szerettem, vagy talán még jobban, mint eddig. Mikor felmentem hozzájuk, épen az édesanyjának panaszkodott, hogy milyen hirtelen hűtlen lett hozzá az a régi szerelmese. — Mi az, maga talán sirt, Flórián ? — kérdezte Ágota mikor leültem. — Igen, — feleltem neki. — Miért? — Miért ? Először azért, mert édesanyám haldoklik, másodszor pedig azért, mert magácskát itt kell hagynom és talán soha többé az életben nem láthatom. — Bohó fiatal ember. Ne sirasson engem; talál még maga nálamnál szebb leányra is, aki szeretni fogja és akkor engem ugy el fog feledni, mintha soha nem is ismert volna. — Nem, Ágota. Én magácskát soha nem felejtem el. De legalább, ha már nem tud, vagy nem akar engem szeretni, Ígérje meg, hogy válaszolni fog a leveleimre. — Igen, ezt megteszem. Eljött az idő és elbucsuztunk. Amire hazaértem, az édesanyám már halott volt (Képzelje el, kedves szerkesztő ur azt a nagy fájdalmat, amit én éreztem e két súlyos csapás miatt.) Édesanyám temetése r után irtára egy szerelemtől izzó levelet Ágotának, amire kaptam is választ, . de arra kért, hogy ne irjak neki szerelemről, mert azzal csak fájdalmat okozok neki. most is számos család Erdélyből kénytelen husszükségletét beszerezni. Polgármester válaszában kijelenti, hogy fel fogja hívni a mészárosokat a húsárak leszállítására és ha november hó 15-ig azt nem teljesitik, ugy egy állandó hatósági mészárszék felállítására meg fogja tenni a szükséges intézkedéseket. A választ ugy a képviselőtestület, mint interpelláló tudomásul vette. Dr. Teli Anasztáz felemlíti, hogy a bordélyházak áthelyezése tárgyában egy kérvény adatott be egy rendkívüli közgyűlés egybehívására, kéri a polgármestert, ezen rendkívüli közgyűlést minél előbb egybehívni. Polgármester válaszában kijelenti, hogy a rendkívüli közgyűlést a legrövidebb időn belül egybe fogja hivni, megjegyzi azonban eleve, hogy ez érdemben aligha fog a képviselőtestület más határozatot hozhatni, a mennyiben ez a városra nézve mintegy 50—60000 korona kártérítéssel járna. A választ ugy a képviselőtestület, mint interpelláló tudomásul vette. Becsey Ferencz felemlíti, hogy Mészáros Elek, helybeli kenyérsütő egy kenyérgyár felállítására kért engedélyt, kérdi a polgármestert, hogy mi történt ezen kérvénnyel és egyben kéri ezen kérvényt a legközelebbi közgyűlés napirendjére kitűzni. Polgármester válaszában kijelenti, hogy a kérvényező oly feltételekhez kötötte a gyár felállítását, melyet nem lehet teljesíteni, különben a kérvényt szinte a legközelebbi közgyűlés napirendjére fogja kitűzni. A választ ugy a képviselőtestület, mint felszólaló tudomásul vette és ezzel áttértek a napirendre. 1. Csorba Károly a Zimmermann János utcában levő, a városi nyugdijalap tulajdonát képező 5. számú házban (néhai Szwoboda Vencel) 3 szobás lakást és konyhát f. évi november hó 1-től kezdve 3 évre 480 kor. bérösszegért bérbe venni óhajtja. Névszerinti szavazás után a képviselőtestület kérvényezőnek a lakást 3 évre, évi 480 korona bérösszegért bérbe adja. 2 Arany János utcai lakosok vízvezetéket kérnek. A képviselőtestület a folyamodók kérvényét azzal adja vissza a városi tanácsnak, hogy a pénzügyi viszonyok javultával, a Leveleztünk két hosszú esztendeig. Közben én is, meg ők is Pestre költözködtünk. Tehát újra szemtől-szembe láthattam őt. Első látogatásomkor újra arra kértem, hogy felejtse el azt a régi szerelmesét, de most is csak azt válaszolta, hogy azt feledni soha nem tudja. Csalódottan mentem tehát megint haza és nem volt egy nyugodt pillanatom sem, mert mindig csak reá gondoltam, hogy miért nem akar engem szeretni. Körülbelül egy hónapja lehettem Pesten, amikor a Pesti Hirlap „Házasság" ciraü rovatában a következő hirdetést olvassam : „Frübler János villanyszerelő eljegyezte Ferényi Ágota urleányt Budapestr#i© Ennek az elolvasása után asztalomra borultam és sírtam, mint egy gyeíméíí és sirva panaszkodtam magamnak : „tehát mást tudott szeretni, csak engem nem !!! * Ekkor hozzáfogtam ennek a levélnek a megírásához. S most kedves szerkesztő ur, bocsásson meg, hogy ily hosszura nyújtottam ezt az utolsó levelemet, de rövidebben nem tudtára elsírni s talán mire az utolsó szavakat olvassa, én már nem is leszek az élők sorában. Mert mikor a levelemet bedobtam, hazasiettem és revolvert fogtam a kezembe. U. i. Pedig, hogy szerettem azt a leányt !