Pápai Közlöny – XXIII. évfolyam – 1913.

1913-10-05 / 40. szám

tölteni, — igy 2000 K mégis kimaradhatna a költségvetésből, — mert javadalom tekintetében alig van külömbség a két állás között. Ismét arra hivatkozással ejtette el ajánlatomat az elnökség, hogy ugy kivánja a minisztérium, legyen két titkos rendőr, de a rendörbiztosi állást nem kivánja; ehhez köti a 12.000 K-ra fölemelt államsegélyt. S a közgyűlés elfogadte a megokolást, fizetünk tehát közel 60.000 koronát, hogy kaphassunk 12.000-t. Majdnem hasonló eset, mint azé a katonáé, akinek elvitte lábát az ágyúgolyó s azzal vigasztalták bajtársai: Sebaj, legalább nem fáj tovább a tyúkszeme ! Ugyan igy vagyunk a négy kézbesítővel. 4300 korona van e cimen a költségvetésbe fölvéve. Döntött az elfogadás érdekében az a megokolás, hogy a minisztérium követeli: a rendőrök nem lehetnek ezentúl kézbesitök. Örömmel járultunk hozzá, hogy egy kartács elsodorja a lábunkat, csak a tyúkszemünktől szabaduljunk. A kartács vagy bomba pedig, ha ilyen sűrűen csapkod, nemcsak a lábunkat szakithatja el, de szitává lyukasztja féltett büszkeségünket, községi önkormányzatunkat. Ha az dönt a költségvetési tétel ben, mit várnak, rendelnek felülről, akkor már aligha végét nem járjuk ennek az autonómiának. Csak arra vagyok kíváncsi, mire lesznek büszkék ezentúl, ily körülmények között, választott, autonom tisztviselőink, a kik oly meggyőződéssel szokták hangoztatni „városunk jól felfogott érdekeit" ? Ezekkel a „jól felfogott érdekekkel* aligha el nem szaladt már a cica, ha nem a rendörbiztos és detektívek, kézbesitök serege oda, hol a narancs virágzik. Sarudy György. Utóhangok a sziniévadról. A pápai hölgyekhez! Az őszi saison is bezárult. Patek Béla dr. keserű érzelmekkel, nagy deficit keserű emlékével, a vissza nem térés szándékával távozik Pápáról. Tavasszal Kaposvárra szándékozik menni. Talán még meggondolja magát. Konkurense akadt egy másik doktorban : dr. Márffy Károlyban, aki színtársulatával és egy elsőrangú primadonnával : Batizfalvy Etellel nov. 25-én téli saisont kezd Kaposvárott. Előtte letarolja a mezőt, lejátsza az összes újdonságokat. Kérdés tehát, érdemes lesz-e Pápának duzzogva, neheztelve hátat fordítani. Tegye dr. Patek szivére kezét és vallja be őszintén : a pápai közönség nem egészen okozója az őszi saison sikertelenségének. Dr. Patek „Szinijeleutésében" foglalt ígéretének negyedrészét sem váltotta be. Ami jót adott, nem volt uj, és ami ujat nyújtott, nem volt jó. Van két elég ügyes primadonnája, (Bihari Böskére nem gondolunk, mert hisz ő az egész szezonban csak háromszor lépett fel) kiket a közönség szívesen lát a színpadon, kiknek játékában jóizlésű ember gyönyörködhetik, de nincs olyan prímádon nája, ki a közönségre fascináló hatást tudna gyakorolni, ki képes lenne állandóan a közönséget a színházba vonzani. (Ez nem vonatkozik Biharira, mert hiszen mind a háromszor telt ház előtt játszott.) A pápai közönség mégsem fordult el tőle, sőt az annyira lejátszott „Cigányprímás", az üdült hülyeségben leledző „Buksi", a gyakran előrángatott „Faun" és „Farkas" előadásainál többször megtöltötte a színházat. A posványból fakadt „Telefon" és néhány sikerültebb reprisz, mint a naiv tartalmú „Iglói diákok" és az „Elvált asszony" is szép számú közönség előtt játszódtak le. De dr. Patek Béla a viszonyok kényszerítő hatása alatt elkövetett mulasztásai ellenére is nagyobb pártolást érdemelt volna. Minden vidéki igazgató kénytelen a fővárosi szín házak műsorából összeállítani repertoireját. Dr. Pateket csak rosszakarattal lehet felelőssé tenni a tavalyi szinirodalmi termés silányságáért. Elfogulatlan itéletü, józan gondolkodású, gyakorlati élettapasztoktól vezérelt és nem nagyképűsködő, belsötartalmat nélkülöző könyvbölcseségen — és a fővárosi kritikusok morzsáin élősködő művészetbarátok nem hibáztathatják a álmos kis Földes gyermeket, akik csakhamar mély álomba is merültek. Krisztina néninek már hazajött az ura is, de Magda néni még mindig nem. Az egész házban lefeküdtek már, hát ő is lefeküdt, mert arra gondolt, hogy Magda néni bizonyosan valamelyik ismerősénél elbeszélgetett s majd ha hazajön és a gyermekeket nem találja otthon, akkor úgyis bekopogtat hozzá, hogy megkérdezze tőle, hol vannak a gyermekei. De bizony Magda néni nemhogy az éjjel, de még másnap délben sem volt otthon. A gyermekek keservesen siratták, mert nem tudták elgondolni, hogy hova tűnhetett el az édes anyjuk. Krisztina néninek is már nagyon furcsának tünt fel a dolog, hát elhatározta, hogy elmegy a községházára és bejelenti Magda néni eltűnését. Fel is öltözött és elindult, de amikor kiért a kapun, látta, hogy Berki Higin fuvaros kocsija ott áll a Földesék háza előtt. Mindjárt odasietett és megkérdezte Berkit, hogy mit akar Földeséknél. Berki, ahelyett, hogy Krisztina asszony kérdésére felelt volna, odaintette őt magához és minden szó nélkül mutatott rá a kocsiban fekvő Magda nénire. Krisztina asszony majd csaknem hanyatt vágódott az ijedtségtől. — Segítse bevinni, — mondta Berki — mert meg van halva, szegény. Krisztina asszony sirva fakadt, de erőt vett magán és besegítette vinni Berkinek Magda néni már kihűlt holttestét. Mikor befektették a hideg ágyba, Krisztina asszony keservesen zokogott és igy szólt: — Honnan hozta komám uram ezt a szerencsétlen asszonyt ? — A falu határából a hetedik dűlői csőszkunyhóból. — Istenem, hát hogyan került oda? — Azt már én nem tudora. — Hát hogyan akadt rá? — Ugy, hogy jöttem haza a városból, ahol fuvarban voltam és egyszer csak hallottam, hogy a hátramaradt kutyám irtózatosan ugat. Először nem vettem semmibe, mert azt gondoltam, hogy valami nyulat hajszolt és azt ugatta, de, amikor már jó messzire elhagytam, még mindig ugatott. Ekkor hátranéztem és láttam, hogy ott a csőszkunyhó ajtajában ugat, még pedig olyformán, mintha azt mondta volna, hogy menjek vissza, mert valami jó zsákmányra talált. Gondoltam magamban : visszafordulok, mert hátha valami nagy nyulat fogott és azért ugat, mert nem birja utánam hozni. Meghúztam az egyik gyeplőszárat és a lovak visszafordultak. Amikor már egészen közel voltam a kunyhóhoz, a kutya még mindig ugatott, de most már nem ugy, mint az előbb, hanem fájdalmasan és néha-néha még nyöszörgött is egyet. Mikor odaértem, leszálltam a kocsiról és ahogy tudtam, siettem a térdig éró hóban a kunyhó felé. Mikor már egészen közel voltam, a kutya bement a kunyhóba, én pedig jóreményekkel siettem utána. Mikor a kunyhóba léptem, a kutya elhallgatott és ott ült az egyik sarokban. Odatekintettem, amikor észrevettem, hogy nem mást ugatott, mint a Magda nénit. Odamentem hozzá, ráztam, költögettem, mert azt hittem, hogy csak alszik, de majdnem hanyatt vágódtam, amikor láttam, hogy minden költögetésein hiába volt, mert a Magda néni nem mozdult. Közelebb hajoltam hozzá, hogy meghallgassam, ver-e még a szive, de bizony az nem mozgott. Ekkor az ölembe vettem és a kocsira vittem; letakartam egy pokróccal és haza hoztam. Látja tehát, komám asszony, nem én akadtam rá, hanem az a hűséges kutya, amelyik most ott gubbaszt kint a kocsim mellett. Ha az rá nem akadt volna, akkor talán még a tél folyamán felfalták volna a farkasok. Krisztina néni ráborult a halottra és sirt. — Isten vele, komám asszony, — mondta Berki — hát most már csak tegye meg a szükséges intézkedéseket. És elment. III. Egészen árva lett tehát a két szép kis Földes gyermek. Nem maradt nekik senkijük, aki a gondjukat viselte volna. Magda néni temetése után való nap összeült a községi tanács és elhatározták, hogy a két gyermeket örökbe adják. Akadt is mindjárt nekik pártfogójuk, még pedig a község tanácsában levő Kalocsa