Pápai Közlöny – XXIII. évfolyam – 1913.
1913-08-03 / 31. szám
lakosságunk vásárló képességét és gazdasági erejét nem fogja kedvezőtlenül befolyásolni. A másik kérdés természetesen a gabouaárak alakulása. Ebben a tekintetben irányadó az, hogy az idei termés hogyan lesz képes fedezni a gabonavámokkal jól védett szerződéses vámterület belső fogyasztását. Három év óta jó búzatermésünk volt és ennek daoára 1910—11-ben és 1911—12-ben a szerződéses vámterület buzabevitelre szorult; eltérést etlől csak az utolsó 1912—13-iki campagueban tapasztaltunk, amidőn két jó termésű év után egy harmadik, még kedvezőbb esztendő következett és egyúttal Ausztriában is rekordtermés volt, aminek következtében buzabéhozatalunk nemcsak megszűnt, de csekély kiviteli fölöslegünk is maradt. Az idei termés alapján tehát buzabehozatalra kell számítanunk, a mi természetesen nem mindjárt a campagne elején szokott bekövetkezni, hanem csak a campagne derekán tul. A kérdés tehát az, hogy mezőgazdáink, akik ezekkel a körülményekkel teljesen tisztában vaunak, mennyire lesznek képesek ezt a kedvezőnek Ígérkező áralakulást bevárni. Ezt az áralakulást jelentékeny mértékben befolyásolni fogja az a körülmény is, hogy a további munkálatok a terméssel hogyan fognak lefolyni. Az északi megyékben a folytonos esőzések nagy mértékben hátráltatták az aratási munkálatokat, ugy, hogy az összes gazdasági munkák legalább két heti késedelmet szenvedtek. Erre a tényezőre a földmivelésügyi miniszter legutóbbi termésjelentése is célzást tesz, midőn a közölt termési eredmények becslését összeköttetésbe hozza egyúttal az időjárás kedvezőbbre fordultával és a további munkálatok gyors elvégzésével. Ez a fordulat azonban aligha következett be, ugy, hogy valószínűnek kell tartanunk, hogy a búzaárban sokkalta hamarább fognak ezek a tényezők szerepet nyerni, mint más években. Más részről azt is tekintetbe kell venui, hogy az idén a pénzviszonyok nem igen alkalmasak a várt áremelkedés kihasználására. A fődolog most az, hogy az ál talános depresszióban mezőgazdaságunk szilárdan kitarthat és ez a sok millióra menő gazdasági haszon, a melyet mezőgazdaságunk fog élvezni, hazai lakosságunk legnagyobb termelő osztályát arra fogja képesíteni, hogy gazdasági életünket felfrissítse és abba uj életet vigyen. Ma már nyugodtak lehetünk, a termést súlyos veszedelem már nem érheti és a viszontagságos esztendő már alig hozhat annyira súlyos csapásokat, mint aminőkben eddig már részünk volt. Iskolai értesítők. IV. A pápai ref. főiskola értesítője. Főiskolánk értesítője az idén is később jelent meg a helybeliek közt, de az 1—2 heti késésért bőven kárpótol bennünk gazdag lartalmával és magas színvonalával. Az értesítő hü képét nyújtja azon lélekemelő ünnepélynek, melyet folyó évi április hó 17 én a pápai ref. nőnevelő-intézetben Czike Lajos főiskolai gondnok tiszteletére 50 éves lelkészi és 20 éves gondnoki működése alkalmából rendeztek. Borsos István tanár meleg hangon és szeretettel megírja a főgondnok életrajzát. Dr. Lakos Béla tanár nagy tudományos aparátussal értekezik Hellai Gáspár reformátorról. Ezen értekezés, mely könyvalakban is megjelent, behatóan tárgyalja Heltai Gáspár irodalmi és reformátori tevékenységét és egyúttal a vallásujitás korának igazi szellemével is megismerteti az olvasót, azért méltó arra, hogy e mű a legszélesebb körökben elterjedjen. Faragó János igazgató az ő szokott lelkiismeretességével a legminitiosusabban beszámol az év eseményeiről, egyes ténykedéseit mindenütt nyomós paedagógiai elvekkel támogatja. Jelentéséből megtudjuk, hogy az intézet tanári karából Fehér Sándor Szatmárnémetibe távozott, helyébe Tóth Károly okitanár jött és hogy a főgimnázium 12 osztályába (a 4 alsó osztály párhuzamos) 583 nyilvános és 14 magántanuló iratkozott be, kik közül az iskolai év végén 571 tett vizsgálatot. Ezek közül 50-en (9%) jeles, 126 an (22 f l/o) jó, 305 en (52%) elégséges, 48-an (9%) egy tantárgyból, 26 an (4°/ 0) két és 25 en (4°/ 0) több tárgyból elégtelen osztályzatot nyertek, ami elég kedvező tanítási eredménynek mondható. Tiszta jeles osztályzatot a következő tanulók kaptak: Hoffner Pál, Barcsi József, Gáty Ferencz, Varga Kálmán, Szakáll Zsigmond, Szalay Sándor, Papp Sándor, Kis Károly, Szenczy János és Horváth Elek. Az ifjúsági segélyegyesület 195 tanulónak adott ingyen tankönyveket és 29 tanuló* nak 451 korona pénzbeli segélyt. A rajzszertár gyarapítására 274, a természetrajzira 363, a természettanira 953, a történetire 165, a zenei szertár gyarapítására 92 K-t fordítottak. — ordított kétségbeesetten az igazgató, de én félretoltam az útból és egyenesen Ahlgreenre rohantam, akit a többi szereplő segítségével csakhamar legyűrtem és kiragadtam kezéből a végzetes üveget. Az igazgató tombolva, dühöngve kiáltotta felém: — Miért csinálta ezt a botrányt ? — Az üvegben ... az üvegben . . . valódi vitriol van, — hebegtem ón kétségbeeséssel. Az igazgató előtt egyszerre tisztán állt a helyzet, rendbe hozta a színpadot éa a darabot végig játszották Ahlgreen nélkül, akinek már úgyis csak néhány szava lett volna még. Az előadás végén kiderült, hogy sejtelmem nem csalt, a palaczkban annyi vitriol volt, hogy száz embert is meglehetett volna vele vakítani. A szerencsétlen Ahlgreent az őrültek házába vitték; örök sötétség borult az elméjére. Róbert és Ágnes hálásan köszönték aggódó figyelmemet és másnap az egész társulat őszinte szerencsekivánatai mellett megtartották menyegxőjüket. darabban. Az üldözött ártatlanságot természetes* n Ágnes játszotta; a bátor védő lovag szerepe pedig Róbertnek jutott. A darab, — mint már emiitettem, — óriási sikert aratott és bizonyosan még sok zsúfolt házat hozott volna, ha a tűzoltóság és építészeti bizottság a színház lebontását tüzrendészeti okokból el nem rendeli. A társulatot feloszlatták és az volt a terv, hogy áz utolsó előadás után Lmdgreen és Ágnes megtartják menyegzőjüket és nászútra kelnek. Az utolsó előadása közönség tomboló tapsai mellett folyt le. Ahlgreen, Ágnes és Lindgreen mesterileg alakították szerepüket. Eljutottunk a darab leghatásosabb és legborzalmasabb jeleneteihez, amelyben az intrikus őrült szenvedélyességében és vad féltékenységében a vetélytársára rohan ezzel a kiáltással: „Ha nem lehet az enyém, akkor vak ember felesége legyen!" Vitriollal leönti a leány kedvesét és megfosztja szeme világától. Ahlgreen ezen az estén fölülmulta önmagát és olyan szenvedély tombolt játékában, mint azelőtt soha. Voltak olyan pillanatai, hogy szinte megdöbbentett természetességével. Most készült a nagy jelenetére ; lázasan járkált fel s alá a kulisszák között és reszkető ajakkal folyton ismételgette a boszut lihegő szavakat: „Ha nem lehet az enyém, akkor vak ember felesége legyen!" Ösztönszerűleg megsejtettem, hogy itt valami rendkívüli, borzalmas dolog van készülőben. Le nem vettem szememet a fülkém nyílásáról. Visszafojtott lélegzettel láttam, amint Ahlgreen a színpadra lépett. Fekete szemeiben a vad gyűlölet lángja lobogott, miközben Róbert, — szerepéhez hiven, — az üldözött ártatlanságot pathetikus szavakkal védelmébe vette. Most következett a nagy jelenet. Ahlgreen zsebébe mélyesztette idegesen reszkető kezét és elővette az üveget, amelynek tartalmát vetélytársának áz arczába kellett öntenie. — Ha nem lehet az enyém, — sziszegte halk, elfojtott és mégis szenvedélytől izzó hangon, — akkor vak ember felesége legyen ! Ebben a pillanatban, — magam sem tudnám megmondani, miért, — hirtelen megcsavartam a fényszórót és hatalmas, vörös fényáramot bocsátottam Alhgreen arczára. Megvonaglott, mintha korbácsütés érte volna és egy lépéssel meghátrált, hogy a fényár sugarai alól kivonhassa magát. De ón nem vesztettem el lélekjelenlétemet és hirtelen felszóltam a zsinórpadlásra : — Eresszétek le s függönyt! És a függöny, — a közönség általános meglepetésére, hirtelen legördült. — Mit művelnek, az Isten szerelméért ?
