Pápai Közlöny – XXIII. évfolyam – 1913.

1913-06-15 / 24. szám

redukálódik. Erre minden város előbb utóbb reájön. Ne csodálkozzunk hát azon, ha azok a városok, amelyekkel eddig a tárgyalások folytak, óvatosabbak lettek. — A körülmények kény szentelték reá őket, hogy 8—10 százalékot kérjenek a törvény szerinti térítési dijak helyett. Ellenben joggal és méltán csodál kozhatnánk azon, ha a jelenlegi viszonyok között mégis akadna város, a mely nem riadna vissza a legnagyobb áldozatoktól sem, csakhogy a laktanyát felépíthesse. Ha a beszállásolási törvény nem engedi meg azt, hogy a katonaság ne a térítési dijakat, hanem az építési költség bizonyos százalékát biztosítsa a laktanyát építő város számára, ám tessék megváltoztatni a beszállásolási törvényt. Ha pedig ez valamely ismeretlen oknál fogva nem lehetséges, építsen laktanyát maga a katonai kincstár, ott, ahol ezt a katonai szempontok kívánják. De ne licitáltassák — lefelé — egymásra a városokat. Városainkat pedig óva intjük, hogy ebben az áldatlan licitációban részt vegyenek ! Inkább építsenek azon a pénzen iskolákat, kórházakat és nép jóléti intézményeket. Ezek ha nem jövedelmeznek is közvetlenül, de legalább városi célokat szolgálnak. Utótagok a sziniévadról. — Kapuzárás után. — II. Jóllehet hazánkban mindenütt ta lálkozhatunk intelligens emberekkel, a magyar kultura még ápolásra, védelemre szoruló gyenge csemete, bár annak egyes ágai, mint a csodagyermek egyes tehetségei, bámulatos szép bimbókat ós virágokat hajtanak. A középiskolák, a tudományokat terjesztő társulatok nagy száma, bizonyos fajtájú könyvek nagy elterjedése nem cáfolják meg e tételt. A középiskolákba nem a tudásvágy tereli az ifjúság nagy zömét, hanem az uri életpályákra előkészítő és képesítő bizonyítvány elérésének kívánsága. A tudományos társulatok pedig — tisztelet a kivételeknek! — csak egyeseknek a társadalomban való emelkedésükhöz létrául vagy szereplési vágyuk kielégítéséül szolgálnak. A könyvpiac bizonyos fajta újdonságai elterjedésüket nem belső tartalmuknak, hanem csak csillogó, szobadíszre alkalmas táblájuknak és a csekély részletfizetés, vagy részletes befogadás lehetőségének, valamint azon körülménynek köszönhetik, hogy az e réven busás tantiémeket huzó exellentiás és méltóságos kijárók közvetítése folytán a minisztérium, az iskolafentartóií, vagy ennek közegei az iskolákra ráerőszakolják e műveket. De tessék megkérdezni a pápai könyvkereskedőket, — pedig Pápa elsőrendű kulturváros, — hogy a inény kerekedett felül, hogy az alkudozó városokkal megszakítják a tárgyalásokat s azokat más városokkal kezdik meg. Nos hát azt sem nehéz megjósolni, hogy ez a fenyegetés sem vezethet eredményre. Kezdetben talán fognak akadni olyan városok, amelyek tájékozatlan Ságból kapnak az alkalmon s mindent megígérnek, csak hogy a laktanya építésével a katonaságot megkaphassák. Mert hiszen városaink még mindig azt hiszik, ha nem is mind, hogy a ka tonaságból a városnak és a város lakosságának tetemes közvetett haszna is van. Ha tehát ráfizet is a laktanyára és annak fenntartására, ami elvész a réven, megtérül a vámon. Pedig ez is csalóka remény. A katonaság egyike a legkevésbbé jó bérlöknek. A bért pontosan fizeti ugyan, de a használt épületekben legtöbb kárt tesz. — Egy csöppet sem kíméli. Ezenfelül ahány uj parancsnok, annyi uj kívánsággal áll elő. Amint az egyik kívánságára alakíttatott át a laktanya tulajdonos város, a másik éppen annak az ellen kezöjét kívánja. A katonaság által használt épületekben minden törik, minden romlik, minden bomlik, sokkal hamarább, mint bármely más épületben. Az élelmezési cikkeket sem egészen az állomás helyén szerzik be. Sőt! Egy szóval a sokat emlegetett közvetett haszon a gyakorlatban a minimumra Menetrier közben hazaérkezett. Végigment a lakáson, amelyet egyszerre szegényesnek és szürkének talált. — "Hideg, szivarfüst szaga van mindennek. Maga szivarozott ? — kérdezte az inasát. — Nem, — hangzott a felelet,. — de -a nagyságos ur maga annyit dohányzik, hogy igy természetesen mindenen megérzik a dohányfüst szaga. Ez különben a legjobb szer az ártalmas baktériumok elpusztítására. — Ki fog alaposan szellőztetni min dent és igyekezzen eltüntetni ezt a szagot! Szerdán két vendégem lesz délre. A felszolgáláshoz odaajándékozom magának az öreg frakkomat. És le fogja akkorra borot válni a bajuszát. , — Azt kívánja a nagyságos ur, hogy borotválkozzak? Hát, jól van ! — sóhajtotta az inas. Egyebet nem mondott. Mert ezt a szokatlan fogadtatást nem tudta,megérteni. Eddig olyan nyugodtan éltek. És most az ur vendégeket kezd fogadni 1 — Különben sincs elég tányér és pohár se, meg az ezüst evőeszköz is páratlan. — Majd vesz maga ujakat! És Menetrier ellenséges szemmel, haragosan kezdte nézni a bútorait. Soha nem vette észre : mennyire csúnyák. Most olyan elviselhetetleneknek tetszettek, mint némely arc csúnyasága. Másnap szőnyegeket vásárolt, meg függönyöket, székeket. És kedve tellett azokat elrendezni. Most már egy-kettőre más volt a lakás. A villanyszerelő alabástrom kelyheket szerelt fel, amelyek lágy, titokzatos fényt árasztottak. Az öltözőjét kristályos üvegek díszítették s különböző parfümöket öntött beléjük. Ha netán Alfréd meg akarná mosni kezét, vagy Alice ebéd előtt rendbe akarná hozni a haját. — Az ágy elé egy medvebőrt teritett. Góbin női arczképekről is beszélt. Micsoda régi emlékek ! Ott hevertek tarka össze visszaságban egy fiók fenekén, ahonnan soha nem kerültek napvilágra. Most Lucien előszedte őket. Ezek a mosolygó arezok már rég elvesztették varázsukat, a kalapjaik pedig már mind divatjukat multák. Baj is az 1 Lucien szépen rámába rakta őket és köröskörül elhelyezte. * Szerdán megérkezett Góbin szmoking ban, a gomblyukában fehér szegfüvei és soha meg nem sziinő szóáradatával. Alice elragadónak talált mindent. De alig mert körültekinteni. A levegőben terjengő illatot, a most vásárolt parfümök illatát, gáláns asszonyok számláját irta. — Alice, — kiabált a férje, aki mindenfelé kutatott, — most akadtam rá az ő barátnőinek a fényképeire! — No, ugy-e, mondtam? Oh, itt van egy köztük, akit én is ismertem, — Gerrinette! Gyere csak, nézd meg! — Nem ? Nem akarod ? Ejnye, mindig ilyen rátartós vagy ! Góbin nagyon sokat ivott az ebédnél. És azután szivarozva, megelégedett arcczal mesélte el a saját szerelmi kalandjait. És mialatt igy kissé elázva fecsegett, Alice tekintete találkozott Lucienével. Az öregedő agglegény és barátjának a felesége nem néztek hosszabb ideig egymásra, mint ahogy máskor szoktak. De megértették, hogy ebben a pillantásban most valami más volt Olyan rövid volt, olyan átható, hogy belesápadtak. És amikor a házaspár elment és Menetrier ismét magára maradt, valami oly halálos szomorúság fogta el, hogy szeretett volna felkiáltani. Ugy tünt fel neki az. egész környezet, mintha minden Alice után vágyódott volna. Mert tudatára ébredt már annak, hogy ő mindezt Aüceért rendezte és hogy ezek a bútorok, ez az illat, ez a fény, mostantól kezdve, mindig őt fogja várni. Ugyan mi másért állította azt csokrot az előszobába, mint azért, hogy őt köszöntse beléptekor ? Mi czélja lenne más ennek a tintatartónak, ennek a tolhiak, mint hogy neki írjon vele? És Lucien tényleg megkezdett egy levelet, amelyet aztán széttépett és közben meglepetten suttogta: — Szeretem őt! Mi történt velem? És szenvedélye napról-napra nőtt, erősbödött, a szerelme, pedig erősen küzdött ellene és sz égy el te ezt a gerjedelmét?A legközelebbi szerdán egészen megsemmisítve érkezett meg barátjához. A lelkét az a kívánság töltötte el, hogy ne történjék semmi se és mégis félt ettől. Kétségtelenül csalódott. — De azután, amikor belépett, az előszobában itt is egy virágcsokrot talált és ez akkorát szúrt a szivébe, hogy megingott. Góbin nem volt otthon. Csak 9 órakor jött meg. Megérkeztéig Alice és Lucien csak közömbös szavakat váltottak. De Alice szavaiból valami olyan kimondhatlan gyöngédség csendült ki. Lucien ugy nézett rá, mintha valamit könyörögne tőíe. Es folyto-