Pápai Közlöny – XXIII. évfolyam – 1913.
1913-06-08 / 23. szám
azonban a szállító Ulrich B. J. cég összes öntöttvascső készletét Győr városának fogja eladni, amelynek a csövekre az ágyúgyár készítésénél lesz szüksége. Így a második főcső csak a jövő évben lesz lefektethető. A városi tanács a mérnöki előterjesztést a polgármesternek a vízügyi bizottság elé leendő sürgős terjesztése végett kiadta érdemleges határozat, illetve javaslattétel céljából, addig is azonban utasitotta a városi mérnököt, hogy a nyár folyamán külső szolgálatot tartasson, nehogy a város kellő viz nélkül maradjon. — A műjég árusítása. Megírtuk, hogy a városi tanács elhatározta, hogy a, műjeget a jéggyáron kivül is árusítani fogja. Eredetileg a fizetéses tűzoltók egyikére akarta a város bízni a műjég árusítását, legutóbbi ülésében azonban ugy határozott a tanács, hogy a műjég árusítását és az egyes házakhoz való kihordását vállalkozónak adja ki. E tárgyban 2 ajánlat érkezett a v. tanácshoz: Politzer Mórtól és Havas Ernőtől. A v. tanács Havas Ernő ajánlatát fogadta el, mint előnyösebbet. — A Hungária műtrágyagyár bejelentette a városi tanácsnak, hogy a gyár telepre vezető iparvágányon az anyagvonatforgalmat megnyitotta, amit a városi tanács tudomásul vett. — A Gyermeknap eredménye. Városunkban a gyermeknapi gyűjtés mult vasárnap lett megtartva. A gyermeknap rendezője, dr. Weltner Sándor városi orvos jelentést tett a városi tanácsnak, hogy a gyűjtés összes eredménye 925 K 50 f, ebből levonva a felmerült 35 K költséget, maradt 890 leorona 50 fillér, mely összeg a „Pápai Napközi Otthon" javára lett gyümölcsözőleg a Pápai Takarékpénztárba elhelyezve és a takarékkönyv a pápa —ugodi hitbizományi igazgatóságnak lett megőrzés végett átadva. A legnagyobb elismerés hangján kell megemlékeznünk Esterházy Pál grófnérói, ki nemcsak fáradhatatlan buzgósággal és agi litással közreműködött a gyűjtésben, de tetemes összeg adományozásával nagyban hozzájárult a fényes gyűjtés eredményéhez. — Etnográfusok Pápán. A Magyar Néprajzi Társaság mult vasárnap tartotta városunkban 11. vándorgyűlését a Folklore Fellows szövetséggel együttesen. A társasig számos tagja érkezett már szombat este Budapestről városunkba Szalay Imre, a nemzeti muzeum igazgatója vezetésével. A gyűlés vasárnap délelőtt a ref. főiskola tornatermében kezdődött. Az elnöki emelvényen Szalay Imre báró és Beöthy Zsolt és az előadók foglaltak helyet. Szalay Imre báró vázolta a népköltési gyűjtés célját, és fontosságát Dr. Sebestyén Gyula alelnök „A kuruc Aoítészét emlékeinek hitele és a veszprém vármegyei Szencsey-kodex" cimen tartott nagyhatású előadást. Dr. Tliury Etele theológiai tanár „Bornemissza Péter prédikációja az ördögi kísértetekről" cimen értekezett. Mészáros Géza „A törökség élő naiv eposzáról", Pethes János tanítóképzői igazgató Népiskolai maradványokról és gyermekjátékokról, báró Nyáry Albert, Veszprém vármegye keramikai művészetéről olvasott íel. Ftóri Oszkár bencéstanár „Magyar népszokások" cimen tartott szabad előadást. Hermann Antal „Néprajz és pedagógia", Kapossy Lucián főiskolai tanár „A magyarnépdal forrásai" cimü érdekes értekezését mutatta be. Délben a Griff nagytermében nagyobbszabásu bankett volt. Délután a Folklore Fellovs magyar osztályának IV. ifjúsági gyűlése folyt le. A társaság az esti gyorsvonattal Budapestre visszautazott. — Az acsád—görzsönyi-ut áthelyezése tárgyában mult hó 30 án ejtetett meg a tárgyalás, amelyen a város részéről a főmérnök és főügyész jelentek meg. A tárgyalás eredményéhez képest a v. tanács a Hungária műtrágyagyártól kiágazó uj útszakaszra 176 m 3 törtkő és 88 m 3 kavicsnak kiszállítását elrendelte, a tervbe vett műtárgyak elkészíttetésére pedig Peresztegi | Lajos utbiztost felkérte, utasítván, a városi gazdát, hogy a műtárgyakhoz szükséges cementet, kavicsot s egyéb szükséges anyagot, napszámosokat bocsássa az utbizíos rendelkezésére a helyszinén. — A mezőgazdasági munkásházak ügyében a képviselőtestület tudvalevőleg elhatározta, hogy mindenekelőtt nyilvános árlejtést hirdet megfelelő terület szerezhetése céljából. 9 ajánlat érkezett be a következő ajánlattevőktől : Pados József, Heller József, a ref. egyház, Csillag Károlyné, Mayer István, Csurgay Gyula és társai, Ács Ferenc, Klein József és Pollák Ferenc. A városi tanács az aj A illatokat kiadta az építészeti és a munkásházügyi bizottságnak azzal, hogy javaslatukat 30 nap alatt terjesszék a tanács elé. —• Halálozás. Városunknak egy köztiszteletben és közbecsülésben álló polgára, Toch S. L. terménykereskedő folyó hó 1-én, életének 79 ik évében hosszas szenvedés után elhunyt. Puritán jellemű és mintaképe volt a tisztességnek. Az összes uradalmi bérlőkkel évtizedeken át összeköttetésben volt és halála hírét mély részvéttel fogadták. Temetése hétfőn délután impozáns részvét mellett ment végbe. — Huszonöt és tizéves találkozó. Városunkban a mai napon két találkozó van. Az egyik csoport ezelőtt 25 évvel, a másik ezelőtt 10 évvel tett érettségit a pápai ref. főgimnáziumban. A 25 éves találkozót Iqlauer István főmérnök, a 10 éves találkozót pedig dr. Süli József bírósági jegyző hívta egybe. — Színészet Pápán. Dr. Patelc Béla színtársulata mult hétfőn fejezte be a tavaszi sziniévadot és innen a társulat három hetes szezonra Kőszegre ment. Az utolsó előadásokról a következőkben számolunk be : Szombaton és vasárnap „Tengerész Kató" operette került bemutatóra, mindkét estén szép számú közönség volt a színházban. Melodikus zenéje, de silány librettója van az operettnek. A főbb szerepekben Albert Böske, Irányi Ella, Sellő Renée, Tihanyi, Faludi, Tábori, Szalay és Baróthi igen szép sikert arattak. Vasárnap délután „Próbaházasság" lett előadva. Hétfőn, utolsó előadásul „Az ördög" remek előadásban ment a címszerepben Fodor Oszkárral. Méltó partnere Harsányi Gizi volt A festő szerepét igen ügyesen játszta Sorr, ugyszinte kedves volt Báthori Mici a, szemtelen Elza és T. Báródy Kató a modell szerepében. — Tisztviselőink vasárnapja. Több, mint 20 városi képviselő, egytől egyig közéletünk legjelesebb alakjai azt az indítványt terjesztették a képviselőtestület elé, hogy mondja ki városi tisztviselőink teljes vasár-' napi munkaszünetet. Ez a humánus, minden tekintetben helyes indítvány igazán alig szorul indokolásra és bizunk is tenne, hogy a tisztviselőink iránt mindenkor jóakaratú képviselőtestület készséggel hozzájárul illusztris tagjainak egészséges indítványához. — Itt emiitjük meg, hogy a városi tanács • is foglalkozott már az indítvánnyal s elhatározta, hogy azt, anélkül, hogy a maga részéről javaslattal állna elő, a képviselőtestület elé fogja terjeszteni. A f. hó 16 án tartandó közgyűlés napirendjére az indítványt a polgármester már ki is tűzte. — A Máv. igazgatósága vasúti vámban 3816 korona 06 fillért küldött a v. pénztárnak a folyó évi január hóban szállított áruk után. — A Zápolya ós Attila utcai lakosok a két utca találkozásánál egy közkút felállítását kérték. A tanács arra hivatkozva, hogy tapasztalat szerint a közkutak a viz pazarlás fő forrásai, a város pedig éppenséggel nem rendelkezik feles vízmennyiséggel, a kérelmet elutasította. — Köszönetnyilvánítás. Mindazon hölgyeknek, kik a gyermeknapi gyűjtésben fáradhatatlan buzgalommal resztvettek, valamint minden jólelkű adakozónak, ki adományával a szép eredmény elérésében hozzájárult,, nemkülönben Kis Tivadar urnák, ki a hirdető táblákat a jótékony czélra való tekintettel ingyen volt szives elkészíttetni, ez uton fejezem ki a rendező bizottság nevében leghálásabb köszönetemet. Pápán, 1913. évi junius hó 3 án. Sült Józsefné. Papp Amely urnő a városi szegényeknek 200 koronát volt kegyes adományozni, mely adományért a szegények nevében hálás köszönetét nyilvánítja Mészáros Károly polgármester. — Jogerőre emelkedett közgyűlési határozatok. A Pápai Lajos kisegítő állatorvosnak állásában leendő meghagyása tárgyában hozott közgyűlési véghatározat jogerőre emelkedett. Jogerőre emelkedett továbbá a még aknába el nem helyezett 46 darab vízvezetéki tolózárnak aknába helyezése tárgyában hozott közgyűlési határozat is. A városi tanács ennek folytán felhívta a városi mérnököt, hogy ezen munkára a versenytárgyalási feltételeket 15 nap alatt készítse el. — A tanitóképző évzáró ünnepe. Az állami tanítóképző intézet ifjúsága e hó 15 én délután 3 órakor tartja nyilvános év záró ünnepélyét. — Uti gőzhenger vásárlása. A v. mérnök bejelentette a tanácsnak, hogy a veszprémi m. kir. államépitészeti hivatal főnökétől nyert értesítése szerint egy 13 és fél tonna, jókarban levő uti gőzhenger 6000 koronáért meg volna szerezhető, ha a város reflektálna rá. A v. tanács kimondta, hogy az utak készítésére és azoknak jókarba tartása czéljából feltétlenül szükségesnek tartja, hogy a város tulajdonába egy uti gőzhenger legyen, ennélfogva utasitotta a városi főjegyzőt és mérnököt, hogy lépjenek érintkezésbe Molterer János főmérnökkel arra nézve, hogy az uti gőzhenger mely cégtől szerezhető be. — Felvétel a pápai református nőnevelő-intózetbe. A pápai református nőnevelő intézet (polgári leányiskola és tanítónőképző) internátusába junius hó 25 iq lehet felvételért folyamodni. Az internátusi ellátás teljes dija 600 K, félkedvezményes díj 500 K, egész kedvezményes dij 450 K. Félkedvezményes helyre szegénysorsu protestáns növendékek, egész kedvezményesre kizárólag dunántuli ref. egyházkerületbeli lelkész- és tanító leányok vétetnek fel. Jeles előmenetelő, tanulók tandijelengedésben és különböző ösztön-, illetve jutalomdijakban részesülhetnek. A 1. születési, 2. iskolai és (tanitónőképzőkbe jelentkezőknél) 3. orvosi bizonyítvánnyal felszerelt, kérvények a nt. és tek. főiskolai igazgató-tanácshoz intézendők s az intézet igazgatóságához Pápára küldendők. — Társasvacsora a Sportegylet ben. A Sportegylet vezetősége tegnap este az egylet pavillonhelyiségében családias jelleggel felruházott társasvacsorát rendezett, melynek lefolyásáról legközelebb hozunk tudósítást. — A református nőegylet f. hó 15 én, vasárnap este tartja meg szokásos nyári mulatságát a református elemi népiskola udvarán. Külön meghívót nem ad ki. — Városi tisztviselőink tevékenysége. 1913. évi február 16-tól május 15-ig •x közigazgatási iktatóba beérkezett 3198 ügydarab, elintéztetett 3145, elintézés alatt áll 53, elintézetlen nincs. Az árvaszéki iktatóba érkezett 344, amely mind elintéztetett. A községi bírósághoz beérkezett 146 ügydarab mind elintézést nyert, felebbezés alatt van 1, végrehajtás alatt 46 darab. A kihágási iktató ügyforgalma: 220 darab, elintézetlen egy sincs, elintéztetett 177 s elintézés alatt van 43. Tanácsvégzés hozatott : 552, közgyűlési végzés : 61, kiadatott 348 bizonyítvány, 10 igazolási jegy, 724 községi kézbesítés, 25 cselédkönyv és 2136 marha és lólevél. A rendőrkapitányi hivatal