Pápai Közlöny – XXIII. évfolyam – 1913.
1913-05-18 / 20. szám
Az hirlik, hogy a színtársulat néhány női tagja nehezen tudja magát elhatározni. Az hirlik, hogy a színtársulat néhány lagjánál a gázsi csak fogalom. Az hirlik, hogy a színtársulat néhány női tagja az ugratási jól kezeli. Az hirlik, hogy a színtársulat tagjai nál bánatosan zeng a madár és vesztett párját siratja. Az hirlik, hogy a Pápai Közlöny szerkesztője este ebédel. HÍREK. — Személyi hirek. Dr. Juraszele János, a veszprémi törvényszék elnöke, a hely beli jbiróság megvizsgálása céljából, tegnap városunkba érkezett. — Mészáros Károly, városunk polgármestere ma érkezik vissza Budapestről, ahol hivatalos ügyekben három napot töltött. — Képviselőnk a parlament bizottságaiban. A képviselőház uj ülésszakának megnyíltával a kijelölő bizottság indítványára dr. Antal Gézát, városunk orsz. képviselőjét a pénzügyi és közoktatásügyi bizottságába választották meg. — A hondvédsóg uj főparancsnoka. A király a Klobucsár Vilmos lovassági tá bornok nyugdíjaztatása folytán üresedésben levő honvédség főparancsnoki állásra Bohr Ferenc lovassági tábornokot nevezte ki. — Huszárezredünk köréből. Csenkey Géza és Botika József hadnagyok a pécsi lovasdandár iskolából visszaérkeztek és szolgálattételre jelentkeztek. — Kaas Andor báró hadnagy az érsekújvári II. osztálytól Pápára lett áthelyezve. — A vízvezetéki mizériák a héten ismét nagyon sok kellemetlenséget okoztak városunk lakosságának. E tárgyban csütörtökön a v. tanács is ülést tartott, amelyen Lamperth Lajos h. polgármester előadta, hogy már több nap óta a délutáni és esti órákban a városban még a földszinten is alig kapható viz, ez több oldalról panasz tárgyává tétetett, nevezetesen a laktanya és az államvasutak részéről is, az ebből származható károkért a várost akarják felelőssé tenni. A v. mérnök előadta, hogy a vízhiánynak a termelésnél nagyobb fogyasztás az oka, mert a Tapolca elfogása alatt az összes ipartelepek a vízvezetékből elégítik ki szükségletüket. A v. tanács tagjai nyomban este 7 órakor Tapolcafőre kiszállottak, megvizsgálták a víztartó medencét, amelynek csak egyik kamrájába folyott a viz, azonban ezen kamrában este 9 órakor sem volt nagyobb a vízállás, mint 25 cm. 250 cm. helyett. Ezután a forrásfoglalást vizsgálták meg, ahol azt tapasztalták, hogy kellő mennyiségű viz áll rendelkezésre, a városba vezető 250 mm. cső egészen t.elefolyik, de telefolyik a kőagyagcső helyett beiktatott 350 mm. cső is. Minthogy a város az engedélyokiratban megállapított vízmennyiséget teljesen elhasználja, de ez nem is elég, — a városi tanács kimondta, hogy a vizfogás tartama alatt a vágóhídi hütőüzemet és a város utcáinak öntözését beszünteti, ennek foganatosításával a városi mérnököt megbízta. A lakosságot pedig figyelmeztette dobszó utján a vizzel való legnagyobb takarékosságra. — Tekintettel azonban arra, hogy a város egy psreig sem tehető ki annak, hogy viz nélkül maradjon, mert tűzvész esetén végzetessé válhatnék a városra, de egészségügyi szempontból sem tűrhető a vízhiány, javasolja a v tanács a képviselőtestületnek, hogy a vízhasználati engedélyét, a városnak sürgősen még egy szer oly mennyiségű vizelvételre bővíttesse ki, ennek megfelelőleg még egy uj vascső vezetéket fektettessen le a forrásfoglalástól a vízvezetéki medencéig még a nyár folyamán. Amint pedig a pénzviszonyok enyhülnek, nyomban a városba vezető főcső mellett a második főcső is lefektetendő lesz éppen a fenti okoknál fogva, mert ha a főcsőben történik valami hiba, ugy a város napokig viz nélkül maradna. Hangsúlyozta a városi tanács, hogy javaslatát a város lakossága iránt tartozó kötelességéből teszi meg s amennyiben a képviselőtestület a vízvezetéki hálózat folytonos bővítése következtében a vízmennyiség fokozásáról nem gondoskodnék, ugy az ebből származható károkért a felelősséget magától elhárítja. — A Jókai Mór utca 32. sz. alatti telek már egy esztendeje üresen áll és diszteleniti legszebb utczánkat. .Remélhetőleg, nem sokáig. A telek tulajdonosa: Stadtmüller Gézáné ugyanis azzal a kérelemmel fordult a városi tanácshoz, hogy a telekre építendő emeletes házra már tavaly kiadott épitési engedélyt hosszabbítsa meg, amihez a v. tanács hozzá is járult — folyó évi október hó 1 ig terjedő hatállyal. — A közvágóhíd előhütői A vágóhídi szabályrendelet értelmében minden le vágott állat húsát, mielőtt a közvágóhidról elszállítanák, az előhütőkbe kell vinni. Ez azonban a zsidó rítussal ellenkezik, mert a kóserhus ekkép Összekeveredhetik egyéb állatok, sertések húsával is. Ezért Lőwenstein Adolf, mint a pápai aut. oríh. izr. hitközség elnöke, kérelemmel fordult a városi tanácshoz a kóser húsnak az előhütő használata nélkül a vágóhidról való elszállitha tása iránt. A városi tanács a kérelemnek helyt adott s megengedte, hogy a hitközség husszállitói a kósernek talált állat első részét a kifejtés után azonnal elszállíthassák a hitközség kimérésébe, a hátulját azonban kötelesek az előhütőbe vinni. Városszerte mély részvéttel fogad Hoff János f ták Hoff János nyug. törzsállatorvos halálát. A megboldogult 38 évig szolgált a hon védségnél, melyből 22 évet a helybeli honvédhuszárezrednél töltött el. Puritán jelleménél csak szerénysége és jószívűsége volt nagyobb és nemcsak az ezrednél, hanem társadalmi köreinkben, ahol csak megfordult és ösmerték, a legnagyobb tiszteletben és szeretetben volt része. Jótékonyságáról legendákat beszélnek és mint állatorvos kiváló szakértelemmel rendelkezett. Őfelsége szolgálatai elismeréséül a Ferencz Józsefrend lovagrendjelével tüntette ki. Egy évvel ezelőtt ment nyugdíjba, de nem sokáig élvezhette a nyugdiját. Hosszabb idő óta betegeskedett, mig végre folyó hó 13 án, életének 60 ik évében megváltotta a halál szenvedéseitől. Hogy mily szeretetnek és tiszteletnek örvendett a megboldogult, az a folyó hó 15-én végbement gyászszertartásán impozáns módon kifejezést nyert. A gyászszertartáson a helybeli huszárezred tisztikara testületileg, ugyszinte az altisztek és egy szakasz huszár, valamint városunk intelligenciája teljes számban és megszámlálhatatlan résztvevő közönség volt jelen, kik a megboldogultat utolsó útjára, a Kálvária temetőbe kisérték, ahol most már örök álmát alussza a felejthetetlen Hoff Jancsi ba rá tünk. Emlékét kegyelettel őrizzük ! — „Pápa—Alsóváros." A v. tanács mult szombati ülésén foglalkozott Rechnitz Béla pápai lakosnak, mint a pápa—sümegi h. é. vasút előmunkálati engedményesének az alsóvárosi rakodó állomás létesítéséért 50000 korona segély megszavazása iránti kérelmével. Hangsúlyozza határozatában a városi tanács, hogy át, van hatva annak tudatától, hogy egészséges várospolitika csak ugy űzhető, ha a város minden részére nézve hozzáférhetővé tétetik a vasút, ami előmozdíthatja a gyártelepek létesülését a város minden pontján. Ezért azon javaslattal járul a képviselőtestület elé, hogy az Alsóvárosban a vásártér közvetlen közelében létesítendő személy és teherpályaudvarra, illetve állomásra szavazzon meg 30000 koronát, állomási célokra pedig 5000 korona segélyt törzsrészvények ellenében s ezen összeget csak a vasútépítés befejeztétől számított 3 hónap alatt rendelje kifizetni a vasutat létesítő részvénytársaságnak. A v. Wnács az 50000 korona segélyt magasnak találta, mert habár hosszabb is ez a vonal, de élénkebb forgalma s más községek bekapcsolása folytán jövedelmezősége emelkedik. — Ifjúsági lövészverseny Pápán. A vármegyei törvényhatósági bizottság által Pápán tartani szokott ifjúsági lövészverseny céljaira megszavazott évi 100 kor. segély felét a főispán megküldte a városnak. A v. tanács a küldött 50 koronát a v. főjegyző kezeire kiutalta azzal, hogy ezen összeget a tartandó lövészversenyen a tanfolyamot vezető szaktanár és a főiskolai igazgató meghallgatása mellett a legjobb eredményeket elérő ifjak között ossza szét, a városi főjegyzőt egyben utasította, hogy a versenyen vegyen részt és annak lefolyásáról tegyes jelentést, — Kamarai közgyűlés. A győri kereskedelmi és iparkamara május hó 20-án délután fél 3 órakor rendes közgyűlést tart. — Osztályvizsga a ref. főgimnáziumban. A helybeli ref. főgimnázium VIII. oszt. növendékek a tegnapi napon tettek osztály vizsgát. A 43 növendék közül 6-an lettek a szeptemberi hónapban megtartandó pótvizsgára utasítva. — Jóváhagyott alapszabályok. A m. kir. belügyminiszter jóváhagyta — néhány jelentéktelen módosítással — a „Pápai Izr. Ápolda" és a „Duuántuli Méhész-Egyesület" alapszabályait. — Szalkay színigazgató gyásza. Súlyos csapás érte Szalkay Lajos színigazgatót és nejét. Egyetlenegy dédelgetett és sok reményekre jogosított fiuk, a kedves Feri folyó hó 14 én, életének 16 ik évében Siófokon, ahol most a színtársulat időz, hosszas szenvedés után elhunyt. Temetése folyó hó 15 én Siófokon impozáns részvét mellett ment végbe. Fogadják a mélyen sújtott szülők őszinte részvétünket, a korán elhunyt Ferike pedig érezze jól magát a menyországban. — Szinházi hirek. Ma, vasárnap a „Mexikói lány" czimii operetíeujdonságnak lesz a második előadása, mig délután a népszerű „Quasimodo, a notre-damei harangozó és Eszmeralda, a szép czigányleány szerelme" cz. dráma kerül színre. A héttői „Tanítónő" és a keddi „Luxemburg grófja" előadásoknak különös érdekessége két fekete vendég lesz : egy afrikai néger tánczművész és egy indus nőimitátor, akik az artistavilágban elsőrendű attrakciók. Nálunk a felvonásközökben lépnek fel. A helyárak rendesek maradnak. Szerdán a „Czigányprimás"-t adják negyedszer. A három első előadásra minden jegy elkelt. Csütörtökön délután „Gülbaba" operette, este „Tatárjárás" operette kerül előadásra, pénteken az összes tagok felléptével nagy „Kabaré" lesz, szombaton pedig a diadalmas „Eva*-t mutatják be. Lehár operetteujdonsága az évad legnagyobb eseménye; Győrött például 25 előadást ért meg, mig a „Cigányprímás" csak 16-szor került szinre. Az „Eva" főszereplői Albert Böske, P. Bihary Böske, Tihanyi Béla, Faludy Károly, Szalay Gyula. — Ipartestületi közgyűlés. A pápai Ipartestület 1913. évi május hó 18-án — ma — délután 2 órakor a testület saját helyiségében rendkivüli közgyűlést tart. — A városi mozi az első három hónap alatt fényes eredménnyel működött, közel 1400 K tiszta nyereséget hozott. Minthogy az eredeti megállapodás szeriiU a mozi vezetőjét csupán a tiszta nyereség 5 száza-