Pápai Közlöny – XXIII. évfolyam – 1913.
1913-01-12 / 2. szám
tartása érdekében. A népgyűlés határozatát városunk orsz. képviselője, dr. Antal Géza utján megküldötték a képviselőháznak s az illetékes minisztériumoknak. E tárgyban Beöthy László keresk. miniszter a következő levelet intézte dr. Antal Gézához : Budapest, 1912. dec. 28. Tisztelt barátom ! A Pápán 1912. évi április hó 21-én tartott népgyűlés a többi között azt is elhatározta, hogy a szeszes italok vasárés ünnepnapokon való kimérésének rende leti uton leendő eltiltását kérelmezi. E népgyűlési határozat iránt tanúsított érdeklődésedre közlöm, hogy e kérelemmel az ipari munkának vasárnapi szüneteléséről szóló 1891. évi XIII. t.-c. folyamatban levő reviziója során az öszszes, e részben figyelembe vehető érdekek mérlegelésével foglalkozni fogok. Szives üdvözlettel igaz hived : Beöthy László s. k. Itt emiitjük meg, hogy január hó 15 én, szerdán este fél 7 órakor dr. Kovácsics Sándor télhi járásorvos az evang. gyülekezet nagy tanácstermében igen érdekesnek Ígérkező előadást fog tartani az alkohol káros, pusztító, nemzetrontó hatásáról. A felolvasásra ezennel felhívjuk lapunk olvasóinak j figyelmét. — Huszárezredünk köróbői. Huszárezredünk egyik szimpatikus törzstisztje hagyja el ezredünket. Hauer Alajos alezredes ugyanis — mit sajnálattal vesszük tudomásul — a varasdi 10-ik ezredhez ezredparancsnoki minőségben lett áthelyezve. Hauer alezredes távozásával nemcsak az ezred tisztikara egy korrekt bajtársát, de társadalmunk egy szimpatikus embert vészit el, ki előzékeny- ' ségénél és szereretreméltóságánál fogva vá- ' rosszerte rokonszenves volt. A távozó alez- j redes tiszteletére a tisztikar inult kedden este a Hungária-szálló éttermében bucsulakomát rendezett, amelyen Lubienszlcy János gróf ezredes, ezredparancsnok élén, ugy az ezredtörzs, valamint az osztály összes tisztjei megjelentek és rendkívüli szívélyes ovációk közepette búcsúztak el a szimpatikus tiszttársuktól. Az uj ezredparancsnok szerdán reggel utazott el Varasdra, uj állomáshelyére. — Városunk államsegélye. A m. kir. belügyminiszter az 1913. évre Pápa városát illető 23500 K államsegélyt a múltév december 31-én kelt leiratával a pápai kir, adóhivatalnál kiutalványozta. — A Jókai kör estélye. Szép számú közönség jelenlétében tartotta meg a Jókai kör Vízkereszt napján a szokásos estélyét. Az estélynek igen érdekes műsora volt és a megjelent közönség tüntető tapsokkal honorálta az estély minden egyes közreműködőjét. A műsort Besse Zoltán nyitotta meg, ki Medgyaszay Vince „Ocskay László" szerzeményét nagy hatással adta elő. Ezután Molnár Kálmán „Történelmi visszapillantá sok" cimü elbeszélését olvasta fel nagy érdeklődés melleit. Végül „Az egyetlen leány" cimü vígjáték lett előadva, melyben T. Kiss Sándor, Sxőlőssy Micike, B. Papp József, Szőlőssy Karola, Besse Zoltán, G.yurátz Linuska, Cseh Szombathy Flórika, Nánik Milike, Tapsonyi Sándor, Kuruc Gyula és Nagy András szerepeltek. — Közigazgatási bejárás. A Hungária műtrágya gyár iparvágányának közigazgatási bejárását e hó 7 én tartották meg. A bejáráson jelen voltak : a vasúti és hajózási felügyelőség részéről Fernreisz Géza főfelügyelő, Udvardy Miklós főellenőr, Fe rincz Ferenc ellenőr, Kristóffy Gyula fő mérnök, Burcs Richárd osztály mérnök, a pápa-csornai vasút részéről: Kovács Adolf főfelügyelő, a vármegye részéről: Koller ! Sándor alispán, Molterer János főmérnök, a i város részéről : Mészáros Károly polgármesI ter, Révész Arnold mérnök, a gyárvállalat ; részéről: Stadler Richárd központi műszaki | igazgató. A bizottság az iparvágány fekteí tésére az engedélyt megadta, egyszersmind 1 elhatározta, hogy a pápa-böröllő-acsádi vi; cinális ut, mely a gyár területén vezet át, a görzsönyi útra helyeztessék. Az iparvágány fektetését már a jövő héten megkezdik. A hivatalos aktus befejeztével a gyárigazgató a bizottság tagjai tiszteletére a Griffben lunchöt adott. — A vizügyi bizottság tegnap d. u. Mészáros Károly polgármester elnöklete alatt ülést tartott, amelyen a múlt héten bekövetkezett kis* bb vi/. vezetéki zavarok I orvoslására tették meg a, szükséges intézj kedéseket. — Városházunk szükvoltát élénken bizonyítja a városi tanács egy mult heti határozata, melybon kimondta, hogy az adó hivatal belső kisebb helyiségét, melyben eddig heten voltak összezsúfolva, az ad•)ügyi jegyzőnek engedi át, s az eddig ebben a szobában dolgozó végrehajtók helyiségéül a rendőrőrmester szobáját jelölte ki. A rendőrőrmester ezután a lithográf helyiségben fog tartózkodni, mig a litl\,ográfkészüIék a szénkamrában nyer elhelyezést. A helyiségeket természetesen megfelelően át kell alakítani. — Szövőgyári bál. Mint már jelez tűk, a Perutzgyári alkalmazottak önképző- , köre f. hó 18 án, szombaton este 8 órakor ; tartja a „Griff"-szálló nagytermében ez idei bálját. Tekintve azt a nagy érdeklődést, a mely máris mutatkozik, előre is szép sikert jósolhatunk a szövőgyáriak báljának. Belépő dij: személyjegy 1 korona, családjegy 2'50 korona. A tiszta jövedelmet a szegénysorsu í gyárimunkások gyermekeinek felruházására j és a szűkölködő munkások segélyezésére J fordítják. — A Koritschoner féle ház meg vételére vonatkozó képviselőtestületi határozatot a vármegye legutóbbi közgyűlésében jóváhagyta. Tehát, a ház május 1 ón lebontásra kerül. Most a polgármester javaslatára a tanács utasította a mérnököt, hogy a ház lebontása folytán nyerendő szabad térre tervezzen egy kisebb költségbe kerülő árucsarnokot. — Szövőgyárunk fejlődése. A „Gyár! iparosok Közlönye" közli azoknak a szeren1 esés vállalatoknak jegyzékét, amelyeket a kormány 1913-ban szubvencióval fog támogatni. Közöltük találjuk a Perutz-Testvérek , szövőgyárát is, amely 300.000 K uj tőke1 befektetés és 500 munkásnak megfelelő szubvenciót fog kapni. Hogy a szubvenció összege mennyit tesz ki, azt a lap egyelőre nem közli. — — A heti állatvásártér elhelyezó sónek sokat, vitatott kérdésében felmerült az a terv, hogy a vásárteret a gyakorló , téren vagy annak környékén kellene elhelyezni. Az e tárgyban kiküldött bizottság előtt azonban a 7. honvédhuszár ezred pa j rancsnoksága kijelentette, hogy a vásártérnek a gyakorlótértől legalább 500 méterre kell lenni, s minthogy ily távolságban egy irányban sincs megfelelő terület, a tanács a heti állat,vásártérnek jelenlegi helyén való meghagyását javasolja a képviselőtestületnek. -- Vendéglősök mulatsága. A ven! déglősök, kávésok, mészárosok, hentesek és ! pincérek egylete egy nagyobb szabású far! sangi mulatságot rendeznek. A mulatság, | — melyre a meghívók legközelebb szétkülj detnek — január hó 28-án a „GrifT'-szálló nagytermében lesz megtartva. • — Az Árok-utca rendezesóre vo na'kozólag a városi mérnök még a múlt, év , folyamán tervet dolgozott ki. A városi ta- 1 nács elrendelte e tervnek 200 példányban ' való- sokszorosítását. ' — Művész estély a Griffben. A katholikus kör nagyszabású művészestélye ) tegnap este lett a Griff-szálló nagytermében ! megtartva, melyről részletes tudósítást jövő I számunkban hozunk. — Újévi üdvözletek megváltása címén 197 K 60 f folyt be felereszben a j szegény alap, felerészben a városi népkonyha i javára. j — A rendőrségi zárkák megvilá| gitása. Köztudomásu dolog s nemrégiben konkrét esetből kifolyólag, a városi közgyü| lésen is szóvá tették, hogy a rendőrségi j zárkák a köztisztaság és közegészségügy legelemibb követelményét sem elégítik ki. Akkor utasították a rendőrkapitányt, hogy a hiányok pótlásáról gondoskodjék. Elegendő levegőt a zárkák mai helyükön semmi esetre sem kaphatnak, kellő megvilágításukról azonban lehet gondoskodni. E célból a városi mérnök „Luxfer" féle prizmákból szerkesztett kettős ablak alkalmazását javasolta a tanácsnak, amely felhívta Fa Mihály vállalj kozót, hogy a zárkáknak Luxfer féle prizmákból szerkesztett kettős ablakkali megvilágítására adjon be ajánlatot 30 nap alatt. — Uj csendőrőrs. Vaszar községben f. hó 1-ével az újonnan felállított csendőrőrs megkezdte hivatalos működését, amely a tul szilaj vaszari atyafiaknak nagy javára szolgál. — Női zenekar Pápán. A Központikávéház tulajdonosa Hermann Tivadar egy fővárosi elismert elsőrangú zenekart szerződtetett néhány hétre. A női zenekar Belce Emil karmester ós Vágó Valéria zenekarvezetőnő vezetése alatt január hó 15-én kezdi meg a kávéházi helyiségben működését. — A Szarvas utcai csatorna. A Szarvas-utcai lakosok utcai csatorna készítése iránt folyamodtak az utcájukban összegyűlendő eső és szennyvíz levezetése céljából. A városi tanács utasította a gazdát, hogy a vái'osi mérnök közbenjötte mellett a 15 •-méter utcai csatornát az 1913. év elején készíttesse el. — Halálos kimenetelű baleset történt folyó hó 7 én, kedden déli 12 óra körűi a most felparcellázott Sávoly pusztán. Többen egy pajta gerendázatának szétszedésével foglalkoztak, miközben egyikük, Varga Károly adászteveli lakos a tetőzetről leugrott, még pedig oly szerencsétlenül, hogy éppen az egyik lezuhanó hatalmas gerenda alá került, mely borzalmas módon összezúzta fejét és mellét. A szegény ember azonnal meghalt. — Egy gyakorlott könyvelőnö azonnali belépésre kerestetik, írásbeli ajánlatokat Singer Mihály és fia céghez kérünk küldeni. — Az ev. énekkar hangversenye. A helybeli ev. férfi énekkar áltaj múlt vasárnap délután az ev. gyülekezet tanácstermében rendezett hangverseny várakozáson felüli sikert aratott. Hangverseny után a Griff-szálló nagytermében táncmulatság volt, mely rendkívüli kedélyes hangulat mellett ugy hajnali 5 órakor nyert befejezést. — Kuruzsló. Gyalókai Sándorné dabronyi lakos Pápateszér községben gyógyszereket árusított, miért is letartóztatták. — Egy üzlethelyiség Czelldömölkön a Főtéren olcsó bér mellett kiadó. Cím : Frisch Gusztáv Celldömölk. — Villany és petróleum lámpák, a legjobb Ozram villanyégöh és az Összes üveg-, porczellán-, Berndorfi evőszerek gyári áron Saád Lajos üvegkereskedőnél (Griff-szálló átellenében) kapható. — Iluska créme. Igen jókéz és arcbőr finomító az „Iluska créme" 1 tégely 1 korona a Városi gyógyszertárba Fő utca 8,