Pápai Közlöny – XXIII. évfolyam – 1913.

1913-04-13 / 15. szám

Avagy ki netn látta az utolsó évtizedben azt a lázas építkezési, mely ujjá szült mindent. A jelenben is a kulturális lépéstartás szerzi meg a pápai intézetek elsőségét. Ami a szellem vezetést illeti — hivatásuk magaslatán álló erök fejtik ki legjobb tehetségűket, ami az évközi igazgatást mintaszerűvé teszi — a tanfelügyelök szakavatott, biztos Ítélete szól a korszellemet megértő igazgatásról, — de ahol fundamentom vetésről van szó, ott mindenütt CziJce Lajos ke zét látjuk. Kérdezem, a mult hírneve vonza-e ina a vidéket ? Nem. A múltból kiáradó erkölcsi erö a biztosíték, — de a jelenből sugárzó nagyság és erö az ami Pápát az iskolák városává avatja. Ha a régi Pápa megtudta érteni nagyságának tényezőjét, ugy a jelen sem lesz méltatlan jelenjéhez. Ha a mult, a régi ,Pápa város mintegy azonos fogalommá sűrűsödött a collégiummal, mert attól nyerte díszét, nevét, ugy a jelen sokágú törekvései között ma is csak az eredő a fő iskola és a nönevelö intézet virágzása. Ha a főiskola öröme a múltban a város öröme — ugy ma a főiskola örömünnepe a városnak is örömnapja. A szinte varázs-szóra földből kinövő falak biztosíték a jövendőre nemcsak a tudományok haladására, de Pápa város fejlődésére, de ünnepre serkentő a jelenre is. Ugy vagyunk értesülve, hogy ezen ünnepélyen a kormány, a szomszédos lan, de boldog, vagy legalább annak látszó, szűkös, egyhangú életből kizökkent. A kékruháju, igénytelen tanitónőt egy nap alatt, gőgös, várkisasszonnyá varázsolta a lipóczi kastély. Apja ugyancsak Liptóban szolgabirósági irnok volt és mint aféle páriasorsra züllött ur, a részegségben keresett raene déket. Etelka kisasszonynak sok kalandos történetet mesélt a Lipóczyakról ez a deliriu mos irnok. De a gyerekkori mesék lassanként el-eltünedeztek a kisasszony emlékezetéből. Mint a pillangók, ugy szálltak el. Mindennap egy pillangó szállt el. És most a sefüle-seíarka regék újra föltámadtak a lelkében. A távoli hegyeket nézte és elgondolta, hogy ott a hegyeken tul, a felbőkkel játszó magas kőszálakon tul kell a lipóczi kastélynak lenni. Néha a legképtelenebb gondolat is formába öltözik az agyban és ha még va lami szenvedélyes vággyal is párosodik : az ember olyannak látja ezt a gondolatlidércet, aminőnek okvetetlen lennie kell a valóságban is. A kis tanítónő, mint egy hellén istennő, járt-kelt a meszeltes szobájában, amelynek disze egy ócska zongora volt. Képzeletében egy hamvasarcu, szőke hajú, kékszemű, piszeorru hölgyet látott, aki a zöld réteken, a hajladozó nyírfák alatt szürke paripán nyargal egy tornyos kőpavármegyék hatóságai, ugyszinte az ösz szes egyházkerületek vezérférfiai kép viseltetni fogják magukat. Hisszük és reméljük, hogy Pápa város közönsége is méltatva ezen ünnep jelentőségét, külső díszében is emelni fogja ezen ünnep fényét, igazolva ezáltal, hogy ezen ünnep nemcsak a dunánluli református egyházkerületnek, hanem Pápa város nagyközönségének is ünnepe lesz. Gyűlj hát ünnepre Pápa város minden rendje ! —6 —e. Nehéz a megélhetés Pápán. Több izben rámutattuuk arra a nagy drágaságra, amely városunkban uralkodik s amely a megélhetést ilemcsaK megnehezíti, hanem hovatova szinte lehetetlenné teszi. Az általános drágaságból eredő bajokat lapunk eddigelé általánosságban pertraktálta. Most ama társadalmi osz tály helyzetével foglalkozunk, amely leginkább megsínyli a drágaságot. Ez az osztály a középosztály. Ez az általános drágaság legna gyobb mértékben Pápán észlelhető. Statisztikai adatok igazolják, hogy a főváros után Pápa az ország egyik legdrágább városa, hogy a megélhe tési viszonyok Pápán igen kedvezőtlenek. Különösen áll ez a középosztályra, a melyhez a kisfizetésű közés magánhivatalnokok tartoznak. A hivatalnokok túlnyomó többségét azok az állami, városi, bank, kereskedelmi és tisztviselők képezik, lota felé. A toronylegény megfújja a kürtöt, a rozsdás lánczokon függő hidat leeresztik és a várkisasszony a hídgerendákra robog. — Ez a hölgy én vagyok I ... Én, nemes Lipóczy Etelka! . . . — susogta, álmokat látva. Nagyboldogasszony ünnep délutánja volt. A nehéz tótlegények és az olajoshaju lányok bús dalokat dúdolgattak a templom előtt, a hársfák alatt. Most eresztette ki őket a litániáról a fiatal tanító. A tanító éppen olyan besavftnyodoU, együgyü emberke volt, mint amilyenek általában a tótsági szegény tanítók. De itt a faluban mégis ő a jeun premier. Zsemlyák, a tanító, a könyörgésről egyenesen a tanitólak felé tartott. Előbb azonban rágyújtott egy sportezigarettára. Nagyobb a hatás, ha füstöl az ember. A tanitólak egyik nyitott ablakánál megállt. Előbb megszagolta az ablakpárkányon levő bazsalikuraot, aztán kissé félrehúzta a horgolt csipkefüggönyt és kedveskedve szólt: — A litánia hol maradt, Etelka kisasszony ? Ellustálkodtuk ? A tükör előtt pi peskedtünk? Máskor pajkos kaczagással szoktak a függöny mögül válaszolni. Most nem igy akiknek évi fizetése 2000 koronánál kisebb. Ezeknek a tisztviselőknek jórésze feleséges, családos eoaber, másik része idős szüleit és testvéreit tartja ki. Minthogy azonban a sok tanító, irnok és dijnok, kereskedelmi alkalmazott, ipari és forgalmi tisztviselő javarészének 800—1200 korona között ingadozik a fizetése, vegyünk fel egy átlagos, 1400 koronás fizetést. És most vizsgáljuk meg, hogyan jön ki egy hivatalnok ebből a fizetésből. Ebből az összegből mindenekelőtt fizetnie kell a kétszobás lakást, amely 400 korona, az élelmezés — havi 60 koronát véve alapul — 720 koronát, ruházkodásra 200 koronát. Ez évente 1320 koronát tesz ki. Marad míg 80 korona, amiből művelődésre, szórakozásra és egyéb kiadásokra valmi kevés jut. Érdekes lesz szétboncolni, hogy a 60 korona havi konyhapénzből a mai árak mellett hogyan él és mire költ egy háromtagú hivatalnok család. Statisztikai kimutatás szerint az élelmezés a következő : Havonta szükséges 20 kg. liszt 5 korona értékben, 20 kg. főzelék 6 korona, 12 kg. különféle hus 20 korona, cukor, kávé, só és fűszerek 10 korona, világitásí anyagok 5 korona, 4 kg. zsir 6 korona, 30 darab tojás 2 koroua 50 fillér, tüzelőfa csak főzéshez 7 korona. Ez összesen 61* K 50 fillér. Ezek csak a leguélkiilözhetetlenebb szükségletek. Ebből az összegből nem telnek ki az élelmezés luktörtént. A függöny félrebillent és egy fagyos kinézésű hölgy bukkant eléje: — Mit akar, Zsemlyák ? Zsemlyák kiejtette ujjai közül a cigarettát. Mondani akart valamit, de csak az ajkai mozogtak. Érezte, hogy arczát elfutja a szégyen. Elsompolygott az ablak alól. Kiment a ház végében lévő lucernásba. Itt volt a méhes. Leheveredett a hársnyoszolyára és hallgatta a méhek dongását. Tán nem is a méhek, hanem a gondolatai zümmögtek. Semmit se lehetett látni innen a méhesből, csak az óriási ultramarin lepedőt az égen. Zsemlyák azonban most egyebet lát: egy leány fut a virágos réten. Szőke haja két fonásban úszik utána és piros napernyőt tart a kezében. Ő meg, — a Zsemlyák -— fut a leány után. Futnak, futnak. A leány olykor-olykor visszamosolyog és integet a piros napernyővel. Már egy, már két esztendeje fut a szőkehaju után. Most eléri, — megkapja a lila szoknyát. Tartja is a markában. A leány azonban rákiált: — Mit akar, Zsemlyák ? III. Megjött a fonnyadtképü ősz is. A luzsnai tótasszonyok levágták a kurtalábu zabocskát, leszedték a fákról az aprószemü szilvácskát és behúzódtak a fenyügallyas kis viskókba. Az apró viskókba, amelyek-