Pápai Közlöny – XXIII. évfolyam – 1913.
1913-04-06 / 14. szám
— A Kaszinó közgyűlése. A helybeli Kaszinó mult vasárnap délután 3 órakor tartotta meg Sült József elnöklete alatt évi rendes közgyűlését. Elnök üdvözölve a megjelenteket, a közgyűlést megnyitja és a jkv hitelesitésére Borsos István és dr. Fürst Sándor tagokat kéri fel. A közgyűlés a mult évi ülésekről felvett és felolvasott jkveket tudomásul veszi. Baranyay Zsigmond pénztáros előterjeszti a számvizsgálók által felülvizsgált zárszámadást, ugyszinte az 1913. évi költségelőirányzatot, melyeket a közgyűlés elfogad a fel mentvény megadásával. Elnök ugy a maga, mint tiszttársai nevében megköszöni az eddigi bizalmat, lemond, mire a közgyűlés az eddigi tisztikart közfelkiáltással újból megválasztja és pedig Sült József aligazgató, Baranyay Zsigmond pénztáros, Borsos István könyvtáros, Hermann Pál jegyző, dr. Baranyay Ferenez háznagy. A választmányi tagok megválasztására sza vazatszedő bizottság tagjaiul elnök felkéri dr. Kapossy Lucián elnöklete alatt dr. Körös Endre és Kirchmayer Győző tagokat A jelentés alapján a választmányi tagok egyhangú és 18 egyenlő szavazatok szerint a következők lettek : dr. Antal Géza, Bartha los István, Bélák Lnjos, dr. Fürst Sándor, Galamb József, Gyurátz Ferenez, Harmos Zoltán, Mészáros Károly, dr. Kapossy Lucián, Kis József, Krausz József N., Németh István, Steinberger Lipót, Saáry Lajos, Kis Ernő és Sebestyén Dávid. Az eredmény kihirdetése után a közgyűlés az elnök éltetésével befejezést nyert. — A tisztviselőtelep fejlesztése. A Jókai Mór utca nyugati során lakó ház és kertbirtokosok a Liget utcával párhuzamosan egy uj utca nyitását kérték a városi tanácstól. A v. mérnök most terjesztette be az építészeti bizottságnak ide vonatkozó javaslatát. A városi tanács mielőtt érdemleges javaslatot tenne, felhívta a v. mérnököt, hogy az utcaréndezésre vonatkozó tervet, költségvetést, nemkülönben az építészeti bizottság részletes javaslatát 30 nap alatt terjessze be. — Az acsád- görzsönyi ut áthelyezésére a v. tanács tudvalevőleg ujabb 12213 koronát kért a képviselőtestülettől, amely azonban a legutóbb tartott közgyűlésen ezt nem szavazta meg Ehhez képest most a tanács utasította a mérnököt, hogy ezt az utat a vasúti átjárótól a Hungáriagyár kapujáig alapépítménnyel csinálja meg, a gyár kapujától kezdve azonban csak 27 2 m. széles borítással olyan karba helyezze csupán, amilyenben most van az átadandó útszakasz. — A tavaszi szinióvad. A szinügyi bizottság csütörtökön tartott ülésén döntött azon kérvény felett, melyet dr. Patek Béla színigazgató a tavaszi sziniévad érdemében benyújtott. A színigazgató április hó 28-tól junius hó 22 ig tartó időtartamra kérte az engedély megadását. A bizottság az engedélyt megadja azzal a korlátozással azon ban, hogy a sziniévad május 31 ig tarthat, mert junius hava többé tavaszi évadnak nem tekinthető. A bizottság sokkal helyesebbnek tartotta volna a maga részéről, ha az évad április hó első napjaiban kezdődött volna, amely esetben készséggel engedélyezett volna 6 hetes szezont. Előre is jelzi a bizottság, hogy dr. Patek színigazgatónak engedélyezett, próbaév ezen tavaszi évaddal lejárván, a jövőben csak az esetben ujit hatja meg az engedélyt, ha a társulat al kalmasabb időben és pedig ősszel szepf. közepétől október végéig, tavasszal pedig április elsejétől május közepéig jöhet. A bi zottság ezen határozatáról a színigazgatót táviratilag értesítette. — Az alsóvárosi magánovoda tá mogatása. Tudvalevő, hogy az Alsóvárosban Kermberg Mária a tél folyamán magánóvodát nyitott, amelybe ezideig több mint 90 gyermeket írattak be a szülők, kik azonban nagyrészben szegénysorsu emberek lévén, 43 gyermek díjtalanul jár az ovodába. Erre való tekintettel az ovoda tulajdonosa segélyért folyamodott a városhoz, amely részére 200 K át a közpénztárból segélykép kiutalt a folyó évre s ennek kifizetésére a pénztárt utasította, jövőre nézve pedig felhívta a főszámvevőt, hogy a költségvetésbe 600 K segélyt állítson be. — Eljegyzés. Örömmel fogadtuk azon eljegyzési hirt, hogy Baráth Lajos, a helybeli felmérési osztály segédmérnöke, eljegyezte Gárdos Lajos helybeli felmérési osztály mérnökének kedves leányát, Juliskát. Szivből üdvözöljük az uj jegyespárt! — Az Esterházy ut elején máikét óriási reklámtábla hívja fel a városba érkezők figyelmét. Legutóbb Nepper Rezső droguista kérte, hogy az Esterházy úttal szemben levő szivaros bódé mellé a város felől egy hirdető táblát felállíthasson. A v. tanács a hirdető tábla felállítására évi 15 K díj fizetése ellenében az engedélyt megadta, a tábla helyének kijelölésével, vala mint a tábla alakjának megállapításával pedig a rkapitányt bízta meg. — Az elhagyott gyermekek se gólyalapja. A belügyminiszter az elhagyott gyermekek vármegyei segélyalapja javára a megyének 4000 koronát küldött. Ebből az összegből a vármegye törvényhatósági bizottsága az 1912. évre a 7—15 éves elhagyott gyermekek segélyalapjából nem fe dezheíő kiadások részbeni megtérítésére Pápa városa részére 2200 K át utalt ki. — A Lloyd közgyűlése. A pápai Llody társulat évi közgyűlését április hó 13-án délután 3 órakor tártja meg. — Méhész hangverseny. A „Dunántuli méhész-egyesület" 1913. évi április hó 6 án — ma — az egyesületi mintaméhes alapja javára a Griff-szálló nagytermében jótékonycélu méhész hangversenyt, rendez. Kezdete este 8 órakor. A hangverseny után táncmulatság lesz. Belépő-dij 2 K. Tanuló és tánezos jegy, mely a hangversenyre is érvényes, 1 K. Jegyek Hajnóczky Árpád könyvkereskedésében előjegyezhetek és este a pénztárnál válthatók. Felülfizetéseket köszönettel fogad és hírlapikig nyugtáz a rendezőség. Műsor : 1. A méhecske. Heine Henrik dala, megzenésítette Scliwimmer Antal. Saját zongorakisérete mellett énekli Frauendienst Mariska úrhölgy. 2. Fiamhoz. Pataki Béla költeménye, szavalja Szabó Ede III. éves tanitóképezdei növendék. 3. Rapszódia Liszt Ferenctől. Zongorán előadja Krizmanits Klárika úrhölgy. 4. Peták Misa diskurál mihiszetrul. Irta és előadja Pataki Öd ön. 5. Karének a méhről. Megzenésítette Szentgyörgyi Sándor karnagy, négyes hangon előadja a reform, főiskolai énekkar. 6. Vetített képek a méh fejlődéséről, főbb szerveiről és a gyakorlati méhészet köréből. Bemutatja Szemethy Gyula, a magyarázó • szöveget felolvassa Pataki Ödön. — Ipartestületi közgyűlés. Zajos lefolyású közgyűlése volt mult vasárnap a pápai ipartestületnek. A zajos jelenetek a költségvetés tárgyalásánál fordultak elő. Dr. Hirsch Vilmos meleg szavakban üdvözölte az uj iparhatósági biztost, Csoknyay Károly főjegyzőt első megjelenése alkalmából, mire a főjegyző tartalmas beszéddel válaszolt. A lemondás folytán üresedésbe jött alelnöki állásra id. Horváth József lett megválasztva. A tisztikar többi tagjait újból egyhangúlag megválasztották, ugyszinte titkos szavazás utján az előljárósági tagokat, — Nyugalomba vonulás. Karácsony Géza veszprémi törvényszéki bíró beadta nyugdíjazása iránti kérvényét az igazságügyminiszterhez. — Az Erzsébetliget rendezése. A tanács legutóbbi ülésén a rendőrkapitány javasolta, hogy a tanács egy régebbi határozatának megfelelően az Erzsébetliget az Es erházy úttól a Vörösmarty utca torkolatával szemben levő bejáróig kerittessék el, úgyszintén egy clozet sürgős elhelyezését is indítványozta. A városi tanács utasította a gazdát, hogy az Erzsébetliget szélén a fent emiitett részen készítendő kerítéshez szükséges oszlopokat sürgősen faragtassa 1 ki, ezúttal utasította a rkapitányt, hogy egy ! clozet beszerzéséről gondoskodjék. — Közgyűlés. A pápai iparos ifjak | önképző egylete folyó hó 13-án délután 2 ! órakor évi rendes közgyűlést tart, amelyre j az egylet tagjait tisztelettel meghívja az el nökség. — Felhívás Pápa város ifjúságához ! Működő tagjaink között évente előfordul a létszámcsökkenés, részben elköltözés, részben pedig a hadsereghez való bevonulás miatt. Ezúton hivja fel tehát az „Önkéntes Tűzoltótestület Parancsnoksága" az ifjúságot, a testületbe való belépésre. Működő tag lehet minden fedlietlen jellemű férfi, ki 18 ík évét betöltötte, továbbá ép és erős testalkatú. Az önkéntes tűzoltó a következő előnyöket élvezi : 10 koroná községi pótadó leirás, a közmunka alóli mentesség, tagja az „Orsz. Tűzoltó Szövetségnek" s igy baleset esetén jutalékai vannak, kap egy öltöny nyári ruhát. Amennyiben a gyakorlatokat legközelebb megkezdjük, az egyöntetű oktatás céljából ajánlatos már most jelentkezni a fölvételre. A társasélet műveli az embert, a gyakorlat edzi a testet. Föl tehát fiatalság tűzoltónak ! Jelentkezni lehet felvételre Viz Ferenez ö, t. parancsnoknál, vagy a tűzoltó őrtanyán. — Megdrágulnak a gyümölcsfák. Polgármester javasolta a tanácsnak, hogy a városi faiskolából csak korlátolt számban adassék ki gyümölcsfa a szokásos kedvezményes árban. A városi tanács a javaslat értelmében kimondta, hogy kedvezményes árban legfeljebb csak 15 fát ad, ezen számon felül azonban bárki is csak a rendes árban vehet fát. — Felavató ünnep. A református nőnevelő intézet épületének felavatása kapcsolatban Czike Lajos főiskolai gondnok 50 éves lelkészi jubileumával, e hó 17-én fog végbemenni. Ez alkalomból a dunántuli ref. egyházkerület tagjain kívül több országos notabilitás fog érkezni városunlibp. Az ünnepségek részletes sorendjét jövő számunkban közöljük. — Halálozás. Halász Dániel postafőtiszt folyó hó 1 én, életének 36 ik évében Budapesten a vöröskereszt kórházban váratlanul elhunyt. Hűlt teteme Pápára lett szállítva és itt folyó hó 3 án d. u. 4 órakor nagy részvét mellett lett az alsóvárosi temetőben örök nyugalomra helyezve. A temetésen a helybeli postatisztek testületileg vettek részt. A korán elhunyt főpostatisztben Halász Mihály városi képviselő öccsét gyászolja. — A Pápai Önkéntes Tűzoltótestület tulajdonábán levő egy drb. használt, de jókarban levő féderes szerkocsi (tejgazdaságban tejeskocsinak igen előnyösen használható) jutányos ár mellett eladó. Ugyanitt használható selejt tömlők kerti öntözésre, továbbá építkezéseknél viz elvezetésre igen alkalmas, méterenként 40 fillérért, kaphatók. — Találtatott. Egy ezüst fülbevaló találtatott. Jogos tulajdonosa a rkapitányi hivatalban átveheti. — Pályázat tűzoltói állásra. A tűzoltótestület főparancsnoka 3 fizetéses tűzoltói állásra pályázatot hirdet, mely 1913. évi május hó 1-én fog betöltetni. Az állás a következő javadalmakkal van egybekötve : 1 téli, 1 nyári teljes öltöny évente, csizma és cipőátalány, 48 korona havibér, 5 kor. havi drágasági pótlék, 120 kor. évi lakbér, 5-öd éves korpótlék. Pályázhatnak 24—34 év közötti egyének (lehetőleg katonaviseltek.) Orvosi és erkölcsi bizonj itvánnyal ellátott bélyegtelen kérvények legkésőbb folyó évi április hó 25 ig az Önkéntes Tűzoltótestület Parancsnoksághoz címezve, Viz Ferenc ö. t. parancsnokhoz beadandók. — Országos vásár. Városunkban mult kedden és szerdán országos vásár lett