Pápai Közlöny – XXIII. évfolyam – 1913.

1913-03-30 / 13. szám

elé járulna, a járda szabályrendelet áttéte­lével értesítette a pápa—ugodi hitbizományi urodalmi igazgatóságot, hogy a kastély mel­letti aszfalt gyalogjáró költsége a győri úttól kezdődőleg (Schwartz-söröde) a Dienstmann bódéig 14212 koronába kerül, melyből két­harmad rész, vagyis 9474 K az urodalmat terheli. Felkérte a városi tanács az urodalom igazgatóságát, hogy a járda elkészítése tár gyában minél előbb nyilatkozni szíveskedjék. — Jóváhagyott szervezeti sza­bályzat. A törvényhalósági bizottság legutóbb tartott közgyűlésén jóváhagyta városunk uj szervezeti szabályzatát, amelynek megalko tását legfőképpen az 1912 : LVIII. t. c., az u. n. városfejlesztő törvény tette szükségessé. Az uj szervezeti szabályzat legfontosabb uj intézkedései: egy második tanácsosi állás és a rendőrálkapitányi állás szervezése. Az al­kapitanyi állás betöltése majd csak a rend­őrség általános átszervezésével egyidejűleg fog megtörténni, a tanácsosi állásra vonat­kozó pályázat kiírására azonban már felkérte a tanács az alispánt, habár a pályázat ki­írása a jelen esetben merő formaiság csupán, hisz tudvalevő, hogy a városi jegyzői állás szerveztetett át közig, tanácsosi állásá s igy a kétség árnya sem férhet hozzá, hogy az uj tanácsos nem lehet más, mint Kemény Béla, városunk közszeretetben álló, derék jegyzője, akit a közgyűlés már az állás át szervezésekor a legmelegebb ovációban ré­szesített. — A Jókai kör vasárnap, március hó 30-án, este 6 órakor saját helyiségében estélyt rendez a következő műsorral: 1. Két műdal. Énekli Pataki Ödön, zongorán kiséri Kárpáti Endre. 2. Az izlés mint az értelem kritériuma. Irta ós felolvassa Sándor Pál. 3. Rövid magánjelenet. Előadja Pataki Ödön. 4. Leánykérés. Énekli Erényi László, zon­gorán kiséri Kárpáti Endre. 5. Liszt Rap sodia, zongorán előadja Krizmanits Klára. G. Chojen Bernáth Kutz a járásbiró előtt. Előadják Ch. B. Kutz : Pataki Ödön. Siket tanú: Simon András. Járásbiró: Erényi László. Az estélyt rendezi Valkó Vilma. — Eljegyzés a Hanauer családban. Húsvét vasárnapján szük családi körben el­jegyzési ünnepség volt Hanauer Zoltán, tár­sadalmi életünk közismert és rokonszenvnek örvendő családjában. Bájos és kedves leá­nyát, Bözsit eljegyezte Modrovich Károly földbirtokos Lébényből. A családi örömhírhez társadalmunk összes előkelőségei üdvözle­teket küldtek az örömszülőknek, melyekhez mi is csatlakozunk. — A rendőrbiztosi állás meg­szüntetése. A városi tanács ugyanazon az ülésen, amelyen tudomásul vette az uj szer­vezeti szabályzat jóváhagyását, mindjárt el­határozta, hogy javaslattal járul a közgyűlés elé, hogy a szabályrendeletet újból módo­sította oly értelemben, hogy a jelenleg úgyis üresedésben levő rendőrbiztosi állást szün­tesse meg. Javaslatát a tanács azzal indo­kolja, hogy a rendőrség fejlesztése úgyis két detektív állás szervezését teszi szüksé­gessé, ami elől a város az ide vonatkozó belügymin. rend. értelmében semmi esetre sem térhet ki és e két uj alkalmazott, könnyű szerrel el fogja látni a rendőrbiztosi teendőket. Mindjárt utasította is a rendőr­kapitányt a rendőrbiztosi teendőknek az uj szervezés szerinti beosztására. — Második vasúti állomás Pápán. Érdekes tervvel lepte meg a v. tanácsot a v. mérnök, aki azzal a javaslattal állt elő, hogy a tervbe vett pápa—sümegi vasút oly módon építtessék, hogy az a pályaudvarról kiindulva az uradalmi téglagyár ós a Hó­doska puszta érintésével a földmivesiskola mellett haladna el s ily módon a város déli részét is érintené. Hogy ez milyen életbe­vágó fontosságú dolog e városrészre, de az egész városra nézve is, azt nem kell hosz­szassan fejtegetni. A tanács is erre való tekintettel azonnal utasította a mérnököt, | hogy e tárgyra vonatkozó részletes javas­latát írásban terjessze a tanács elé. — Ötvenéves jubileum. Bizonyára sokan emlékeznek még a vanyolai szárma­zású Krausz Józsefre, ki 50 évvel ezelőtt lépett be segéd gyanánt Löivy Móritz hely­beli füszerüzletébe, melyben évtizedeken át vasszorgalommal, hűséggel és odaadással szolgálta főnöke érdekeit. Ez a derék és nagyreményű kereskedő ernyedetlen mun­kával és ambícióval következetesen haladt tova nemes célja felé és miután a pápai születésü és itt nagy tiszteletnek és szere­tetnek örvendő Reinitz Szerával házasságot kötött Budapesten, önállósította magát és az évek során a legelső ós legtekintélyesebb nagykereskedők sorába küzdötte fel magát. Közel 2 évtized előtt Böhm Emil társaságá­ban megalapította a „Krausz és Böhm" gyarmatáru nagykereskedői céget és ennek felvirágoztatása közben most érte el keres­kedői tevékenységének 50 ik évfordulóját. — Ezen ritka alkalomból társának hozzá­járulásával a cég alkalmazottai diszes és lélekemelő ünneplésben részesítették a jeles férfiút. A több, mint ötven tagból álló sze­mélyzet nevében az ünnepi diszt öltött üz­leti irodákban húsvét vasárnapján a cégnek 2 évtized óta működő Schönfeld Mór iroda­főnök magasröptű, szép beszédet intézett a nagyszerénységéről általánosan ismert és igy mélyen megilletődött főnökhöz és az alkalmazottaknak gyönyörű kivitelű arcz­képcsoportját nyújtotta át emlékül, melynek átvételével az ünnepelt nagykereskedő meg­hatottan köszönte meg az ovációt. A jól sikerült ünnepély befejeztével bejelentette a cég irodafőnöke, hogy ezen nevezetes nap emlékére a személyzet önerejéből alapot teremtett „Krausz József" segélyalap névvel, mire az ünnepelt főnök, valamint a társa, Bőhm Emil egyenként 1000 koronát ado­mányoztak ezen czélra. Mi, akik ismerjük Krausz Józsefnek mintaszerű kereskedői te­vékenységét és félszázados tündöklő pálya­futását, kik tudjuk, hogy erényeivel nagy mérvben hozzájárult a magyar kereskedelem jó hírnevének emeléséhezez, ennel szívesen csatlakozunk az ünneplőkhöz és szívélyesen üdvözöljük érdemes földinket ezen ritka szép alkalomból. — Választók összeírása. Pápa vá­ros választó kerületében az országgyűlési képviselő választásnál választói joggal birók állandó névjegyzékének kiigazítása, illetőleg a jövő 1914. évben országgyűlési képviselő választásra jogosítottak összeírás végett a központi választmány által kiküldött bizott­ság nyilvános üléseit a városháza nagyter­mében 1913. évi április hó 14, 15, IG és 17 napján naponként délután 4—6 óráig fogja tartani. A választói névjegyzék kiigazítása hivatalból történik ugyan, de választói jogá­nak igazolása végett az irt határidőben az összeíró küldöttség előtt bárki megjelenhet és felszólalhat. — A közvágóhíd üzembe helye­zése most már csak napok kérdése. Az épületek és a gépberendezések már teljesen készek. Mielőtt azonban átadatnék a közhasz­nálatnak, a városi tanács a mérnök jelenté­í séhez képest kimondta, hogy a közvágóhidat csak az átvétel után helyezi üzembe. A v. mérnököt egyben pedig utasította, hogy a . felső pályához szükséges 6 drb. gyorskocsit ! rendelje meg, a gazdát pedig megbízta, hogy ! a vágólegénység részére a trágyatelepen egy árnyékszéket készíttessen a meglevő kijavit­i tatásával. — A Kaszinó közgyűlése. A hely­j beli Kaszinó ma délután 3 órakor tartja évi ! rendes közgyűlését. — Színtársulatunkról. Eddig ugy voltunk értesülve, hogy színtársulatunk áp­rilis hó első felében érkezik Győrből váro­sunkba és megkezdi a tavaszi szinidényt. Most olvassuk a Győri Hírlapban, hogy Győrből a társulat két, hétre Kőszegre megy (református FÖISKQu) és onnan jön körülbelül április hó 20-án Pápára. — Uj mérnöki iroda Pápán. Földes és Társa okleveles mérnökök városunkban magánmérnöki irodát nyitottak Széchenyi- \ tér 5. szám alatt. — Uj munkabeosztás a dohány­gyárban. A központi dohányjövedéki igaz­gatóság igen üdvös és célszerű uj munka­beosztást rendelt el a helybeli dohánygyár­ban. A munka reggeli 7 órakor veszi kez­detét és egyhuzamban délután 3 óráig tart, közben egy fél órai szünet liy 2—-12 óráig, melyet étkezésre használnak fel. Az ujabbi rendelkezést a munkások és munkásnők nagy örömmel fogadták. — Purim ünnepély. A pápai zsidó diákok folyó hó 22-én este 8 órakor az izr. polgári fiúiskola dísztermében igen sikerült purimi ünnepélyt tartottak. A terem zsúfo­lásig megtelt közönséggel ós a közreműkö­dőknek ugyancsak kijutott bőven a tapsból, melyet méltán kiérdemeltek. Az estély mű­sora 10 pontból állott. Volt prolog, quintett, kuplék, magyar nóták, monolog, dialóg és végül „Oda a vaskorona" cimü 2 felvonásos bohózat. A közreműködők közül kiváló tet­szésben részesültek Unqár Zoltán, B. Pász­tor Béla, bteinhof Andor, Beclc Zsigmond és Sas Sándor. A zeneszámokat Ooldschmieű Vidor zongorán igen ügyesen kisérte. — Hálókocsik Budapest ós Grác között. A magyar királyi államvasutak igaz­gatósága átirt a hálókocsi társaság igazga­tóságához aziránt, hogy a budapest—gráci vonalon járasson hálókocsikat. A társaság engedett á Máv. óhajának és májustól kezdve az este 9 óra 15 perckor Budapestről s a 6 óra 20 p.-kor Grácból induló személyvona­ton forgalomba helyezik a kényelmes háló­kocsikat. — Az O. M. K. E. közgyűlése. Az O. M. K. E. ez idei közgyűlését április hó 6 án — vasárnap — d. e. 10 órakor tartja meg Budapesten az egyesület nagytermében. (V., Akadémia-utca 3. sz.) Kedvezményes vasúti jegyet darabonként 25 fillér illeték lefizetésével a helybeli egyesületi tagok Kohn Miksa Mihály alelnöknél kaphatók. A kedvezményes jegyek április 2 tői 13 ig ér­vényesek. — Az Első Magyar Általános Biz­tosító Társaság f. hó 14-én tartotta gróf Zichy János valóságos belső titkos tanácsos elnöklete alatt ez évi rendes közgyűlését. Az igazgatóság jelentése szerint a társaság díjbevételei az ismeretes rendkívüli kedve­zőtlen gazdasági viszonyok ellenére mind­egyik üzletágban emelkedtek. A tüzbiztosi­tási üzlet károk tekintetében kedvezőnek nem mondható ugyan, azonban az 1911. abnormális évhez képest mégis lényegesen kevesebb kártérítést kellett a társaságnak teljesítenie. A jégbiztositási üzletág lefolyása a mult évben előfordult gyakori ós súlyos jégverések következtében veszteséges volt. A szállítmány biztosítási üzlet nyereséget hozott. A betörésbiztositási üzletágban szer­zett kedvező tapasztalatok az üzletállomány fokozott fejlesztésére sarkalták a társaságot, ami az elmúlt évben is eléggé sikerült. Az életbiztosítási üzletág további fejlesztésére a társaság a lefolyt évben is kiváló gondot fordított s a biztosítási feltételek és díjtáb­lázatok terén életbeléptetett időszerű újítá­sok következtében az életbiztosítási uj szer­zemények a pangó gazdasági helyzet elle­nére is túlhaladták az előző évi szerzemé­nyek összegét. Az 1912. évi üzleteredmény 5,413 334 K 26 f tiszta nyereséget tüntet fel s az igazgatóság indítványozta, hogy részvényenként 800 K fizettessék ki oszta­lék gyanánt. A közgyűlés az igazgatóság javaslatát elfogadta s a felmentvényt ugy az igazgatóságnak, mint a felügyelőbizott­ságnak megadta.

Next

/
Thumbnails
Contents