Pápai Közlöny – XXII. évfolyam – 1912.

1912-03-17 / 11. szám

meg lettek-e a rnhák szakértőkkel vizsgál­tatva, hogy a ruhaszövetek a mintáknak megfeleltek e ? Polgármester válaszában kijelenti, hogy versenytárgyalás lett kitűzve és mint legelő­nyösebb ajánlattevőnek lett kiadva. A ruhák szakértők által lettek megvizsgálva és a követelményeknek megfeleltek. A választ ugy interpelláló, valamint fi képviselőtestület tudomásul vette. Felolvastatott Néger Ágoston veszprémi apátkanonok meleghangú köszönőlevele azon üdvözletre, melyet a képviselőtestület 50 éves lelkészi jubileuma küldött. A képviselőtestület lelkes éljenzéssel fogadta a köszönő levelet és ezzel áttértek a napirendre. 1. Városi tanács javasolja, hogy a vá­ros határában gyakorolható vadászati jogot a város képviselőtestülete 1912. évi auguszt. hó 1.-től egymásután következő évre adja bérbe. Beterjeszti egyúttal az erre vonatkozó árverési feltételeket. A képviselőtestület utasítja a városi tanácsot, hogy a bemutatott árverési felté­telek mellett 6 évre adassék bérbe és a kötendő szerződést a képviselőtestületnek mutassa be. 2. A Deák Ferenc utcában lakó ház­tulajdonosok kérik, hogy saját költségükön létesített kőjárdát a város szedesse fel, a követ más helyen használja el és ehelyett nekik aszfalt gyalogjárót készíttessen. Minthogy a koczkakőre a városnak amúgy is szüksége van, a képviselőtestület szépészeti szempontól eltekintve is, amennyi­ben ellenértéket lát biztosítva, a kérelemnek helyet ad és utasítja a városi tanácsot az aszfalt gyalogjárda elkészítésére. 3. Nánik Pál és Becsey Ferenc pápai lakosok az Anna-térre dülő házukat védő dombnak aláfalazását kérik. Kiszámított költ ség 547 korona 20 fillér. A képviselőtestület a kérelmet vissza adja a városi tanácsnak azzal, hogy a fo­lyamodók által megnevezendő és a városi szakértő és ezek által felkért 3 ik szakértő közbenjötte mellett állapítsa meg, valljon folyamodók háza veszélyeztetve vannak ezen gyalogjárdával és ezen vélemény terjesztes sék újból a képviselőtestület elé. 4. Városi tanács javasolja, hogy a mult évi pénztármaradvány terhére a város képviselőtestülete 3400 korona vételári ösz­szegért a Ganz és társa Danubius waggon, gép és hajógyár részvénytársaság budapesti cégnél két aszfaltkeverő dobot rendeljen meg. A képviselőtestület egyelőre ezeknek J beszerzésétől eláll és utasítja a v. tanácsot, í hogy tekintettel a Ganz cég drága ajánlatá­val szemben, szerezzen be külföldi gyáro­soktól is ajánlatokat. 5. Az építészeti bizottság beterjeszti Kemencky Lajos pápai lakosnak kérvényét a Jókai Mór-utca keleti oldalán megállapított utczavonalnak megváltoztatása érdemében. A kérelmet dr. Kende Ádám pártolta, ugyszinte Bartlialos István is. A bizottság javaslata mellett dr. Hoffner Sándor, dr. Lőwy László, dr. Györké Sándor, Fischer Sándor, dr. Adorján Gyula és dr. Fehér Dezső szólaltak fel. Nagy szótöbbséggel az áll. vál. következő javaslata lett elfogadva : Minthogy egyes építkezések alkalmával egjes utcarészletek szabályozását az álta j lános szabályozás keretéből kiragadni nem lehet, de egyébként ezen utcarészletre igen | mérsékelt szabályozási vonal állapitatott ' meg, a képviselőtestület a kérvényt a napi rendről leveszi és a város építkezési sza- ! bályrendeletének tárgyalása alkalmával fogja majd ezen kérelmet elbírálni. 6. Egresits János pápai lakos tanító Marosvásárhelyen rendezendő fémipari szak tanfolyamon részt venni óhajt. Egyszáz kor. segélyt kér. 7. Zsilavy Sándor pápai lakos tanító az ipariskola körébe vágó rajz tani tói tanfo­lyamon való részvételre 100 K segélyt kér. 8. Gergely Ferenc pápai lakos tanító a fenti czélra 100 K segélyt kér. A képviselőtestület a folyamodók ké­relmének helyet ad és mindegyik folyamo­dónak 100 korona segélyt a mult évi pénz­tármaradvány terhére kiutal. 9. Rendőrkapitány jelentése az orszá gos vásártéren felállítani teivezett körönd ügyben. Minthogy a szakértő állatorvos véle­ménye szerint a vásártéren felállítandó kö­rönd a vásárteret megszükitené, de különben is tetemes költségbe kerülne, a köröndöt nem állítja fel. 10. A heti állatvásártérnek kiszemelt területen megtartott szemléről felvett jegyző­könyvet a városi tanács bemutatja. Dr. Kende Ádám a szakvélemény egyes pontjaira reflektál és indítványozza, hogy a jelzett területen, esetleg távolabb a kis gya­korlótéren a városi tanács ujabb javaslattal járuljon a képviselőtestület elé. A közgyűlés egyhangulak elfogadta az indítványt és a következő határozatot hozta : A szakértők a kiszemelt területet al­kalmasnak nem találja ugyan, de a képvi­selőtestület utasítja a v. tanácsot, hogy a szakértők által kifogásolt szempontok figye­lembe vételével ott azon a környéken egy ujabb területet hozzon javaslatba. 11. Javaslat, hogy a város tulajdonát képező Antalházi puszta a gyimóti határból a pápai határhoz csatoltassék. A képviselőtestület az ügyészi javas­latot magáévá teszi és ez érdemben utasítja az ügyészt a szükséges kérvény elkészítésére. 12. Esterházy ut jobb oldalán fekvő házhelyek tulajdonosai kérik, hogy olt zárt sorokban építkezhessenek. A képviselőtestület a háttulajdonosok kérelmét, ugy az építészeti, valamint az áll. vál. javaslata alapján elutasítja, tekintettel arra, hogy ezen ut villaszerű építkezése már közgyüiésileg kimondatott. 13. Polgármester jóváhagyó tudomásul végett bejelenti, miszerint a városi tanács a Pápa városi és vidéki takarékpénztárnál 30.000 kor. erejéig folyószámlái hitelt kért, hogy a közgyűlés által 182/911. szám alatt elhatárolt Kossuth Lajos utczai aszfaltozás még ez évben befejezést nyerhessen. A képviselőtestület tudomásul veszi a városi tanács azon intézkedését, hogy a Kos suth Lajos utczai aszfaltmunkálatokat nem vállalat utján, hanem házilag készíteti el. Ezen költségekre a már megszavazott 20000 K összeget a legelőnyösebb ajánlatot levő Pápai Takarékpénztártól 5 3/ 4°r 0 folyó­számlára a városi tanács vegye fel és azt a kövezetvám pénztár jövedelméből 10 év alatt törlessze. 14. Illetőségi ügyek. A képviselőtestület az illetőségi ügyek­ben a városi tanács javaslatait fogadta el. Több tárgy nem lévén napirenden és ezzel a közgyűlés befejezést nyert. KARCZOLA T a. Txa ixXfc JzLé tecől­Ünnepi hangulat az egész vonalon. Már­cius idusát ünnepelte meg városunk apraja­nagyja. Alig volt városunkban intézmény, kör, egylet és tanintézet, mely ki nem vette volna részét a szabadság hajnalának ünnepéből. Évről évre több és több ünnepély lefolyásá­ról tanúskodik városunk úgyannyira, hogy a heti krónikásnak árgus szemének kellene lenni és a fizikai törvény ama megdönthetetlen té­zisét kellene megcáfolni, hogy az ember egy­szerre csak egy helyen lehet, hogy minden egyes ünnepélyről hűségesen beszámolhasson a krónikának. Szükségtelen talán felemlítenem, hogy ezen ünnepélyek között vezérhelyen mint minden évben a főiskola szerepei. Á főiskola ifjúsága ezt a vezérszerepet fenntartja ma­gának még anno dazummal óta és ebbeli nesztorságából nem enged egy jottányit sem. De maga az ünneplő közönség tudatában is meg van ezen hagyományos szokás és bár minden egyes más ünnepélynek meg van a maga saját ünneplő közönsége, de végered­ményében mégis csak a főiskola ünnepélyé­hez koncentrálódik és csatlakozik. De hisz ez teljesen okadalolva van. A főiskola emlékünnepélye kettős formában nyi­latkozik. Az első forma délelőtt játszódik le a honvédszobornál, ahol a nap jelentőségé­nek minden fázisa érvényesül. Az ünnepély második formája, jobban mondva folytatása este veszi kezdetét a színházban, amidőn már a többi körök és egyesületekben az ün­nepély lezajlott és igy alkalma van minden­kinek, még azoknak is, kik más ünnepélyen is lerótták kötelességüket ezen az ünnepélyen is részt venni, mely ünnepi műsor tekinteté­ben magának első helyet vindikál. De ennek az ünnepélynek van még egy más speciálitása, mellyel a többi ünnepélyek nem rendelkeznek és ez a düntő körülmény mely ezen ünnepélynek nagyszámú látogatott­ságot biztosit. Ez a specialitás pedig a tulaj­donképeni műsor után következik és amely* a Griff-szálló nagytermében játszódik le, mely műsor teremti meg a nagy látogatottságot. A Griff teremben a műsor társasvacso­rával veszi kezdetét és folytatódik tánccal. Ezen műsornak is meg van a saját speciáli­tása. Ezen a társasvacsorán és táncmulatsá­gon lesznek a süldő leányok bemutatva. — Ezeknek a csinos kis leányoknak ez a far­sangi mulatságuk és erre az ünnepélyre ugy várnak, mint zsidók a Messiásra. Már sok ily március idusán megtartott bakfis mulatságon vettem részt, de ilyen vá­lasztékban és ily tömegben még nem jelent­kezett a jövendőbeli leánynemzedék. Főleg nagyban volt képviselve a vidéki forgalom és ezen körülmény tette annyira népessé ezen táncmulatságot, melyre igazán el lehet mon­dani, hogy „igy még nem jött ki". De nemcsak a népességre lehet ezt el­mondani, hanem a táncra magára is. Annyit összetáncolni emberemlékezet óta nem ta­pasztaltunk. A cigány alig győzött a „hogy volt" okra reagálni. Órák hosszáig jártak egy táncot, hogy a cigányprímásnak kihullott a kezéből a vonó, a többi hangászok pedig ki­dűltek. De ez még hagyján ! Hajnali hat órát ütött az óra és még csak akkor akartak iga­zán elkezdeni táncolni. Hja ! a fiatal kor és még hozzá az, hogy egyszer esik esztendő • ben március 15-i táncmulatság és ezt ki is használták amúgy Isten igazában. Halló ! Ki beszél! Egy műkedvelő, ki kíváncsi, hogy mily véleménnyel van a „Gyur­kovics leányok" előadásáról. Nincs vélemé­nyem krónika szempontjából, de ha kritikát kellene írnom arról a műkedvelői szinielő­adásról, ugy azt irnám, hogy nem műked­velőket láttam a színpadon, hanem vérbeli rutiiiirozott színészeket és színésznőket. Halló! Hogy is tetszett mondani ? Igen, azt tetszet­tem mondani, akár hiszi, akár nem. A színészekről jut eszembe, hogy már közelednek hozzánk. Húsvét vasárnap már nézhetjük a „Leányvásár* operettet és amint hirből halljuk — raosés előadásban. Vederomo! Fríci. Az hirlik . . . Az hirlik, hogy Pápa városa méltóságát csak a képviselőtestületi közgyűléseken pro­vokálják. Az hirlik, hogy Pápa városa a közjö­vedelmeket gyengén ereszti. Az hirlik, hogy dr. Antal Géza orsz. képviselőnk jelenleg azon gondolkozik, hogy „a kecske is jóllakjon és a káposzta is meg­maradjon".

Next

/
Thumbnails
Contents