Pápai Közlöny – XXII. évfolyam – 1912.
1912-12-29 / 52. szám
összevásárolnak mindenfelé élelmiszert a marhától kezdve a tojásig és gyümölcsig, ugy, hogy a városok népe a heti, sőt még az országos vásárokon is csak igen kis mértékben vásárolhat valamit a termelőtől, hanem az összes piaci kereskedelmet már a közvetítő kereskedés tartja kezei között. A termelőre nézve természetes, hogy kényelmesebb, lia anélkül, hogy be kellene jönnie a városba, lakó helyén adhatja el portékáját, pláne olyan áron, amilyent a városban kapna, ha portékáját oda vinné. Mert az is a tény, hogy ezek az ügynökök olyan áron vásárolják össze az élelmiszereket, amilyen áron adják, mert ez reájuk nézve mindegy. Ők a maguk szükséges nyereségét hozzáütik a vételárhoz és igy adják tovább, jól tudván azt, hogy annak a szegény fogyasztónak meg kell adni azt az árát, amelyet tőle kérnek, mert élni csak kell, az életnek az első feltétele pedig a táplálkozás. Hogy ez igy van, azt mindenki tudja. -— Hiszen csak kisértse meg valaki kimenni a falukba és ott vá sárolni a termelőtől. Biztositjuk, hogy alig kapja meg olcsóbban, mint pl. a mi piacunkon, mert a falusi gazda egykedvűen vállat vonva kijelenti, hogy nem adja portékáját olcsóbban s ha nem tetszik majd, megveszi az 5 vagy ez a kereskedő. Ha azután a kisebb város népe mégis csak megsokalja a folytonosan fokozódó drágulást és szükségleteit, nem szerzi he kellő mértékben és inkább kész nélkülözni, a közvetítő kereskedelemre nézve ez sem baj, mert egyszerűen összepakkolja áruit és viszi a fővárosba, vagy Bécsbe és ott eladja kétszeres áron, mert hiszen a nagy városok mindinkább szaporodó népességének szügséglete — úgyszólván — kielégíthetetlen s megvesz mindent olyan áron, amilyen áron adják. A közvetítő kereskedelem kapzsisága pedig mérhetetlen. Minden legcsekélyebb ok elegendő arra, hogy az élelmiszerek ára emelkedjék, sőt gyakran minden ok nélkül is kcsz az áremelés. Hogy azután ez az áremelkedés arányban áll e a fogyasztó közönség kereseti viszonyaival, — ki törődik ezzel ? Akinek nincsen elég pénze, ne egyék hüst ; ott van a Tisza Kálmán hires krumplija. Igen ám, csakhogy a krumpli is maholnap fényűzési cikk lesz s akkor azután miből éljen meg a szegény ember ? A közvetítő kereskedelem visszaéléseinek ideje volna már gátat vetni. Hiszen egyáltalán nincs elfogadható ok arra, hogy termelőink egyoldalulag járjanak el s az élelmiszereknek árát minden perczben tetszésük szerint emeljék. Évek óta felhangzik a panasz országszerte a drágaság miatt, sürgetve, kérve az államnak és az illetékés hatóságoknak közbelépését. Anketteznek, banketteznek eleget, de még sem tesz senki semmit. A kormány és a hatóságok tehetetlenek a termelők és közvetítők kapzsiságával szemben, a fogyasztó pedig . naprólnapra jobban érzi ; hogy itt neki magának kell tennie valamit. De mit ? Zajjal, lármával, - forradalmi jelszavak hangoztatásával, tüntetésekkel nem érünk el semmit, mert ezzel csak saját magunknak ártunk, amit bizonyítanak a Bécsben történtek is. Radikálisabb eszközökhöz kellene nyúlni.— Kényszeríteni a termelőket, hogy áruikat közvetlen a fogyasztóknak adják el és pedig hatóságilag megállapított árakon.Eltiltani az élelmiszerekkel való uzsoráskod-ást és a közvetítő kereskedelem visszaéléseit. Szigorúan ellenőrizni a hatóság által megállapított árak betartását és súlyosan büntetni mindenkit, aki a nép éhségéből kíván magának vagyont szerezni. Mert ha továbbra is tétlenül és összetett kezekkel nézzük a mai állapotot, pár év múlva oda jutunk, hogy a tömegnyomor rettentő- kisértetével kell számolnunk. Nem a katonai terhek felemelése kell a népnek, a mely még nagyobb drágaságot idéz elő, hanem kenyér ós hus tisztességes áron és az lesz igazi jóltevője, aki megmenti a mai tűrhetetlen helyzetéből. — Mindenesetre szemtelenség! — lázította önkeblét. — Találhat e az a tul. tökéletlen különb helyet ennél a telepnél és különb társaságot a Piroskáénál ? A leány azt is megvárta ilyenkor, a mig a vonat már a következő állomás közelében járt, ugy bámult fátyolos szemmel utána, mintha csodára vára. Egyszer majd csak belátja tévedését a vonat s visszajön azzal, hogy: bocsánat, bocsánat, kedves Piroska kisasszony, a legbecsesebb vendéget elfelejtettük letenni! A vonat azonban nem fordult vissza, a hirtelenszőke lovag is mindig ritkábban jelentkezett, de nyilván kevés köszönet volt benne, ha leereszkedett közbe-közbe odáig, hogy megjelenjen. Még neki állt ugyanis feljebb s eléggé el nem ítélhető gesztusokkal adta elő a mentegődzéseit. A szavak nem jutottak ugyan Jávor Pál füléig, de ő biztosan megérezte azokat, amit legjobban bizonyít, hogy mentében nagyokat húzott a lelógó akáczlombokra. — Hazudsz, hazudsz ! Jávor Pálnak abban az időben rossz napjai voltak, mert figyelni kezdte már a városban, vájjon megérkezik-e ma a szőke vendég ? Mivel pedig nem érkezett meg, az egész uton ő szégyenkezett a fehérre valt arcú Piroska helyett, aki legtöbbször vacsora nélkül feküdt le sziizi nyoszolyájára és égő szemekkel leste a hajnal pirkadását. A telepen beszéltek az ügyről, igen valószínű, hogy beszéltek s Jávor Pál résztvevő szivének minden melegével emelte meg Piroska előtt a kalapját. Azt azonban már nem figyelte meg, ha vájjon fogadja e a leány az üdvözlést ? Végtére is, mi van benne 1 Akit minden nap lát az ember, azt köszöntheti is, kinek-kínék meghagyatván, hogy annyi mély érzést magyarázzon bele az ügybe, amennyi jól esik neki. Es mivel Piroska még mindig kijárt alkonyatkor a vonathoz, —. ahol azonközben nagy események történtek, mert a segédtelekkönyvvezető formás dobásaival földig rombolta az állatorvos nimbuszát, — Jávor Pál nem nézhette többé a leány bánatát. Piroska szórakozottságából tépdeste az akáczfa levelét, lehetetlen kérdésekre várt lehetetlen feleleteket, mikor is a lelketlen növény igenlőleg válaszolt olyan ügyekben, amiket a tapasztalat nem hitelesített. — A fejét fáradt madárként oldalt hajlította, a tekintete elsiklott messzi mezőkön, buzakeresztek között, ismeretlen tájakra. És fátyolos volt a bánattól, mert, ha nem lett volna bánatos, Jávor Pál sem merészkedik melléje. — Higyje el, igen tisztelt kisasszony, hogy nem érdemes utána busulni. Kegyed még keveset tapasztalt az életből, dé megmondhattam volna ezt már hetekkel előbb, én, Jávor Pál. A leány könnyes szemekkel tekintett a fiúra, de könnyein keresztül már mosolygott. Éppen a nevezetes, rosszabb rendszerű utrészletek következtek s Pál felajánlotta karját a leánynak. — Holnap, — morfondírozott éjszaka elalvás előtt, — holnap majd tiszteletemet teszem a kislányéknál. Az igaz ugyan, hogy kevesebbet alszom, ha ezentúl tovább maradok fenn, de majd csak lesz valahogyan. És Jávor Pál, a rokonszenves fiu, ebben a pillanatban árulta el első izben, hogy köze van a többrendbeli filozófiai kurzusokhoz. Szerencsére a vasúti feketemájuak nem láthatták, de nem bizonyoSj hogy egyáltalában értenek-e hozzá, ha észreveszik is ? Alapitatott 1864-ben. _A_ -vicLéGs: legrógilDlD ós l©gp=L&g;y-o~fcft> cipő-üzlete. Alapíttatott 1864 ben Manheim Ármin, ezelőtt Altstádter Jakab czipőraktára Pápa, Kossuth Lajos-utcza, hol mérték szerint, vagy egy beküldött minta-cipö után nemcsak divatos, de főleg tartós és jól álló cipőket lehet kapni. — Beteg és szenvedő lábakra (ortopad-munka) kiváló gond lesz fordítva. = Vadászoknak különös figyelmébe ajánlja garantált vízmentes vadász csizmáit és cipőit. ==