Pápai Közlöny – XXII. évfolyam – 1912.
1912-11-17 / 46. szám
léres egységárat, ugy 6 fillérre leszállítja, de meg vonja az 500 órai égési kedvezményt. A tisztviselők által fizetett általány összegei pedig, miután az ügy úgyis a lehető legmérsékeltebben van megállapítva, lejebb nem szállíthatja. Villanytelep vezetője bemutatja Nagy Sándor gépész egészségi bizonyítványát. Minthogy Nagy Sándor véglegesítése egészséges voltától és alkalmazhatóságától tétetett függővé, miután a bemutatott orvosi bizonyítvány szerint nevezett egészséges szervezetünek találtatott, képessége és alkalmazhatósága ellen pedig az üzemvezető kifogást nem emelt, ennélfogva a felügyelő bizottság Nagy Sándort, gépészi állásában véglegesiti, őt, a magántisztviselők országos nyugdíj egyesületébe beíratni rendeli, foganatosításával a főszámvevőt megbízza. Polgármester jelenti, hoüy a telepen a szénkészlet fogytán van. A felügyelő-bizottság felhívja az üzemvezetőt, hogy a telepre szükséges szénkészletről haladéktalanul gondoskodjék, nehogy üzemzavar álljon be s már most figyelmezteti a bizottság, hogy a jövőben akként intézkedjék, hogy a téli hónapokban a telep legalább 30 napi, nyári időben pedig legalább 15 napi szénkészlettel rendelkezzék. Minthogy azonban előreláthatólag a most jelzett szénymennyiség a telepen annak szük volta miatt le nem rak tározható, felhívja a polgármestert, hogy a telep kibővítésére nézve 1000 négyszögöl területnek az urodalomtól való megszerzéséről gondoskodjék és eljárása eredményét 60 nap alatt, jelentse. Rendőrkapitány jelenti, hogy több utcai lámpa nem ég, noha ezek jókarba helyezésére mindenkor a telep vezetője felhíva lesz. A felügyelő-bizottság felelősségterhe mellett utasítja a telep vezetőjét, hogy az utcai lámpákat mindenkor oiy állapotban tartsa, hogy azok jól világítsanak. Villanytelep vezetője, az áram szolgáltatásról beterjeszti kimutatását, mely szerintfolyó évi november l-ig a mull év nov. 1-íg való összehasonlítás mellett a folyó évben 11000 koronával több áramdíj vételezteíett be, szerelési dijban peglg 3000 korona. A telep fejlődését a bizottság örvendetesen tudomásul veszi. Hajnóczky Béla a magánfogyasztók áramdíját leszállítani kéri, tekintve, hogy a közvilágítást a magánfogyasztók fizetik. A felügyelő bizottság ennek vitatásába csak akkor bocsájtkozik, ha az 1912. évi mérleg be fog terjesztetni és ezzel az ülés véget ért. Jubileumi ösztöndijak. E lapok f. évi 44. számában „Jubiláló ' pénzintézet" címen jóakaratú közlemény je- j lent meg a „Pápai Önsegélyző Egyesület mint i Szövetkezet" tiz éves tevékenységének meg- | örökítésére létesített ösztöndíjakról. Mivel az j ismertetésből épen a lényeg, az ösztöndíjak ; megjelölése maradt ki, a nagyközönség ér- j dekében állónak tartjuk ismertetésnek ez j irányú kiegészítését magából az alapítólevélből, melyet alkalmunk volt elolvasni. Az ala 1 pitványt a nevezett pénzintézet igazgatósága . és felügyelőbizoltsága tette október 24 én tartott együttes ülésén, kijelölvén e célra a törzsalapnak 80 százalékát (alap. levél 1. § a). 1 Ezen ösztöndíjra mezőgazdasági, ipari, kereskedelmi szakiskolákon tanuló növendékek pályázhatnak (2. §.), ha ezen szakiskolákon nyert félévi, vagy évzáró bizonyítvánnyal igazolják érdemességüket, hogy t. i. legalább elégséges osztályzatuk van (3. §.) A 4—5—7. ! §§-ok a pályázók értékelését, a 6. §. pedig a pályázat batáridejét szabályozza. E szerint az első ösztöndíjak az 1913—14. iskolai év ; végén esedékesek, pályázhatni reájuk 1914. julius végéig ; az intézet igazgatósága pedig augusztus első felében bírálja el a pályázati kérvényeket. Egy-egy ösztöndíj, értesülésünk szerint 400 koronában van megállapítva, a melyből egy szorgalmas, igyekvő, szerény igényli fiu, ha tanulni akar, tiz hónapig megélhet. Ehhez a nemes cselekedethez, módot adni a szegény, de tehetséges, jó igyekezetü tanulóknak, hogy termelő pályán a legmagasabb í'oku műveltséget megszerezzék, nem kell nagyon bővebb kommentár, de annyi félszeg tanügyi intézményünk mellett még se hagyjuk egy kis megjegyzés nélkül ezeket a tanulmányi ösztöndíjakat. Az alapítólevélnek tudatos intentiója a közgazdasági szakismeretek felkarolása, —• tehát nem lateiner pályán tanulók támogatása, — a mit nem győzünk elég nyomatékosan hangoztatni és helyeselni. Nehéz nagyon még, tanügyi intézményeink fonáksága miatt, kereskedelmi, de különösen ipari és mezőgazdasági pályán alapos és kel lően értékelt ismereteket szerezni, — de nem egészen leheletlen. A ki megtalálta a módját megélhetésének, a mi a legfőbb, ez utat is kiokoskodja, melyen célhoz érhet, megszerezheti szakpályán a legmagasabb fokú ismereteket, mert ugyancsak az alapi!ólevél intentiója szerint, a tanuló az egyszer elnyert ösztöndijat mindaddig kaphatja, a mig szakpályáján tanul. Második megjegyzésünk, hogy ennek a jópéldának, melyet a „P. O. E. M. Sz." állitolt, követését várjuk és reméljük, a többi, hatalmasabb erejű pénzintézetektől. Elvégre valamit visszavárhat ez a társadalom azoktól a pénzintézetektől, melyeket adományaival, befizetéseivel virágzásra segített. Oy. KARCZOLAT a. m alb JzlóburóILLágy, lágyabb, leglágyabb hangulat az egész vonalon. Ezt a kétségbeejtő hangulatot a balkáni hábioru okozza. Uton-ulfélen ez a szomszédos háború képezi a közbeszéd tárgyát és minden más egyébb ügy háttérbe szorul. Nem is csuda, mert hát utóbbi nanapokban nagyon is érzett a mozgósítás szaga és az érdekeltek szorongó lélekkel várták a rémhírt, hogy be kell rukkolni. Néhány napig tartott ez a szorongva várt esemény, mig végre békés hirek érkeztek és ez némi megnyugvást keltett az érdekelt körökben. Még ugyan nincsen eldöntve ez a kérdés, de remélhetőleg valahogyan csak elsimitódik ez a kis iigy és ebben a várakozási állapotban várják az illetők a fejleményeket, ami nagyon is befolyással van a közhangulatunkra, mert hát amint mondani szokás, „nagy dolog ám a háború". Ez a hangulat uralja a helyzetet és ennek folytán pang az üzlet minden lehető és eshető formában. Nincs kedve senkinek és igy nem is vehető rossz néven, hogy semmi sem történik „az üzlet érdekében", amely körülmény nagyon is befolyásolja a heti krónika megírását. Kinek van ilyen háborús előjeleknél fogva mulatni vagy egyáltalában mutatásra még kedve is gondolni ? No de reméljük a legjobbat és akkor olt kezdődik újra, ahol rendesen kezdődni szokott. Ezt ugy értem, ha kikerüljük a háborút, akkor olyan vig farsangot csapunk, amilyet csak a mesében szoktak megírni. Mert hát nagy kilátásunk van sok farsangi mulatságra. Az idén igen rövid időre van szabva a farsangi évad, amennyiben Vízkereszttől hamvazó szerdáig a kalendárium kevés napokkal számolt el és igy sietni kell az érdekelteknek a mulatság határidejének kitűzésére, mert sietős lesz a dolog, ha csak böjtre nem akarjuk halasztani a farsangi kedvet. No de erről még korai lesz beszélni és ] beszéljünk arról, ami mostanában van folyamatban. A mulatságok előfutárjaiként már bemutatkozott a Munkás-Otthon és a Perutzgyári alkalmazottak önképzőköre. Mindkét egylet már a mult hét folyamán letette az első garast, jobban mondva megkezdte a szokásos szezon estélvekct. Mindkét egylet a volt Jókai kör helyiségében rendezte az estélyekel és dacára a báborus híreknek, elmondhatjuk, hogy ehhez a körülményekhez képest mindkét estély igen szépen sikerült, ami az ilyen jótékonycélu estélyeknek azt jelenti, hogy szép jövedelmet hozott a konyhára. Máskülönben a Jókai kör is beköszöntött már a szokásos eslélyek rendezésével. Az első estély lezajlott, még pedig] a közgyűlés keretével kapcsolatosan. A közgyűlés annyiban sikerült, hogy minden jelentés he lyesléssfcl és lelkesedéssel tudomásul vétetett, ami pedig a folytatólagos estélyt illeti, az annyiban sikerült, hogy minden egyes műsorszám tüntető tapssal lett honorálva. Azt talán felesleges felemlítenem, hogy az estélyt nem követte lánc, mert a Jókai-kör csak nagyobbszabásu estéíyekkel hozza kapcsolatba a táncot, holott az előzőleg emiitett két egylet estélyeit tánc fejezte be. így állunk ebben a háborús időben szerelem dolgában. A szerelemről jut eszembe, hogy a háború elkerülésével ebben a tekintetben is szép rekkordra lesz kilátásunk a közeli időkben. Három négy eljegyzés küszöbén már vagyunk és ha az Isten ugy akarja, mint azok, akik még eddig csak „titokban akartalak szeretni", ugy a farsang bő aratással fog bezárulni házasságok dolgában. Vederemo ! Frici. Az hirlik . . . Az hirlik, hogy Pápa városa jól meg van terhelve. Az hirlik, hogy Pápa városa már sok bánatpénzt fizetett. Az hirlik, hogy dr. Antal Géza orsz. képviselőnk bizalmával sokan visszaéltek. Az hirlik, hogy a polgármesternek nagy hibája az, hogy mindenkinek hisz. Az hirlik, hogy a rendőrök akarva nem akarva türelemmel várják az államosítást. Az hirlik, hogy a közvágóhíd megépítésének határidejét megóvatolták. Az hirlik, hogy a tisztviselőtelep háztulajdonosai közül néhányan rossz ház-asságot kötöttek. az hirlik, hogy a darutoltas legények gyengén vannak hazulról eleresztve, i Az hirlik, hogy a libatollas legények > kintornával adnak éjjeli zenét. i Az hirlik, hogy Pápán a diplomás hólyagok tiszteltelik a nagypapát és tiszteltetik > a nagymamát. i Az hirlik, hogy Pápán a dupla hólyagek póthitelt élveznek. I Az hirlik, hogy Pápán a potya hólyagok a kávéházakba és vendéglőkbe csak | melegedni járnak. Az hirlik, hogy az Erzsébetligetben ; sokszor sűrítve van a levegő. Az hirlik, hogy az Erzsébetvárosnak j sok kiinduló pontja van. Az hirlik, hogy az uj állomásépület sok szerelmespárnak a gócpontja. Az hirlik, hogy a Kálvária-ut teljesen lejárta magát. Az hirlik, hogy a mozi-színháznak az utóbbi időben már nagy látszatja van. Az hirlik, hogy Jánosházán már nemcsak a zsidó, hanem a felesége fütyül. Az hirlik, hogy Mihályházán a bika eljárását megfelebbezték. Az hirlik, hogy az Öreghegyben a bort kilószámra mérik. Az hirlik, hogy a Pápai Közlöny szerkesztőjének délután van a délelőttje.