Pápai Közlöny – XXII. évfolyam – 1912.

1912-04-21 / 16. szám

Az hirlik, hogy a darutollas legények utóbbi időben szét vannak tagolva. Az hirlik, hogy a libatoüas legények a Bástyán társadalmi kurzust fognak rendezni. Az hirlik, hogy Pápán a diplomás hó­lyagok oly helyeken gyülekeznek, mely ápol és eltakar. Az hirlik, hogy Pápán a dupla hólya­gok a konkurencia miatt nem tudnak zöld ágra vergődni. Az hirlik, hogy Pápán a próba-hólyagok közül többen már levizsgáztak. Az hirlik, hogy a színtársulat néhány női tagja kényszerhelyzetbe jutott. Az hirlik, hogy a színtársulat néhány tagja reménytelenül várja a fejleményeket. Az hirlik, hogy a színtársulat tagjai között puskaporos hangulat uralkodik. Az hirlik, hogy Pápán & színházláto­gató közönség körében szórványos járvány uralkodik. Az hirlik, hogy a színtársulat egyik férfi tagja beállt balázs katonának. Az hirlik, hogy az Erzsébetiigeiben a hideg időjárás nagyban befolyásolja a szoká sos közlekedést. Az hirlik, hogy a Pápai Közlöny szer­kesztője a napfogyatkozást éjjel látta. — Személyi hir. Antal Gábor ref. püspök, a hét folyamán hivatalos ügyek el­intézése céljából városunkban időzött. — Ezredparancsaokunk dandár parancsnok lett. Érzékeny veszteség érte huszárezredünket és ezzel kapcsolatosan vá­rosunkat is azzal, hogy vizeki Tallián Andor ezredes, ezredparancsnokot a király az I. honvédlovasdandár parancsnokává Szegedre nevezte ki. Tallián ezredest ugy a tisztikar valamint a legénység rajongásig szerette, ki ezen szeretetet nemcsak ezredében, de társa­dalmi érintkezésében ugy szivjóságával, elő zékenységével és gavaílérságával valóban kiérdemelte. Amily örömmel fogadjuk ezred­parancsnokunk előléptetését, époiy sajnálat­tal vesszük tudomásul városunkból való tá­vozását. — Uj ezredparancsnok. A király Lubienszlcy János gróf alezredest a váci 6. honvédhuszárezredtől, a helybeli huszárezred parancsnokává nevezte ki. — A központi választmány teg­nap Mészáros Károly polgármester ela'ók­lete alatt ülést tartott, amelyen az összeíró bizottság működéséről tett jelentést. -- Pályázatok a közvágóhidra. A közvágóhidra beérkezett ajánlatokat folyó hó 15-én bontotta fel a városi tanács. A gépgyári berendezésekre a Schlick, Ganz, Rock és Nieholson cégek adtak be ajánla­tokat. Az építkezési munkálatokra Geiringer Károly bpesti, Paa Mihály pápai, Schisztalek és társa pápai, Fuchs és Grosz z.-egerszegi vállalkozó cégek tettek ajánlatot. A városi tanács az ajánlatokat összehasonlítás ós vé­leményezés végett a városi mérnöknek ki adta. — A tanítóképezde köréből. A kultuszminiszter Pethes Jánost a helybeli tanítóképző intézet igazgatóját a VI. fizetési osztályba léptette elő. — Eljegyzés. Tennenbaam Simon b.; pesti iparos eljegyezte Olück Ignác helybei 1 cipésziparos leányát, Laurát. — Tüdőbetegek gondozó intézet ügyében tartott t'H.tos tanácskozást e héten egészségügyi bizottságunk, a városi tanács részvé!elé-vel. Dr. Vad na y Szilárd várme­gyei tiszti főorvos ismertette a tuberkulózis ellen folytatott küzdelem legújabb fázisát, a dispensaire, vagyis tüdőbeteg gondozó in­tézetek létesítéséi; az ő kezdeményezésére alakult meg néhány héttel ezelőtt Vesz­| prémben a tüdővész ellen védekező eg.ye­í sülét, mely ott, nemsokára dispensairet lé­| teáit, s rámutatva arra, hogy Pápán is igen j jelentékeny a tüdővész-halálozás, felhívta a j bizottságot hasonló egyesület és intézet aU­] kitására. A bizottság el is határozta, hogy j ilyen intézetnek Pápán való létesítésére a I kezdő lépéseket megteszi és siker esetén az alakuló közgyüiést már jövő hónnp 18 án meg is tartja. Amint Vadnay főorvostól hallottuk, Pápa városának legalább 5000 korona évi államsegély nyújtását helyezték illetékes körök kilátásba, s ha társadalmunk, az ügy fontosságát belátva, kötelességét megteszi, ugy semmi sem áll útjában a dis­pensaire létesítésének. Az alakuló közgyű­lésén vár megy éivk vezető emberei s a kor­mány kiküldötte is meg fognak jelenni. — A Perutzgyári Alkalmazottak Önképzőköre folyó hó 27 én, szombaton este fél 9 órakor tartja ez idei záróünne­pélyét a volt Jókai kör helyiségében a kö­vetkező műsorral: 1. Göre nóták. Énekli az önképzőkör férfikara, vezeti: Kocsis László IV. é. t. j. 2. Szaval: Szimler Erzsike k. a. 3. Felolvasást tart: Dr. Kőrös Endre, ref. főgimn. tanár ur. 4. a) Coppélia mazurka Delibóstől, b) Brams magyar táncok. Zon gorán előadja: Kiss Károly. 5. Megjött a papa! Vígjáték i felvonásban. Irta: Erdélyi ! Zoltán, előadják: Szubó Róza, Takó Terus, Deutsch Lajos, Vér Imre. Rendezi: Flecht­ner József. Heíyárak * I. hely nemtagoknak 80, tagoknak 40 fill. II. hely nemtagoknatf 50, tagoknak 20 fillér. Előadás után tánc. Tánczjelvény 20 fillér. — ElAactc® jelentési- A következő hét folyamán edény hetet rendez az „Első I Pápai Verseny bazár". Mindenkinek saját ér- j deke, hogy felkeresse. — Színházi műsor. Vasárnap d. u- 1 Leányvásár (operett), este Eszemadta (ope j rets); hétfőn: Nincs tovább! (színmű); ked j den : Le-igyel menyecske (operett); szerdán | ugyanez; csütörtökön : Szerelem gyermeke I (színmű); pénteken: Válás után (vígjáték, ! Miklósi Margit jutalomjátéka); szombaton: j Ember tragédiája (színjáték). — Köszönetnyilvánítás, özv. Nobel í Arminné úrnő boldogult férje emlékére 10 j koronás adományozott a pápai „Gomle Da- | linT'-egyletnek, mely adományért köszönetét I nyilvánítja dr. Lusztig Sámuel elnök. Papp Amely őnagysága 24 koronát, j Aebersold Leopoldina pedig 2 koronát volt ' szives a Pápa városi jót. nőegyletnek ado mányozni. Fogadják a szegények jótevői há­lás köszönetemet Sült Józsefné elnök. — A pápai szikvizgyár szövetke zet közgyűlése. A pápai szikvizgyár szö­vetkezet rendes évi közgyűlését e hó 15 én délután 3 órakor tartotta meg Hindler Jó zsef elnök vezetése mellett. A közgyűlés a bemutatott, mult évi mérleget egyhangúlag tudomásul vette s a felmentvényt az igaz­gatóságnak és felügyelő bizottságnak meg­adta. Graff Ödön, ki a szövetkezet pénz­tárnoki tisztét két évig közmegelégedéssel viselte, arról sokoldalú egyéb elfoglaltságára hivatkozva, lemondott. A közgyűlés a le­mondást tudomásul vette s helyébe V i d a Jánost pénztárnoknak egyhangúlag megvá­lasztotta. Vida János ennélfogva igazgató­sági tagságáról lemondott s helyébe igaz­gatósági tagul Graff Ödön választatott meg egyhangúlag. Az időközben elhunyt. Schnatt­ner Géza igazgatósági tag helyét PCovács Mihály eddigi póttag töltötte be, kinek he­lyébe póttagul egyhangúlag Edelényi Sz. Gyula választatott meg. Több kisebb el­nöki indítvány elfogadása után a közgyűlés véget ért. — A Jób Teróz százezre. A gróf | Esterházy Sándor törvénytelen leányának Jób | Teréznek százezer koronás takarékkönyvéről | „A Nap" hosszabb czikket közölt, Á Jób . Teréz leányává! folytatott intervju adatai szerint Jób Terez anyja a titokzatos taka- ' rékkönyvet halála előtt állítólag Hajnóczky Béla pápai pékmester feleségére bizta és Hajnóczkyék most a könyvről hallani sem akarnak. Ezzel szemben az igazság — mint arról mi is meggyőződtünk — az, hogy sem Jób Mária, sem Jób Teréz soha nem ismer­ték Hajnóczkyékat, soha nem is vádolták őket a takarékkönyv eltűnésével. A ténybeli igazság érdekében konstatáljuk ezt annál is inkább, mert Hajnóczky Béla Pápán köz­beesülésnek örvend, a téves hir forgalomba kerülése tehát annál érzékenyebben érintette minden gyanúnak fölötte álló egyéni repu­tációját. — A sárvári selyemgyár felszá­mol. A sárvári selyemgyár részvénytársaság felszámol. Évek óta annyi veszteség halmo­zódott fel, hogy a társaság kénytelen fel­számolni. A részvénytársaság április 30-án Sárváron közgyűlést tart, ennek napirendjére tűzték ki a társaság felszámolását. — Az alkohol-ellenes népgyűlés, amely tudvalevőleg ma, vasárnap délután iesz az ovoda udvarán, igen látogatottnak Ígérkezik. Az üdvös mozgalom támogatására az ele észitő bizottság körievében felszólí­totta ; egyházak, a tanintézetek, a kultu­rális e^ yosületek vezetőségeit, amelyek kész­séggel állottak a fontos társadalmi ügy szol­gálatába. Dr. Dóczi Imre közegészségügyi felügyelő, a gyűlés előadója, vasárnap d. e. a gyorsvonattal érkezik városunkba. Foga­dására az előkészítő bizottság több tagja megjelenik a vasútnál. — A népgyűlést ré­szünkiől is a legmelegebben ajánljuk a kö­zönség figyelmébe. Jelenjünk meg azón mi­nél számosabban, hogy ezzel is dokumen­táljuk az- alkoholellenes mozgalom iránt az egész társadalom rokonszenvét. — Napfogyatkozás. A napfogyatko­zás mult szerdán városunkban pontos időben beköszöntött, de azt csak a szerencsések és állhatatosak látták. Az irigy felhők csaknem állandóan takarták a napot s igy a ritka látványban csak azoknak volt részük, akik kivárták a kellő alkalmat. Azok aztán tü­zetesen megállapították, hogy a nap korongja egyre fogyott, mig végre, mikor már csak egy vékony kifli alak látszott, a sötét felhő teljesen eltakarta. — Iluska créme. Igen jókéz és arcbőr fmomitó az „Iluska créme" 1 tégely 1 ko­rona a Városi gyógyszertárba Fő utca 8. — Átvonuló tüzérezred. A wieni 2 ik tábori tüzérezred átvonulóban Hajmás­kérre, tegnap városunkba érkezett. Ma itt még pihenőt tartanak és holnap reggel foly­tatják utjukat Hajmáskér felé. — Közgyűlés. A pápai iparos ifjak önk. egylete f. hó 21-én ma délután 2 órakor évi rendes közgyűlést tart, melyre az egy­let összes tagjait tisztelettel meghívja az elnökség. — Tríestí általános biztosító tár­sulat (Assicurazioni Generáli) Budapest, V., Dorottya-utca 10. és 12. A „Közgazdaság" rovatában közöljük a Triesti általános biz­tosító társulat (Assicurazioni Generáli), e legnagyobb, leggazdagabb és legrégibb biz­tosító intézetünk mérlegének főbb adatait. Teljes mérleggel a társulat mindenkinek, aki e célból hozzá fordul, a legnagyobb kész­séggel szolgál, AZ intézet elfogad: élet-, tűz-, szállítmány , üveg- és betörés elleni biz­tosításokat. Közvetít továbbá: jégbiztosítá­sokat a Magyar jég- és viszontbiztosió r. t. baleset- és szavatossági biztosításokat az Első o. általános baleset ellen biztosító tár­saság, valamint kezességi és óvadék bizto­sításokat, eltulajdonítás, lopás, hűtlen kezelés és sikkasztás elleni biztosításokat és ver­senylovak, teli vérek és egyébb értékesebb tenyészállatok biztosítását a „Minerva" ál­talános biztosító részvénytársaság számára. A pápai főügynökség Langráf Zsiga. — Tűzönök felvétetnek Lőwen­stein I. és Fiai cipőgyárában.

Next

/
Thumbnails
Contents