Pápai Közlöny – XXI. évfolyam – 1911.

1911-02-26 / 9. szám

gármestert, hogy lépjen érintkezésbe a jelenlegi bérlővel aziránt, hogy mily összegű kártalanítást igényelne a szükséges területnek a bérletből való kivonásáért. Ily stádiumban van az országos vásártér ügye, mely hivatva volna a sérelmes heti állatvásártérnek a jelenlegi országos vásártérre való kihelyezését ugy a magán- mint a közérdeknek megfelelöleg orvosolni. De hát addig is míg ezen ügy nem nyer elintézést, miért nem lett a a heti állatvásártér a régi helyére visszahelyezve ? A miniszter erre megadta az engedélyt és az áthelyezés még sem történt meg, jóllehet erre az engedélyt ez év junius hó l-ig megadta. Nos hát a visszahelyezés újra a vármegyei gyámság miatt húzódik ad graecas calendas. A miniszteri engedély után városunk polgármestere megkereste az alispáni hivatalt, hogy tekintve miszerint a város a miniszteri leiratnak minden tekintetben eleget tett, kéri a heti állatvásártér visszahelyezését elrendelni. Ezen megkeresés még tavaly októberben lett téve. Ujabbi többszöri megsürgetésre a hét folyamán végre valahára megérkezett az alispáni ukáz, hogy a heti állatvásártérideiglenes visszahelyezése ügyében csak akkor fog érdemileg határozni, ha a ragadós száj- és körömfájás megszűntével az állatvásárok megtarthatók lesznek. Az alispánnak ezen intézkedésénél újból kilátszik a lóláb, mely vármegyei lóláb mindig rug egyet Pápa városán. Miért nem intézkedett ugy az alispán, hogy ha a járvány megszűnik ugy az áthelyezést elrendeli, ezzel az intézkedésével csak halasztani akarja az ügyet még pedig városunk rovására. Ezzel az intézkedéssel azt értük el, hogy ha a járvány megszűnik, akkor újból kéthárom hónapig újra várhatjuk a vármegyei jóváhagyást és elérjük a miniszter által kikötött junius hó 1 napját, ami azt jelenti, hogy a heti állat vásártér ideiglenes áthelyezéséről teljesen le kell mondanunk és az országos vásártér helyének célszerű megválasztásában kell az orvoslást keresnünk. Visszatérve az alispánnak a heti ál lat vásártér ideiglen es áthelyezése érdekében hozott városunkra sérelmes intézkedésére csak az a megjegyzésünk volna, hogy legfőbb ideje volna, hogy a képviselőtestület minden áldozatok árán oda hasson, hogy a vármegyei gyámság alól megszabaduljon. 48-ik üzletév. — A pápai takarékpénztár a vidéki takarékpénztárak e nesztora, 48 ik üzletévi zárszámadását bocsátotta ki. Évről évre megszoktunk emlékezni közgazdasági életünk e kiváló tényezőjéről s pedig legalkalmasabb időpontot aligha választhattunk magunknak, mint most, midőn a lefolyt évi üzlet hű képéről és eredményéről nyerünk tájékozást. A pápai takarékpénztár oly fontos és jelentékeny szerepet játszik egyrészt piacuuk hiteligényeinek kielégítésében, másrészt a tőkegyűjtés előmozditásában, szóval egész pénzforgalmunk szabályozásában s mind ezek révén iparunk és kereskedelmünk érdekeinek szolgálatában, hogy kötelességünket teljesítjük akkor, midőn az intézet zárszámadását figyelemmel kisérjük s arról megemlékezünk. Figyelemmel kisérjük ezt- pedig már azon okból is, mivel ezen intézet üzleti menete egyformán érdekli nemcsak a kimutatásokat és igazgatósági jelentést kézhez kapó részvényeseket, hanem az egész nagyközönséget is, melynek túlnyomó nagy része részint betéteivel, részint élvezett hitelével ez intézet érdekkörébe van bevonva. Dicséretére legyen "mondva a pápai takarékpénztárnak az, hogy nem szolgáltatott § okot arra, miszeíint a közvélemény s annak

1 hivatott tolmácsolója; a sajtó,* évközben is foglalkozzék vele. Üzletük kezelési módja kifogás talan s minden alkalommal, ahol kulturális és jótékonycélok segélyezésére van szükség, ott elsősorban példakép a pápai f takarékpénztárt találjuk. — Hozzá mindig nagy revolverrel járnak azok a gazok, — tette hozzá bizonyos respektussal Steinhalber, a vendéglős. Borroughs fölényesen mosolygott: — Revolverrel, vagy revolver nélkül, én azt f mondom, hogy minden útonálló gyáva. Es ha az az ember, akit megtámad, nekigyürkőzik, hogy megfélemlítse, ugy elillan, mint a nyal. Tegyük fel, hogy van nála revolver. Csak nem szándékozik gyilkolni egy alpacca-óráért, vagy egy pár vasért? Üsd ki kezéből a revolvert, fogd meg a gallérját, vágj egyet a gyomrára és főképp az orrát kell ütni, erősen ütni! Ha nekimegy az ember férfimódra, biztos vagyok benne, hogy fejvesztetten rohan el. — Éz igen szépen hangzik így, —jegyzé meg Matteson gúnyosan, — d'j adnék érte száz dollárt, ha egyszer láthatnám magát valami biztos helyről, kedves Boiroughs, amikor egy igazi útonállóval találkozik, akinek negyvennégyes revolvere van! Borroughs szippantott egyet, aztán elvégezte a fizetést, anélkül, hogy bármit felelt volna. Matteson a háta mögött nevetve intett a többieknek. Hackelt, aki a vitán kivül állt, meg szólalt : — Mennyi felesleges beszéd ! 'De legalább agyonütöttük vele az estet. Maguk ismerik mindnyájan a vidéknek azt a ré szét, amelyen át haza kell jutnom. Attól keletre van egy nagy tócsa, s körülötte hat láb magas gaz. Valahányszor csak megmozgatja éjjel a szél, mindig azt hi szem majd, hogy útonálló közeledik Oko sabb is. lenne, ha elmennénk., még mielőtt Steinhalber ur kitenné a szűrünket. — Oh ne rémüldözzenek mindjárt, — tette hozzá mosolyogva Borroughs, — egy kis beszélgetés nem hoz mindjárt rablókat a nyakunkra. Eszembe jutnak erről az olyan emberek, akik nem mernek végrendeletet csinálni, mert azt hiszik, utána mindjárt meg kell halniok. Lássák, nekem van a legrosszabb és legelhagyatottabb utam, mig h i a érek, a városon kivül eső erdőn kejvaztül. Négy év óta, a nap minden órájában jártam arra, de sohase jutott eszembe, hogy útonállóval is találkozhatom. És higyjék el nekem, ha bele is botlom valamelyikbe, nem engedem odáig vinni a dolgot, hogy lehúzza rólam a kabátomat. Fogadok, hogy emberére talál bennem ! — Ez aztán bátor beszéd, Borroughs! — mondja Matteson. — Maga valósággal hősnek képzeli magát! De azért remélem, hogy ma éjjel mégse találkozik valami re volveres gazemberrel ! Jó éjszakát, urak ! Azt hiszem, én hazáig szaladni fogok.. . Husz perccel később a Steinhalber helyiség sötét volt és mr. Borroughs a cserjés ösvényen, a rosszul megvilágított, holdas uton botorkált hazafelé. Valami vi dám nótát fütyörészett és gúnyosan mo solygott a nyulszivü cimborák felett. Miközben hazafelé igyekezett, a sötétből egy erős hang döbbentette meg. — Fel a kezeiddel, különben lövök ! Mr. Borroughs élesen belenézett a sötétségbe és alig hat lépésnyire tőle egy hatalmas alakot pillantott meg, aki revolverét rászögezve tartja Kezei önkéntelenül is a fáknak ráhajló ágai felé nyúltak. — Szaporán ! Add elő a tárcádat és minden énekedet! p u-ancsolta a hely zet un Mr. Borroughs erre az éppen nem logikus parancsra azt mondja: — Nem adhatom ki az értéktárgyaimat, mert kezemet, kívánságod szerint, — fent kell tartanom. S ha leteszem a kezemet, akkor kegyetlenül elsül a revolvered. Hát hogyan cselekedjem ? a—Jiérdi alázatosan — Ez már beszéd, — jegyzé meg az útonálló kissé barátságosabban. — Maga csak álljon, én majd kiszedek mindent a zsebeiből. — Ezzel odament az elképedt Borroughshoz, egyik kezével revolverét a homlokára tartotta, a másik kezével pedig motozni kezdte. — Azt hiszem, magának nincsen sok értékes holmija, — szólt az útonálló, mig a zsebeket kutatta. — Ebben a városban, ugy látszik, csupa szegény emberek laknak, jó fogást még sohase tettem velük. Mr. Borroughs szinte engedelmet kért, hogy polgártársai mind oly szegények, de közben összeszedte magát. — Ebben a tárcámban, — mondja, —van vagy Ötven dollár. Az órám is megér háromszázat, most három éve vettem. — Micsoda? — szólt meglepetten az útonálló, mig egy lépést hátrált ós a félhomályban szinte meglepetten nézte áldozatát. — Hát végre egy jó falatra akadtam ! Vagy csak lóvá akar tenni, komám ? — Biztosítom, ho^yl igazat mondok* — szól Borroughs aggodalmasan -— és most, hogy — a maga érdekeit illetőleg •— kis egyezségünknek vége, egy szívességre kérném. — Mi ,az ? -- kérdé a meglágyult zsivány. — En sokat megteszek az ilyen pasasokért, akik késő éjjeli órában ötven arannyal kerülnek az utamba. Mr. Borroughs zavarba jött, tétovázott, de a rabló látszólag olyan jókedvében volt, hogy nekibátorodott: