Pápai Közlöny – XXI. évfolyam – 1911.

1911-02-19 / 8. szám

a fogyasztás, a termelés és a mindenkori poliiikai viszonyok tekintetében mutatkozik. Ugy a vidék, mint a városok kivándorlása okainak felismerése irányt jelöl és utat mutat annak megszüntetési módjaira nézve. Kétségtelen, hogy ha a munkások munka és életkörülményei egyik helyen kedvezőtlenebbé válnak mint amilyenek egy más helyen, — a kedvezőtlenebb he lyen dolgozó munkás ozt csak akkor viseli el, ha bérben és egyéb javakban rekompenzációt kap, különben oda vándorol, hol munkájáért a magasabb ellenértéket kínálják neki. S ebben nem tartja őt vissza a hazaszeretet. Ott, ahol csak halni lehet a hazáért, a létfentartás feltételei egye nesen kizárják azt, hogy érte élni is lehessen, ottfa hazaszeretetre, szülő földre, hazai rögre hivatkozni hiába való. A kivándorlás bizonyítéka ennek s mivel az emberiség ma már a történelmi államok határait leromboló gazdasági közösségben él, a gazdasági egyetemesség meg sem tűri az ilyen abnormitásokat. S épen ugy, mint a természeti erő, a tőke, nincsenek helyhez kötve, nem lehet hely hez kötni a munkaerőt sem. Ennek csak egy módja van : a létfenntartás feltételeinek javítása, mindazon megélhetési, lakási, művelődési, közegész ségi, politikai, társadalmi és kulturális előfeltételek megteremtése, melleket a kivándorlók künn megtalál nak. Hogy a kínálat és kereslet törvénye napról napra jobban akcentu hogás tette figyelmessé messze kalandozó lelkét. Egy lugas felöl jött a hang. Dorike önkénytelenül oda tekintett. És szűzies, lányos, fehér lelkét szinte megdermesztette, amit ott megpil'antott. Egy férfi átölelve tartott egy nőt és hevesen csókolgatta. A nő nem ellenkezett, nem védekezett. Szenvedélyesen simult a férfihoz és szinte gőgicselő, turbékoló hangon kacagott min den csókra. A leánynak egy pillanatig sem volt. kétsége az iránt, hogy a lugasban kik szerelmeskednek. Az ő mostoha anyja volt. A férfi pe dig Stesichoros, a neki szánt vőlegény. Megbotránkozva húzódott vissza a postasba és egy poiphyr oszlophoz támaszkodva, a hideg kőhöz nyomta forró hom lokát. A megbotránkozás oly megrendítő erővel fogta el szemérmes lelkét, hogy eleinte képtelen volt másra gondolni, mint arra a szégyenre és gyalázatra, amit mostoha anyja elkövetett. Az ő tiszta lelkét felháborította ennek az ^asszonynak, az ő atyja feleségének, a. hitványsága. • Első gondolata, mely lelkének hábor. saga között az agyában megszületett, az volt, hogy azonnal az atyját keresi föl és odavezeti őt a gaz árulókhoz. De aztán eszébe jutott, hogy apjának milyen nagy fájdalmat okozna ezzel. Milyen szörnyű bánat sújtaná a lelkét, ha megtudná, hogy az ő felesége, kit ő annyi imádattal szeret, ilyen gyalázatosan elárulja. Learchis, az ő mostohája, nagyon goposz volt ugyan hozzá. Gyermekkorában álódik és érvényesül a munkáskézre is, ennek a tudatára már régen reájöttek a nyugaton s eljutottak annak az igazságnak felismeréséhez is, hogy modern államban nem szabad pályázni | alacsony munkabérekre s hogy a ma [ gas, a lehető legmagasabb munkabérek fizetések biztosítja csak egy I nemzet fennállását és fejlődését. Ahol | koldusbéreket kénytelenek fizetni a munkásoknak, ott nagy szervezeti bajokban szenved állam és nemzet. A városi iparosmunkásság növekedő kivándorlása nemcsak a városoknak, nemcsak az országnak vesz tesége, hanem vesztesége a haladás nak és kulturának is. Az intelligens városi ipari munkásság képviseli ma egyedül Magyarországon, — leszámítva a nyugateurópai kulturát sóvárgó kevés intellectuelt — azt a feszítő erőt, melynek hivatása és fel adata folytonos izgalomban és felszínen tartani a demokrácia és haladás ügyét. Köztudomásn, hogy a magyar országi városi polgárság élhetetlen, gyáva és gerinctelen osztály, s még saját osztályérdekei felismerése sem bir elég képességgel. Öntudatos vá rosi polgárság hiányában a városi ipari munkásság lett harcosa a haladásnak és hordozója a kulturának. Ezek kivándorlását csökkenteni éppen ugy országos, mint városi érdek, de egyben a kulturfejlődés egyetemes érdeke is. — 1911 február 13. — Pápa város képviselőtestülete mult hétfőn közgyűlést tartott a képviselők élénk részvétele mellett. A közgyűlés rendes lefolyású volt és a tárgysorozat Összes pontjai az előkészítő bizottságok javaslatai alapján nyertek elintézést. A közgyűlés lefolyásáról a következőkben számolunk be : Mészáros Károly elnöklő polgármester üdvözli a megjelenteket, az ülést megnyitja és a jkv. hitelesítésére felkéri dr. Steiner József, Ács Ferenc, Lövy Lipót, Kovács Sándor és Pados József képviselőket. A mult ülés jkve felolvastatván, az észrevétel nélkül tudomásul vétetett. Elnöklő polgármester kegyeletes szavakban emlékszik meg Török János, dr. Koritschoner Lipót és Csillag Károly városi képviselők elhunytáról, indítványát, hogy emlékük jkvben megörökítessék és a családokhoz részvétirat intéztessék, a közgyűlés helyeslőleg elfogadta. Bejelenti továbbá elnök, hogy a thatóság Pápa város 1909. évi zárószámadását jóváhagyási záradékkal ellátta. Napirend előtt dr. Körös Endre azon borzalmas rablógyilkosságról tesz említést, mely városunk lakosságát még jelenleg is izgatottságban tartja és ezzel kapcsolatosan dicsérőleg nyilatkozik a rendőrség ügyes tapintatos és minden irányban kiterjedő buzgó eljárásáról, mely azt eredményezte, hogy a gyilkost rövid időn belül elfogta. Nézete szerint, azon két rendőrt, névleg Kun Pál és Nagy János rendőröket, kik csak életük kockáztatásával tudták a gyilkost elfogni, pénzbeli jutalomra érdemesek. Kérdi a polgármestert, hogy megjutalmazásuk érdekében mit szándékozik tenni ? Polgármester válaszában kijelenti, hogy a városi tanács ez érdemben már olykép intézkedett, hogy nevezett két rendőrt 25—25 korona pénzjutalomba részesítette és azon rendőröket, kik a nyomozásban kínozta, az apja előtt befeketítette, folyvást korholta és úgyszólván elidegenítette tőle az édes apját. 0 tehát nem igen érdemelt tőle kíméletet. De félt apja előtt föltárni a szomorú valóságot, a. rut árulást. Az apja bizonyo san nem tudná elviselni ezt a szörnyű csalódást. Belepusztulna. Igy tehát mindjobban meggyőződött róla a szegény gyermek, hogy az édes apja kedvéért szemet kell hunynia e nő gyalá zata előtt, nem lehet árulója, legfölebb megfenyegetheti a jövőre nézve. Most kezdte már lassacskán megérteni az ő Dilosának titokzatos célzásait is az imént kapott levélben. Ugy látszik Dilosnak már besugták mások ezt a bűnös viszonyt. Ezt tudta ő meg és ezért irta neki, hogy kisérje figyelemmel a mostoha anyját. És egyszerre csak ez a gyönge, félénkleány erős elszántságot érzett a lelkében. Talán a kis Eros szárnyainak a csattogását hallotta a levegőben. Szilárd lépésekkel sietett a kertbe és egyenesen a lugas felé tartott. A szerelmes pár — az ő mostohája i

ss a léha Stesichoros, szinte megfeledkezve a külső világról. — még most is enyelgett egymással. — Észre sem vették Dórikét. A leány megállott előttük és rájuk kiáltott, mint egy bősz Erynnia : — Gyalázat ! A szereImeskedök erre ijedten rebbenlek szót. — Gyalázat, — ismételte Dorike, — amit ti itt müveitek. Te megcsalod az én drága, jó apámat és te gazember, engem akarsz nőül venni, hogy a kedvesed annál közelebb legyen hozzád. Stesichorost és Learchist annyira váratlanul érte ez a meglepetés, hogy képtelenek voltak valaszolni. Dorike az asszonyhoz fordulva folytatta : — Az apámnak joga volna ezért kioltani bűnös életedet. De az ő kedvéért, nehogy a te árulásoddal fájdalmat okozzak neki, nem árullak el előtte. Csak most kezdett magához térni az asszony : — De Dorike, hiszen csak — — Mindent tudok, mert mindent láttam. De tudják már mások is, mert már széltében -beszélnek a városban, az agorán meg a deipnétériákban és mindenütt. Jaj nektek, ha az apám megtudja ! Learchis most könyörgésre fogta a dolgot : — Kérlek, Dorike, esküszöm neked, hogy ártatlan, tréfás enyelgés volt az egész és hogy — — Ne esküdjél. De inkább ígérd meg nekem, hogy ezzel az emberrel soha többé nem találkozol. Te pedig, hitvány ember, aki reám merted emelni a szemedet, takarodj innen és hagyd el azonnal a várost, különben Aresre esküszöm neked, hogy csúnya véget érsz ! Mint az elvert kutya somfordált el Stesichoros. Dorike egy megvető pillantással sújtotta a mostohaanyját, aztán visszavonult a szobájába es elővette a negyven huru epigoneiont és most már a sikvoni PraxilIának egy boldog viharos szerelmi dalát játszotta el rajta.