Pápai Közlöny – XXI. évfolyam – 1911.

1911-10-08 / 41. szám

lalatok a kartelszövetség révén egyszeri! önkénytes tény folytán olyan jövedelemszaporulatra tesznek szert, amelyhez az önálló vállalatok csak megfeszített szorgalom és kitartó üzleti tevékenység árán jutnak. A kartel egyszerűen elhatározza, hogy a termeivény árát máról-holnapra felemeli és merőben ez a hatalmi tény busásan jövedelmez neki. Ellenben az önálló vállalat ilyen könnyen jö vedelemszaporulatra szert nem tehet, mert ennek a kartel és a hasonló vállalatok versenyével kell küzdenie és a fogyasztási körzetek felosztása folytán esetleg más költségesebb piacokat is kell látogatnia. Amit a kartel minden fáradtság nélkül szerez, ugyanazt az önálló vállalat csak megfeszített munka árán szerezheti meg. Senki sem vonhatja kétségbe, hogy az ilyen, bár egyenlő jövedelmek egyforma megadóztatása egyáltalában nem igazságos. Az egyforma megadóztatás ellentétben áll az arányosság követeimé nyével is. A kartel a fogyasztási körzetek felosztásával teljesen uralhatja a fogyasztást és ha ugy akarja adó terhét mindenkor a lehető legkönynyebben áthárítja a feltétlenül ráutalt fogyasztókra. Különös figyelmet érdemelnek itt az élelmiszerkartelek, valamint az olyanok, amelyek a kis ipar által szükségelt félgyártmányé kat készítik. Az előbbiek a fogyasztó közönséggel, az utóbbiak a kisiparossággal fizettethetik meg az egész adóterhüket. Az önálló vállalatokra nézve az adóátháritás nem ilyen könnvü és önkényes, mert ezeknek számolniok keli a kartelek konkurrenciájával. Az adóátháritás lehetőségének különbö zősége természetesen károsan befolyásolja az önálló vállalatok versenyképességét. Ez általános közgazdasági, pénzügyi és közerkölcsi érdekeken kivül azonbau más hatalmas speciális érdekünk is feltétlenül azt követeli, hogy a kartelek jövedelmeit nagyobb adófokozatokkal terheljük meg, mint az önálló vállalatokét. A kartelszövetségek különös nagyobbfoku megadóztatása kétféle módon történhetik. Vagy aképpen, hogy a kartelbe tartozó vállalatok jövedelmei nagyobb adófokozatokkal terhel i tetnek meg, vagy pedig ha egy külön adónemet, az úgynevezett karteladót létesítjük, amikor az adó szétosztását maguk a karttdtagok elvégzik. A dolog egyszerűsége az utóbbi módra utal. Természetes, hogy a külön karteladó csak ugy szolgálhatja a kivánt célt, ha alkalmas módon arról is gondoskodunk, hogy a karteltagok ezt az adót a fogyasztókra át ne háríthassák. E célból szükséges lenne a kartelek ellenőrzéséről intéz ményileg gondoskodni. Jó eredmény lenne várható e tekintetben a jövedelem- és adóeltitkolásra vonatkozó szabályoknak kizárólag csak a kartelekkel szemben való szigorítástól is. Az adóreformokkal egyetlen gazdasági tényezőnk sincs megelégedve. Különösen a kereskedő és iparos osztály támasztott ellenük nagyon komoly és jogos aggodalmakat. Nem lehetne-e a karteladó rendszeresítését eloszlatni olykép, hogy ez igazságos adónem jövedelmeinek arányábna az iparos és kereskedő osztály megterhelésein könnyitenénk, vagyis könnyitenének a munkásság helyzetén az adómentes létminimum megfelelő felemelésével ? Színészet Pápán. A lefolyt színházi hét elég sikerültnek mondható. Dacára, hogy nagyrészt oly darabok lettek előadva, melyek nálunk mint mondani szokás „le voltak játszva", közönségünk eléggé szépen érdeklődött az előadások iránt. Az előadások általában véve elég precízek és összevágok voltak, a rendezés ellen sincs kifogásunk, csupán a színpad silány berendezése ellen emelünk szót. Olyan rozoga bútorokat helyeznek el a színpadon, hogy valóban siralmas és közönségünk illúzióját nagyban sérti. Heti referádánkat a következőkben adjuk : Szombaton igen szép közönséget vonzott a színházba „Tatárjárás" operette. Igen szép sikert aratott Szirmay Margit, ki Riza egy évre szabadságot kért, becsomagolta a czivil-ruháit és megváltotta a hajójegyét a nagy tavon túlra. — A reménysége jóval több volt a pénzénél, még holmi romantikus mogoldások is jártak az eszében. Elment, csendesen és szürkén meghúzódott a nagy óceánjárón, folyton a jegyzeteit böngészte, kérdezgetett, aggódott, tipikus grenhorn volt és ilyenformán indult meg a karriérje is a dollárok hazájában. Először nadrágot vasalt Boris főhad nagy. Alul szük, felül bugyogószerü amerikai nadrágokat vasalt reggeltől estélig és az analógia révén mélabúsan gondolta bosnyákokra, akik késekkel, pipákkal és egyébb hasznos szerszámokkal bandukolnak otthon a kedves, meleg honi aszfalton. — Mikor a nadrágvasalás minisztériumai teljesen feltárultak előtte, Boris főhadnagy egy polczcal magasabbra hágott. Ezúttal a tótoknak köszönhette a szerencséjét. A dolog igy történt : Egy jól sikerült vasalás után az egyik nadrág gazdája, egy testes gentleman valami aprópénzt nyomott a markába. Boris megrázogatta, nézte az aprópénzeket, de azután eszébe jutott, hogy ő most nem Boris főhadnagy és azt mondta : Dobre. Még hozzátette : Thank you. — Ön tótul is tud ? Ez kell nekem. Jöjjön hozzám, jobb üzletet csinál. Boris főhadnagy másnap már tótul be széit a munkaközvetítőben. Annyit beszélt a tótoknak, hogy kiszárndt a torka, de a következő szombaton már harmincöt dollárt olvastak a markába. — Esténkint nem volt semmi dolga, ilyenkor dühösen mászkált az utczákon. — Hülyék ezek a yankeek, mondta és megvetően köpött a pipája mellől, mert ezt az egyet érdemesnek tartotta eltanulni. — Semmi jóravaló csárdát nem talál az ember, ahol mulatni lehetne. Sehol egy szál cigány, pedig anélkül nem ér semmit a nóta. Csörtetni akarta a kardját és félig nevetve, félig boszankodva dugta zsebre a kezét, miután előbb a levegőt markolta az oldalán. Már kezdte unni a tótokat, rosszkedvűen ült a parkban és ábrándozni kezdett. — Ugy érezte, hogy hiányzik valaki, pedig Boris főhadnagy sohasem volt szerelmes, vagy tán éppen ezért. Egy délután nem akartak jönni a tótok és Boris olvasott. Ohnet valami öreg regényét olvasta eredetiben. Mr. Chording figyelte egy darabig, végre megszólalt : — Igazam volt gentleman. Én az első perctől fogva láttam, amint a vasalót fogta, hogy ön élhetetlen ember. Boris értelmetlenül bámult rá. Ismerte már az öreg érdes, de jóságos őszinteségét. — Hisz ön franciául is tud ? Borisnak azonban hiába beszélt. — Én nem szaladgálok. Ez már ősi hiba, nem tehetek róla. — Nem is adnám önhöz az én kis lányomat, fejezte be mr. Cording az eszme cserét. Micsoda élhetetlen ember ! Dollárok vannak a kezében és elszórja magától. Boris főhadnagy aznap este akaratlanul is a lányra gondolt. Milyen lehet a kicsike ? Egy esztendő óta alig beszéltem urilánnyal. A hét végén megint mr. Cording ve tette fel : Mit csinál holnap ? Vasárnap lesz, tudja mit ? Nézzen fel hozzánk teára. Ali right ? Boris főhadnagy másnap az uj világ legszakszerűbben vasalt nadrágjában kopogtatott be mr. Cordingnál. A kis lány nem volt szépség, de karcsú, finom testű, a tekintete olyan, mint egy megriadt gidáé. — Estefelé már határozottan tetszett Borisnak. Ha nevetett, akkor szép volt Mabel, puha gödröcskék látszottak az arczán és a foga olyan volt, mint a gyöngy. Előbb franciául beszélgettek, egyikük rettenetesebb kiejtéssel, mint a másikuk, aztán zongoráztak. Boris főhadnagy is értett hozzá valamit, hamarosan megtanította Mabelt egy kedves kis csárdásra. A lánynak nagyon tetszett. Ha Boris énekelte : Pi-piros a babám ... majd kicsattant a kacagástól. — Megtanít erre ! — Ugy-e megtanít. — Nem telt el egy hónap és Borissal furcsa dolgok estek meg. Haza irt és lemondott tiszti ranjáról. A régi tündérek nevei is elmosódtak, reggel három óra felé pedig ugy aludt, mint a tej. Folyton borotválkozott és négykezest játszott. A kis Mabel már féltuczat magyar nótát játszott és kedvesen énekelte : Pi-piros a babám ... — Mr. Cording, szólt egy este komolyan Boris, Ön egyszer olyasmit mondott, hogy oda nem adná a lányát ilyen élhetetlen emberhez. — Ha most kérdezném ezt, ugyanazt felelné ? — Nem, öreg fiu, istenuccse nem, — mosolygott az öreg, — de akkor én rám kellene hallgatnia az üzleteiben. Mivel másnap megint vasárnap volt, Boris és Mabel megint együtt fújták a templom kórusán a régi, kedves zsoltárt. Boris az éjszakák lovagja, áhítattal huzta-nyujtotta egyik strófát a másik után, a dörmögő hangja szelíden egybeolvadt a kis Mabel cérnavékony hangjával és a kezük is sűrűn összeért. Ez volt a Boris főhadnagy esete.