Pápai Közlöny – XXI. évfolyam – 1911.

1911-01-22 / 4. szám

IXIXII- é-y-folyam Pápa, 1911. jan-aár 22. 4z. szám. PÁPAI JNY Közérdekű iiiggetEen hetilap. Megjelenik minden vasárnap. ELOEIZETESI ARAK: Egész évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 30 fillér. Laptulajdonos és kiadó : POLLATSEK FRIGYES. A1 1. Városszerte ezt a panaszt hangoztatják. Ez a lakáshiány már városunk tengeri kígyójává nőtte ki magát. Mi ugyan már évekkel ezelőtt hangoztattuk, hogy városunkban lakáshiány van, több ízben felszólaltunk ez érdemben és hogy most újólag ezen kérdéssel foglalkozunk, tesszük ezt azért, mert nagyon is a körmünkre kezd égni ezen lakáshiány és ha nem találunk módot ennek megszűntére, ugy nagyon is veszélyezte! j ük egyes tervbe vett intézmények megvalósítását. Értsük meg egymást! Városunkban jelenleg a törvényszék felállításáról van szó, mely körülbelül 40 — 50 család részére lakást igényel. Hová helyezzük el ezen családokat, hol adunk nekik méltó hajlékot? Erre igazán nehezen tudunk megfelelni. Nemcsak hogy lakást nem tudunk nekik biztositani, de — mint értesülünk — még a hivatal részére megfelelő hely is sok fejtörést fog okozni a városnak. Ez a konstatált mizéria eléggé indokolja, hogy a lakáshiány kérdésében valamit tennünk kell. A modern technika szabályai szerint épült, sőt ízléses stílszerű magánházak vannak ugyan városunkban, ezekben hiány nincsen, csak bérház van kevés és a mi van — kevés kivétellel — az is oly primitív, hogy az intelligens középosztálynak permanens gondja, — sőt ijesztő réme a lakáskérdés. Ha csak arról volna szó, hogy egyelőre nem kapnak lakást, hogy csak egyelőre nem illeszkedhetnek az uj otthonban, az uj keretbe, az még hagyján. És bizony nem kellene a város fejlődését félteni, nem kellene stagnaciótól tartani. Sajnálni való csak az a körülmény, hogy a magán íőke azzal az apodiktikus kijelentéssel áll elő : nálunk Pápán nem rentálódik a bérházépítkezés, mert az invesztált töke nem hozza meg a kamatot. Ez valóban helytelen felfogás. Különben nem annyira magánérdek a bérház építkezés, mint közHIRDETESEK E8 NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és Nobel A könyv- és papirkereskedésében. érdek. Nem csak a házba invesztált tökének a kamatját kell számba venni, hanem magát a családot is, mely a házban lakik és a fogyasztók számát a városban szaporítja. Egy intelligens család jövedelmez a városnak átlag évi kétezer koronát, mely jövödelemben a helybeli kereskedők és iparosok részesednek, az értelmi, társadalmi osztályról nem szólva, melynek a megfelelő osztályrész ezen fogyasztók jövedelméből szintén kijut. Tiszta sor tehát, hogy a bérház építkezés közérdek, mely a város helyi kereskedelmével és iparával, szóval a helyi forgalommal nexusban áll. A közérdeket szolgálni ugyan az egyesek szent kötelessége is, de leginkább hivatása ez a helyihatóságnak, a közintézeteknek és a városi társadalomnak általában. Itt nincs most már mit gondolkozni. Gondoskodnunk kell, hogy a városunkba helyezendő tisztviselők részére megfelelő lakások álljanak ren. delkezésre, különben veszélyeztetjük of^ TAKCZA Megtérés, A Rue Delambre, többnyire munkáscsaládok által lakott egyik házában, ahol Tony Robee csak egy félév előtt bérelt szerény szobát, az uj lakót mindenki özvegynek hitte, aki feleségét nem régen te illethette el, mert kis fia alig volt még hatéves. André azonban mindig olyan csinos és tiszta volt, mintha gondos anyai kezek ápolnák; a lakók pedig leginkább azon csodálkoztak, hogy atya és fiu a gyász semmi jelét sem viselték kalapjukon vagy karjukon, amint azt az ilyen esetekben a köteles kegyelet paranesola. Tony Robec reggelenkint hét óra táj ban távozott a házból és magával vitte vállain félálmos fiacskáját. Egy boulevardlap nyomdájában dolgozott, mint szedő. A kis Andrét reggelenkint elvitte a szomszédos iskolába, ahonnan munkája végeztével ismét hazavitte. André a táskájában magá val vitte egész napi eledelét, melyet számára atyja a hentesnél bevásárolt és a szomszédok a következő reggelig nem tudtak és nem hallottak róluk semmit. Az érzékeny szomszédnők őszinte saj nálkozá3sal és részvéttel viseltettek Robec ur iránt, aki még alig negyvenéves, csinos, sápadt arcú. feketekörszakállas ember volt és közösen megállapodtak a véghatározatban : Mindenáron meg kell házasítani! És ezt a tervet az érzékeny szivü szomszédnők végtelen változatokban meg is vitatták. — Derék, józan, becsületes és higgadt ember ! Könnyű lesz számára olyan feleséget találni, aki neki és gyermekének hűsé gesen gondját viseli. Nem utolsó érdeme, hogy naponkint néha tiz franknál is többet keres 1 Szerettek volna vele közelebbi isme j retségbe lépni, ami a munkásnegyed bérházaiban nem nehéz feladat, mert a szomszédok a nyitott ajtók küszöbén szoktak egymással pletykázgatni. De Tony Robec nagyon tartózkodó volt és a vele találkozókat olyan lekötelező udvariassággal és komolysággal köszöntötte, hogy még a legbátrabbak sem merték meg szólitásaikkal háborgatni. Minden vasárnap kirándult a fiával a Jardin des Plantesbe, a muzeumokba, olykor pedig ebéd előtt betért egy kis kávéházba, ahol a hét fáradalmait egy pohár abszinttel leöblítette, mialatt a kis André a lapok képeit nézegette nagy érdeklődéssel. — Higyjék el, hölgyeim, — mondogatta a regényes hajlamú házmesterné a szomszédnőknek — higyjék el, hogy ez az özvegy sohase fog többé nősülni. A mult vasárnap a Montparnasse-temetőben talál tuk. Valószínűleg ott nyugszik a megboldogult felesége. Szivrepesztő látvány volt . . . a megtört ember, az anyátlan árvájával... Bizonyos, hogy rajongásig imádta a megboldogultat. A mai korban, fájdalom, már ritkaság az ilyen sirontuli szerelem. A házmesterné részben igazat mondott. Tony Robec nagyon szerette a feleségét, vigasztalhatatlan volt elvesztése miatt, . . . de özvegy mégsem volt . . . * A régi, egyszerű, de szomorú történet. Tony szigorú, kötelességtudó, de határozatlan és élhetetlen munkás volt és igy aránylag csak nagy fáradsággal jutott olyan keresethez, mely megélhetését biztosíthatta, A házasságra is tehát csak akkor gondolhatott, mikor már harmincadik életévét meghaladta. Leginkább illett volna hozzá egy olyan derék, okos és igénytelen leányka, aki éppen ugy átszenvedte volna az élet nagy iskoláját, mint ő maga. De a szerelem nem gondolkozik, nem haboz és nem mérlegel. Tony is elvesztette eszét és szivét, mikor egy rózsás arcú, üde, szép, tizennyolcéves divatárusnővel találkozott, aki, bár romlatlan, de egy kicsit kacér és könnyelmű volt és nagy előszeretettel viseltetett a cifra fényűzés iránt. Tonynak volt némi megtakarított pénzecskéje és a szerelmeseknek nem akadt sürgősebb dolga, mint bizalmas fészket rakni a Boulevard Royal közelében, ötemeletnyi magasságban, egy