Pápai Közlöny – XXI. évfolyam – 1911.

1911-07-16 / 29. szám

Iont! Pápa város letárgyalta a város szervi szabályzatát és a legfontosabb bizottság megalakításáról feledkezett meg. Mindenre van bizottságunk, vá lasztmányunk, szükebbkörü, tágabbkörü, csak a mire legjobban kelleue, arra nincs semilyen. Nincs élelmezési bizottsága Pápa városának, amelynek feladatát képezné a közélelmezés gondozása, ellenőrzése, fejlesztése s legfőképen a fogyasztó közönség érdekeinek őszinte és lelkiismeretes megvédése. Tisztára ki vagyunk szolgáltatva minden téren a szabad üzérkedésnek. Piaci rendszabályunk nincs s az általános rendszabályokat csak az tartja meg, aki akarja. Nagyon jól tudjuk mi, hogy ha méltányosak és igazságosak akarunk lenni, be kell látnunk, hogy Pápa rendőrsége a mai szervezetében s a város népességéhez viszonyított csekély létszámánál fogva legjobb akarata mellett sem képes mindamaz igényeknek, hozzátesszük jogos igényeknek pontosan megfelelni, amelyeketa nagyközönség vele szemben támaszt. A mi rendőrségünk erejét részben a bürokratikus teendők, az úgynevezett irodai munkák, részben a város területén teljesített szolgálatok annyira igénybe veszik és kimerítik, hogy holmi közélelmezési ügyekkel abszolúte nem foglalkozhatnak. A közrendészetnek száz meg száz ágazata auynyira szétforgácsolja a csekély erőt, hogy ha minden irányban mozogni és cselekedni akarnak, csak felületes munkát végezhetnek, mint a milyent a gyakorlati, a mindennapi élet tanusága szerint végeznek. Ez azonban nem az ő hibájuk, bem azoké, akik ott fukarkodnak, al nem kellene, ott sajnálják a fejktésre a pénzt, a hol a népszerüemangzó takaré kosságnak a városrész közönsége megissza a levét. A rendőrség iről időre, amint a város népességiszaporodik, az igények nagyobboák erősbitendő, hogy kötelességeikk megfelelhessenek. S magában ;ve ez sem ele gendő. Pápa városák közélelmezési bizottságot kell szvezni, de nem olyan gyámoltalant,ehetetlent, mint a minő a budapestiamelynek megbénultak a mozgó ervei s mint a j gutaütött ember, rnedt szemekkel, tétlenül nézi a cdát, hogy mint emelkednek fel az elmiszerek árai csupa üzérkedésből, fogyasztó közönség kizsarolásár Jól szervezett, agilis, független é ügybuzgó közélelmezési bizottsága nagyközönség javára sokat tehet A közélelmezés irányítása, ellenőrse az adminisz tráció szempontját! egyike a legfontosabb intézkeöseknek. A veze tés nagy tudást, apos áttekintést, hosszú tapasztalat és kiváló megfigyelési képességt igényel. Az élelmezéf bizottság vezető ségének köteless^e tisztában lenni azzal, hogy rnennbe kerül az egyes élelmicikk, menn;t fogyasztanak, — mennyibe keni! termelés, az előállítás, mit és munyit szállítanak a vidékről. Ismerni kell az okokat, melyek az árhuámzást előidézték, vagy előidézhetik és ha egy egy élelmezési cikk rát — amint ez már nálunk epidémiszerüen mutatkozik — ijesztően fölmelik az eladók, az élelmezési bizoságnak kötelessége tudni azonnal, ajjon az áremelés indokolt-e és ha *en, milyen mérték ben ? Sőt éppe' azért, mert nálunk epidémiaszerü ez a baj, a közélelmezési bizottságnak, a mely még nincs, mindig készenlétben kell lennie és ha tapasztalta, hogy indokolatlan, vagy ha csak részben is indokolatlan az áremelés, a nyomban életbeléptetendő radikális rendszabályokkal kötelessége megvédeni az úgyis nehéz anyagi viszonyokkal küzdő polgárságot a jogtalan kizsákmányolással szemben. Olyan szomorú igazság ez, amelyet nem lehet meggyőzőleg dementálni, nem lehet hitelt érdemlő módon megcáfolni. Minden szépítgetés, okoskodás hiába való. Itt csak gyökeres intézkedés, erélyes hatósági fellépés segíthet. A tekints ide, tekint oda eljárás nem vezethet célhoz. Nem lehet sorsára hagyni ilyen népességű város lakosságát, hogy kiki éljen meg ugy, a hogy tud. Nem lehet az üzérkedés önkényes nyerészkedési vágyának kiszolgáltatni a fogyasztó közönséget, a mely nem lévén termelő a piacról kénytelen élni. Nem először foglalkozunk ezen ügygyei, de nem is utoljára, mert nem maradunk nyugodtan minaddig, mig a közélelmezés terén valami okos és alapos akció nem történik. A közélelmezés egyike a legfontosabb kérdéseinknek, energikusan kell a megoldáshoz hozzálátni. Iskolai értesítők. i. A pannonhalmi Szent Benedek-rend pápai kath. gimnáziumánali értesítője. Az értesítő, mely dr. Teli Anasztáz igazgató gondos szerkesztésében jelent meg, bevezetésül meleghangú megemlékezést közöl Osovszky Kázmérról, a gimnáziumnak hosszú időn át volt igazgatójáról, kit nemcsak rendtársainak, hanem e város egész közön„Két nap óta nem evett, de tíz év óta nőm szeretett!" Akkor már egészen a leány elé ért. Ott megállt és nézte bambán, — hosszan szótlanul. A leány törte meg a csendet: — Jöjjön velem édes ? — Hová ? — kérdezte bután a férfi. A leány felkacagott. — Hová!.. . Hát hozzám, a lakásomra ! Mogorván felelt a férfi, de a szemei felcsillantak: — Nincs pénzem. Azután mereven nézte a leánytT A leány megborzadt a tekintetétől. — Miért néz ugy engem ? — kérdezte aztán félénken. — Félsz tőlem ? — Igen. Kicsoda maga? A férfi vállat vont. — Senki, a fegyházból szabadultam és — éhes vagyok. — Éhes ? — És tágra nyílt szemekkel bámult rá. Majd hirtelen megfogta a férfi kezét és szinte erőszakkal vonszolta magával. — Jöjjön velem. És elindultak együtt, a kivetett szenynyes nő és a magányos fáradt férfi. Gépiesen, érzékteleiiül követle a leányt és csak akkor tért magához, mikor a szobába értek, Szegényes 6 kicsiny volt a szoba. Összes bútorzata igy ágy, asztal, néhány szék és egy szelvény volt. A leány nieig szeretettel ültette le a férfit. Kenyeret ágott neki és hust tett elébe. A férfi mhón kapott utána. Szemei kéjesen csillogta és kezében remegett a hus. Egy pillana alatt eltűnt minden előle. Megelégedetten örülte meg száját és körülnézett. Szeme oleány fedetlen nyakán pihent meg. A leány iyaka fehér volt mint a hó s a puha hus buin világított elő. A férfit ad gondolatok kapták meg. Oda lépett a eányhoz és kérges, piszkos kezével megsinogatta a nyakát. Olyan puha, meleg volt az. Azután a leány meleg lehelete mintha oitorcsapásként érte volna. Ajkába harapott, hogy lihegő felindulását megfékezze. A leány idegenül húzódott el tőle. — Mit ikar ? A férfi kiegyenesedett. Még küzdött magával, de az a fehér buja húsdarab in gerlően nyújtózott előtte. Szeretett volna másfelé nézni, de nem bírt. A szemeit most már vadul pihentette a leány alakján, aki újból megborzadt. Most már látszott rajta, hogy fél. — x\Iost már elmehet ! mondta végre remegve a leány. A férfi nem mozdult helyéből. Kezét újból lassan előre nyújtotta és ismét megfogta a leány nyakát. A leány vissza akart lépni, de már késő volt. A férfi piszkos körme belemélyedt a fehér húsba, aki hangtalanul esett össze. A férfi szemében vad tüz lobogott. A téboly tüze volt az. Mikor látta, hogy a leány összeesett, ráugrott. Vadállati hangok törtek elő tüdejéből. Elborult szemeivel tépte, szaggatta a leány ruháját. Az még fuldokolt, kezével kapkodott maga körül, azután azok is lehanyatlottak és mereven terült el a földön. A férfi ezt nem látta. Csókolta a hullát és dúskált testében. Hirtelen felijedt. Valami zajt hallott. Kívülről lárma hangzott be. — Segítség 1 . . . Gyilkos !. . . Rendőrök !... A szomszédban lakó leányok az ablakon keresztül néztek be. Kínos percek multak. A férfi egy székre roskadt. Meg sem próbált szökni. Valami apáthikus nyugalom vett rajta erőt ós bután nézte a leány hulláját. Mikor benyitottak, nyugodtan a rendőr elé lépett. — Megöltem, — mondta csöndesen. A szoba egészen megtelt leányokkal, kik borzadva nézték a férfit. A rendőr megkérdezte : — Miért ölte meg ezt a leányt ? Erre, már vigyorogva felelt a férfi : — Éhes voltam 1...