Pápai Közlöny – XXI. évfolyam – 1911.

1911-05-21 / 21. szám

vidéki rendőrség államosításáról szóló törvényjavaslat már az ősszel a kép viselőház elé fog terjesztetni. A kormányelnök e kérdésben tett nyilatkozatát különösen a közigazgatás ismerői a legnagyobb örömmel fogadták, akadtak azonban olyanok is, kik e fontos közigazgatási reform keresztülvitele ellen a legélénkebben tiltakoztak. A tiltakozók ugyanis a rendőrség államosításában alkotmány védelmi szempontból nagy veszedelmet látnak, mert szerintük a mindenkori belügyminiszter kezében lévén a rendőrség feletti közvetlen rendel kezési jog letéve, a képviselőválasztások és az ezt megelőző választási harcokban, előmunkálatokban minden módot felhasználna a kormány, hogy akaratának érvényesítése céljából a polgárok szólás és gyülekezési szabadságát korlátozza s az ellenkező politikai nézeten levők érvényesülését karhatalommal is letörhesse. Enuek keresztülvitelében pedig a vidéki rendőrség — államosittat ván — lesz a legnagyobb erő a kezében. Ez a tiltakozók legnyomósabb érve, mely minden tekintetben figyelemre méltó is. Ettől az úgynevezett veszedelemtől azonban nincs mit tartania senkinek, midőn a polgárok vagyon és életbiztonságának legfontosabb tényezője, a rendőrség javításáról vau szó. Mert a polgárok szólás és gyülekezési szabadsága, vala mint a képviselő választásokon leg szebb polgári jogaik gyakorlásának biztosítása első sorban a választói jog kérdésének helyes megoldásától függ s ha a magyar nemzet önálló államiságának megfelelő választási törvény fog alkottatni, akkor meg szűnnek ezek a rémképek. támm — Ostoba! Nem azt tanácsolom én, hogy a bankigazgatónak elmondjad, hogy a rád bízott pénzeket elkártyáztad ! Mondd, hogy a Nikolai-pályaud varra akartál hajtani. Nem! Hajtass azonnal, a rendőrségre I Nem, most még nem lehet.,. majd inkább tíz órakori Mondd, hogy a Nedseoperenlokon két ismeretlen útonálló megtámadt. Az egyik idősebb, vörösszakállu volt, a másik még suliancgyerek, aki pisztolyt szegezett a mellednek. Elvették a pénzedet. .. hiába védekeztek Ezalatt én Ériemhez hajtatok, a bankigazgatóhoz és ugyanezt a rablókalandot elmondom neki. — Igen, de mindent megtudhatnak majd Nekroskovtól . — Hozzá is elmegyek és kikünyörgöm titoktartását. Bízd csak rám, majd elintézek én mindent! • Misá visszanyerte nyugalmát; nyolc órakor lefeküdt és ugy elaludt, mintha meghalt volna. A felesége tiz órakor felköltötte. * Ez történt kora reggel az első emeleten. A földszinten pedig Oszlrovszkiéknál a nap folyamán a következő dolog történt. A család asztalnál ült. Az ebéd vége felé járt. Osztrovszka hercegné, a fiatal háziasszony, magához szólította az ételeket felszolgáló inast, tiszta tányért' hozatott magának és ételeket szedett a tányérba, azután gyermekei felé fordult. Két gyermeke volt; Voka, az idősebb, De hiszen a képviselőválasztások sorsa és a nemzeti fejlődés előmozdítása nem a vidéki rendőrségek ál lamositásán döl el, hanem a polgárok józan, megfontolt és megvesztegetést nem ismerő akaratnyilvánításán ! Hogy pedig Magyarországot még katonai karhatalom igénybe vételével sem lehet öntudatos akaratnyilvánításban befolyásolni, megmutatta azt a nem zeti ellentállás idején. * A vidéki rendőrségek államosításának kétségbevonhatatlan előnyeiről tiszta képet csak ugy nyerünk, | ha rövid összehasonlítást teszünk a ! csendőrség és a rendőrség között. Mindkét intézmény ugyanis egy célt szolgál (helyesebben kellene szolgál nia) t. i. a vagyon és életbiztonság és a közrend fenntartását. És mégis mily távol állnak egymástól ! A csen dőrség országosan szervezve feladatának magaslatán áll s felállítása óta —- bár katonai szervezeténél fogva nagy volt az ellenszenv irányába, — mégis kivívta magának az elismerést, sőt ma már több város a csendőrség bevonásával teljesiti a közbiztonsági szolgálatot. Hol áll most már a csendőrség mellett a vidéki rendőrség intézménye ? Eltekintve egy pár nagyobb várostól, a vidéki rendőrség, nyíltan szólva, hivatásának figurájává lett. A szorosabb értelemben vett közbiz tonsági és rendészeti kérdések csak másodsorban képezik a rendőrség feladatát, mert a rendőrség munkásságát nagyobbrészt oly dolgok elvég zése köti le, melyek a közigazgatás bármelyik ágához inkább sorozhatók, mint a rendőrségéhez. Ez az oka aztán annak, hogy a a rendőri intézmény nem fejlődik, annak működésével sem maga a rendőrség, sem a közönség, sem a felettes hatóságok nincsenek megelégedve. Ezen az abnormis helyzeten csak az államosítás segíthet. Csak az állam adhatja meg ugyanis a rendőrbégnek azokat a postulatumokat, melyek nélkül jó rendőrség el sem képzelhető, csak az állam adhat tekintélyt és függetlenséget a birói functiokat is végző rendőrségnek. Egyes városok ugyan — el kell ismernünk — sokat áldoznak rendőrségük javítására, de hatályos működésüket bénítja a szervezetlenség. Pedig egységes szervezet és együtt működés nélkül a legjobb akarat is kárba vész, Hogy az államosítás semmi veszélyt nem rejt magábau, ellenben az egységes szervezet mellett a rendőrség intézménye fejlődik és feladatát a legjobban oldhatja meg, nem kel! egyebet említenünk példaként, mint a budapesti államrendőrséget, melynek működésével ugy politikai, mint rendészeti tekintetben mindenki meg van elégedve, sőt külföld is elismerőleg nyilatkozik a székesfővárosi államreudőrségről. Egyébként azonban ma már Európa minden államában a közbiztonság és a rendészet fenntartása állami fuuctionáriusok kezében van. efejezésül pedig csak annyit állapi,hatunk meg, hogy a rendőrség államosítása révén a városok háztartása egy nagy tehertől szabadul meg s kev^s hozzájárulással — egy talán másként soha el nem érhető — jó rendőrséget nyer. Ugy legyen ! hatéves fiúcska, Tanitska, a fiatalabb, négy és féléves kedves leányka. Mind a kettő szép gyermek. Voka komoly, egészséges, higgadt fiacska, elragadó mosolygásu; Tanitska pedig feketeszemű, izgékony, csacsogó, vidám kis teremtés, aki mindenkivel szemben illedelmesen-, szeretetreméltóan viselkedett. — Gyerekek, ki viszi el az ételt a dadának ? — Eti! — kiáltotta harsányan Voka. — Nem ! Én . . . én . . . én ! — rí mánkodott Tanitska, miközben leugrott a székéről. •— Az viszi, aki először felajánlkozott! Nesze, Voka, — igy döntötte el a kérdést az apa, aki Tanifskát nagyon szerette. — Tanitska, engedd át az elsőséget bátyádnak, mert jogosan őt illeti. — En mindig örülök, ha Vokának szívességet tehetek ! Mindent szívesen átengedek neki ! A gyermekek szokás szerint megköszönték az ebédet. Voka kiment a dadához, a szülők még az asztalnál maradtak kávézni és visszavárták a fiúcskát; — de Voka nem jött. — Tanitska, szivem, szaladj csak hamar a gyerekszobába, nézd meg, hol marad ennyi ideig Voka ? Tanitska hirtelen felugrott székéről, miközben leverte a kanalat az asztalról ; felemelte, de sebtében közel tette az asztal széléhez és a kanál megint leesett a földre. Tanitska újra fölemelte, fölkacagott és apró, gömbölyded lábacskáin a gyennekszoba felé futott. Hirtelen zokogást hallott a háta mögött. Megállott, megfordult, Voka az ágya mellett meghúzódott, kezében az üres tányér. Zavartan nézett a hintnlovára és keservesen zokogott. — Voka ? Mi bajod ? Miért sírsz ? Es hová lett az étel a tányérból, Voka? — Éu . . . én . . . megettem. Nem akartam. Akaratlanul tettem. Mindent felfaltam. Először csak egy kis darabot csíptem belőle... azután az egészet. — Én nem tudom . . . hidd el, akaratlanul történt. Tanitska gondolkozóba esett. Voka pityergett. Tanitska végre kitűnő eszmét kapott. — Ne sírj már, Vokám! Ne sirj ! Tudod mit? Menj be szépen a dadához és kérd meg, hogy bocsásson meg. Holnap neki adjuk az egész ebédünket. A dada nagyon jó, bizonyosan nem fog haragudni. Voka beszüntette zokogását és ökleivel letörülte arcáról könyeit. — De hogy mondjam én ezt meg a dadának? — Majd én segítek, menjünk együtt hozzá

v És elmentek és boldogan, vidáman jöttek vissza tőle. A dada is boldog és vidám volt és a szülők is, mikor a dada megindultan elmondta nekik a történetet . . .