Pápai Közlöny – XXI. évfolyam – 1911.

1911-04-23 / 17. szám

ugyanakkor a községek növekedő évi közköltség előirányzataik egyen súlyban való tarthatásáról — azért a községi pótadóterhek növekedése miatt az adózók csak annyi, vagy még több adót fognak végeredményileg fi zetni mint a múltban. Tehát a községi jövedelmek foko­zása egyik fontos feladatát kell hogy képezze azok vezetőségének, ha jót, üdvöst, elfogadható példákat talál naiv e cél elérhetésére — minden mellék­érdekek figyelmen kiviil hagyásával kövessék azt. A községi jövedelmek szaporítá­sára mint egyik hathatós eszközt a községi takarékpénztárak felállítását hozta javaslatba a r. t. városok pol­gármestereink m. évi orsz. értekez­lete és teljesen jogosan, — példa reá Nagybánya sz. kir. r. tanácsú város, ahol 1868. év óta működik ily pénz intézet a legjobb eredménnyel. Nagybánya város lakói a köz­ségi pótadót csak híréből ismerik, a kiilöuben is gazdag város háztartásá­nak egyensúlyát a takarékpénztár jö vedelme tartja fenn. Pedig a város polgársága nem bánik szűkmarkúan sem a culturális és luxus — sem a tisztviselői fizetések megállapításánál. Culturális célokra évenkiut mintegy 80.000 kor. fordít, tisztviselőit pedig az úgynevezett esztetgomi javaslat­nak megfelelően dotálja — sőt még tetemes tűzifa illetményben is része­siti ezen felül őket. Igazán ugyan, hogy a város ta­karékpénztára csak a legutóbbi év­tizedben hozta meg azt a tetemes jövede'met, melynek hiánya érzé­keny vesztesége volna a város kö­zönségének, de viszont a múltban is | évről évre állandóan jóval többet jö­vedelmezett befektetett tőkéje mintha az értékpapírban, vagy betétként lett volna valamely pénzintézetnél elhe lyezve. Ha tehát Nagybányán a községi takarékpénztár alapítása s 1868. év óta fentartása oly jól beválik, bizo­nyára mindenütt be fog válni, csak adassék oly szervezett részére, mely egyrészt a városi hatóságot, másrészt a közgyűlés hozzáértő tagjait a ve zetés, ellenőrzés és az irányítására kötelezzék. Bizonyára a legtöbb helyen a már meglevő pénzintézetek nem lát nák szívesen a községi takarékpénz tár alapítását, s a mennyiben azok vezetői, részvényesei stb. többnyire befolyásos egyének s esetleg a kép viselőtestületi gyűlések többségét is alkotják, a községi takarékpénztár felállítása eiien állást foglalnának s alapításukat meghiúsítanák. Törvényhozásilag kell tehát kí­vánnunk annak kimondását, hogy minden 5000 lakost meghaladó nagy­ságú város és község köteles legyen saját alapjaiból pénzintézetei alapítani 5 éven belül. Hogy pedig ezek prosperálását a közérdek szempontjából lehetővé tegyük, törvényhozásilag biztosítani kellene ez intézeteknek az adó s ok mányaink bélyegmentességét. Ha a szövetkezeteket az állam a legmesszebb menő törvényileg biz­tosított támogatásban részesiti pedig ezek csak tagjaik javát kötelesek előmozdítani, ugy a községi pénz­intézetek támogatása, melynek hasz­— Miért tetted ezt velem ? — Kisasszony ! — hebegte zavartan Jarney, akit partnere szenvedélyessége lát hatóan kellemetlenül lepett meg. De Ginette nem hallgatott rá; elvesz­tette önuralmát, csak Janey ra gondolt, hűtlenségére, árulására, kegyetlenségére és olyan kétségbeesés fogta el, hogy szinte belehalt fájdalmába. Odaborult kedvese vállára, elhalmozta csókjaival és fájdalmá­nak befejezetlen, szakgatott mondatokban, alig érthető, őrjöngő felkiáltásokban adott kifejezést. Valóban sírt, zokogott és gyer­meteg, naiv hangon esdekelt könyörületért. Jarney erőteljesen magához szorította és kézesuklóit hatalmasan megrázva, a fü­lébe susogta: — Elég már, végy erőt magadon . . . különben elvesztünk ! Ginette nem hallgatott rá, eszébe jut­tatta szerelmük első, boldog napjait, a liosszu sétákat, az ősziesen hervadó park­ban, a japáni éneklő madarakat, melyeket közösen dédelgettek az aranyozott kalitká ban, világoskék bizalmas kis fészküket, a dalokat, melyeket esténkint csak neki, egyedül neki énekelt. Azután lábaihoz bo­rult, térdein utána kúszott összekulcsolt, magasra emelt kezekkel. Fájdalmában nagy­szerű és megindító volt. Jarney feldúlt arc­cal, remegve hallgatta, képtelen volt szó lani és zavarában hátrahúzódott az ajtóig. Látta, hogy a sugó kétségbeesetten geszti­kulál és mint az őrült lapozgat a kézirat­ban, hogy az összefüggést valamennyire helyre hozhassa. A rendező az ajtó mögül izgatottan besúgta : — Az istenért, keress valami átme­netet ... válaszolj neki.. . akármit. . . kü­lönben tönkre teszed az egész felvonást. És Jarney erőt vett magán, elmondta szerepének egyetlen frázisát, mely most eszébe jutott : — Elég volt a komédiából! Van sze rencsém önnek jelenteni, hogy nőül veszem de Chaulieu kisasszonyt! Ginette eszméletlenül rogyott össze és a függöny legördült. A közönség tombolt, őrjöngött elra gadtatásában és Ginette neve, mint az orkán i zúgott végig a termen. Es mialatt a mű­I vésznot az öltözőjébe szállították, Jarney i elmenekült a színpadról és felindulásában lépten nyomon beleütközött az útjában álló diszletdarabokba. * Ginelte, a körülálló kollégái őszinte részvéte mellett, lassacskán magához tért, de még most is ugy nyögdécselt, mint a megkorbácsolt gyermek és folyton azt han­goztatta, hogy engedjék nyugodtan meghalni. Jarney mellette állott, hevesen hado­nászott kezével, üvöltött és szemrehányásai­val halmozta el : — Ki hallotta valaha, hogy egy cotn tesse a japáni madaráról és kék szobájáról beszélje i! Az ördögbe, ugy viselkedtél, mint egy kokott 1 Agyonütötted a darabot, művészietlen orditozásoddal 1 Aki nem ké­pes magán uralkodni, ne legyen színésznő! Szerencse, hogy én a végső mondatott meg­találtam ! Ha elvesztettem volna a lélek­jelenlétemet, bizonyosan kifütyültek volna bennüuket! — Igaz 1 — bizonyította Yvonne nát, áldását az egész község élvezné, hasonló kedvezmények megadásával j lennének támogatandók. Ha községi pénzintézetek ala­pításahoz a kellő támogatást az állam ezzel megadja s természetesen a már régebben fenállókra is kiterjesztené, néhány év múlva a községek háztar­tásár i egyensúlya teljesen helyre­állt a s a különféle állami pénz­beli t mogatásokra nem szorulnának, miáltal az államkincstár az ezeknek uyujtott adó és bélyegmentesség meg­adásával járó áldozatának ellenérté­két is könnyen visszanyerné. A községi takarékpénztárak, ha állami támogatás mellett lesznek fel­; állítva, felvehetik bátran a versenyt a már meglepő intezetekkel, sőt ezekre némileg nyomást fognak gya­korolhatni, hogy tetemesen redukál­ják leszámolási kamatlábukat, amely bizony a fővárostól s nagyobb pénz­piacoktól távol a 8°/ 0 ot gyakran túl­haladja. Ezzel hasznára válna az adósok nagy tömegének s ezenfelül még lehetetlenné is tenné a gomba­módra szaporodó kisebb intézetek feles számban való alapítását. A községi takarékpénztáraknak a jelzett formákban való felállítása tehát tényleg egyik hathatós eszköze lenne a községek háztartásának a javítására. Vegyék fontolóra az arra hiva­tottak e nagy horderejű kérdés mi­ként való megoldhatását, cselekedje nek legjobb belátásuk szerint. Nekünk az a véleményünk, hogy ha a törvényhozás meghozza azt a nem is oly nagy áldozatot e cél ér­dekében, melyet a hitelszövetkezetek­Dunoix, — te mentetted meg a felvonás végét ! Jarney könnyed fejbillentéssel köszönte meg a dicséretet, azután újból kitört: — Hát azért próbáltam szerepemet egy egész hónapon át, hogy te a premiéren mindent tönkre silányits az ostoba érzelgős­ségeddel ? ! Ha eddig szerettelek volna, Ginette, a mai viselkedéseddel mindennek vége szakadt I Megelégeltem, megcsömör­lottem. Szerencsére nem fejezhette be gj aláz­kodó szavait, mert Demolle, a szerző, mint az őrült rontott be, keblére szoritoita Gi­nettet és össze vissza csókolta örömében : — Gyerekek ! Milyen siker! Szédüle­tes ! Óriási ! Nyolc kihívás ! És a színpadon senki se volt, csak Lanval, aki az egész dicsőséget lefoglalta magának! Ginette, bámulatos, nagyszerű, elragadó voltál ! Hol a pokolban szerezted azokat a fenséges frázisokat. Ez sokkal szebb felvonásvég, mint az enyém és holnap át is alakítom az egészet! Ginette ugy e megteszed nekem a szívességet és szórói-szóra megismételed a tirádákat: a japáni madárról, a kék szo­báról, a hervadó parkról . . . Ginette fájdalmasan zokogott: — Semmire sem emlékszem, magam se tudom, mit beszéltem ! . . . De Jarney, aki a siker láttára megfe­ledkezett haragjáról és megbánta a művész­nővel szemben tanúsított durva viselkedé­sei., engesztelő mosollyal igy szólt: — Én szóról szóra emlékszem, Gi­nette ... és ha esetleg fennakadnál, szíve­sen elsugom szerepedet . . .

Next

/
Thumbnails
Contents