Pápai Közlöny – XXI. évfolyam – 1911.

1911-01-08 / 2. szám

kielégíthető és mással nem pótolható szinházhelyről eddigi színházát bárkinek kedvéért is eltávolítsa, s magát vétkes könnyelműséggel oly gondokkal terhelje, melyek miatt az utókor előtt helyt állani sohasem lesz képes. Alulírottak részben, mint az időkori állandó színház részvénytársaság által kibocsátott részvényeknek volt tulajdonosai, s ezen tulajdonosok jogutódai a legerélyesebben tiltakozunk az ellen, hogy Pápa városa, az időkori színházi részvénytársaság által terhére megállapított kötelezettség alól magát egyoldalulag felszabadítsa, mert a színház és színháztér az ismeretes szerződéskikötés folytán Pápa városának szabad rendelkezése alá tartozó vagyonnak nem tekinthető, s az 1886. évi XXII. t. cz. 114 §-a értelmében ezen kérdés közigazgatási utón el nein bírálható. 4. Minden rendes családapától elvárható, hogy vagyoni viszonyait okszerűen rendezze, azokon könnyelmű módon változtatást ne eszközöljön, s ha azokon változtatni kíván, cselekedetének lehetőleg minden, de legalább is a dolgok természetéből folyó következményeivel számoljon. Ha ezen követelmény a'társadalom minden tagjával szemben fennáll, annál, inkább fenn kell forogni ezen szabálynak egy erkölcsi és politikai testületet képező városnál is. Amiként már felemlitve lett, színházi célra; nekünk a jelenleginél alkaimásabb helyünk soha sem lesz, de az újonnan 'emelendő színházat már a dolog, természeténél fogva sem tudjuk máshol oly rendkívüli :kevés kiadással felépíttetni, mint a jelenlegi helyen. Pápa városára nézve még a pápai ref. egyház által felajánlott 30000 korona figyelembe vétele mellett is legkevesebb 100—120 ezer korona különbséget jelent, hogy a színházat a jelenlegi helyén, vagy pedig máshol akarja felépíteni, s igy azon helyzet állana be, hogy a más helyen építendő színház sokkal drágább is lenne, de a célnak megközelítőleg sem felelne meg akként, amint a jelenlegin biztosan megfelel. Egy városra nézve az sem képez egészen jelentéktelen körülményt, hogy belsejében vannak-e szabad terek, sétahelyek, hol a közönség napközben a munkaszünet ideje alatt, vagy esténként leülhet, megpihenhet, egy kis szabad levegő élvezete mellett sétálgathat, s különösen ahol a szegény beteg ember némi üdülést kereshet. Pápa város közönségének a város belsejében a Széchenyi-sétatér egyedüli köztere befásitott sétahelye, ezen hely a városi hatóság által padokkal ellátva évszázadok óta már a városban egyedüli sétahelyül szolgál. Ha a színház helyett ezen téren felekezeti intézmény, s különösen templom épül, bármennyire szépítve és parkérozva lesz is az, sétatér, nyugvó, üdülőhely jellegét, különösen a más felekezethez tartozóra nézve ekkor már elveszíti, mert senki sem szeret I oly helyen járni, ahol esetleges jelenlétével valakinek felekezeti érzékenységét sértheti. De mindezen körülményektől eltekintve tény az, hogy ez idő szerint a fe.épitendő uj színház részére hely kijelölve, megállapítva nincsen, vannak e tekintetben tervek és javaslatok, melyeknek elfogadhatósága szempontjából a városi képviselőtestület még nem határozott. Tény az is, hogy egyes pápai építési vállalkozók a jelenlegi értékforgalmi és munkásviszonyok figyelembe vételével a felépítendő uj színház tervének bemutatása nélkül költségvetést terjesztettek a képviselőtestület élé, de ezen költségvetésre vonatkozólag említett építési vállalkozók maguk is kijelentették, hogy az abban kitüntetett felszámítás a még 10 év múlva teljesítendő építkezésnél irányadóul nem szolgálhat. A város által célba vett ily nagyobb arányú építkezésnél műépítészek által nyilvános felhívás utján beterjesztendő építkezési terv és költségvetés alapján lehetünk csak tájékoztatva oly irányban, hogy a felépítendő uj színház Pápa város igényeinek minden tekintetben megfelel-e, s ha már erkölcsileg kötelezve lennénk a szinházterűlet átengedésére, csak ugy tudhatjuk meg, hogy az általunk nyújtandó rendkívüli nagy áldozat ellenében a felajánlott 30000 K-val megelégedhetünk-e. Mindaddig míg ezen kérdések kellőleg tisztázva nincsenek vétkes könnyelműség a színház területét átengedni, s ugy járunk, hogy a ref. egyházközség részére biztosítottuk a felépítendő uj templomhelyet, de a szó szoros értelmét kockáztatjuk a felépítendő uj színháznak létesítését. Bármennyire elismerjük városunknak hasonló esetekből kifolyólag egyes felekezetek, különösen a pápai ref. egyház irányában fennáló erkölcsi kötelezettségét nem hisszük, hogy létezik még magyarországon oly politikai és erkölcsi testület, mely a fentebb felsorolt tények ismerete mellett ily sérelmes határozatot hozott volna, miért is kérjük a Nagyságos Polgármester Urat jelen felebbezésünknek a tekintetes törvényhatósági bizottsághoz leendő felterj jesztésére, hol aziránt esedezünk, miszerint Pápa város képviselőtestületének 1910. évi dec. hó 5-én a pápai ref. egyház kérelme tárgyában hozott határozatát a felsorolt alaki és anyagi jogszabálysértések miatt a város jól felfogott érdekében megváltoztatni, megsemmisíteni, s a pápai ref. egyház kérelmét teljesithetetlennek nyilvánítani méltóztassék. Eddig a felebbezés, mely dr. H e rzog Manó ügyvéd és társai nevében lett a polgármesterhez beadva. Városunk közönsége a hagyományos szokáshoz híven ünnepelte meg Szilveszteréjjelét. Vígsággal búcsúztak el az ó-esztendőtől és örömmel üdvözölték az újévet. Alig volt városunkban egyesület vagy magánkör, amely az újév beköszöntőjét nem ünnepelte volna. Vigadott az egész város mulatság, zene és tánc mellett. Minden társaságban az óesztendőt a mulandóságnak adtak át és egy boldogabb jövőben üdvözölték az újévet. Le roi est mort, vive le roi ! Az ó-év meghalt, éljen az uj esztendő ! Az egyes megtartott ünnepélyekről a következőkben számolunk be : A Kaszinóban. Nagyszámú és díszes társaság gyiilt j egybe a Kaszinó helyiségében Szilveszterestén, hogy az ó-esztendőtől elbúcsúzzon és az uj esztendőt üdvözölhesse. asszony és szellemtől, okosságtól, felsőbb séges értelemtől csillogó, szép arcán mély fájdalom tükröződött. — Igazán fáj. — Bocsásson meg, bocsásson meg. — dadogta Kalmár és erősen otrombának, közönségesen alantasnak érezte a viselkedését. — Nem tehetek róla. Igazán nem. Meg kellett mondanom. — Óh miért? Miért? — siránkozott az asszony. — Most már vége mindennek. — Minek ? — riadt fel Kalmár. — A mi kedves barátságunknak, testvériségünknek, a lelkünk házasságának, -- felelte bánatosan az asszony. — • Pedig igazán nagy bűn volt végét szakítani. Hl szen olyan gyönyörű, megindító, mély és szent volt. Milyen kár értei, — De Liea, kétségbeejt !• Maga olyan tragikusan fogja fel a vallomásomat. Hat mi történt ? Egyszerűen .az, hogy akit. anvnyira magaménak -éreztem, megkívántam egészen. Hiszen ez olyan érthető. A lelke, a\ gondolatai, a hajlamai, a /szenvedélyei mind-mind az enyémek, nem volnék, férfi; ha nem merült volna* fel-bennem a gondo lat, hogy érvényesítsem a jogaimat, egében. Lehet,- hogy otrombán juttattaní.;kifejezésre ezt a mély, megrázó erejű, de ép, egészséges vágyamat, hanem hiszen a maga törékeny, finom, átszellemült egyéniségéhez még a szavak ünnepi köntösében is szentség törés közeledni. —* Mit tegyek ? Majdnem, megöl a lesújtó szavaival. Az asszoúy szomorúan hajtotta le a fejét. — Es mégis fájdalmat ke l okolnom magának, — mondta ha^iroaottan. — A maga gondolatának nem lett volna szabad fölmerülnie a lelkében. Ha nz egyénisége igazán az enyém volna, akkor nem is me rült voina fel, aminthogy az én lelkemben nem vetődött fel egy pillanatra sem. Most kiderült, hogy legünknek, gondolatainknak vannak egymástól idegen területei. Pedig én óvatosan vigyáztam arra, hogy a mi érzéseink a legnagyobb elvontságban találkozhassanak. Még az otthonomba se enged lem be magát. N^m akartam, hogy a húsnak és vérnek olyan kapcsolatában lásóon engem, mint a házasság. Es íme, hiába volt minden és most vége is mindennek. El kell válnunk. Könny csillogott az asszony szemében és búcsúra nyújtotta a kezét. Kalmár megrendülten, alázatosan dadogta : — Ne, ne 1 Ne büntessen igy. Nem akarok búcsúzni! Maradjon minden ugy, ahogy volt. — Lehetetlen. j: — De nem. Esküszöm ! Oh, f"lejtse (c el '.ÍV bűnömet; En mindent elkövetek, hogy j elfeiéjrsé. A mai napot, az imént elmúlt r pManatökar törülje ki az emlékéből, az | életéből. -- Ali £ lehet. | — De igen. Meglátja. És maradunk a : régi, benső iestvérségben. Jo ? Ralmar hangja remegett. Meghatott sága méljuU zengett át a szavak meleg érőén, és a«á asszony legyőzve felelte, i • — Jó. Megpróbálhatjuk. -IV. Kalmárt ugy áthatotta, fölemelte, megtisztította az asszony sugaras tisztasága, hogy szinte fény kört látott a feje körül. És ugy beszélt vele, olyan áhitatosam hódolattal, mintha egy felsőbb szent aszszonyhoz intézné szavait és minden alkalommal szinte megfürösztötte lelkét a^ aszszony gondola,i— -^k kristályos forrásábanSzép, b 'i- nikus együttes volt ez, igazi lelki házaasag és Kalmár jóval később egyszer megkérdezte az asszonytól : — Boldog-e ? Mert én nagyon boldog vagyok ! Az asszony hálás mosollyal felelt a kitörésre, de aztán hirtelen valami futó árny felhőzte be a tekintetét. Kalmár nem vette észre ezt a kis árnyat, pedig ha figyel, észrevehette volna, hogy ettől fogva ez az árny egyre nagyobbra nőtt. De mit tudhatta Kalmár, hogy mitől vált lassanlassan olyan rejtelmesen sötétté az asszony szeme ? Kalmár csak komplikálatlan lelkű férfi volt s mikor egy napon az asszony forró és perzselő gerjedelemmel szorította meg a kezét és észvesztő buja átengedéssel mélyesztette be a tekintetét az ő tekintetébe, azt hitte, hogy puszta rémlátása volt és magában vezekelve, alázatosan kért bocsánatot a szent asszonytól ezért a rémlátásért. Pedig azon az éjszakán a szent aszszony vergődő testtel gyúrta a vánkosát és tehetetlen dühvel gondolt imádottjára, aki olyan — ostoba.