Pápai Közlöny – XX. évfolyam – 1910.

1910-02-13 / 7. szám

és elbizakodottá tegye a város vezető férfiait oly mértékig, hogy a boldog megelégedés kéjes érzéseinek hatása alatt a puszta véletlenségre bizzák a továbbfejlődésnek folyamatát. Ám ha a város hivatott vezető erői és tényezői a modern alkotások auyagi gondjaitól elhúzódva, felelősségük tudatában lankadni érzik tettre buzduló erőiket: akcióba kell lépnie az Örtálló társadalomnak! A társadalom önmaga ismeri leginkább saját vágyait és jogos igényeit. Lépjen tehát sorompóba. Egyesítse erőit és álljon ki a produktív alkotások azon terére, mely a közintézmények létesi tésének programmszerü sorozatában, hiányt pótlólag és kiegészitőleg, csak hamar elsőrendű faktorává válik a város életerős továbbfejlesztésének í Az általánosság kereteiben mozgó ezen bevezetés után, áttérve most már Pápa város helyiviszonyainak taglálására és érdekszférájának megrajzolására, mindenekelőtt megállapít hatjuk, hogy városunk helyzete és közállapota magában egyesíti mindazon nélkülözhetetlen eszközöket, melyek külső és belső fejlődésének és lakossága rohamos szaporodásának attribútumait alkotják. Nagyban és egészben koncentrálva látjuk városuuk organikus életében és struktúrájában az empori ális jelleg kialakulásához megkívántató mindazon alapvető feltételeket, melyek alapján helyes, célszerű és öntudatos munkálkodás mellett a szűk séges és hasznos közinstituciók létesítése által városunk fejlesztésének nagy műve, az urabanitás eszményi érdekében megvalósítható iesz. Kétséget sem szenved, hogy e rövid néhány év leforgása alatt megvalósított modern alkotások tetemes anyagi áldozatokkal járnak és nagy mértékben szaporították Pápa város közterheit. És éppen azért, mert maga a város, mint erkölcsi testület, csekély magánvagyon felett rendelkezvén, a modern újításokkal járó költségek túlnyomó részét az adózó polgárok vállaira volt kénytelen áthárítani ; ennek folytán a város ólén álló férfiak félvén az ujabb terhek szaporításának még puszta gondolatától is, bármily élénk vágygyal csügjenek is a város tovább fejlesztése céljából szükséges ujabb közintézmények létesítésének gondolatán: az ujabb megterhelés gondja leszerelésre készteti még a legerősebb vágyait is; s e fejlődés iránt áhítozó város marad továbbra is reménykedő védekezésnek további stádiumán. Midőn tehát Pápa város vezető társadalma tisztán látja a mai helyzet sziguaturáját és e jelenségnek moti vumait; a társadalom egyrészt saját jól felfogott érdekeinek képviseleté ben, különösen pedig Pápa város jövendő fejlődésének és emporiális kialakulásának érdekében is, kell, hogy kezébe ragadja a kérdés, a cselekvés és munkálkodás szerepét ; és a város közhatóságának válvetett támogatásával az alkotások terére kell lépnie ; megteremtvén mindazon közintézményeket, melyek a városfejlesz tés feladatának teljes értékében immár régóta megvalósításra várnak ! — 1910 február 7. — Pápa város képviselőtestületének hétfőre egybehívott közgyűlésén nagy lehangoltság uralkodott. Ezen lehangoltságot a vármegye idézte elő azzal, hogy városunk számos határozatát kicsinyes dolgok miatt megsemmisítette és ezáltal ujabb határozatokra provokálta a képviselőtestületet, jóllehet csak egy jóindulattal ezt mellőzn lehetett volna. Ezen eljárásnak tudandó is be, hogy a közgyűlés lefolyása nem volt egyébb, mint névszerinti szavazás, még pedig oly ügyekben, melyekben a képviselőtestület már névszerinti szavazással hozta meg a határozatot, de a vármegye alaki vagy formai hibák miatt — melyeket rövid uton is el lehetett volna intéztetni — jónak látott megsemmisíteni és uj határozatokat provokálni. Különösen arról lapunk vezércikkéében bővebben foglalkozunk, A közgyűlésnek egyik fontosabb tárgya a vujgyár létesítése volt. A közgyűlés a vállalkozóval a bérleti szerződést megkötötte és kilátásba helyezte a teleknek örök árban való eladását is. A közgyűlés lefolyásáról a következőkben számolunk be : Mészáros Károly elnöklő polgármester üdvözli a megjelenteket az ülést megnyitja és a jkv. hitelesítésére felkéri Fischer Gyula, Piatsek Gyula, Besenbach Károly, Billitz Ferenc ós Ács Ferenc képviselőket. A mult ülés jegyzőkönyve felolvastatván, az észrevétel nélkül tudomásul vétetett. Elnök bejelenti, hogy dr. Hajdú Tibor pannonbaimi főapátot kineveztetése alkalmából Pápa város közönsége nevében üdvözölte, amelyre a főapát egy meleghangú köszönő levélben válaszolt, mely levél felolvastatott. A felolvasott levelet a képviselőtestület tudomásul vette. Ugyancsak bejelenti, hogy a polgármesterek orsz. egyesületének igazgató-tanácsa mult hó 16 án Budapesten ülést tartott, amely ülésben mindazon óhajtások és kívánalmak, melyet itt a legutóbbi képviselőtestületi ülésben a városok segélyezése ügyében elhangzottak, legnagyobb részben memorandumba foglalva a belügyminiszterhez felterjesztettek. A bejelentést a képviselőtestület tudomásul vette és ezzel áttértek a napirendre. 1 Kirchmayer Győző pápai lakos kéri, hogy a Matkovich féle házban, özv. Matkovichnö által 600 koronáért bérbe birt lakás, 1910. évi november hó 1 tői három évre évi 700 koronáért nyilvános árverés mellőzésével neki bérbe adassék. Gyurátz Ferenc sajnálatát fejezi ki aziránt, hogy a vármegye törvényhatósága gyámkodását ily mostohán teljesiti Pápa beszédeket tartott magában Klára mellett esténkint, mielőtt elaludt volna. Belátta, hogy Klára virágzó, ifjú szépsége, müveit, finom lelke egy óceáni távolságra áll, öreg, iszákos, durva urától. A természet nagy igazságtalanságának tartotta ezt az együttlétet. Később már nem is annyira az aszszonnyal, mint inkább a fiúval foglalkozott. Csodálta, mint egy félistent, és siratta, mint elérhetetlen álomképet. Voltak percei, amikor kétségtelenül megállapította, hogy perzselő szerelmet érez a daliás hadnagy iránt, aki mindig olyan előzékeny figyelemben részesítette őt, a társaság hamupipőkéjét. ilyenkor akaratlan féltékenységgel, szinte haraggal gondolt Klára asz szonyra. Míg újra elő nem vette józan eszét, lemondásra formált nagy lelkét. Ezek megmagyarázták, hogy a boldogság a szépségnek és az erőnek a joga, az olyan nyomorék kis teremtéseknek, mint ő, csak a könybevesző álmodozás az osztályrészük. Beletörődött Kláráék boldogságába, s most erre a boldogságra készül lecsapni a pokol romlása. A küldönc jelentkezése verte föl gondolataiból. Gépiesen átadta a sürgönyt, s csak mikor már a küldönc léptei is elhangzottak, rémült föl újra. Fontolgatásra nem volt idő, cselekedni kellett. Egy meleg kendőt keritett nyaka köré. Eloltotta a lámpát, s nekivágott a hideg, csillagtalan novemberi sötét estének. A kertek alján bujkálva, haladt fájós, bicegő lábával. Hogy elmaradtak a kerítések, csípős, fütyülő szél vágott az arcába, de nem érezte a hideget. Lépten-nyomon megakasztotta egy árok, megficamitotta a lábát egy rejtett gödör, de nem érezte a fajdalmat, a fáradtságot. Hatalmas, győzhetetlen erő vitte a szőlőhegy aljában sötétlő présház felé. Megkoppan a törött, piszkos ablaküveg, s a boldog szerelmesek riadtan eresztik el egymás kezét. Egy vékony, fuldokló hang liheg be : — Meneküljenek, el vannak árulva... Klára, gyorsan, gyorsan. Én vagyok, Lila. Halotthalványan, reszketve lép ki az asszony. A másikra már nem is vár a leány, viszi a rémült teremtést magával, keresztül a mezőkön, s közben aggódva figyeli, hogy a sivító szél mint nyeli el a lódobogást. Éjfél elmúlt, mikor hangos ajtócsapkodás, s dühös szitkozódó káromkodás adta tudtára a paplan alatt vacogó asszonynak, hogy megjött az ura. Bár biztonságban érezte magát, — észrevétlenül lopózott ki a kastélyból, s ugy tért vissza, — mégis irtózott a találkozástól. Mély alvást színlelt, mikor egy percre benyitott a dühös férfi, hogy otthonlétéről meggyőződjék. A halálos veszedelmen túlesett. Két napig nem látta az urát, s ő sem mozdult ki szobájából. Harmadnap beszólt hz ura, hogy nézzen be a postára, mert a kisasszony nehéz beteg, már itt van a helyettese is. Lélekszakadva rohant a szegény, jó leányhoz. Olt feküdt az alacsony, besötétített szobában, a tiszta, hófehér ágyon, lázban égő arccal, sipoló mellel a postáskisasszony. Az ágy mellett lehajtott fejjel, kétségbeesetten állott Muzsnay Pali, a huszár•• hadnagy. A beteg kívánságára sürgönyözte ide az uj postáslány. Mikor az asszony belépett, csak annyit tudott nyöszörögni a fiu: — Nézze, Klára, a mi nemes, drága mártírunk ! Az a rettenetes este őt kívánta áldozatul. A halállal viaskodó leány végső erőlködéssel fölnyitotta ajkát : — Szívesen tettem, — suttogta. — Csak egy fáj, hogy onnan fennről nem tudok eléggé vigyázni magukra. Az erős katonagyerekbői kitört a zokogás. A nő hangja is fuldokolt: — Pali, — mondta szinte ünnepélyesen, — adja ide a kezét, most utoljára találkoztunk. Ez az áldozatkész, nagy léluk visszatérít a lemondás, a türelem útjára, amelyet már majdnem bűnösen elhagytam. Kétségbeesett kiáltással odaborult a szerencsétlen leány hidegülő kezére. A megtört katona pedig, amig kifordult a szobából, szivmarcangolva érezte, hogy mint zárja el a visszatérés útját egy szegény kis halott leánynak lelkükben örökké élő nemes árnya.