Pápai Közlöny – XX. évfolyam – 1910.

1910-12-04 / 49. szám

landó bizottsága szeptember 12-én Temesvárott tartott ülésébői azzal a kéréssel fordult a belügyminiszter úrhoz, hogy az eddigi-2 millió korona állami segélyt a jövő évre legalább is 4 millió koronára emelni szíveskedjék. A jövő évi állami költségvetés nek a képviselőház elé terjesztése alkalmából azonban arról győződvén meg, hogy e cimen az 1911. évre csak h^rom millió korona iráuyoztatott elő, ez a körülmény arra indította az állandó bizottságot, hogy október hó 29 én Budapesten tartott ülése alkalmával küldöttségileg a miniszterelnök, belügyminiszter ur elé járuljon, tőle a folyó évi államsegély sürgős kiutalását s a jövő évre előirányzott 3 millió koronának legalább négy millió koronára való fölemelését kérvén. A miniszterelnök ur az állam súlyos pénzügyi helyzetére való hivatkozással kijelentette ugyan, hogy a jövő évre az állami segély összege fel nem emelhető ós hogy a városok csak az 1913. évben számithatnak az állami segély összegének az emelésére, ezen nyilatkozat dacára is azon ban szükségét látjuk annak, hogy a városok az ő országgyűlési képviselőjüket érdekeiknek fokozott mérték ben leendő támogatására kérjék föl, mert » városokra igen sérelmesnek találjuk azt, hogy bár az összes közalkalmazottak között a városi tisztviselők azok, akiknek legutoljára rendeztettek az illetményei, mégis teljes összegükben az állami segély összegének elégtelensége miatt még most sem kaphatják meg, nem is szólván arról, hogy az államsegélyből annál kevésbbé jut a városok közegészségügyi, kulturális, szociális intézményeire. A vármegyei tisztviselők illetményeinek a rendezése alkalmával teljes összegében kapták meg illetményeiket az, érdekeltek : már évek óta állami kiegészítésben részesittetnek a községi és körjegyzők, már jóval előbb rendezték a községi- és körorvosok fizetését és csak mindezek után került a sor a városokra és illetve ezek tisztviselőire és még ekkor is csak apróbb részletekben juthatnak ahhoz az összeghez, amelyet a városok évek hosszú sora óta polgárainak túlterheltségével kénytelenek az állami feladatok ellátására áldozni. Mindezeket figyelembe véve, azzal a kéréssel fordulok t. Polgár mester úrhoz, szíveskedjék a legközelebbi városi közgyűlés elé oly értelmű indítványt terjeszteni, hogy a város közönsége kérje föl a város országgyűlési képviselőjét, hogy a városok állami segélyének, illetve a jövő évi állami költségvetésének parlarripnti tárgyalásakor a városok érdekében odahatni szíveskedjék, — hogy egyrészt az előirányzott 3 millió korona a költségvetésben érintetlenül meghagyassék, másrészt annak 4 millió koronára való fölemelése végett minden lehetőt kövessen el, — vagy ha már az 1911. évre az nem fokozható, akkor legalább oly kép yiselőházi határozatot, vagy kormány nyilatkozatot provokáljanak, hogy az államsegély összegének a fokozása a következő évekre biztosittassék. A magyar városok orsz. kongresszusa állandó bizottságának Budapesten 1910. október 29 én tartott üléséből. Bárczy polgármester elnök. Tanfelügyelői jelenlés. — Veszprémvármegye népoktatási állapota. — A kir. tanfelügyelő a vármegyei közigazgatási bizottsághoz intézett havi jelentésében a következőkről értesít: Az 1909—10. tanév uj szorgalmi idő a beérkezett eddigi jelentések szerint általában mindenütt kezdetét vette. Egy uj iskola keletkezéséről is jelenthetek, t. i. a hársági-pusztai községi jellegű iskoláról, mely valahára hosszú vajúdások után ideiglenes elhelyezéssel f. évi szeptember hóval megkezdődött. A pénzeskuti községi jellegű iskola is f. évi szeptember 1 ével államivá lett, uj tanítójává kineveztetett Luka Kálmán a tési r. kath. iskolának eddigi buzgó II-od tanítója ; az eddigi pénzeskuti tanitó Oszolyi Mihály f. évi augusztus végével nyugalomba vonult. Megtartottam kiküldött választási elnök minőségben: az iharkuti, hárságyi és gyertyánkuti községi és deveeseri tanonciskola uj tanítói választásokat; jelen voltam a városlődi ovoda nyári ünnepségén, mely az egész falu népének jelenlétében folyt le; velem volt a veszprémi járás főszolgabirája is. A szeptember hónak s egyúttal az uj tanévnek, sőt a hazai népoktatásügynek legfőbb eseménye az 1908. évi 46. törvénycikknek, a népoktatás ingyenességének az életbeléptetése, a tandíjmentességnek a községi és hitközségi jellegű elemi népiskolákban való behozatala folytán. Ebből kifolyólag a tandíj kárpótlási ál— Tass Imre is ivott ? — Vezetett, lelkem, vezetett I — lelke sedett a férfi, —• Valami nagy, tragikus szerelem kergette az ital mámorába ezt a fényes elmét. Megzavart lelkivilága csak a fehér asztalnál nyeri vissza az egyensúlyt. A nőket gyűlöli s csak férfi társaságban érzi jól magát. Engem különösen megszeretett. Kért, hogy legyek minél többet vele s én megígértem, hogy a ma délutánt és az estét is vele töltöm. Ugy e jól teszem, édes, ha ápolok ilyen jeles barátságot ? Az asszony meghatottan bólintott a fejével. Egész képzeletét élénken foglalkoztatta a szerencsétlen, szenvedő költő sorsa. Ebéd után egy szava sem volt, mikor az ura elment Tass Imrét fölkeresni, aki az aranykereszt kijárásánál is fontos tényező lehet. A ragyogó tavaszi verőfény az aszszonyt is kicsalta kis fiával a közi népkertbe. A gyerek jókedvűen játszadozott, mig hirtelen sírásra nem pityeredett a szája. A labda az elkerített pázsitos részre ugrott be. Az asszony tehetetlenül állott az egyre zokogó gyerekkel. Kellemesen csengő, résztvevő hang szólalt meg a közelükben : — Kis pubi, ne sírjon, itt a labda! Magas, karcsú, fiatal ember nyújtotta át a labdát. Szép, halvány arcából kiragyogó fekete szeme szelid, szerető nézéssel simo gatta végig a síró fiút. Az asszony hálás, köszönő szavaira udvariasan meghajolva bemutatkozott : — Tass Imre. Az asszony meglepetten nézett föl. — Az író ? — kérdezte sziule kételkedően. — Az vagyok, —• hajolt meg újra Tass, — s bocsánat, hogy ilyen szokatlan körülmények között mutatkoztam be. — A férjem sokat emlegeti önt, — folytatta az asszony, látható izgalommal. — Kit tisztelhetek a kedves férjében? — Resovszky Kázmér, méhészeti felügyelő. Sajnálom, de nincs szerencsém. — Hogyan ? — hiszen az éjjelt is együtt 'töltötték, a kerületi körben! — Nagyságos asszonyom, tévedni méltóztatik, — mosolygott az iró. —Semmiféle körbe nem járok. Bort nem iszom, s éjszakázni csak a dolgozó asztal mellett szoktam. Resovszkyné azt hitte, hogy valami bolondos álom az egész. Nem

r is igyekezett a rejtély nyitját keresni. Átadta magát annak a finom, nemes hangulatnak, amelybe a kitönő iró vonzó egyénisége, ötletes megjegyzései ringatták. Estefelé búcsúztak el. Otthon nem várta meg az urát, hanem lefeküdt: folytatni a délutáni szép álmot. Reggel a földön egy idegen női zsebkendőt talált. A fmom csipkéből erős illat áradt. Éppen nézegette a különös jószágot, midőn odapillantott az ébredő férj. — A zsebkendőt nézed ? A Tass Imre zsebkendőjét, — harsogta, felülve az ágyban. — Szegény fiu ideadta nekem, hogy őrizzem meg, mert őt mindig szerencsétlen szerelmére emlékezteti. Az asszony egy szót sem szólt. Gyanútlan lelkében már fölébredt a gondolat, hogy kijátszották, rutul megcsalták. A kendőt odadobta a férje ruhái közé és a reggeli készítéshez látott. Igyekezett uralkodni magán, mikor délután Kázmér felkészült, hogy Tass Imréhez megy. Szerette volna odakiáltani, hogy : — hazudsz, csaló vagy, nem téged, hanem engem vár Tass Imre, az igazi, a finom, gyöngéd lelkű iró. — De összeszorította az ajkát és hallgatott. Napok teltek el. Resovszky mindig Tass Imréhez távozott hazulról. Az asszony pedig ezalatt valóban Tass Imrével töltött egy szebb, tisztultabb világba való perceket. Ideális viszonyukat nem szennyezte be semmi bűnös indulat. Az asszony megmaradt becsületes, hű feleségnek, csak épp az ő szubtilis lelkét engedte át poétájának. 1 Kázmér pedig vigan és zavartalanu. szedegethette a mézet az éjjeli mulatók vi rágós kertjében. Otthon nem várta szemrehányás, s elégedetten gondolt mindig a köpenyül kitalált „jeles barátra", akit sohá életében nem látott. Az asszony az ő sugaras, boldog délutánjaiért megbocsátotta a sok hazudozást. Tisztának érezte magát, de mégis megriadt, mikor az ura szokatlan időben haza rohanva rákiáltott: — Látták a népkertben !... Égy idegen férfival. .. Többször ... Maga volt ? — Igen, én voltam! — ismerte be remegve az asszony. — Ki volt az a gaz naplopó, csábító ? — toporzékolt a férfi. Az asszony már visszanyerte hidegvérét, s fölényesen mondta: — Tass Imre ! A jeles barátja 1 A méhészeti felügyelő ur felszisszent, mint akit méh csíp meg. Felesége nyílt, tiszta tekintete előtt szemét lesütve, bűnbánó, szégyenkező alázattal csókolt kezet.