Pápai Közlöny – XX. évfolyam – 1910.

1910-11-06 / 45. szám

annál többet vesz vissza. A bérösszeg emelését a fogyasztás emelkedésével, a város fejlődésével szokták indokolni. Ez az indokolás azonban nem állhat meg, mert a város fejlődésével előálló nagyobb bevétel a városok szorgalmának, áldozatkészségének és befektetésének az eredménye s igy nem méltányos, hogy a városoknak nagy anyagi áldozatokkal járó fejlődését, a bér-, vagy megváltási összeg folytonos emelésével ugyancsak a városokkal fizettessék meg. Az idei zaklatás, ami a városokat a pénzügyi közegek részéről a fogyasztási bérletek megújításánál érte kell, hogy arra inditsa a városokat, hogy a fogyasztási adók megváltását, vagy átengedését, de legalább is a városoknál a bérösszeg kontingentálását követeljék. De különösen nagyon helytelen és sérelmes eljárás a városokra az, amit a pénzügyminiszter velük szemben müveit, mert az élelmiszerek drágaságát a fogyasztási adóbérek emelése csak fokozza, azt pedig amit az államsegély hivatva lett volna a városokon lenditeni, teljesen lefokozza azzal, hogy azt más cimen velük duplán visszafizetteti. Ehhez az eljáráshoz méltán társul aztán az a városok bőrén való takarékoskodása a pénzügyminiszternek, bogy a városok államsegélye cimén még a várható segély 50%-át sem állította be a jövö évi állami költségvetésbe, hanem az eddigi 2 millió helyett csak 3 millió koronát, ami pedig akárhány városban még a tisztmindig koptattam. Vastag, simulékony, meleg és mégis olyan könnyii volt, mint a pehely és az ilyet csak az én kis lányom tudta kedvemre megkötni. A sorok olyan sürüen simultak egymáshoz, hogy szél eső hideg és köd nem hathatott át rajtuk és megóvtak minden betegségtől! Ha a hazámtól távol, künn voltam a sík tegeren, olyan jóleső melegséggel árasztottak el, mintha csak otthon ültem volna családi tűzhelyemnél. Ugy csiklandozták, cirógatták a bőrömet és nyakamat a legcsekélyebb mozdulatnál is, mintha az én drága kicsikém bársonyos ujjai még mindig ott volnának a puha pamutban. Oh ! azok még szép idők voltak és a gonoszak csak a vénséggel törtek rám. Meg kellett válnom a tengertől, el kellett adnom bárkámat és kénytelen voltam nyomorúságos nyugdijamra támaszkodni. Ez éppen elég nekem a rmindennapi kenyérre; egyébre nem telik. És hogy semmibe se legyen hiányom és ne csináljak adósságokat, szegény kis Aubertem elhatározta, hogy a városba megy állást keresni. Mielőtt elment, titokban, sebtében még befejezte a megkezdett gyapotujjast és mikor kész lett a munkájával, elment... magamra hagyott. A küszöbön átadta a gyapotujjast és mikor bucsuzóul megcsókolt, igy szólott: — Nesze, apuskám, ez az ujjas jó viselők illetményeinek a kiegészítésére sem lesz elegendő, annál kevésbbé a kisemberek, az altisztek, szolgák, ren dörök stb. illetményeinek a rendezésére. Igy nem kell nagy mesterség a költségvetés annyiszor magasztalt zseniáli összeállításához. Elvárhatják azonban a városok az ö országgyűlési képviselőiktől, hogy nem hagyják annyiba a dolgot és ha már nem tudják megakadályozni azt, hogy a pénzügyrninistert a fogyasztási adók bérösszegének megállapításánál engedékenyebb állásfoglalásra birják, amennyiben az e tárgyban tartott tárgyalások idejüket multák, de legalább aktiójuknak lesz annyi sikere, hogy az államsegély jövö évi részlete fejében legalább is 4 millió korona állíttatik be a költségvetésbe. — 1910 november 3. — Elég szép számban jelentek meg a városi képviselők a csütörtökre egybehívott városi képviselőtestületi közgyűlésen. A tárgysorozat összes pontjai az állandó választmány javaslatai alapján nyertek elintézést. A közgyűlés lefolyásáról a következőkben számolunk be. Mészáros Károly elnöklő polgármester üdvözölve a megjelenteket az ülést megnyitja és a jkv. hitelesítésére felkéri Borsos István, dr. Herzog Manó, Csillag Károly, Lippert Sándor és Gaál Gyula képviselőket. A mult ülés jkv. felolvastatván, az észrevétel nélkül tudomásul vétetett. Elnöklő polgármester jelenti, hogy a legutóbbi közgyűlésen, amelyen nem ő elnökölt, a pénzügyi bizottsággal szemben meleget tart majd és megvéd a szigorú hideg ellen ! Azután elsietett, hogy könyeimet ne láthassa. Cadion köhécselt és Öklével a szemeit törülgette. —- Bizony, a kicsikém gyapotujjasa nélkül kegyetlenül megfáztam volna. Az egész télen csupán az melengette szivemben a reá való megemlékezést. Mikor a puha pamut a nyakamat csiklandozta, mindig ugy éreztem, . mintha ő cirógatna. Azután ugy elszomorodtam, mikor elgondoltam, hogy ha ez az ujjasom elszakad, akkor már nem kapok ehhez hasonlót többet. Azért nagyon megkíméltem és mikor foszladozni kezdett, ügyetlen, vén kezeimmel javítgattam ahogy tudtam. Végre mégis szétfoszlott. Ha az ember megvénül, hiába ül nyugodtan, mégis lesoványodik ; a husa lefogy, csak a vén, kiálló csontok maradnak, azok pedig mindent átszakítanak. Mikorra az esztendő a végére járt, az ujjasomból már csak a rongyok maradtak.. Éppen ezen szomorkodtam, mikor délben, a nevemnapján, az ajtó megnyílt és a levélhordó lépett be hozzám : — Hoztam magának valamit, Cadion apó ! — igy szólott biztatva. A kezeim ügy reszkettek, hogy képtelen vzltam a csomagot kibontani. A levélhordó — mert szintén kíváncsi volt a taregy képviselő imparlamentáris kifejezéseket használt. Meg van győződve, hogy ezen kifejezések nem sértő szándékkal lettek mondva és a képviselőtestület ily értelemben ad kifejezést ezen félreértett szavaknak. A képviselőtestület a polgármester kijelentését helyesléssel fogadja el. Napirend előtt Pados József a mezei egerek pusztításáról tesz említést, kéri a polgármestert, hogy hatóságilag intézkedne ezen mizériák megszűntére. Polgármester válaszában kijelenti, hogy ez érdemben a gazdaközönséggel érintkezni fog és a szükséges intézkedéseket ez érdemben meg fogja tenni. A választ ugy a képviselőtestület valamint az interpelláló tudomásul veszi. Kellner Vilmos a rendőrkapitány által kibocsájtott szabályrendelet ellen tiltakozik, mivel ezen szigorítások a husdrágaságát még jobban növelik és mészárosokra nagy terhet ró. bzoholy Ignátz válaszában kijelenti, hogy ő ezen rendeletet a törvény és a miniszter rendeletei alapján bocsájtotta ki és ezen rendelet a város közegészségügyét van hivatva előmozdítani. A válasz tudomásul vétetett. Kovács József egy interpellátiót intézett a polgármesterhez, mely nem a közgyűlés elé tartozik és igy a polgármester erre választ nem adott. Kovács Sándor kéri a polgármestert, hogy az Árpád-utca megnyitása alkalmával ő egy területet bocsájtott díjmentesen a város rendelkezésére, mely területről ő még mindig viseli a terheket, kéri tkvileg ezen területet a városra átirattatni. Polgármester válaszában kijelenti, hogy ez érdemben meg fogja tenni a szükséges intézkedéseket. Miután a választ ugy a képviselőtestület valamint interpelláló tudomásul vette áttértek a tárgysorozatra. 1. Dr. Lővy László városi képviselő indítványozza, hogy a Battyányi-utcában fekvő és Pápa város tulajdonát képező u. n. utcakorcsmához a város vegyen meg Halász Mihály és társainak tulajdonát képező, a pápai 1618. sz. tjkvben felvett szomszédos telekből 100 négyszögöl területet, négyszögölét 30 korona vételári öszszegért. A képviselők minthogy kellő számban nem jelentek meg a képviselőtestület ezen ••^••••••••rifiMaaÉHÉMNiiifiiiiíi talmára — szívesen segédkezett. Hát, Uram isten, egy gyönyörű, meleg, szép gyapotujjas volt benne, melyet az én kicsikém kötött és küldött számomra. A meglepetéstől alig tudtam szólani, de még arról is megfeledkeztem, hogy a derék levélhordót egy pohár itókával megkínáljam. De mikor eltávozott és az ajtót betette maga után, már nem türtőztethettem magamat. - Hirtelen magamra öltöttem a vadonatúj gyapotujjast, mely ugy átmelegített, hogy sirni tudtam volna örömömben. Mikor aztán éreztem, hogy a szép, puha gyapot a nyakamat csiklandozza, hogy egyedül vagyok, kacagni, ujongni kezdtem, mint egy vén bolond. Azóta ez minden születésnapomon megismétlődött, mindig kaptam a kicsikémtől egy szép, meleg ujjast. Boldog voltam, mint egy kis király abban a tudatban, hogy az én édes leánykára, nappali munkájának végeztével, minden este a nekem szánt ajándékon dolgozgat. Képzeletemben láttam, mint mászik fel padlásszobája lépcsőjén . . . meggyújtja a gyertyát és reám gondolva, leül az asztalhoz számomra az ujjast Kötögetni, mig a többi leányok alig várják, hogy a legényekhez az utcára mehessenek, fecsegni, iháncolni, viháncolni. Ha az ujjason dolgozik, — igy képzelődtem — akkor bizonyosan öreg apjára, gyermekkorára, szülőföldjére gondol és ez kiűzi az ostobaságokat a fejéből. Amig az