Pápai Közlöny – XX. évfolyam – 1910.
1910-09-25 / 39. szám
medence ügyét felfújták, a megrendeléseket pedig a városi tanács tudtával tette. A mérnök felszólalására Győri Gyula és Szolcoly Ignátz rendőrkapitány válaszolt, mely felszólalások zajos jeleneteket provokálhattak volna, de elnöklő h. polgármester, mint tárgytalan ügy felett a napirendre térést,mondta ki. Altalános volt a nézet, hogy az elnöklő h. polgármesternek már a városi mérnököt felszólalása kezdetén figyelmeztetni kellett volna, hogy felszólalása tárgytalan és ezáltal ki lett volna kerülve néhány Ízléstelen közbeszólás és inperlamentáris kifejezés. Ugyancsak napirendretérés előtt Lipperl Sándor azon kérdést intézi elnöklő h. polgármesterhez, hogy van e tudomása arról, miszerint egyes házakon falragaszt tiltó táblák vannak és igy a közönség a hirdetésekről nem vehet tudomást, kéri a már többször említett hirdetési oszlopok felállítását. A h. polgármester helyett Csofoiyay Károly főjegyző válaszában kijelenti, hogy a hirdetési szabályrendelet a legközelebbi közgyűlés napirendjére kerül, amikor is módjában fog állani a képviselőtestületnek a hirdetési oszlopok mikénti elhelyezésére. A választ ugy interpelláló valamint a képviselőtestület tudomásul vette. 1. Szabályrendelet a bejelentési hivatalról. A képviselőtestület a jogügyi bizottság és állandó választmány által letárgyalt szabályrendelet tervezetet az áll. vál. helyesbítésével együtt szabályrendelet erejére emeli, azt 4 példányban a vármegye alispánja utján jóváhagyás végett a belügyminiszterhez felterjeszti. 2. Az építészeti bizottság beterjeszti az építési szabályrendeletet, továbbá az utcarendezési vonalakat magában foglaló térképet, a fixpontokról szerkesztett törzskönyvvel együtt. Tekintettel arra, hogy a szabályrendelet tervezet annak terjedelmes volta miatt az áll. választmány által nem volt teljes egészében letárgyalható, annak javaslatát megvárja a legközelebbi közgyűlésre és ezzel jelenleg napirendről leveszi. 3. Városi tanács bemutatja a közvágóhíd terveit és költségvetését. Egyúttal javasolja, hogy az építkezési költségek kölcsön utján fedeztessenek. Minthogy a pénzügyi bizottság által ezen ügy kellőkép előkészíthető nem volt, leveszi a napirendről ós a javaslathoz képest ezen ügyet a legközelebbi közgyűlés napirendjére kitűzi. 4. A legtöbb állami adót fizeíő városi képviselők 1911. évi névjegyzékének kiigazítására kiküldött bizottság beterjeszti a kiigazított névjegyzékét. A képviselőtestület a bizottság által összeállított névjegyzéket elfogadja, mely szerint a képviselőtestületnek 87 rendes és 31 pót virilis képviselője van. Egyben felhívja a képviselőtestület a polgármestert, — hogy jelen határozatot szabályszerűen hirdesse meg és ennek megtörténte után hivja fel a jogi személyeket, nőket, távollakókat, hogy meghatalmazottaikat a felhívástól számított 15 napon belül a vármegye alispánjánál jelentsék be, úgyszintén hivja jel a választott képviselőket, hogy jelentsék be a polgármesternél, hogy jogaikat melyik alapon kívánják gyakorolni. 5. Illetőségi ügyek. A képviselőtestület a városi tanács javaslatára Salczer Elek pápai illetőségének kötelékéből elbocsájtja és a magyar honpolgárok kötelékéből való elbocsátása ellen nem emel kifogást;. Végül Tatai László és Pfeiffer Lipót illetőségét megtagadja és ezzel a közgyűlés befejezést nyert. KARCZOLAT a mult ixétiir-őlEsemények dolgában gyengén állunk. Nem meglepő ez, hisz ez előre volt látható. A szeptemberi hónap ugyan sok változatos eseményeknek szokott színhelye lenni, de tekintettel arra, hogy őszi sziniévadunk, mely rendesen a szeptemberi hónapban veszi kezdetét, ez alkalommal október hóra lett elhalasztva, teljesen megváltozott a helyzet a szeptemberi hónap rovására. Ennek tudatában el is voltak reá készülve, hogy a szeptemberi hónapot legfeljebb várakozási állományba kell helyezni. Ertem pedig a várakozási állományt oly képen, hogy várjuk a színtársulat jövetelét, ami nálunk ha nem is szenzációs dolog, de mindenesetre esemény számba van, főleg a jelen alkalommal, amidőn — amint már múltkor jeleztem — nagyobb szabású üzletre van kilátás. Személyes meggyőződés alapján mondhatom, hogy „most vagy soha" kiköszörülhetjük azon csorbákat, melyek az utóbbi években színészet dolgában értek bennünket. Nagyszerű anyaggal rendelkezik a színtársulat, most már rajtunk van a sor, hogy kitegyünk magunkért. Nincs sok időnk a gondolkozásra, mert már kezdenek fújni a szelek Losoncról, ahol valósággal diadalokat aratnak színtársulatunk egyes kiváló tagjai. A szelek alatt értein pedig azt, hogy már sűrűn érkeznek a levelező lapok, melyek lakás iránti intézkedésekről szólanak. Van is már sürgésforgás olyan házaknál, ahol szinész lakókra reflektálnak. Az ügyvezető Dallos ur már erősen közvetíti a lakásokat, megjegyezve, hogy utólagos jóváhagyás mellett. Az ilyen lakás felvételnél igen érdekes megfigyeléseket lehet feljegyezni. Minden egyes lakó, akinek erre a célra bútorozott szobája van kiadó, elsősorban azon érdeklődik, hogy férfi vagy nő lesz :e lakója, mily szerepköre van az illetőnek, szinész, segédszinész vagy kardalos és főleg érdeklődik aziránt, hogy az illető színésznőnek van-e egy „előkelő barátja" mert ehhez képest állapítja meg a szoba árát is. Érdekes a dologban az, hogy a kiadó szobák tulajdonosai nagyrészt legszívesebben a primadonnák és elsőrendű színésznők részére tartják fenn a szobákat, másodrendű tagok részére „nem kiadó" a lakás. Leg könyebben a színigazgató részére lehet előlegesen lakást biztosítani, hogy miért ? ehhez azt hiszem nem kell kommentárt fűzni. Sok nehézségekkel jár különben is jelenleg az előleges lakásfelvétel, mert a színtársulat tagjai nagyrészt ösmeretlenek a lakók előtt és igy „blind H-re nem mennek bele a lefoglalásba és megvárják a színtársulat ideérkezését, hogy személyesen lássák a „ciíferblattot" akiben megbízhatnak. A régi tagoknak könnyű lesz a dolguk, sőt talán már el is intézték az ügyet, mert a lakók a régi ösmerősöknek kész örömmel adják újra rendelkezésre a megszokott otthont. Ebben a készülődő és előleges helyzetben várjuk is a színtársulat megszokott „Előleges színházi jelentést", mely néhány nap múlva a falragaszokat fogja díszíteni. Díszíteni mondom, mert diszes társaság lesz összeállítva a névsorban. A falragaszokat 1 megjelenő néhány nap után szerencsénk lesz az igazgatóhoz, ki a szomorú tapasz talatok után a titkári teendőket is maga j látja el és ezzel megindulnak a színházi „onz parlék" melyek hivatva vannak a sziniévad sikerének biztosítására. A „pour parlék" alatt lesznek a színtársulat összes érdemes tagjai anyagilag és | erkölcsileg boncolgatva és amidőn a szin: társulat 4tagjai városunkban érkeznek, ha nem is alaposan, de részletekre be lettek adva annak a közönségnek, mely az ilyen előleges ügyek iránt érdeklődik. Hát csak hadd jöjjenek I Frici. Az hirlik . . . Az hirlik, hogy Pápa városa a bejelentő hivatalt a legutóbbi közgyűlésen kijeleittette. Az hirlik, hogy Pápa városa az építési szabályrendeletnek nem tud a végére járni. Az hirlik, hogy dr. Antal Géza orsz. képviselőnknél már sok protekció van előjegyezve. Az hirlik, hogy a h. polgármester a legutóbbi közgyűlésen útbaigazítással elnökölt. Az hirlik, hogy a rendőrök lassanként elfelejtenek panaszkodni. Az hirlik, hogy a helybeli esperes plébánosnak sok siratni valója van. Az hirlik, hogy a Sportegyletben lehullott a rezgő nyárfa levele. Az hirlik, hogy Pápán az egyletek egymás zsírján híznak. Az hirlik, hogy a szövőgyári igazgatót tiz éves jubileuma alkalmával le fogják leplezni. Az hirlik, hogy a Cinca gyanús szagokat terjeszt. Az hírlik, .hogy a Kossuth Lajos-utca szag tekintetében a Cincával konkurál. Az hírlik, hogy a színtársulat tagjainak nagyrésze már lakoltatva van. Az hirlik, hogy a színtársulat uj tagjainál a pápai közönség jól be van ajánlva. Az hirlik, hogy Pápán egy ékszerész minden tizmásodpercben szint változtat. (De csak este ! Szedő.) • Az hirlik, hogy a kaszárnyaközi kisasszony kilőtte a szerencséjét. AZ hirlik, hogy a dohánygyári leányok nemcsak szivart, de pletykát is gyártanak. Az hirlik, hogy az Erzsébetligetben minden bokor szállást ad. Az hirlik, hogy a Játszótéren sokat vetnek mégsem aratnak. Az hirlik, hogy A.-Tevelen baltával adnak elégtételt. Az hirlik, hogy a Pápai Közlöny szerkesztőjénél majdnem mindennapos a „kivilágos kiviradtig." II IEE ZESZ. — Személyi hir. Tisza István gróf, a dunántuli ref. egyházkerület főgondnoka az egyházkerületi közgyűlésre f. hó 28 áu a hajnali vonattal városunkba érkezik. — Miniszteri megbízás. A vallásés közoktatásügyi miniszter dr. Antal Géza orsz. képviselőt, mint az orsz. közoktatásügyi tanács tagját az 1910—11. tanévre a losonci állami tanitóképzőintézet hivatalos megvizsgálásával bizta meg. — Gyurátz Ferenc Muraszombaton A muraszombati ág. ev. gyülekezet fényes ünnepet ült mult vasárnap, amikor a többi vallásfelekezetek ünneplő részvételében Gyurátz Ferenc püspök jelenlétében átadta rendeltetésének újonnan épült templomát. Délélőtt 10 órakor kezdődött az isten-