Pápai Közlöny – XX. évfolyam – 1910.

1910-09-25 / 39. szám

mindig eladó és nézetünk szerint ezen telkek nagyon is alkalmasak arra, hogy állatvásárterünk kérdése megfelelő ke­retben helyes megoldást nyerjen, még pedig azzal is, hogy ezzel a megol­dással a miniszteri .leirat minden ren­delkezésének eleget tehetünk. Ezen telkek közvetlen a vasút kö­zelében vannak, a közlekedés ország­úttal lebonyolítható, az épitendö köz­vágóhidunk közelében van, a Tapolca vize mellett terül el és még sok oly célszerűséggel rendelkezik, melyek mint­egy praedesztinálják arra, hogy országos állatvásárterünk ezen telkeken helyez­tessék el. Kijelentjük jó eleve, hogy ezen nézetünket nem az urodalmi telkek ro­vására irjuk. Mi kész örömmel fogad­nók, ha a városnak sikerül majd az urodalomtól a már jelzett telkeket az állatvásártér céljaira megnyerni, de szá­mitanunk kell az ellenkező esetre is. Sajnos, szerencsétlen környezetű váro­sunk, melyet a kötött birtokok vas­marokkal körülszoritanak s megakasz­tanak minden természetes fejlődést, csak örülhet, ha alkalma nyílik egy-egy rést ütni a vasgyürün. Egy ilyen rés volna a böröllöi telkek megvétele is. Nincs több mondani valónk. A kétszer-kettö nem szorul magyarázatra. Annak idején, amidőn elverték a port a telkeken, jelenleg is azt hangoztatjuk, hogy a város jól felfogott anyagi ér­deke okvetlenül megkívánja, hogy ezen telkeket megszerezzük, bármit mond­janak is „kerékkötő uraimék", mert a jó gazda nemcsak lát, de egyszersmind előre is lát. Hisszük és reméljük, hogy a vá­rosi tanács megszívleli felszólamlásun­kat, érintkezésbe fog lépni a böröllöi telkek tulajdonosával és képviselőtestület utasítása alapján annak megvételére ja­vaslatát rövid időn belül megteszi. POLLATSEK FRIGYES. A polgármesterek tanácskozásáról. A városi közigazgatás legkiválóbb elméleti és gyakorlati férflai adtak találkozót egymásnak Temesvárott, hogy közös vizsgálat tárgyává tegyék a magyar városok fejlődésének, kultu­rális és gazdasági élete fellendülésé­nek komoly és nagy problémáit, nem feledkezve meg a városi közigazga­tás ezer és ezer derék munkásának sorsáról sem. A temesvári tanácskozások mesz­sze kiható szociális alkotásoknak, a haladásnak, a kulturális fejlődésnek és a népjólét előmozdítására irá­nyuló törekvésének lesznek mindenha mértföldjelzoi. A legutóbbi évtizedek folyamán az állam és annak tagoza­tai s ezek között különösen a váró sok egyre fejlődő és szaporodó uj feladatok elé kerültek. A közhatalom rendeltetésének fogalma teljesen meg­változott, kitágult s a népesség hul­lámzásával és a városokba tömörü lésével a városok vezetőire egészen uj problémák megoldása hárult. A városok közigazgatása ma már nemcsak aktaintéző hivatal, ha­nem közigazgatásának vezetése sok­oldalú ismereteket és tevékenységet, nagy tudást, előrelátást, különös szer­vezőképességet és gyakorlati isme­reteket kiván meg. A városi köz­igazgatás a progressiv tudományok egyike lett, melynek jelentős szerep jut a nemzeti állam kiépítésében. A küszöbön álló nagy társadalmi és gazdasági átalakulás korában, — mely átalakulás az öntudatra ébredt városok életében fog elsősorban meg­nyilvánulni, — nagy szükség van egy olyan szervezetre, mely a városok közös óhaját, közös törekvéseit, kö­zös vágyait és egyetemes érdekeit képviseli. Kétszeresen szükség van erre különösen nálunk, hol városi auto­nómia tulajdonképen nincsen, s hol municipalis szociálizmusr.M beszélni még nem igen lehet. Szükség van arra, hogy azok, kik a hatalommal járó felelősséget viselik, időnként kicseréljék nézeteiket, ismertessék tapasztalataikat, — s a megoldásra váró nagy feladatok tető alá hozá sánál követendő mód a nézetellen­tétek tisztító tüzébe kerüljön. A temesvári tanácskozások ki­emelkedő jelentőséggel bírnak min­den eddig lefolyt értekezletek közül. A városok kongresszusa és annak állandó szerve : a bizottság annak idején azon célból alakult meg, hogy egyrészt a városok egyetemes érde­keit védelmezze és képviselje, más­részt pedig, hogy a városok keressék azon módot és eszközöket, melyek alkalmazásával legjobban megfelel­akarta őkigyelme az ember repülésének problémáját megoldani. Balázs, az első aviatikus, ugy okoskodott, hogy mivel a madár szárnyaival repül, az ember csak azért nem tud repülni, mert szárnyai nin­csenek. Ha tehát szárnyakat applicál, akkor okvetlenül fog repülni. Igy okoskodván, az összeszedett tollakból hatalmas szárnyakat csinált, egymás hátára varrván török selyem­fonállal a tollakat, mig az ezek között lévő hézagokat apró pillékkel töltötte ki. Mikor ezekkel készen volt, egy-egy fonálra kö­tötte a szárnyakat, azoknak tollait a leve­gőben szétteregette és órákig elnézegette, ahogyan a tollak egymásra verődtek, majd a fonal széthúzásakor kinyíltak. A szárnyak tövéhez aztán két keskeny, pihével bélelt párnát varrt, majd a párnákra erős átvető szijjakat alkalmazott, melyet a vállakra lehetett felcsatolni. Mikor mindez készen volt, a masina annyira megtetszett Ostoros uramnak, hogy kinyitván egymásba nyiló három szobájának ajtaját, felcsatolta a szárnyakat abban a hiszemben, hogy most rögtön repülni íog a szobák hosszában. A dolog azonban sehogysem ment, hiába ug­rándozott Balázs, csakhamar visszaesett a földre. Éppen, hogy legelsőbben próbálta a repülést, nem vette észre, hogy a pitvar­ajtóban megállott alsó szomszédjának, Do­bos József földbe gyökeredztek, mikor az ugráló szárnyas embert meglátta. Azt bitté az első pillanatban, hogy az ő kedvelt szomszédja megbolondult. Rá is szólt a repülő emberre, aki valóságos szárnyakkal repült Lidia felé, aki után már évek óta sóhajtozott. — Mit csinál kigyelmed, szomszéd uram, kérdé Lidia kíváncsian, mikor elibe lebbent Ostoros Balázs ? • — Repülök, arany madaram, — feleié Ostoros Balázs büszkén, miközben nagyot csattantott műszárnyaival. — Fel fogok menni, oda ni, — folytatá — az égbe és lehozom neked a csillagokat. A leány szivéből szerette Ostoros Balázst, de mikor meghallotta, hogy miben töri a fejét, egészen elszomorodott és igy szólt : — Nem kellenek nekem az ég csil­lagai, csak dobálja el azokat az oktalan állatköntösöket. Hiszen kineveti kigyelmedet az egész város. Máris azt beszélik, hogy az esze ment el kigyelmednek, ezt hallani pe­dig nekem nagyon fáj. Dolgozzék kigyel­med, aztán itt a földön is megtalálja a maga csillagát, hiszen szeretem kigyelme­det ós megígérem nagy esküvéssel, hogy a kigyelmed hűséges felesége leszek, ha tűzbe dobja ezeket az ördöngös portékákat. — Áldjon meg az én Istenem, szólt Ostoros Balázs, miközben gondosan lefejté válláról a szárnyakat. — Eszem azt a ra­gyogó két szemedet és talán derékon is kapja a leányt, ha be nem lép a pitvarba Dobos Józsefné asszonyom, aki igy piron­gatta leányát : — Ejnye, ejnye, szép dolog, hogy a lány jár a legény után. Talán te is repülni akarsz, mint Ostoros Balázs uramöcsém ? j Ugyan ugyan — ' fordult a nagyasszony Balázs felé, — minek üz kigyelmed csúfot magából okos ember létére. Bizonynyal mondom, hogy nem adom a lányomat bo­londos emberhez. Azért hát, vagy hagyjon fel kigyelmed a repüléssel, vagy nem lesz a lányom a kelmed felesége. — Jó, jó, nagyasszony, ne háborodjék fel kigyelmed. Inkább megígérem, hogy nem töröm a fejem a repülésen. Hogy pedig való igaz a fogadásom, hát kissé nézzen ide kigyelmed, — és ezzel a szár­nyakat a buboskemence lobogó lángjai közé dobta . . . Dobosné asszonyom szentül meg volt győződve, hogy Ostoros Balázs sohasem fog többé a repülésről álmodozni. Így aztán néhány hét múlva meg is történt a fiatalok esküvője és Ostoros Balázs ismét a régi, rendes ember lett, aki napestig dolgozott és maga is megmosolyogta azt az időt, mikor mindenáron repülni akart. És ugy látszott, mintha Ostoros Balázs csakugyan lemondott volna álmairól. Dere­kasan nekiállott a munkának és gazdasága oly virágzó lett, hogy jövedelmükből sok pénzt rakhattak a ládafiába. Senki se örült jobban az Ostoros Balázs fogadalmának Lídiánál, ki igazán oly boldog volt, hogy a jó útra, munkás életre terelte a levegőt meghódítani kivánó embert. Történt ugy két esztendő múlva, hogy külső országbeli emberek jöttek a debre­ceni sodakalomra. Ostoros Balázs is meg­fordult a vásárban ós ott egy némettel szóbeszédbe elegyedett. A német daru- és strjicztollakat árult ós mikor Ostoros Balázs a gyönyörű tolla­kat meglátta, belemarkolt szivébe az a gondolat, hogy ezek a tollak alkalmasak volnának a repülésre. Se szó, se beszéd és

Next

/
Thumbnails
Contents