Pápai Közlöny – XX. évfolyam – 1910.

1910-07-31 / 31. szám

— Küldöttség a polgármesternél. A pápai rom. kath. főgimnázium bizottság nevében Okolicsányi József dohánygyári igazgató vezetése alatt egy 40 tagu küldött ség jelent meg f. hó 24 én a polgármester­nél és átnyújtott egy memorandumot, mely­ben a helybeli bencésgimnáziumnak fő­gimnáziummá leendő fejlesztésére a városi képviselőtestülettől 50000 korona segélyt kérnek. A polgármester a küldöttséget szí­vélyesen fogadta és az ügy támogatását kilátásba helyezte. — Huszárezredünk köréből. Toókos Gyula főhadnagy ezred-segédtiszt 14 napi szabadságra ment. A segédtiszti teendőket Kovács Kálmán százados végzi. — Városunk jövő évi költségve­tése. Városunk jövő költségvetését a vá­rosi főszámvevő már összeállította ós a vá rosi tanács tegnap tartott ülésében a költ ségvetés tárgyalását már megkezdte. — A közvágóhidi tervek a föld mivelésügyi minisztériumból visszaérkeztek. A miniszter a terveket jóváhagyta, csupán pótlólag még helyszinraizo' kér annak kon­statál ásám, hogy a vágóhidat nem akarják-e sűrűen beépített területre építeni ? Érdekes a dologban az, hogy egy ily helyszínirajz mellékelve volt a tervekhez és a miniszté­riumban nem vették észre. — A bor és húsfogyasztásra vo­natkozó szerződésünk e/ év végén lejár. Az ujabbi 3 évre kötendő szerződés megköté­sére a tárgyalások Pápa város és a pénz­ügyigazgatóság között augusztus hó 6 án veszik kezdetüket. — A városháza köréből. Csoknijay Károly városi főjegyző f. hó 28 án meg­kezdte 4 hétre terjedő szabadságát, mely időtartam alatt őt Kemény Béla városi jegyző helyettesíti, ki egyszersmind a rendőrkapi­táiivi teendőket is végzi. — Az uj celldömölki apát Hollösy Rupert az uj celldömölki apát augusztus hó első hetében foglalja el uj állását. Az apát ünnepélyes beiktatását dr. Hajdú Tibor pannonhalmi főapát fogja végezni. — A járásbíróság köréből Milco­vinyi Ödön kir. ítélő táblabíró, járásbírósá­gunk vezetője szabadságáról visszatért és holnap átveszi hivatala vezetését. — Eljegyzés. Cipott Géza szent­gotthárdi lelkész, ki hosszabb ideig ugyanily tisztségben városunkban is tartózkodott, el­jegyezte* Brümmer Getrudot, dr. Brümtner János volt jénai egyetemi tanár özvegyének leányát. —- Halálozás. Mély gyász érte Tar Gyula földmivesiskolai igazgatót. Édes atyja id. gödényházi Tar Gyula ny. kúriai biró f. hó 24-én életének 72-ik évében hosszas szenvedés után Budapesten elhunyt. — Lelkészi beiktatás. Gyurátz Fe­renc ev. püspök f. hó 30 án Szentgotthárdra utazott, hogy résztvegyen Czipott Géza ev. lelkész beiktatásán. A beiktatás ma 31-én lesz fényes ünnepség keretében. A beikta­tást Sfettner Gyula esperes végzi. A beik­tatás után Gyurátz Ferenc püspök fogadja a szentgotthárdi testületek küldöttségeit. Dél után 1 órakor a püspök tiszteletére a Ko roiin szállóban díszebéd lesz. — Vendéglősök mulatsága. A helybeli vendéglősök, kávésok, mészárosok és hentesek egylete augusztus hó 9-én a Hindler-féle kerthelyiségben nyári táncmulat ságot rendez, melyre a meghívók a hét folyamán lesznek kiküldve. — Megfelebbezett megyei határo­zat. A vármegye törvényhatósági bizottsága Pápa város képviselőtestületének a városi vadászterület bérbeadására vonatkozó ha­tározatát megsemmisítette. A városi tanács tegnap tartott ülésében a megyei határozat­nak a közigazgatási bírósághoz való feleb­bezését javasolja a képviselőtestületnek. — Tarka-estély. A pápai könyv­nyomdászok vigalmi bizottsága egy igen érdekes szövegű meghívót bocsátott közre a Szt. István napján tartandó tarka estélyre, melyet érdekességénél fogva egész terjedel­mében a következőkben közlünk : Pápa, 1910 julius hóban. Mélyen tisztelt Czim ! Szives tudomására hozzuk, hogy f. évi augusztus hó 20-án a Kaszinó kertihelyiségében Füredi Kálmán teljes zenekara közreműködésével nagy tarka estélyt rendezünk. Midőn ezen estélyre kedves hozzátartozóival egyetemben tiszteletteljesen meghívjuk, tudatjuk, hogy az estély fél 9 órakor kezdődik, s belépti dij személyenként 1 korona 20 fillér, családon­ként 3 korona lesz. Abban a reményben, hogy becses megjelenésével szerencséltetni fog bennünket, — maradtunk kiváló tiszte­lettel a Pápai Könyvnyomdászok. Tudnivalók. 1. A mulatság napján délután 2 órakor, ugyancsak a Kaszinó kerti helyiségében nagy tekeverseny lesz, amelyen nyerni is lehet. I-ső dij 10 korona, Il-ik dij 6 korona, III ik dij 4 korona. Három dobás ára 20 fillér. Verseny vége 6 órakor. — A nyerők­nek nem muszáj áldomást fizetni. — 2. A táncközöket tréfás magán- és párjelenetek tarkítják, s többek közt be fog mutatkozni Amerikába szakadt földink, Mister Janku Podricsek, ki direkt ez alkalomra vitorlázik haza. —• 3. Világposta, elégedetlen levél­hordókkal, •— s óriási postás-sztrájkkal. — 4. Nagy konfetti- és szerpentin-csata, mely­ben senki sem sebesül meg. — 5. A tréfás estély célja : komoly. A jövedelem fele része az országos nyomdász-szanatórium, fele része a helyi nyomdászkönyvtár javára fordittatik, miért is felülfizetéseket köszönettel fogadunk. — 6. Tekintettel arra, hogy az esti jegy­váltásnál nagy tolongásra van kilátás, a tyúkszemek kímélése szempontjából jegyeket előre is lehet váltani Kis Tivadar ur könyv­kereskedésében és Goldberg Gyula ur papir­kereskedésében. — 7. Ha rossz idő talál lenni, az estély a Grilf-szálloda nagytermé­ben tartatik meg. — Halálozás. Lapunk zártakor vettük azon gyászhírt, hogy Kiss Lajos helybeli drogerista, tegnap reggel életének 27-ik évében elhunyt. Temetése ma délután 5 órakor lesz. — Ifjúsági lövésztanfolyam. A belügyminiszter körrendeletet intézett a me­gyékhez, hogy mozdítsák elő az ifjúsági ka­tonai lövésztanfolyamok szervezését. Az al­ispán a városi polgármestert és járási fő­szolgabírót hasonlóan buzdította, hogy e tanfolyamok szervezését lehetőleg támo­gassák. — A ménállomás takarmánya. Azok, a kik a pápai ménállomás takarmány (zab, széna, szalma) szükségleteinek bizto­sítására vállalkozni kívánnak, jelentkezze­nek folyó évi augusztus 5-ig a városi jegyző hivatalában. — Köszönetnyilvánítás. A Polgári Kör elnöksége ezúton mond köszönetet Zámolyi Dénes urnák, a Polgári Körnek julius 17-én tartott mulatsága alkalmával utólag küldött 3 K szives felülfizetéséért. — Kerti mulatság. Mint illetékes helyről értesülünk a Polkári Kör a hagyo­mányos István királynapi — aug. 20. — kerti mulatságát ez évben is megtartja és pedig mint halljuk az eddigieknél sokkal fényesebb és nagyobb szabású keretben. Eddigi értesülésünk szerint lesz tombola, tűzijáték, zsákbafutás és több különféle tréfás játék. Nagyon természetes, hogy a szokásos tekeverseny sem fog elmaradni. A Polgári Kor ezen fényesnek Ígérkező mulatságára már most felhívjuk közön ségünk figyelmét. — Építőiparosok figyelmébe. Egy meghízható országos építőipari cimtár már évek óta táplált óhaja műszaki dologgal fog­lalkozó cégeinknek. E közkívánatnak felelt meg a „Vállalkozók Lapja", mikor a most' megjelent, körülbelül 1000 oldalra terjedő Vállalkozók Évkönyve és Cimtára nevü mü­vet, amelyben hozzávetőleg 70.000 hiteles műszaki- és építőipari cég van felsorolva, meglehetős áldozatok árán kiadta. A három részből álló pompás kiállítású mű első ta­gozala hasznos gyakorlati és műszaki cik­keket közöl Komor Marcell, Sándy Gyula építészek, Forbáth Imre dr. műegyetemi ta­nár, Ödönfi László, Gergely Jenő, Biró Jó­zsef, Ivrishaber Gyula, Becsey Antal mér­nökök, Gunszt József ipartestületi főjegyző, Molnár Sándor építész és Sebestyén Arnold szakavatott tollából. Ez utóbbi végezte- La­katos Lajos és Sós Izor közreműködésével a szerkesztés nagy fáradozással járó munkáját is. A második legjelentékenyebb rész öleli fel a tulajdonképeni címtárt, mig a harmadik részben a beszerzési források jegyzéke van összeállítva a célból hogy az építtető vagy fogyasztó a legmegbízhatóbb cégek felől tá­jékozódhassák. E szerint az emiitett könyv, amelyet 10 koronáért a „Vállalkozók Lapja" kiadóhivatalában (VII. Erzsébet-körut 8.) le­het megszerezni, olyan segédeszköze mű­szaki, építőipari és kereskedelmi forgalmunk­nak, amelyet a legmesszebbmenő pártolásra méltónak ítélünk. — Női zenekar Pápán. A Hungária kávéházban tegnap este ifj. Perloth Arnold karmester vezetése alatt egy kitűnően szer­vezett női zenekar tartott hangversenyt. A zenekar, mely hosszabb időre van szerződ­tetve, nemcsak a könnyű, de a klasszikus muzsikában általános is otthonos és preeiz összevágó játékukkal a közönség tetszését méltán kiérdemelték. A zenekart a szóra­kozni vágyó és zenét kedvelő közönség kü­lönös figyelmébe ajánljuk. — Acssegédek mulatsága. Az ács­segédek állal mult vasárnap a Hindler-féle vendéglő kerthelyiségében megtartott nyári táncmulatság várakozáson felüli sikert aratott. A mulatság reggeli 6 óráig tartott. — Pirké-Ovausz az Atyák feje­zeteit. A zsidó család és az érettebb tanulóifjúságnak magyarázza dr. Linksz Izsák, devecseri ker. rabbi magyar nyelven most ez egyszer irja az „A j. Rundschau", egy fővárosi előkelő folyóirat — egy oly könyv jelent meg, amely a családi könyv­tárban hézagpótló. „Az atyák fejezetei" (a „perek"), amelyeket egy hivatott férfiú le­fordított és szeretetteljes modorban igen szépen megmagyarázott, ezek a magyar zsidó ifjúságot, de a felnőtt férfiakat is, különösen pedig a művelt nőket, megismer­tetik a zsidó böicseség kincseivel, a mi legnagyobb tanítóink arany mondásaival. Azon mód, ahogy a szerző bölcseink meg­hamisitatlan szellemét velünk közli, képes azon köröket amelyek a zsidó életfelfogás és érzelmi világától távol estek, uj életre kelteni és őket multunk szellemi kincsei iránt szeretettel és tisztelettel áthatni. Egy zsidó házban se hiányozzék tehát ezen csinosan kiállított, 223 oldalon terjedő szép és tanulságos magyar könyv, ameiynek ára 2 kor. 50 fill. — Erről a könyvről a „Ma­gyar Zsinagógia" azt irja: „A szerző beállt ily perek magyarázónak és igen derekasan oldotta meg feladatát. Tudott alkalmaz­kodni a régi irányhoz és mégis teljesen korszerű. Szépen megvilágítja tárgyát, le­vonja tanulságait, oktat és moralizál, de azért mindvégig érdekes, mindvégig vonzó. Melegen ajánljuk minden zsidó családnak". — Kapható Nobel Ármin könyvkereskedé­sében Pápán, Kossuth Lajos utca. — Vadászok figyelmébe. Várme­gyénk alispánja elrendelte, hogy vadak el­adása, szállítása és vásárlása alkalmával a vad jogos szerzését bizonyító igazolványok mindenkor előmutatandók. Aki ez ellen vét, szigorú büntetés alá jut.

Next

/
Thumbnails
Contents